Wild Horse Nine – Vadló Kilenc

 

„- Most hol vagy?

- Velencében.

- Végül csak eljutottál.” 

Tudod… kicsit meghasonlik az ember magával, amikor azon kapja magát, hogy… egy CIA ügynökkel… egy gyilkossal… kormányok megdöntőjével, állami vezetők eltüntetőjével, szabadságharcosok mészárosával… kezd el szimpatizálni – amikor az az útja végére ér, és számot vet… pusztító életével… szörnyű titkaival… és egy brutális, iszonyú jövő ígéretével… 

John Malkovich zseniális, ahogy narrálja a saját történetét, ahogy diktafonokra mondja emlékeit, hogy majd egyszer… sohanapján… megírja (vagy megírják…) emlékiratait. 

Hogy ő maga nem fogja, az szinte azonnal nyilvánvalóvá válik: halálos beteg, végstádiumos, utolsó kívánsága miatt utazik barátja és társa, Sam Rockwell kíséretében a Húsvét-szigetekre. 

De feletteseinek nem tetszik az „emlékiratok” ötlete: az öreg róka túl sok mindent tud, amikről nem nagyon kéne beszélnie senkinek – és a titkok között a „Szent Grál”: a Kennedy-gyilkosság, amiben fontos szerepet játszott… 

…és a két bajtársnak, a két kollégának, a két barátnak van egy fontos, életbevágó megállapodása is egymással… 

Intermezzo1. : Uram, miért engeded, hogy idióták is moziba járjanak? Mert kifizették a jegyet? Akkor az már jár? Meg az is, hogy a többi néző élményét megkeserítsék…?! A balassagyarmati moziban másodjára futok bele olyan… hm… hogy is fogalmazzak, hogy ne bántsak meg senkit… olyan suttyó paraszt, olyan büdös bunkó „jelenlévőkbe”, akiknek csak egy célja van azzal, hogy beültek a moziterembe: hogy tönkretegyék mások filmélményét. Az első ilyen alkalom a „Beau Is Afraid” volt… a második tegnap este történt… 

És bejön a képbe két chilei diáklány, akik boldogok, mert Salvador Allende az elnökük, akit szeretnek és tisztelnek… de 1973 augusztusa van… és a két CIA ügynök már tudja, hogy a chilei boldog békeidők a végükhöz közelednek… 

John Malkovich zseniális (ezt már mondtam, tudom – de akkor is! ;-) ) a kiégett, megkeseredett, cinikus vén róka szerepében – és Sam Rockwell pedig ragyog mellette, mint unterman, aki sokszor csak egy-egy rezdüléssel, arcizomrángással, pofavágással reagálja le társa döbbenetes kiszólásait… külön fájdalommal, amikor észreveszi, hogy társának már… nem teljesen tiszta a szelleme… és elfelejt dolgokat… 

Ám a lányokkal – különösen egyikükkel, Mariana di Girolamo – lassan megbarátkozik a vén lókötő, és a lány határozott kérésére úgy dönt, hogy többet nem fog hazudni… 

…és ezzel a lányra és az egyszeri nézőre is… rászakad a plafon… 

„Szeptember 11-én vége lesz a hazájuknak, az elnöküket megölik. Minden ellenállót, úgy negyvenezer embert, a santiagói nemzeti stadionba fognak vinni, ahol mindegyiküket többször is megkínozzák… a legtöbbjüket ki is végzik.” 

„Ha be akarják rángatni egy kocsiba… legyen bátor és harcoljon! Ne hagyja magát! Úgy legalább még az utcán lelövik. De ha hagyja, hogy magukkal hurcolják… halálra fogják kínozni.” 

„- Nem tehetek semmit, hogy ez ne történjen meg?

- Egy dolgot tehet, vesz egy házat messze minden várostól, a tengerparton. A vállára teszi a puskáját, és a tengernek háttal, meredt szemmel figyeli maga mögött a szárazföldet. Egyszer meg fognak jelenni, akkor öljön meg közülük annyit, amennyit csak tud. Aztán magát is megölik. De közben legalább érezni fogja a tarkóján a tenger felől fújó lágy szelet…” 

… „laugh-out-loud”… írták a fimről kritikusok… de azt nem mondták, hogy „blood-runs-cold”… pedig… 

Intermezzo2. : Az első alkalommal két piás óbégatott, tegnap egy idősebb pár ült előttem: és a hölgy tag folyamatos maró megjegyzésekkel „tarkította” az előadást. Mi a faszért nem tetszett hazamenni a picsába, kezitcsókolom?! Ha már ekkora bugris bunkónak tetszik lenni a néninek, miért nem basztatta inkább a bácsit, hogy „hová hoztál engem, Rezső?! haza akarok menni, Béla!”. Tetszik tudni: kurvára leszarom, hogy mi a baja, rohadtul nem érdekeltek a folyamatos epés kommentjei, legszívesebben szájba vertem volna kegyedet… de csak nem ütünk meg egy nőt, ugye. A bácsi meg csak némán hallgatott. És hallgatta „élete párját” – velem együtt, ugye. Hogy az a bárcabitorló… 

És közben a CIA vezetése egyre jobban befeszül: ugyanis nem csak attól félnek, hogy az öreg, haldokló róka kifecsegi az „emlékirataiban” a titkokat, de felmerül bennük egy döbbenetes gyanú: John Malkovich a szigorú utasítás ellenére megőrizte azt a puskát, amivel 1963. november 22-én Dallasban lelőtték John F. Kennedyt, az USA elnökét… 

Ennek a fegyvernek a lehetséges létezése is vad hullámokat vet a szervezeten belül, és mozgásba lendül a CIA teljes apparátusa, hogy a haldoklótól megtudják a vélt rejtekhelyet… és megszerezzék, és megsemmisítsék végre a létező legsúlyosabb terhelő bizonyítékot… 

És se nekünk, nézőknek, sem Sam Rockwellnek nincs dunsztja sem arról, hogy igaz-e a feltételezés, avagy sem – de a CIA súlyos fenyegetést helyez kilátásba Samnek is, és minden erővel a titok felfedésére… és John Malkovich likvidálására presszionálják… 

A barátság pedig… mérlegre tétetik… 

„Én csak nyolc embert öltem meg, te meg hatvannyolcat.” 

Döbbenetes az a tükör, amit Martin McDonagh tart – egyrészt Chile, egyrészt az USA elé… a CIA elé… és bazmeg… esküszöm, hogy maga a sátán néz vissza rájuk… és ránk is... 

Szinte alig történik valami a szigeten – persze, azért történik, nyugi… –, de amit elmesélnek (akár mint múltat, akár mint eljövendőt) az valami… iszonyúan sötét és aljas… az emberi történelem két olyan sötét bugyra, amiben a sátán ördögi terve teljesedett ki: emberek véres keze által… 

Intermezzo3. : Ezúton kérek tehát minden szellemi és lelki nyomorékot, hogy ne a filmszínházban élje ki beteges hajlamait, fusztrációit – inkább maradjon otthon. És csak olyan filmre menjen el a moziba, amiről tud valamit, akármit, bármit(!!!), és abból merészen arra következtet, hogy neki az az előadás vélhetően tetszeni fog. Ha kérhetném… Ha meg nem tetszik: álljon fel a film közben, és menjen haza a toszba. Ne ugasson és csaholjon habzó szájjal a többi néző terhére. 

John Malkovich-tól nem voltam sose „bealélva” – de most nagyszerű, amit alakít. :sör: 

Sam Rockwell pedig személyes ikonom és kedvencem, akkor sem tudna rosszul játszani, ha akarna – mert egy született zseni. :leborul: 

10/10-es, Mister McDonagh – as always. :megarespect: 

„Arkansas.”

 

Wildwood – A tiltott Vadon

 

„Wildwood became Lord of the Rings of stop-motion”

Olvastam a neten… 

„Olyan epic, olyan heroikus csata volt benne, hogy csak a Gyűrűk Urában láttam hozzá hasonlót.” 

Mondtam én a film végén Máténak… :sör: 

Apropó: Máté – a film kezdetekor döbbenten néztem, hogy felugrik a „16 éven aluliaknak nem ajánlott” korhatár figyelmeztetés… és arra gondoltam: ezt bizony benézték. Biztos valami le nem adott filmelőzetesből maradt benne, mert hogy lenne már egy _Laika stop-motion_ korhatáros?! 

A végén meg Máté óvatosan azt mondta… „Hááát… nekem nem jött át úgy a súlya… mint neked.” – Ugyanis én könnyeztem rajta bőven… 

Szóval… beláttam, hogy igen, 14 év alatt valszeg tényleg nem ajánlott… Nem mintha „véres”, vagy „horrorisztikus” lett volna – de a folyamatos jeges félelem, a rideg, irgalmatlan, fasiszta kegyetlenség, és egy 2-3 éves gyermek kivégzésének/feláldozásának folyamatos „lebegtetése”… azt azért elég brutálisan sikerült átadni. 

De lépjünk tovább: a Laika egy őrült zseni, és most olyat tettek az asztalra, amit (több okból is – később kifejtem) képtelenség lesz überelni. 

Ez 10/10-es, nincs mit mellébeszélni. :megarespect: 

A nagyszájú, nagyképű, öntörvényű lány, Prue – szülei határozott és többszöri figyelmeztetése ellenére – kiviszi a házon kívül a kisöccsét, Mac-et, akit elrabolnak a varjak: és az „Áthatolhatatlan Erdőbe” viszik. Prue utánuk ered, és akaratán kívül vele tart egy, a lányért rajongó, de a lány által semmibe vett, „lúzer”-nek tartott, de igazából végtelenül kedves, segítőkész, és önfeláldozó Curtis. 

…és az Erdőben háború készül: a tébolyult álmot dédelgető, özvegy kormányzónő, Alexandra hatalmas sereget kovácsolt a prérifarkasokból, és az Ősi Földet védő „banditáknak”, valamint az Északi Erdő misztikusainak össze kell fogniuk, hogy megmentsék világukat a végpusztulástól – amit Mac oltáron való feloldozása fog „beindítani”.

És ehhez a Végső Csatához vezető úton a túl hamar kétfelé vált Prue-nak és Curtis-nek is nagyon nagy feladatokkal kell megküzdeniük. 

Mint ahogy Septimának, a patkánynak – Tábornoknak, az aranysasnak – Dmitrinek, a renegát kojotnak – Iphigeniának, a misztikusnak – a Bagolykirálynak – és Makszimnak, a kojotok kegyetlen vezérének is nagyon fontos szerep jut. 

De persze… egybites, tesztoszteron túltengéses férfiállatként, ugye :-P :-) :sör: … ki is lenne más a kedvencem az egész filmből, ha nem Brendan, a Banditakirály: aki maga a fékezhetetlen őserő…

 

A Végső Csata meg… tényleg csak a Gyűrűk Urához mérhető. :leborul: 

Kár tovább ragozni: Colin Meloy (a „The Decemberists” frontembere…! …ember! :eeekkk: ) írta a háromrészes trilógiát, amiből a film készült: 

Wildwood (2011), Under Wildwood (2012), Wildwood Imperium (2014) 

És a Laika meg eszméletlen munkával (pénz, idő és emberi erő ráfordításával) készítette el az első könyvből ezt a filmtörténelmi hosszúságú stop-motiont.  

Mátéra visszatérve, itthon Katicám rákérdezett tőle, hogy hogyan bírta ezt a hosszú filmet? Mire Máté meg vállat vont: „nem éreztem, hogy hosszú lenne”. Ez azért... valami, nem?! ;-) :thumbsup: 

…de afelől bőven vannak kétségeim, hogy egy inkább felnőtteknek szóló stop-motion hogyan és mikor hozza be a 100 milliósra taksált büdzsét… :eeekkk: 

Mert hány olyan gyermeklelkű felnőtt szaladgál még a világban, mint én…?! Tartok tőle, hogy nem túl sok… :-/// 

Akkor meg kik a célközönség? Akik miatt megérte 100 millát befektetni…? 

… 

Mindenesetre, szerintem nagyszerű filmélmény – és megarespect a Laikának és minden munkatársának a befektetett hatalmas melóért. :thumbsup:

(Csak bele ne bukjon a stúdió… :fingerscross: )

 

Talán… ha ti is megnézitek… akkor lehet remény. :sör: 

Śleboda s01

 

Nagyon szépen kérek mindenkit, drága Barátaim – és mindenki mást is, aki minimális ízléssel és értékítélettel bír –, hogy vegyük már le a fejünkről a lovaknak való nacionalista szemellenzőt. 

Kurva kevés(!) olyan ember van kies hazánkban, aki nálam jobban szereti a magyar filmeket: szeretem, ismerem és tisztelem is a magyar filmművészetet. :leborul: 

De sorozatfronton… gyerekek… a fasorban sem vagyunk a poszt-szocialista országokhoz képest… mint a gémeskút vízében gubbasztó béka, aki érdeklődve… vagy csak unottan, bambán, mélán… nézi a kútágasról az égbe törő kútgémet… kábé olyan távolságból meresztgetjük a szemünket utánuk. Kérlek szépen: ne emlegessük fel a Besúgót, az Aranyéletet, meg a Terápiát: a Besúgó elképesztően hamis és gagyi, az Aranyélet és a Terápia meg remake (meg A mi kis falunk is, de azt aztán végleg hagyjuk…). És ezzel ki is fújt az összes _„érv”_. :-P 

Szóval, olyan _„piszkos nagy”_ minőséget kötve-fűzve nem tudtunk letenni az asztalra – mint például a Pustina (cseh), a Znaki (lengyel), a Rojst (lengyel), Crna svadba (szerb)… és az ugyanebbe az I. osztályba tartozó Śleboda (lengyel). :megarespect: 

Mert a Śleboda (ha kérhetném, mellőzzük az angol, és a magyar címeket :-P) zseniális… döbbenetes… egyszerre gyönyörű… és mocskos… egyszerre tele szeretettel… és tele gyűlölettel… kimondatlan szavakkal… feldolgozatlan múlttal… szerelemmel, szenvedéllyel… és emberi… már-már ördögi aljassággal… 

Közben ott a gyönyörű, káprázatos Tátra… Zakopáne környéke… ami a napsütésben olyan gyönyörű, mint a mesevilág… de amikor leszáll az est… előjönnek gyilkolni a démonok… amik  nappal mind embertestben rejtőznek… 

Huhhh… tudom, nem egyszerű, ahogy felvezetem: gyere velem tovább, Jó Barát – kifejtem. :sör: 

Gyönyörű, idealisztikusan megrajzolt az opening theme/intro: tényleg nagyon szép emberek a színészek – de megrajzolva, szinte túl szépségesek. 

Ez az eszméletlenül esztétikus, eszményített indítás egyre jobban „üt”, ahogy halad előre a sorozat – és egyre jobban elmélyülünk… legalábbis a pokolban. 

Ha számontartjuk a jelentős, emlékezetes „cold open”-eket, akkor a s01e01 mindenképpen játszik – de akkor muszáj felemlegetnünk a „shocking end”-eket is… és akkor a s01e02… az valami döbbenetes. 

Egy gyilkosság miatt bolydul fel a Zakopane környéki közösség, ahová éppen hazaérkezik Anka (Maria Dębska), a krakkói kultúrantropológus, aki épp innen származott el – és éppen ő találja meg a medvék által már szinte teljesen széttépett maradványokat. 

A helyszínre rögtön kijön a helyi rendőrség nyomozója, Jedrek (Pjotr Pacek), aki nem mellesleg Anka régi szerelme… És harmadik főszereplőnek hamarosan megérkezik Krakkóból a minden lében kanál, rámenős újságíró Sebastian (Maciej Musial), aki mindenáron valami nagyot akar dobni azzal, ahogy ráveti magát az ügyre. 

És az ügy… egymás után veszi a sötétebbnél-sötétebb fordulatokat… amihez a múltnak… a Goralenvolknak… és egy, a náci horogkereszthez nagyon hasonlító jelnek is köze van… 

A fába vésett: „váratlan kereszt” (krzyżyk niespodziany) nagyon hasonlít a szvasztikához, de nem azonos azzal. Egy ősi, népi motívum, amit a lengyel Tátra és Podhale régióban használtak. A helyi (gorál) pásztorok és hegylakók a faházak gerendáiba és tárgyakba vésték, mert a nap, a szerencse és az otthon védelmének szimbólumaként tekintettek rá, ami megóv a gonosztól. 

Amikor a II. világháborúban a megszálló nácik meglátták ezt a jelet, ebből (és még más okokból is) próbálták megalkotni a Goralenvolk-ideológiát, miszerint a tátrai hegylakók valójában elszlávosodott ősi germánok, és megpróbálták rávenni őket a kollaborációra. 

Igen, ez fontos a mai korban játszódó sorozat megértéséhez. :sör: 

… 

Itt, a hegyvidéken, lenézik az „alföldieket”, és ha valaki kérdéseket tesz föl nekik, akkor összezárnak – és fenyegetően hallgatnak… A mélyben pedig… sőt, még közvetlenül a felszín alatt is… olyan sötét, komor, kegyetlen dolgok sejlenek fel, hogy az ember elborzadva néz.

Két embert emelnék ki a „hegyvidékiek” közül – az első legyen _a jó_: Romuś (Artur Krajewski), a nehézsorsú, szellemileg kiegyensúlyozatlan, egyszerű-együgyű „falu bolondja”, aki talán az egyedüli az egész közösségben, aki tiszta szívű, és csak jót akar. Egyre jobban megszerettem, ahogy haladt előre a széria, és egyre jobban ökölbe szorult a kezem, amikor atrocitás érte… de szerencsére voltak szereplők, akik kiálltak mellette. 

A második pedig legyen – _a gonosz_, a nyers rosszindulat, a helyi maffiafőnök, Hyrny (Mateusz Kmiecik). A színész eszméletlen nagyot alakított: az első pillanattól kezdve ellenszenvet gerjesztett a karaktere… a sorozat közepére már zsigeri gyűlöletet éreztem iránta… a végére pedig… basszus… 

Majd nézzétek meg, hogy belőletek mit vált ki. :sör: 

Végig nagyszerű (értsd.: körömrágós, idegborzoló, leizzasztó és vérfagyasztó) volt a sorozat… de a legvégére tartogattak valamit… Nem egy olyan botrányosan elcseszett húzást, mint a Loba Negra… hanem egy döbbeneteset: ami egyszerre volt felemelő, hidegrázós, szívmelengető… és kimondom, amit gondolok: ott volt benne Isten. Az Istentől fakadó megbocsátás: két sebzett (bűnös) lélek egymásra találása… ahogy értelmet adnak egymás életének. 

De egy bizonyos ok miatt: ez végtelenül megrázó… szívet tépő… és számomra könnyek között ért véget az évad. :megarespect: 

… 

Ne keverjük, hogy a főszereplőkkel van újabb szezon is („Sleboda 2.: Pionek” címmel, ami egészen másról szól), mert ez az évad kerek, lezárt egész. És úgy tökéletes, ahogy van. 9/10

 

A Śleboda és a Pionek tévésorozatok regényekből készültek, amiket Małgorzata Fugiel-Kuźmińska és Michał Kuźmiński írtak, ezek az úgynevezett „Etnokryminały” (Etnokrimik) ciklus részei. A kötetek különlegessége, hogy a klasszikus nyomozás mellett rendkívül erős kulturális, történelmi és antropológiai háttérrel rendelkeznek, és bemutatják a lengyelországi kisebbségek vagy régiók zárt közösségeit, feszültségeit.

Sorrendben a könyvsorozat tagjai: Śleboda (2015), Pionek (2016), Kamień (2017), és Mara (2019). 

Lengyelországban olyan nagy népszerűségnek örvend a ciklus, hogy gyűjtői díszdobozos csomagolásban is kiadták. :respect: 

Persze, nyilván mondanom sem kell, hogy magyarul nem jelent meg egyik sem… :-///

 

Below s01

 

Sajnos felcsesztem magam – minek olvasok el minden faxságot… megérdemlem… :-P –, és lelkesedés helyett most inkább kicsit dühből fogok rivjúzni… mea culpa… de próbálom visszafogni magam, hogy ne rontsam el a rivjúmat, nektek pedig az ajánlót. :sör: 

9/10 

Ritkán – sohasem… – indítok így, most is csak azért teszem, hogy kristálytisztává tegyem, honnan indulunk. És ez a végére sem fog megváltozni. 

Több rétegű a széria, és én rohadtul élveztem a műfajok közötti váltogatást-vibrálást – de talán… hogy legyek egy kicsit megértő és megengedő… el tudom fogadni, hogy ez valakinek sok(k) volt, és akik sokkal lineárisabb, „hagyományosabb” cselekményvezetéshez vannak szokva, azoknak ez nem tetszett, mert nem bírták befogadni. 

Volt itt családi dráma (ez a szál a legerősebb :respect: ); tengeri szörny elleni küzdelem; víruskitörés; a kormány „beletaposása” a közösség életébe; maffia-bosszú/adósságbehajtás; összeesküvés-elmélet; horror: szimplán halálra rémítős és trancsírozós is...; mocskos vállalat szarkavarása a háttérben; világtól elszakadt, saját szabályokkal élő „weird” család – és a másik legfontosabb (a család mellett) a közösség, a hagyományos halászélet melletti dacos, néha kilátástalannak tűnő kiállás, ami… szerintem kifejezetten hősies, elismerésre méltó és végtelenül szerethető. 

Josh Hartnett a gyermekkorában traumatizált jéghalász (igen, _jéghalász_) közösségét a kormány újra(!) át akarja telepíteni egy másik helyre – és ezt először pénzzel (majd egyre több pénzzel…), végül egyéb… „más” eszközökkel akarja kicsikarni… 

Ám ekkor „megérkezik”, megjelenik egy jéghegy a halászfalu kikötőjének öblében… és hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy jön/jött vele… „valami”… 

Nem akarok spoilerezni: több szálon fut a cselekmény… illetve, ez így nem pontos: több műfajon keresztül, műfajok közötti váltással bonyolódik a cselekmény: és én ezt a színes kavalkádot rettentően élveztem. De a „kavalkádot” ne káoszként, vagy összevisszaságként értelmezzétek: műfaji váltásokkal éri el el a történet a feszültség egyre magasabb fokozatba való kapcsolását, és minden szerves egész. :sör: 

Basszus… annyi mindenről akarok mesélni, hogy félek, tényleg összevissza fogok csapongani – ezért szűkítem a bemutatni/elmesélni kívánt részeket. Elmondom, mi tetszett a legjobban – és elmondom, szerintem mi sikerült… hm… kevésbé. 

Egy „Hazatérési Hétvége” van éppen a közösségben – amikor évente egyszer az elszármazottak is hazajönnek egy bulizós-ünneplős weekendre – , így Josh Hartnett gyerekei is összegyűlnek: Wade (Charlie Heaton), az apja által túlféltett, füvező/gombázó fiú mondjuk folyamatosan az apjával él – és megérkezik a lánya, Mary (Ruby Stokes) és vőlegény-jelöltje, Noah (Kaleb Horn), valamint megérkezik a bátyó, a sötét titkokat rejtegető Jay (Rohan Campbell). 

Josh Harnett szilárdan tartja a vállán a családot, és a sorozatot – és teljesen átélhető, átérezhető, és végtelenül szerethető a suta, tétova próbálkozása, hogy összetartsa valamennyiüket… 

A hatodik (befejező) részben hangzik el a kifakadása: „Most már bezzeg maradni akartok!” – ami egyszerre volt vicces, és megható. 

Akit még – legnagyobb meglepetésemre – nagyon megszerettem, az a füves/gombás Wade: a legijesztőbb… Jézusom… jelenetek is hozzá kapcsolódnak, de a legkedvesebbek, a legmegindítóbbak is – és ahogy alakul, formálódik a kapcsolatuk az apjával… az valami gyönyörű. :respect: 

Akikkel meg… hááát… sajnos nem nagyon tudtak mit kezdeni, pedig többet, érdekesebb szálat, jobb kibontást érdemeltek volna… az Josh Hartnett polgármester és kikötő felügyelő nővére, Ruth (Willow Kean – „Willow”…?! A bonyekba’… :-) ), és a kalandor-vadászok/kutatók főnöke, David Wenham – róla gondolom nem kell mondanom nektek semmit (LotR, 300). 

És Josh Cruddas elég ijesztő maffia-behajtó/végrehajtó volt, de kaphattunk volna egy kicsi(t több) háttérsztorit róla, hogy igazából is honnan-hová… :-/ 

Ennyit a szereplőkről. :sör: 

A műfajokhoz visszatérve: amikor horrorba váltottunk… húúú… wazze… szorítottam a zabszemet rendesen… (amikor félig elfordulva pislogtam a képernyőre, Katicám csípősen meg is jegyezte: „olyan ijesztőt nézel, hogy még nézni sem bírod? akkor minek nézed?!” :-) ). Igazából, ekkor féltem is, hogy innentől „full horrorba” fogunk váltani – ami szerencsére nem történt meg. 

A „weirdo” családdal való találkozás meg… húúú… na, az is: ott brutális volt az érzelmi skála, amin végigmentem… a fejfa a temetőben… az „operálás” (igazából nem „operálás” volt – csak nem akarom jobban konkretizálni)… és a tűz fényében a… a „történések”… Komolyan, itt nem mondhatok el semmit, nehogy elcsesszem az élményt! :sör: 

De ami a legsúlyosabb, a legátütőbb, a legkomolyabb: az a traumatizált Apa küzdelme a Családjáért, a közösségéért, a hagyományos életéért, az apja emlékéért – és a „családot sújtó átokkal” való szembenézés… 

Ami gyönyörű. És felemelő. :respect: 

Hogy ez valakinek nem tetszett? Teszek rá, de magasról. :-PPP 

Beszippantott, megrágott, és kiköpött magából ez a sorozat – de… Istenem… ez egy vérbeli „helluva ride” volt, Barátaim, aminek nagyszerű élmény volt a részese lenni. :thumbsup: 

Hja, és a cím: a „Below” – nem azt jelenti, hogy „mélytengeri szörnyeteg”, csesszétek meg :-PPP… hanem azt, hogy „A FELSZÍN ALATT” mi minden, mennyi minden húzódik meg: titkok, hazugságok, sebek és fájdalmak, téveszmék és konspirációk, emberi aljasság… és megrendíthetetlen, soha nem múló szeretet. :megarespect: 

A magyarítás sima, nyers, egybites clickbait – kár érte… :-P

Lanterns s01 & Reina Roja 2: Loba Negra s02

 Lanterns s01 

„In brightest day, in blackest night,
No evil shall escape my sight.
Let those who worship evil's might
Beware my power – Green Lantern's light!”

Eleinte arra gondoltam… ez annyi kínosan ciki/gagyi, hogy a fal adja a másikat… Zöld Gyűrű, mi?! („A Sok Zöld Gyűrű mind fölött!” :-P) Meg Zöld Lámpás? („Hejhó, hejhó, bányásztörpének lenni, de jó! Tralallala…” :-PPP) 

…aztán megjelent Hal Jordan (Kyle Chandler) és John Stewart (Aaron Pierre) és megdöbbenten, elhűlve arra gondoltam… „basszus, az életbe’ nem láttam még két ilyen ellenszenves főhőst/szuperhőst…” 

Remek egy felütés, nemde?! :-P 

A mai napig meg nem mondom, hogy miért néztem meg az első három epizódot… fel nem fogom… azt meg, hogy miért néztem meg az első három rész után a negyedik epizódot is, az meg egyszerűen… misztérium… :-OOO 

Annyira rossz volt/nem tetszett az első három etap, hogy azt elmondani nem tudom… szerintem, katasztrófaturistaként kísértem figyelemmel (mint a vele majdnem párhuzamosan futó „Stuart Fails to Save the Universe” – amit gyönyörűen/gúnyosan végig is kísértem a nullás és mínuszos epizódokkal sormintázott, béka segge alá tartó évadban… :-PPP), és vártam, hogy mikor fröccsen szét, ahogy földbe csapódik… :-PPP 

…ám a negyedik rész életjeleket mutatott… és én arra gondoltam: „na… nézd már… még lehet belőle valami…??”… 

…és az ötödik epizódot megtekintve… köpni-nyelni nem tudtam: mintha egy egészen másik széria kezdődött volna… tele élettel… halállal… keserűséggel… fájdalommal… EMBEREKKEL. Akikről immár elhittem, hogy létezhetnek. 

A hatodik még feljebb lépett… a hetedik arra is lapot húzott… és a nyolcadik, befejezőrész… feltette a koronát az egészre. :respect: 

A semmiből, a nihilből, a középszer/szarból… elképesztően döbbenetes módon kinőtte magát – és számomra(!) egy rohadt emlékezetes, szerethető sorozat lett, amit tudok és akarok is dicsérni: és várom a folytatást. :respect: :thumbsup: 

A végére megszerettem, és egyfolytában vágytam Hal és John újabb és újabb beszélgetéseire, beszólásaira… basszus: bajtársiasságára, mentor és tanítvány kapcsolatára – amitől az első három részben még állandóan kinyílt a zsebemben a bicska… 

Ez a Zöld Lámpásos szuperhősség szerintem… akkor is… hm… hülyeség, na… (a Lámpa a Gyűrű „power bank”-ja :-P) de a sorozatnak sikerült megtölteni (nem, nem a gyűrűt feltölteni :-P) olyan emberi dolgokkal, amiktől élőbb, lélegzőbb, létezőbb az egész (fura) miliő… 

…Ulrich Thomsen egy elpazarolt színész ebben a sorozatban… Nathan Fillion meg egy másik :-P…  és Kelly Macdonald-ot is kinyírták számomra, mint a Dept. Q gyönyörű (és elérhetetlen) pszichológusnőjét: itt rendesen a földre rántották az „éteri szépségből”… sajnos… :-/// 

De az, hogy mi a dolga az embernek az életben… miért milyen ár éri meg… megfizetsz-e bűneidért, hibáidért, tévedéseidért… és hogyan, mivel… és hogy fel tudsz-e állni a földről, ahová lelöktek, ahol megtapostak… azt gyönyörűen megmutatja. :respect: 

Kíváncsi lennék, hogy innen hová, hogyan akarnák folytatni… 

Igen, nézném tovább. :sör: 

„In brightest day, in blackest night,

I’ld embrace my fear. I’ll do what’s right.

I choose this ring. I choose this fight.

In service to this Lantern's light!” 

 

*= nem is tudtam, hogy milyen sokféle Lanterns’ Oath létezik. Mondjuk, a Red Lantern Corps „Rage Oath”-ját érdemes megsassantani… mert az elég kemény… :sör: Nem idézem be, mert _ez_ a Lanterns-sorozat, amiről írtam, nem abba az irányba megy.

  

Reina Roja 2: Loba Negra s02 

100%-ig… 1000%-ig(!) biztos voltam benne, hogy ez a sorozat nem fog hibázni: regényből készült, ami bestseller – elrontani sem lehet! 

… 

Nos… 

Most azon morfondírozok, hogy vajon _tényleg_ ilyen szar a könyv is…? Vagy „csak” a filmkészítők cseszték el az adaptálást…? 

Igazából – teljesen mindegy. A végeredmény… rohadt nagy csalódás, egy hatalmas pofára esés. 

Az első évad összetettsége és misztikus, thrilleres izgalmai után – kaptunk egy egybites, faékszerű „sidequest”-et… ami semmilyen téren nem érdemel annyi figyelmet és pontot, mint a nagyszerű első évad. 

Hiába raktak az utolsó részre egy showdown-t, és hiába ért véget egy szarkupacból előrángatott, pofátlanul aljas cliffhangerrel – az semmit sem javított a végső megítélésen. Sőt. :-PPP 

Amennyire remek volt az első évad… amennyire vártam ezt a másodikat… most pontozni sem vagyok hajlandó ezt az egészet. Ez egy üres és érdemtelen életrablás, nem több. Menjenek a francba. :-PPP