The Night Comes for Us

Döbbenet… elképesztő… elmebeteg… elborult… iszonyú… mészárszék…

…és mégis – vagy éppen ezért – frenetikus filmélmény. :megarespect: :leborul:

2012-ben a legnagyobb öröm és tisztelet hangján szóltam ezeken az oldalakon a „The Raid: Redemption” című harcművészeti etalonról, ami elhozta nekünk Iko Uwaist. :respect: :leborul:

2014-ben viszolygással és keserűséggel szóltam ugyanitt a „The Raid 2: Berandal” című alkotásról…

2017-ben reménykedve, bizalommal írtam a „Headshot” című moziról…

…és most eljött 2018, és újra mérlegre tétetett színész (Iko Uwais) és író-rendező (Timo Tjahjanto).

Esküszöm, hogy sokat agyaltam, mi legyen a végső verdiktem. Mert egyszerűen úgy éreztem/érzem, hogy meghasonlok önmagammal, és küzdök a bennem őrlődő ellentétes érzelmekkel.

Csak most, abban a pillanatban, amikor leültem, hogy rivjút írok róla, csak most döntöttem el, hogy a legnagyobb elismerés hangján fogok szólni róla.

Mert eszembe jutottak képek-jelenetek, eszembe jutott eszelős őrültségük, véres, ínszakasztó, csonttörő vadságuk – és az a briliáns, felsőfokú mestermunka, amit a harcjelenetek megalkotásába fektettek.

És mert tetszett a „miért” – hogy miért harcolnak, mire föl ez az irgalmatlan, vérmocskos mészárszék, szétvágott torkok-inak, kiontott belek, levágott végtagok…

Mert egy gyermek élete a tét.

Igen, valahol megváltás film is lenne, mint anno a „Headshot” – de engem a „mentsük meg a gyermek életét”-vonal rántott magával.

És bármennyire is Joe Taslim (pencak silat, wushu, judo, taekwando, shotokan) és Iko Uwais (pencak silat) a főszereplők, és a „nagymesterek” ebben a filmben – és tényleg hozzájuk kötődnek a legbrutálisabb, legnagyszabásúbb, legösszetettebb harcjelenetek –, de nekem mégis más lett a kedvencem.

Bobby, „The White Boy” – Zack Lee

:respect:

Bobby nem túl okos srác. Nem nagymenő harcművész. Nem jóképű, vagány gengszter.

_„Csak”_ egy elcseszettül elszánt, rettenthetetlen barát. Senkitől és semmitől nem félő. Már-már elpusztíthatatlan életerővel bíró. Fékezhetetlenül küzdő. Utolsó leheletéig, utolsó szívdobbanásáig… Született Harcos.

Aki csatába megy, mind olyan társat akar az oldalán tudni, mint Bobby, a „White Boy”.

:megarespect:

…

Voltaképpen… ez egy borzalmas film. Minden kézre eső szerszámmal, eszközzel harcolnak benne – és megmutatják, hogy micsoda iszonyú sebeket lehet osztani egy-egy hétköznapi, műhelyben található eszközzel. Mint például a csavarhúzó, vagy a sniccer.

Borzalmas film, mert megmutat vagy 100-120… talán van az 150 is… módot arra, hogyan lehet egy emberi életet kioltani.

Borzalmas, mert az orvosi karon simán lehetne mutogatni egy-egy jelenetét a hallgatóknak: annyira felfedi az emberi test izom-, ín- és csontszerkezetét, valamint a belső szerveket – illetve azok sérüléseit.

Borzalmas, mert annyi vér folyik, spriccel, ömlik, árad ki benne, hogy szinte már a torkunkat fojtogatja.

Borzalmas, mert annyi nyers gonoszság, aljasság van benne, olyan szinten nem tekintik benne értéknek a szereplők az emberi életet… hogy az már a szívünket szorítja.

…

Mégis.

…mégis…

Ott van benne a pislákoló, halovány remény – nem több, mint gyertyaláng a szélviharban… de _mégis_, mind tudjuk, érezzük, hogy az az egy láng a MINDEN. Annak nem szabad kihunynia.

Azért érdemes meghalni.

…

Nem „csak” _érdemes_ – hanem egyenesen az hozhatja el a megváltást.

…

Brutális film a „The Night Comes for Us”. Irgalmatlan. Iszonyú.

Mégis.

:respect:
:leborul: