Skyscraper – Felhőkarcoló & Love, Simon – Kszi, Simon

Két merítés a mainstreamből – és igazából, nem bántam meg. :sör:

Mondjuk, az imdb-s értékelésüket épp fordítva látom, szerintem: a Skyscraper 7,7 és a Love, Simon 5,8… :-P

Mindjárt ki is fejtem, hogy miért.

Skyscraper – Felhőkarcoló

Azt adja, amit kínál, nincs mellébeszélés, nincs hamuka – ez egy akciófilm. De annak rohadt jó. :sör:

Nem is emlékszem, hogy mikor volt olyan utoljára, amikor ennyire hajtott film közben az adrenalin, hogy „gyerünk már! gyerünk már!!!” – és közben a kezemet tördeltem az izgalomtól.

Nem egy túl „agyas” valami – inkább eléggé faékszerű. De nincs ezzel semmi baj, mert műfajában teljesen toppon van. :sör:

Oké, kell hozzá a Szikla, akinek basszus, mindent elhiszek: hogy féllábbal, félkézzel, félszemmel (de tripla herékkel! :-))) ), megcsinál _mindent_, ami egy épkézláb(szem) embernek is csak akkor menne, ha születése óta erre trenírozzák.

Arnold volt ilyen, a 80-as, 90-es években, hogy _mindent_ elhittem neki, olyan erős volt, olyan ellenállhatatlan. :sör:

De a 2000-es évek Schwarzija egyértelműen a Szikla. :thumbsup:

 

És ráadásul, bitang jól áll neki, amit csinál. :respect:

Kell másfél óra könnyed, izgulós, pörgős kikapcsolódás: a Felhőkarcoló tökéletes választás erre, szvsz. :sör:

Love, Simon – Kszi, Simon

Nincs bajom a melegekről szóló filmekkel, tetszenek az önmarcangoló outcomingolások, és hiszem, hogy két azonos nemű ember között is létezhet szerelem. :thumbsup:

De ez nekem túl szájbarágós volt, túl didaktikus, túl napfényes, túl hurráoptimusta – és mindenki olyan elcseszettül tökéletes volt benne, hogy már én szégyelltem magam. :-///

Simon családja?! A megértő, elfogadó, toleráns, liberális, egymást nagyon szerető és végtelenül támogató emberek boldog közössége…

Huh, oké. Ez egy ilyen család, miért ne. Biztos van ilyen is. Főleg „Ámerikában”, ugye.

Nézzük a barátokat. Megértő, elfogadó, toleráns, megbocsájtó, liberális, egymást nagyon támogató és végtelenül szerető emberek boldog közössége…

Huhhhúúú… Oké. Egy ilyen családból származó fiú nyilvánvalóan a családjához hasonló emberekkel veszi körül magát. Miért is ne?! Teljesen hihető.

Nézzük a suliban a tanárokat. Megértő, elfogadó… huhuhuhúúú…

Oké, nézzük a diákok közösségét! Na majd ott aztán!

Hát, barátaim az Úrban – egy hülye van, de az is bocsánatot kér/kap a végére, és az összes többi diák pedig mind-mind megértő, elfogadó… meg a többi lófütty. :-PPP

A végén meg már azon agyaltam, hogy nem valami ironikus-parodisztikus alkotással volt-e dolgom, csak nem esett le közben a tantusz… :-///

Mert hogy meseszerű, az biztos – a Felhőkarcoló is az, oké.

Mégis, a Felhőkarcoló elfogadható és emészthető volt – a Love, Simon-nál meg végig villogott a fejemben a piros lámpa… :-P :-///

Én elhiszem, hogy az amcsik nagyon szeretnék, ha ilyen lenne náluk mindenki – de ez azért több, mint erős túlzás, azt hiszem.

És igen: én kérek elnézést, hogy nem bírtam megemészteni. :-PPP

Sam Perry - The Voice Australia 2018

Most fedeztem fel magamnak... aztabeborult... :eeeekkkk:

"You just changed the entire game with this"

Sam Perry performs "When Doves Cry"

Sam Perry v. AP D'Antonio "Sympathy For The Devil"

 Kelly Rowland and Sam Perry performs "They Don't Really Care About Us"

Rózsakunyhó...

Szép idő volt ma, ezért kirándulni mentünk Nagymarosra, Kóspallagra... és egyszer csak egy olyan helyen találtuk magunkat, ahová egész életemben vágytam.

Fekete István: Rózsakunyhó (1941)

„Még tele vagyok a Duna mente képeivel, a nagy folyó soha el nem múló, titokzatos messzeségeivel, amikor már befordulunk az erdőbe, és a rázós út hamar kiveri belőlem a Duna felett járó történelem borongását.”

„Az út – szerencsére – nem tart sokáig. A keskeny gyalogútról becsúszunk a szűk hídon, és hogy úgy mondjam, kitárul előttünk a „Rózsakunyhó”…”

 

„A második napon felfedeztem, hogy a Rózsakunyhót nem csak az egy szál árva vadrózsájáról hívják Rózsakunyhónak, hanem azért is, mert az ajtó felett szabályos „cégtábla” hirdeti, hogy „Rózsakunyhó”.
Jobban megnézve a szépen megfestett táblát, észrevettem valamelyik rosszmájú „lakó” ravasz fondorkodását, hogy a rózsa z és o betűjét igyekezett kicserélni, s így a kunyhó cégtáblája imigyen festett: „Rosz a kunyhó”…

Hát ez nem igaz! Szép, békés napokat éltem meg benne. Nekem jó volt a kunyhó. Szénaágyán puha és mély volt az álom, asztalán ízletes a kenyér, éjszakájában mély a csend, és nappalában ajtóm előtt járt a napsugaras szabadság.”

„Visszaköltöztünk a Rózsakunyhóba.

Estére értünk oda, és most már ismerősként nézett ránk a kis ház. Tűzhelyén vidáman lobbant fel a tűz, és udvarán lágy perregéssel üdvözölte az estét egy lappantyú. Kéményünk otthonosan fújta a füstöt, és valódi bácskai kenyeremet ettük…

Jó volt nagyon.”

Mindig ide vágytam, mindig itt szerettem volna lenni - ahol egykoron Kittenberger Kálmán és Fekete István vadászott, pihent, aludt, és járta az erdőt...

Kittenberger Kálmán

(1881-1958)

Fekete István

(1900-1970)

Tudjátok, úgy gondolom, hogy egyetlen egy dolog jó abban, hogy 1969 decemberében születtem - mert így több, mint fél évet (197 napot) úgy élhettem a világon, hogy Fekete István is élt.

Fekete István műveit olvasva az jut eszembe róla, amit ő maga írt Király bácsiról, a számadóról, a „Karácsony” című novellájában, 1967-ben.


„A mi falunkban nem volt plébánia, hát elhozattam a szomszéd falu öreg papját, aki öregebb volt a mi számadónknál is. Amikor hazafelé vitte a kocsi, meglátogatott pár percre, és azt mondta:
- Tudja, fiam, öreg szolga vagyok magam is, de ennél tisztább lelkű emberrel még nem találkoztam.”

...