Jûsan-nin no shikaku – 13 Assassins & Ajeossi – The Man from Nowhere – Bácsi & Headshot

Valahogy vágytam volna egy jó kis „üsd-vágd, nem apád!”-filmre (igen, a fusztráció, meg a felgyülemlett feszültség, meg ilyenek… :-P ;-) ), ezért rákerestem párra.

Nem egy etapban tudtam le le őket, hanem szépen, adagonként: mégsem tudom őket felhőtlenül dicsérni.

Mint, amikor a jeles tanuló négyest visz haza: jó, jó az is, semmi gond vele… de ha máskor simán kitűnőre, kiválóra lehet teljesíteni, akkor… ez azért mégis csalódást okoz.

Mert mindhárom film remek alappal rendelkezik, színészi-rendezői-forgatókönyv írói fronton mindegyik nagyon komoly neveket vonultat fel… mégis, mindegyik kapcsán maradt bennem hiányérzet.

Jûsan-nin no shikaku – 13 Assassins

Rendező: Takashi Miike – Ichi, the Killer. Ennél többet nem is kell mondani. :respect: :leborul:

Tizenhárom halálraszánt szamuráj összefog, hogy megöljék a sógun fogadott öccsét: aki egy elmebeteg szadista állat…

Sajnos, a hangsúlyok eltolódása nekem nem tetszett benne. :-///

Az elmebeteg nagyúr kegyetlenkedése és szadizmusa, meglehetősen plasztikusan lett ábrázolva – nem túl sok(k) is volt. :-///

A tizenhárom harcos összeszedése meg úgy indult, hogy „akkor az embereimmel együtt alapból vagyunk nyolcan, és szedjünk össze még pár embert”. :eeekkk: :-///

Milyen jó, hogy a hét mesterlövész nem úgy indult anno, hogy „akkor alapból vagyunk öten, és még kéne egy-két ember”…

…mert ilyen esetben elég könnyen lepattintja magáról a film a karakterizálást. És akkor hogyan azonosuljak, miért szorítsak valakiért, ha azt se tudom, kicsoda…?!

A tizenhármakból (akik igazából tizennégyen vannak, de a plusz egy fő, ő nem szamuráj, hanem „erdei ember”) három főt ismerünk meg igazán, a többiek meg simán összekeverhetőek, felcserélhetőek és… felejthetőek. :-///

Ez különösen annak a fényében esik rosszul, hogy az „erdei ember” meg annyira markánsan karakteres, hogy a fal adja a másikat. A film végére teljesen rányomja a jelenléte a bélyegét – és hülyére (viccesre) veszi a szamurájok végső harcát: ami egyrészt jó… másrészt meg marhára nem az. :-///

Vannak benne még szerintem értelmetlen húzások (eleinte a tetőről nyilazzák a szamurájok a csapdába esett kétszáz(!!!) ellenséges szamurájt, de egyszer csak abbahagyják(!!!) – még van nyiluk, és esélyük is bőven! –, mert ez így „nem elég szamurájos harc”(!!!) és lemennek a bőven 10x-es túlerőben lévő ellenség közé kardozni!!! miért, anyám?!?! :-OOO), de úgy döntöttem, hogy ezek a régi szamurájok ennyire hüly… izé… hűek voltak a bushidó-hoz. :-/ :-P

Nem volt rossz film – de sokkal jobb is lehetett volna.

Ajeossi – The Man from Nowhere – Bácsi

Egy visszavonult, meghasonlott, családját gyászoló szuperkatona összeismerkedik egy kislánnyal, akit szervkereskedők elrabolnak. És a „bácsi” erre megrázza magát, és beindul, mint egy egyszemélyes halálosztó gépezet.

Brutálisan és döbbenetesen remek pusztakezes harcok vannak benne, a végső leszámolás a fogadócsarnokban meg valami… szégyellem egy kicsit magam, de… igazi gyilkolásorgia, amit csak leesett állal tudtam bámulni. :amazing:

De.

Valahogy zavart benne valami, és erre csak a végén jöttem rá: hogy a „bácsi” jócskán tehet róla, hogy a kislány sorsa majdnem végzetesre fordul – mert fájdalmában-vakságában addig-addig lökdöste el magától a közeledő, szeretetre vágyó kislányt, hogy jócskán sáros abban, hogy a végén az a zugorvos boncasztalán találja magát… :-///

Oké, persze, értem én, a gyász, meg minden – és ha nem így, akkor nem lett volna belőle film, oké, oké, oké... :-P

Mégis. :-/

Bazi jó film az Ajeossi… de nekem valahogy mégsem lett tökéletes az élmény.

Headshot

Most ugrott a majom a vízbe.

Hogy Iko Uwais megindul-e a Tony Jaa-féle lejtőn – és hogy a „The Mo Brothers” (Kimo Stamboel és Timo Tjahjanto) mennyire tudnak jó filmet rendezni…

Verdiktem pedig a következő: Iko Uwais nem ment tovább a lejtőn – és a Mo Brothers tudnak jó filmet rendezni… de többet várok el mindegyiküktől.

A történet pedig: hogy a gonosz mester legyőzésére igyekvő harcosnak végig kell verekednie magát a gonosz mester legjobb tanítványain – akik közül ő is egy volt, valaha –, már egy elég régi klisé a harcművészeti filmek műfajában.

Alapjában véve tetszhetett volna az esetlegessége is, hogy sokszor a mázlin, meg a rögtönzésen múlik, hogy egy-egy mesteri tanítványt végre legyőzzön a főhős… de engem ez speciel pont zavart. :-///

Én azt szeretem, ha azt érzem-látom, hogy a tudása nagyobb Ikónak, hogy nagyobb harcművész, profibb, menőbb – nem pedig azt, hogy… „szerencsésebb”. :-S

Mint ahogy azt a régi mondást se szeretem, hogy „nem az a legény, aki üt, hanem, aki állja!” – ez a film meg egyértelműen erre feküdt rá. :-/// Hogy Iko, mint annak idején Keoma :respect: :thumbsup:, egyre szakadtabban, egyre véresebben kerül elő egy-egy harcból, és csak a végtelennek tűnő életereje és állhatatossága viszi előre a csaták során.

És egyre fáradtabban, több sebből vérezve jut el végül a legerősebb ellenség elé… :-///

Értem én azt is, hogy egy ilyen harcművészeti film túlmutat a realitáson, és tudom, hogy egy-egy ilyen harcművész tényleg szinte emberfeletti erővel bír – mégis soknak éreztem ezt valahol…

Főleg akkor, amikor az egyik harcos a machete(!!!) csapását a puszta alkarjával(!!!) védi ki(!!!), majd kicibálja a csontjába ékelődött pengét(!!!), és tovább harcol – úgy, hogy a sérült kezét pont úgy és annyira használja, mint a sérülés előtt! :eeekkk: :-OOO

Nanemár… :-PPP

Én elhiszek mindent, és látom, hogy ezek milyen kemény csávók… de ez azért túlzás. :-///

Igazából elég sokat fanyalogtam közben, az ilyen számomra nem tetsző dolgok felett – ám a végére húztak egy olyat, amivel megbocsátottam mindent.

Mert emberi volt, szerethető – és szívet melengető. :respect:

Hogy a legvégső csatából nem azért kerül ki élve a szinte félholt harcos, mert egy ütéssel tovább bírta – hanem mert a szerelmes nő harcol érte. :amazing:

Gyönyörű, felemelő húzás volt ez a végére – megvett kilóra. :sör:

Ikó és a Mo testvérek (hála Istennek!) feljebb emelték saját mércéjüket – de még van feljebb.

Hajrá, én szurkolok nektek. :sör:

The Shack – A viskó & Wazir – Vezér

The Shack – A viskó

Korábban kétszer találkoztam WM. Paul Young könyvével: először akkor olvastam el, amikor még nem voltam hívő, aztán megtérésem után ismét elővettem, és újjászületett lélekkel ismét elolvastam.

Mindkét alkalommal tetszett, de másként: szóval, mondhatom, hogy pozitívan elfogult/elfogódott vagyok vele kapcsolatban.

Nagyon vártam a filmet is – főleg, amióta tudom, hogy Octavia Spencer (The Help, Hidden Figures, Red Band Society) alakítja „Papát”, akinek a megszemélyesítését korábban senkitől sem tudtam volna elképzelni – de amikor megtudtam, hogy Octavia Spencer alakítja, azonnal arra gondoltam: „ő tökéletes lesz!”. :respect:

Gondolkoztam azon, hogy egyáltalán írjak-e valamit a tartalomról, amikor a napjaink keresztény „bestsellerének” megfilmesítéséről van szó – de úgy gondolom, a rövid tartalom felvázolásra csak érdemes időt szánnom. Hátha közületek nem mindenki olvas keresztény műveket… ;-) :sör:

Mack Phillips (Sam Worthington) tragikus körülmények között elveszíti legkisebb gyermekét, ami miatt az addig hívő ember meghasonul Istennel. Ám az egyik napon különös, megdöbbentő üzenetet kap valakitől:

„Mackenzie!

Hosszú idő telt el. Hiányzol.

Ha akarod, hogy újra találkozzunk, a következő hétvégén ott leszek a viskóban.

                                                                                              Papa”

Ez a levél több okból is döbbenetes Mack számára, de a két legfontosabb: „a viskó” arról nevezetes, hogy eltűnt gyermekének véres kardigánját ott találták meg… és hogy a családban csak egy valakit emlegetnek úgy, hogy „Papa” – Istent.

Mack egyszerre dühös, sértett, bosszúvágyó és zavarodott, de elhatározza, hogy fegyverrel a kézben elmegy a tragédia legemlékezetesebb, központi helyszínére – mert várakozásai szerint a gyermekének gyilkosa fogja ott őt várni…

Ám ott egy (az?!) é(É)denkertet talál(ja), ahol jelen van Papa (Octavia Spencer/Graham Greene), Jézus (Avraham Aviv Alush) és Saruyu (Sumire Matsubara)…

…és Mack minden elfojtott haragja, mélyben izzó érzelme a felszínre tör – és Isten, Jézus, meg a Szentlélek körbeveszik és beszélgetnek vele.

Egyszerre zavarba ejtő és megrendítő ez a találkozás – és nem mondom, hogy hívőként nem vágytam/vágyok erre minden pillanatban, hogy egyszer én is beszélhessek Velük…

Nem szeretnék ehhez valami szörnyű tragédiát (mint Macké…), de nem is bánnám, ha még életemben történne velem ilyen – ami után azonnal nem kell meghalni.

Különös „fintora” a sosnak, vagy a Szentléleknek, hogy egyszerre tudom elmondani, hogy mit jelentett ez a könyv nekem ateistaként és hívőként.

Felkavaró volt. Megrázó. Ami egyszerre taszított és egyszerre vonzott. Nem akartam elfogadni Isten érveit – de valahol… mélyen, legbelül… megértettem Őt, és az igazságát.

A könyvet olvasva elmentem a falig, fejemben ordítottam az _én_ olvasatomat, az _én_ „igazságomat”… És a végén nem „koppantam a falon”, hanem rájöttem, csak nálam, bennem van a fal.

Istennél nincsen.

Ezt pedig évekbe(!!!) tellett megérteni és feldolgozni. Sokszor még most sem vagyok képes felfogni: de tudom, hogy így van.

A színészek csodálatosan festették a vászonra ezeket a megfoghatatlan Megtestesüléseket.

Octavia Spencer és Graham Greene olyan csodálatos emberek, színészek, akik képesek elhitetni a nézővel, hogy ők a Mennyei Atya.

Avraham Aviv Alush pedig, mint Jézus… hááát… nem kicsit rendültem meg, valahányszor megszólalt, vagy csak ránézett, rámosolygott Mackre.

Mondjuk, ez nyilvánvalóan belőlem fakad – annyira szeretem Jézust, hogy minden egyes alkotás, amiben megjelenik, az számomra hatalmas pozitívummal esik latba: és minden színészt imádok, aki megpróbálja megszemélyesíteni Őt.

Igen azt hiszem, hogy ez egy outcomingolás volt. Jól esett kimondani. :-)

…

Elfogódottra sikeredett ez a rivjú, tudom. Túl „keresztényiesre”, túl „hívősre”.

Az ateisták megnyugtatására ;-) mondanám, hogy keresztényi berkekben nem egyértelműen pozitív a regény fogadtatása: sokan még eretnekségnek is kikiáltották (most klikkeltem csak rá néhány nevében keresztény oldalra – hááát… legalábbis ijesztő, amit az ott publikáló keresztények(?!) láthatóan/érezhetően habzó szájjal és Isten bocsássa meg, gyűlölettel írnak/mondanak A Viskó kapcsán…).

…ha pedig nem tudjuk elfogadni, hogy WM. Paul Young ilyennek képzeli az Istennel való találkozást (ami szvsz egyáltalán nem eretnek, vagy blaszfémia, ami ellen fel kellene lépni), akkor ne nagyon verjük a mellünket arra, hogy (mekkora „Nagy”) keresztények vagyunk. :-(((

Szerintem „A Viskó” mindenkinek képes mondani valamit: hívőnek, nem hívőnek egyaránt.

Érdemes próbát tenni vele, hogy neked mit mond. :sör:

Wazir – Vezér

Igen, a Pink után rákerestem, hogy milyen Amitabh Bachchan film van, amit szívesen megnéznék: így találtam a Wazir-re. :sör:

Amitabh Bachchan egy amputált lábú sakknagymester alakít, aki összebarátkozik egy gyermekét gyászoló, feleségétől különélő, antiterrorista különítményes rendőrrel (Farhan Akhtar)… és lassan mindkettejük számára kiderül: van egy közös ellenségük.

Igazából kellemes, érdekesen izgalmas a film – de nem túl izgalmas… és egészen végéig nem tartogat különös fordulatot: ám akkor viszont ad egy elég jó gyomrost. ;-) :sör:

Nem lesz nekem túl meghatározó élmény a Wazir, de a csoda vigye el, jó volt látni Amitabh Bachchan-t egy újabb karaktert megszemélyesíteni: megszerettem ezt a színészt, na, nincs mese. :sör:

És a végefőcímre most egy dalt tartogattak nekünk, amit a két főszereplő adott elő, közösen: és ami olyan volt számomra, mint hab a tortán…

 

Jó film volt a Wazir. :sör:

Amitabh Bachchan. :rulez:

Hap and Leonard s02 & Pink (2016 – hindi)

 Hap and Leonard s02

„Sheriff Valentine? This is Leonard Pine and Hap Collins. We want to report another dead body. Mm-hmm, we the last ones see him alive. No, sir, we ain't got no alibi. Just two Samaritans don't know whether to check they ass or scratch they watch.”

:-)

…

Ez most rohadt nagy piszokság volt a részemről: ne haragudjatok. :sör:

Ezzel az idézettel indítani totál megtévesztő: mert az évad java része egyáltalán nem ilyen, sőt, jóval komorabb, sötétebb, mint az első szezon.

Lenne sok, nagyon súlyos mondat, amik ütősek, és jobban előrevetítik, mit is várhattok ettől a szezontól, én mégis ezt választottam – mert nagyon tetszett, annyira jellemzik Hap (James Purefoy) és Leonard (Michael Kenneth Williams) kapcsolatát, és egymás szívatását-ugratását: mégis a tűzön-vízen való kiállást egymásért. :respect:

Mert a második évad újra nagyon sok dolgot felfed kettejük előéletéből, nagyon sok szálat tovább visz – és jópárat le is zár a második szezonban.

…és előrevetít új fordulatokat a harmadik évadra is, persze. :sör:

Ha már elnézést kértem az idézetért, elmondom, hogy mi lett volna a másik idézet, amivel indíthattam volna rivjút, ha elevenbe akarok vágni.

„Who the hell would want to kill my boy? What reason would anyone have to kill that kid? Everyone loved that kid! Everyone!”

…

Igen, indíthattam volna így is.

És azzal, hogy az első részt követően annyira fel voltunk dúlva Katicámmal, hogy komolyan elgondolkoztunk, hogy nézzük-e tovább az évadot… :-OOO

Kicsit sokallom, hogy manapság (vagy csak én érzem így…?!) túl sok filmet/sorozatot akarnak gyerekgyilkossággal „eladni”: nekem már túl tömény ez a téma, túl fájdalmas, túl húsbavágó – túl taszító. :-OOO

Szerencsére úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére is folytatjuk Hap és Leonard történetét – és ez a döntés hatalmas szerencsénkre egy eszméletlen jó évadhoz segített hozzá bennünket, meggyőződésünk szerint jobbra is sikeredett, mint az első szezon. :respect: :leborul:

Nagyon sötét ügyben nyomoz a két főhős – annál is inkább, mivel személyes érintettség is áll fent, és az a figyelmen kívül nem hagyható érv, hogy őket is gyanúsítják…

Lehetett volna ez a történet egy „killingesen” elmesélt, iszonyú sötét, kilátástalan, nyomasztó ügy… de a Készítők :respect: ebből is képesek voltak valami emberit, valami felemelőt kihozni… :leborul:

Döbbenetesen jó lett Hap és Leonard második története, olyan befejező résszel, amit nem tudok 11/10-nél lejjebb pontozni. Egyszerűen nem lehet. :megarespect:

Nagyon várom a harmadik évadot – de a második szezon ad bőven elmélkedni valót 2018-ig.

Jócskán volt benne annyi kraft. :respect:

Köszönet érte, Nick Damici és Jim Mickle. :sör:

Pink (2016 – hindi)

Jolly LLB 2. után fellelkesedtem, hogy lehetnek ilyen indiai/bollywoodi filmek is, és rápörögtem a dologra, és az imdb „People who liked this also liked…”-ajánlását böngészve kaptam fel a fejemet erre az Amitabh Bachchan filmre, és rögtön bele is csaptam.

Megmondom a frankót: én nem voltam eddig az asztal alá ájulva Amitabh Bachchan-tól…

…de most egy rohadt nagy pofont kaptam, hogy kapjak már a fejemhez!

Olyan karizmatikus alakítást nyújtott, annyira uralta a vásznat (képernyőt), amikor színen volt, hogy az ember egyszerre nézte szájtátva és lélegzetvisszafojtva. :respect:

Én nem láttam még soha senkit, aki ennyire szuggesztíven követelte volna a teljes, minden idegszálammal való figyelmemet. Pedig láttam már egy-két filmet. :leborul:

A történet szerintem nem túl… hm… „erős”, és a „fordulatok” és „megoldások” is elég messziről látszanak – szerintem a Jolly LLB 2. mindkettőben magasan veri a Pink-et…

…ám a Pink-nek ott van Amitabh Bachchan, aki egy egészen más szintre emeli a filmet. :leborul:

Katicámmal film közben többször is egymáshoz fordultunk egy-egy brutálisan erős Amitabh Bachchan jelenet után, és olyanokat mondtunk: „úristen, beleborzongtam, ahogy beszélt!”, „én még ilyen karizmatikus alakítást nem láttam!”… :respect:

Így értünk el a film végi stáblistához – és egyszer csak elakadt a kezdődő beszélgetésünk, mert az end credit alatt megszólalt Amitabh Bachchan hangja, és elszavalta Tanveer Ghazi: Tu Khud Ki Khoj Mein Nikal című versét… és még nagyobb döbbenetet éltünk át, mint bármikor korábban.

Én csak Latinovits Zoltánt hallottam így verset mondani – most pedig egy indiai színész versel, olyan nyelven, amit nem is értek… mégis a lelkem mélyéig megrendülök tőle, olyan erővel adja át.

És most csodálkoztam arra is rá, hogy milyen gyönyörű is ez a nyelv…

 Nem egy igazán jó film a Pink – de Amitabh Bachchan miatt egyszerűen… kihagyhatatlan és feledhetetlen. :megarespect:

Rag'n'Bone Man - Human

Ez pedig az Ember reflexiója a lenti toborzóra...

"I'm only human
I'm only, I'm only
I'm only human, human

Maybe I'm foolish
Maybe I'm blind
Thinking I can see through this
And see what's behind
Got no way to prove it
So maybe I'm blind
But I'm only human after all
I'm only human after all
Don't put your blame on me
Don't put your blame on me

Take a look in the mirror
And what do you see
Do you see it clearer
Or are you deceived
In what you believe
'Cause I'm only human after all
You're only human after all
Don't put the blame on me
Don't put your blame on me

Some people got the real problems
Some people out of luck
Some people think I can solve them
Lord heavens above
I'm only human after all
I'm only human after all
Don't put the blame on me
Don't put the blame on me

Don't ask my opinion
Don't ask me to lie
Then beg for forgiveness
For making you cry
Making you cry
'Cause I'm only human after all
I'm only human after all
Don't put your blame on me
Don't put the blame on me

Oh, some people got the real problems
Some people out of luck
Some people think I can solve them
Lord heavens above
I'm only human after all
I'm only human after all
Don't put the blame on me
Don't put the blame on me

I'm only human
I make mistakes
I'm only human
That's all it takes
To put the blame on me
Don't put the blame on me

I'm no prophet or Messiah
Should go looking somewhere higher
I'm only human after all
I'm only human after all
Don't put the blame on me
Don't put the blame on me

I'm only human
I do what I can
I'm just a man
I do what I can
Don't put the blame on me
Don't put your blame on me"

 

...

 

Itt a Fidesz toborzó!

Most került végre nyilvánosságra a Fidesz toborzó dala, amivel az új tagokat verbuválják és a régieket lelkesítik: belátható végre, nem is csoda, hogy ennyien szeretnének csatlakozni ehhez a rablóbandához.

"Fosztogatni nagyszerű tréfa, szépen gyűlik nálunk a préda.
Akad minden itt, ami drága: színarannyal tömve a láda!
Áll itten egy nagy hasú hordó, de a kincse nem napraforgó.
Csillog benne száz szám az ékkő, tűzpiros meg égszínű, kéklő.

Néha kicsit ölni kell érte, csizmánk vígan táncol a vérben.
Penge villan, durran a mordály, könnyen adja kincsét, ki holt már.
Állj be közénk nagy lesz a részed! Kezet csapunk még ma is véled.
Bátorít a bor tüzes lángja, igyunk hát a cimboraságra!"

Erre pedig a tagságra érdemesített jelölt köteles pontosan ezekkel a szavakkal rituálisan megpecsételni a belépést:

"Cimborátok vagyok, itt a kezem rája!
Rút életemnek ez a legszebb órája."

...

És csak reménykedhetünk abban, hogy a végén mégis feltámad benne a lelkiismeret - mint egyszer, valamikor egy nincstelen szegénylegényben...

"„Jó éjszakát!... nem kelt föl titeket sem más,
Majd csak az itéletnapi trombitálás!
Élete gyertyáját soknak eloltátok,
Küldök én örökös éjszakát reátok.

Most a kincses kádhoz! megtöltöm tarisznyám,
Hazaviszem neked, szerelmes Iluskám!
Cudar mostohádnak nem lész többé rabja,
Feleségül veszlek... isten is akarja.

Házat építtetek a falu közepén,
Ékes menyecskének odavezetlek én;
Ottan éldegélünk mi ketten boldogan,
Mint Ádám és Éva a paradicsomban...

Istenem teremtőm! mit beszélek én itt?
Zsiványoknak vigyem el átkozott pénzit?
Tán minden darabhoz vérfoltok ragadtak,
S én ilyen kincsekkel legyek boldog, gazdag?

Hozzájok sem nyúlok... azt én nem tehetem,
Nincs elromolva a lelkiisméretem. –
Édes szép Iluskám, csak viseld terhedet,
Bízd a jóistenre árva életedet!”

Mikor elvégezte Jancsi a beszédet,
Az égő gyertyával a házból kilépett,
Meggyujtá födelét mind a négy szögleten,
Elharapózott a mérges láng sebesen.

Egy láng lett a födél szempillantás alatt,
A láng piros nyelve az ég felé szaladt,
Feketévé vált a tisztakék égi bolt,
Elhaloványodott a teljes fényü hold.

A szokatlan világ amint elterjedett,
Fölriasztotta a baglyot, bőregeret;
Kiterjesztett szárnyok sebes suhogása
A falombozatok nyugalmát fölrázta.

A föltámadó nap legelső sugára
Lesütött a háznak füstölgő romjára,
Pusztult ablakán át benézett a házba,
Ott a haramjáknak csontvázait látta."

...