2023. január 6., péntek

Legemlékezetesebb _élményeim_ a 2022-es évben…

Nos: igen.

Amint látjátok, már a címben is jelzem a változást – amit egész éves… hm… „ritka” blogolásom előrejelzett, miszerint: olyan kevés filmet és sorozatot tartok szóra érdemesnek a tavalyi felhozatalból, hogy a „toplistám” rövidebb volt elsőre, mint egy átlagos, hétköznapi bevásárló lista. :-/ :gyagya:

Fel is merült bennem, hogy idén nem is írok ilyen összegző posztot – merthogy közröhej, hogy milyen „karcsú”.

Ám az általam olvasott magyar site-ok toplistáit olvasva kinyílt a zsebemben a bicska: amikor egymás után pakolták be a népek az Avatár 2-t a legjobbak közé. :-PPP Meg csupa olyat, amibe én belekezdtem, de aztán fintorogva vágtam a sarokba…

Igen, sokkal több filmbe, sorozatba kezdtem bele, mint amikről rivjúztam – mert annyi untatott és idegesített fel, hogy nem voltam hajlandó még csak egy fikázást se írni róla, mert arra sem méltó. :-P

(Egyébként végül találtam egy - egyetlen egy! - olyan site-ot, ahol autentikus, hiteles és érdemes toplistát olvastam: Qubit.: Az Üveghagymától a Marsig. :sör: )

Meg aztán… amikor a (kevés) JÓ barátom ajánl valamit, és nekem nem jön be, akkor már nincs hozzá szívem/pofám, hogy egy amolyan jó kis belemenős pofettádát osszak ki. Inkább finomítok a karcos, érdes, ledorongoló véleményemen, és igyekszem udvarias hangnemben elmondani az ellenvéleményemet – vagy inkább ha szóban, e-mail-ben el is mondom, hogy sajnos nekem nem jött be, de a blogra már ilyenkor nem jövök fel egy jóízűt anyázni, mert nem akarom azt a maroknyi, (még) kitartó barátomat is elmarni magam mellől. :sör:

Meg az is lehet – mert már miért ne lehetne –, hogy az évek múlásával múlik a lelkesedésem, és már nem ugrok mindenre lázban égve. Igyekszem rohadtul megválogatni azokat a filmeket, sorozatokat, amikre _egyáltalán_ időt szánok. És ha valami nem tetszik, akkor nem gyötröm magam vele sem egy, sem két, de legfőképpen nem NÉGY(!) részen át.

(Most rád nézek, Andor*… és nem vagyok kancsal. :-P ;-) )

(*= csak annak, aki nem tudná közületek: az Andort az első rész után dobtam, andorral. :-P ;-) Ám aztán annyira dicsérte _mindenki_ a barátaim közül, hogy megfogadtam: újra nekiveselkedek, és 4 (négy!) részig akkor is maradok, ha vérezni kezd az orrom! … Aztán… mivel _minden egyes részen elaludtam_ és emiatt csak 2-3x-i nekiveselkedésre tudtam le egy-egy epizódot – a negyedik rész után feladtam a hiábavaló küzdelmet. Örülök, hogy sokaknak bejött az Andor. De nekem meg nem. :-P És most _nagggyyyon_ finom voltam… ;-) )

Szóval: nem. Nem adok semminek négy résznyi esélyt. Ha a pilot nem vesz meg kilóra, akkor suhintom is rá a kaszát. Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl. (© Gárdonyi Géza, Dobó István)

De így meg marha karcsú lett a film- és sorozatlistám, és emiatt felmerült bennem: írjak-e egyáltalán valami filmes-tévés élménybeszámolót…?

Aztán, ahogy elmélázva böngésztem a tavalyi posztjaim címét, egyszer csak megvilágosodtam!

Azt szoktam írni év végi/eleji összegzéseimnél, hogy „film- és sorozatélményeim”… és bár azokból kevés volt tavaly – de „Élményem!” viszont akadt szépen! Méghozzá micsoda klassz, feledhetetlen élmények…! :sör: Most is mosolyra húzódik a szám, amikor csak eszembe jutnak azok a dolgok, amik történtek velem – és amikről mind megemlékeztem a blogom lapjain. :sör:

Így olvassátok tovább – vagy hagyjátok a francba… – ezt az idei élményposztot: tavalyi derűs, felszabadult, lélekemelő napjaim felidézését. :sör:

 

Retfærdighedens Ryttere – Riders of Justice – Az igazság bajnokai

„– I sometimes dream about finding the guy who stole my bicycle. I see him riding off on my bike, and then I run after him and catch him. But I also realize that it isn't his fault. It's nobody's fault.”


Maya y lostres – Maya and the Three – Maya és a három harcos s01

„– If we can’t forgive you, how can we ever forgive ourselves?”


Luca

 

A Lucának ott a helye a Coco, és az Előre mellett: amik nem „csupán” rajzfilmek, hanem nagyszerű és felemelő családi filmek, olyan történettel, amik bármilyen élőszereplős moziban megállnák a helyüket. :respect:


Folk med Ångest –Anxious People – Hétköznapi szorongások s01

 

„Tévedni emberi dolog – megbocsátani isteni. …Büszke vagyok rád.”


Berzevici Zoltán koncertje Pusztaberkiben

 

„...és megajándékozott bennünket fantasztikus dalaival, megnyerő, közvetlen személyiségével.”
:respect:


VII. NógrádiVárjátékok

„Fantasztikus élmény volt ez a délután! :respect: :sör: :-)”


The Cuphead Show!– Csészefej és Bögrearc s01 (2022)

„Vicces, jókedvere derítő, élvezetes – főleg, amikor a Devil is jelen van. Akkor karcol is, de durván. :-DDD”


Fantastic Beasts: The Secrets of Dumbledore – Legendás állatok: Dumbledore titkai

„Volt benne 3-4 olyan pillanat… ami számomra megért mindent. Felemelt, összetört, megrendített, megindított… elvarázsolt.”


Déryné Társulat –A falu rossza, Bánki-tó, Víziszínpad


 „
A remek színészek által életre keltett karakterek mind egytől-egyig szerethetőek voltak, akikkel a néző szíve együtt dobbant, együtt nevetett, sírt, haragudott és megbocsátott.

Az előadás egyszerre volt lelket vidámító és megrendítő – és olyan dallam- és zenei világú, ami kiemelten tette különlegessé az élményt.

 

Zerocalcare – Un polpo alla gola – Torokszorítósdi

 
Képregény!

„A fantasztikus Zerocalcare: képes úgy megnevettetni és megrendíteni, hogy a kettő nincs antagonisztikus ellentétben, hanem kiegészítik, felerősítik egymás hatását. :respect:”


XXI. Regejáró Misztrál Fesztivál, Nagymaros

„Nagymaroson, a római katolikus templom kertjében fantasztikus hangulat uralkodott - igazi spirituális élményben volt részünk.”


Ricky Gervais –SuperNature

Ricky még mindig brutálisan jó. :leborul: :respect:

Horzsol, zúz, kimondja, a pofánkba vágja – és röhögünk. A világon, az emberi hülyeségen, meg önmagunkon is. :respect:


Bill Burr – Live at Red Rocks

Ez megint az a Bill Burr volt, akit nagyon szeretek. :respect:

Durva volt, belemenős, vakbél szétröhögtetős – aztán meg elakadt az ember lélegzete… és elfelhősödött a szeme… majd megint tolt egy poént: és egyszerre könnyezett és röhögött az ember. :leborul:

Bill Burr: az légy, aki vagy. :thumbsup:


Pusztaberki – II.Családi Nap

„Köszönjük Nektek, hogy eljöttetek hozzánk, és tudásotok legjavát nyújtva szórakoztattatok kicsiket és nagyokat! Színt, ízt, dallamot, vidámságot és örömöt hoztatok hozzánk – és nagyszerű élményben részesítettetek bennünket!”


III. Dióhéj Irodalmi Találkozó, Diósjenő

Kámfor Zenés Bábszínház, Görbe Tükör Színház, Bordó Sárkány Zenekar


Nope – Nem

Jordan Peele megint megcsinálta, testvéreim az Úrban. :respect:

"Cowboys and cowgirls, it's time to ride off into the sunset!"


The Lord of the Rings: The Rings of Power – A GyűrűkUra: A Hatalom Gyűrűi s01e01-e02

A hangulat, a feeling: minden adja a Gyűrűk Ura érzést – a fenyegető veszélyt éppúgy, mint a szeretetet és a bátorságot is.

A táj gyönyörű, a képek csodaszépek: igazi varázslatos Tolkien Világ. :respect:

…és a zene… bakker…

The Lord of the Rings: The Rings of Power – A GyűrűkUra: A Hatalom Gyűrűi s01e08

Hajnalka: Find where the river runs. Where the sparrows learn their songs. 
Nori: I will, Mother. And I'll be careful.
Hajnalka: No. You'll be bold.”


Kilakoltatás

 
„Ami miatt nagyon tisztelem ezt a filmet, hogy igazán nem vitte el a témát full drámába, és nem vitte el vígjátékba sem: emberi lett. Gyarlóságokkal, hibákkal, vicces jelenetekkel, és torokszorító pillanatokkal – valahogy úgy tudta hozni a helyzet mindkét oldalát, hogy egyensúlyban volt minden. Megmondom, a végén úgy álltam fel előle, hogy tökéletesnek találtam az élményt. :respect:”


Sosem hittem volna, hogy egy geekekről, egy cosplayerekről szóló film után a „tisztelet és elismerés” szavak jönnek majd a számra. De így történt.

Az Erő legyen veletek, 501st UK Garrison – szükségetek van rá. :leborul: :megarespect:



 
„Ho perso l’anima… – Elvesztettem a lelkemet…”


Slumberland – Álomország

Gyönyörű, csodálatos film a Slumberland. Egy felnőttnek ezerszer többről mesél, mint egy gyereknek... 10/10


Ghostbusters: Afterlife – Szellemirtók: Örökség

Oké, bevallom: nem tudom, hogy mennyire a nosztalgia és a szentimentalizmus „húzott be” _igazán_... de ez egy kedves, szerethető film. :sör:


Glass Onion: A Knives Out Mystery – Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

„Nem tudok mit tenni: a Knives Out második felvonása (IS) rohadt jó lett. A francba. :sör:”

 

...és a végére egy kakukktojás: mert erről a sorozatról nem blogoltam tavaly (csak idén fogok), de muszáj beleírnom a tavalyi toplistába: mert akkor néztem meg. :fahéj: :méz: :fenyő: :-)

Julestorm – A Storm for Christmas – Karácsonyi vihar

„When I closed my eyes to the music, I could see everything.”

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése