A Mozi: örök...

Nem, nem lesz vége, mint a botnak...

Nem, nem fognak végleg bezárni; nem, nem fogjuk elfelejteni; nem, nem fogják a fiatalok a stream miatt ott hagyni... már látom: amíg én élek, biztosan lesz - és hiszem, hogy utána is. Örökre.

Georges Méliès, Frederico Fellini, Sergio Leone, Stanley Kubrick, Alfred Hitchcock, Francis Ford Coppola, Martin Scorsese, John Ford, Kuroszava Akira, Szergej Mihajlovics Eisenstein, Orson Welles, Milos Forman, Billy Wilder...

Kertész Mihály, Korda Sándor, Fábri Zoltán, Gertler Viktor, Várkonyi Zoltán, Sára Sándor, Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Mészáros Márta, Szabó István, Tarr Béla, Enyedi Ildikó, Antal Nimród, Nemes Jeles László, Reisz Gábor, Breier Ádám...

Akik megteremtették, megalapozták, akik építették-szépítették... akik óvják és fejlesztik azóta is.

MEGARESPECT

A Cinema Paradiso lesz. Még mindig lesz. Legyen örökké. :leborul:

...és én meg szerethetem tovább, amíg csak élek... 

 

"az Amerikában bemutatott filmek 434M$-t termeltek a hétvégén, ez pedig minden idők legjobb Box-Office eredménye."

 

Spider-Man: Brand New Day – Pókember: Vadonatúj nap

 

Nos… igen. Most ilyen mozibajárós napjaim vannak – eddig is be-beesett egy-két „muszáj moziban megnézni”-alkotás, a nyári blockbuster szezonban pedig nyilván több is összejön/jöhet. :sör: 

Ez alkalommal Mátét is magammal vittem – hisz olvastam, hogy itt Punisher is „gyermekbarát” –, de a film végére… hmmm… nem voltam meggyőzve arról, hogy neki való volt a film – annak dacára, hogy kérdésemre úgy felelt: tetszett neki, amit látott. 

Azt mondtam magamnak (és Máténak is), hogy nem vagyok egy „Spiderman” (miért nem egybe írják? ha Batman, Superman – akkor miért Spider-Man…?! na, mindegy…) rajongó, és szerintem random nézek meg belőle részeket, és valójában alig párat láttam a 2002 óta készült, frencsájzba tartozó 11 filmből. 

Nos… a rivjúírás előtt utánanéztem/olvastam az epizódoknak, és le-leesett számomra, hogy „hja, tényleg, ezt is láttam… meg ezt is…”. :-P Szóval, annyira „mellékes” szuperhősnek tartom a „barátságos, vicces és túlmozgásos, egyfolytában dumáló pókembert”, hogy igazából… egyik filmje sem hagyott bennem túl mély nyomot. Mondjuk, azt elismerem, hogy az Avengersben kifejezetten jópofa volt – de egy teljes mozi _csak_ vele…?! Na ne már… :-P 

Igazából, minden hype ellenére skippeltem volna az egészet – de az Odyssey előtt a gyarmati moziban letolták a trailerét (nem, eszem ágában sem volt a youtube-on megnézni – csak úgy, magamtól :-P ), és megjelent benne Hulk és a Punisher, azért erre felkaptam a fejemet: „na-na! ha ők is benne vannak, akkor azért… talán nem olyan… nem is hogy rossz, de…. nem olyan „egynek elmegy”-élmény lesz.

Most, hogy a tegnapi mozi után aludtam egyet az élményre – a film után itthon NBI-es meccset néztem… Militár Iván, Militár Iván… te dumáltál rá, Richmondból, bonyek :sör:… és milyen jó kis összecsapás volt a Honvéd-MTK…! :thumbsup: de ez nem tartozik a tárgyhoz :-) –, és nem esküszöm meg rá, hogy több lesz ez a mozi az „egyszernézős nyári blockbuster”-kategóriánál, bár azt kétségtelenül elismerem, hogy – számomra – több, jobb és érdekesebb volt, mint bármelyik korábbi film: de én – személyes érintettségem okán – különösen kedvelem a lelkizős, emberi kapcsolatokról szóló alkotásokat. 

Basszus, feszesebbre akartam fogni a beszámolómat, mint az Odyssey-rivjúmat, de már megint összevissza kalandozok. :meaculpa: Vagy épp ez az egyedi skillem és védjegyem, nem? De? Bár…?! ;-) 

Szóval, ott tartottam, hogy kiderítettem magamnak, miszerint a 11 Spider-Man (nem, nem kezdem el megint…! ;-) ) filmből a Tobey Maguire-seket mindhármat láttam, a két Andrew Garfield-esből az egyiket, és a négy Tom Holland-osból szintén hármat – a rajzfilmekből egyet sem: az óriási hype miatt anno elkezdtem a „Pókverzumon át”-at, de szerintem 10-15 perc után meghoztam azt a döntést, miszerint ha eddig nem kaptam az életemben epilepsziás rohamot villódzó-vibráló képek miatt, akkor az elkövetkezőkre is kihagynám ezt a lehetőséget. :-PPP És pont tettem rá, hogy ez talán „A Legjobb” Pók-Ember (:-P) film… (Kiskorában Máté epilepsziás volt: láttam elég rohamát… nem akarok ilyet többet – se látni, se átélni. Isten óvjon mindenkit ettől. :leborul: ) 

A Tom Holland-os szériából a „Nincs hazaút” került általam skippelésre – ugyanis az „Idegenben” befejezése olyan szinten felcseszett, hogy azt mondtam magamnak: nem fogom tovább nézni ezt, ha folytatják.

Ugyanis tiszta szívből gyűlölöm, amikor valakit igaztalanul vádolnak, hamisan bemártanak, undorító módon bemocskolnak – személyes érintettségem is van ebben, és az átkozott OV-rezsim is szakmányban mocskolt, gyalázott és karaktergyilkolt mindenkit, aki nem nyalta a seggüket… :-OOO 

… 

Tehát, csak elballagtunk tegnap a gyarmati moziba (hja, szinte hallom a sóhajotokat: „végre, baszki...! csak eljutunk már tán’ a filmig…” :-))) ): mi nem favorizáljuk a 3D-t meg a parasztvakítást: egy 2D-s előadás van csak egy nap, de voltunk rajta páran. :sör: 

Nekem ez a film… a magány fájdalmáról, az egyedüllét kínjáról-keservéről… a barátokról és a szerelemről való lemondás fölötti megbánásról… egy gyászfolyamatról szól: ahogy Peter lassan eljut oda… hogy szeretné az egészet visszacsinálni: mert az szinte kibírhatatlan, hogy a szerelme, és legjobb barátja sem ismerik meg, mert Dr. Strange varázslatának köszönhetően mindenkiből törlődött az, hogy Pókember=Peter Parker… Peter pedig önkéntes karanténba vonult, hogy ne legyen senki, akit hozzáköthetne egy ellenséges személy/szupergonosz/entitás, és rajtuk álljon bosszút őmiatta… 

De van, amikor ez sem elég… és a múlt elől nem lehet magadba temetkezni. 

Nagyon tetszett, és szvsz nagyon kellett, hogy Frank Castle (Jon Bernthal) bejöjjön a képbe – és nagyon jó, hogy úgy jött be, ahogy: azaz nem mint kíméletlen, profi gyilkos – hanem mint segítőtárs, barát: a maga bumfordi módján, ami sokszor vicces… és néha… megindító, ahogy ez a kíméletlen, zakatoló harci gép kilép a megszokott, mindent és mindenkit ledaráló üzemmódjából… és villant valami… emberit. 

Számomra a film legjobb jelenetei mind Frank-hez kötődtek. :thumbsup: 

…de talán… túlzok. 

Mert igenis volt két olyan jelenete Tom Hollandnak is, ami… baszki… úgy szíven vágott, hogy… szóval, nagyon. :respect: 

Talán mondanom sem kell, hogy az egyik ilyen szegmens MJ-hez (Zendaya) a másik Ned-hez (Jacob Batalon*) kötődik… kitörölt szerelem… semmivé tett barátság… :megarespect: 

A film Főgonoszának… hmmm… „alakulása” szvsz eszetlen jó volt – és így lehetőséget adott a „kórházas-jelenetnek”, ami… amit… szerintem… nem fogok elfelejteni (míg az összes többi Pók-Emberből (:-P) fejvakarva, nyögvenyelősen tudnék csak felidézni egy-egy momentumot…). 

Megarespect. 

Nem, nem egy egyszerű futam ez a film – és nem, nem esküszöm meg rá, hogy Máténak való volt. 

Nagyon sokat foglalkozik a lélekkel, az álca, a maszk, a harci páncél mögött lévő EMBERREL – és igen, Frank-re is gondolok most… és minden szereplőre :thumbsup: – és nem, egyáltalán nem illik rá a sablonos „pörgős akciófilm”-kifejezés. 

De _nekem_ pont így tetszett. 8,5/10 

Nyilván nem ez lesz eztán a tendencia, és valszeg visszatér a frencsájz a „vicces, mókás és barátságos, hebrencs pókemberhez” – és simán benne van a pakliban, hogy megint fogok skippelni filmeket… 

Ám ezt a mozit… érdemes volt filmszínházban megtekintenem. :sör: 

 

*= nem lehet, hogy ennek a srácnak van valami magyar kötődése? vagy magyar a felmenői között…? a neve ugyanis… annyira hasonlít a magyar tengerünkhöz, hogy nem tudok elmenni a lehetőség mellett. ;-) :sör:

 

Almeria, España - a mi Vadnyugatunk...

Biztosan már sokan tudjátok, de én valahogy most raktam össze/sorba a képet (képeket), ahogy újranéztem az "Élet vagy halál"-t (...és közben továbbra sem tudom megszeretni... :-/)...

És hogy mi esett le nekem - most, végre... nagy nehezen... vénségemre... :-PPP - azt mindjárt mutatom.

Volt egyszer egy Vadnyugat

Aranyeső Yuccában

Élet vagy halál

 

Szóval, ezeket a filmeket mind a spanyolországi Almériában forgatták - és már csak azt nem értem, hogy akkor miért "spagetti western", amikor inkább "paella western"... :-P ;-)

 

Talán érdemes ezt megnézni a témában, ha van hozzá kedvetek:

 Leone's Almeria

VHS Podcast 

(van hozzá angol felirat :sör: ) 

 

The Odyssey – Odüsszeia

 

Messziről indítok, nyájas Olvasóm… csak akkor vágj bele, ha van időd, türelmed és kedved a történetemhez… :sör: 

Gyermekkorom első és meghatározó, azóta sem feledett tévéfilm-élménye az Odüsszeuszhoz kötődik. Anyukámmal próbáltam ma egy idővonalat felállítani, és a következőre jutottunk. 

1972 októberében kezdte bemutatni a magyar televízió az „Odüsszeusz kalandjai – Le Avventure di Ulisse” című olasz-francia-nyugat-német (igen, igen: nyugat-német, volt ilyen) koprodukcióban készült nyolc részes tévésorozatot. 

Ekkoriban csak egy tévécsatorna létezett Magyarországon, de az MTV2 már adott alkalmankénti kísérleti adásokat, maximum 2-3 órában, azt se mindennap – és ugye volt még a hétfőkénti teljes adásszünet, amikor semmiféle tévéműsort nem adtak, 32 éven keresztül(!) – kivéve az esetleges rendkívüli hétfői adásnapokat – egészen 1989-ig. 

Szóval, vagy 1972-ben (már majdnem három éves koromban…), vagy valamikor a sorozat egy esetleges 1-2 évvel későbbi ismétlésénél(?) – ezt nem tudtuk eldönteni… – ment nálunk a tévében az Odüsszeusz kalandjai, konkrétan a negyedik epizód: „Polyphemus and the gift of Aeolus”. 

Ugyanis erre azóta is kristálytisztán emlékszem: kiküldtek a szobából (egy háló- és tévészobánk volt akkoriban egy régi vályogból készült parasztházban) az előszobába, hogy ez nem nekem való… De mivel a felnőttek is (felteszem) tátott szájjal nézték a tévét, nem ellenőrizték, hogy teljesen becsukom-e a szobaajtót: és természetesen nem csuktam be, csak résnyire, és a résen keresztül a kanapé fölött, a kanapén ülő felnőttek válla között, pont ráláttam a tévére… így néztem végig a küklopsz megvakítását, és amikor sziklát dob a menekülő Odüsszeuszék után… Hja, és természetesen (ugye…) fekete-fehérben láttam mindezt, mert nem volt akkoriban színes tévénk (a sorozat egyébként színes – a youtube-on meg is lehet nézni az összes részt: Odissea (1968-Mini Series) :sör: ). (De a fekete-fehér tévé is olyan kincs volt, hogy egy időben a szomszéd néniék esténként átjöttek, hogy a hetiben adott krimisorozatot megnézzék nálunk – mert nekik egy jó ideig semmilyen tévéjük nem volt...) 

Természetesen: be voltam ijedve a látottaktól… mondhatni, rendesen traumatizált az élmény. :-P :-/ 

Ezért talán jogosan mondhatom el: életem első emlékezetes tévéfilm élménye az Odüsszeuszhoz kötődik. 

Ugorjunk egy nagyot az időben: amikor először hallottam Christopher Nolan készülő Odyssey-filmjéről, arra gondoltam, hogy ezt meg minek… :-/ Persze, újszülöttnek minden vicc új, és időről-időre újrázni kell minden egyes filmet, mert az „újak” már nem néznek régi cuccokat – és különben is, új korszaknak új filmes technikái vannak, és új idők közönsége más történetmesélést akar – de én meg egy régi motoros vagyok, szóval, békén lehet ezzel hagyni… :-PPP 

Ám ahogy lement a premier… kritikákat az új filmekről mindig elolvasom, akkor is, ha eszemben sincs megnézni azokat… valahogy mindenhonnan pozitív jelzések jöttek. Mi az, hogy pozitív?! Szuperlatívuszok! 

…ekkor kicsit elbizonytalanodtam… csak nem meg kéne néznem..? :-/ :gyagya: 

És ekkor, mint a villámcsapás: belém nyilallt a régi, fekete-fehér Odüsszeusz… a szobaajtó réséből leskelődve… és arra gondoltam, hogy talán így, talán most… valami körbeérhetne… 

A végső lökést egy podcast adta meg: Karsai György klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész mesélt/beszélt a filmről – rendkívül pozitívan. :respect: 

„Az új Odüsszeia azt üzeni, vége a nyugati civilizációnak” 

Ezzel eldőlt a kérdés – és tegnap délután elügettem a balassagyarmati moziba. :sör: 

Én (hülye… :-P) eleinte azon agyaltam, hogy elviszem magammal Mátét is erre a filmre: hiszen „12+” a korhatára, simán beleférne – csak abban voltam bizonytalan (illetve, teljesen biztos…), hogy kibírná-e a majd’ három órát… és szerintem nem. :-P Így egyedül mentem – és áldottam a Jó Istent, hogy így tettem: mert ez a film egyáltalán nem való neki… sőt, én inkább „16+”-t tettem volna ki rá. Alsó hangon. :-PPP 

…és amikor a küklopsz megjelent… baszki… Irgalom Atyja, ne hagyj el!... az összes gyermekkori PTSD-m teljes fegyverzetben pattant elő, mint Pallasz Athéne Zeusz fejéből… nemhogy egy gyereket pluszban, de magamat is alig bírtam lenyugtatni… 

Rájöttem, az Attack on Titan szörnyeitől is pont azért iszonyodtam, mert nagyon hasonlítanak a odüsszeuszi küklopszhoz… és ugyanúgy embert esznek… 

De talán ennyi elég is a személyes érintettségből, az előzményekből – és következményekből… 

A FILM – eszméletlenül tetszett. 10/10 

…eleinte azért volt bennem… hm… ellentartás… „majd én megmondom, hogy jó-e, kicsi rigók! én vagyok „A” hozzáértő…!”… 

…de ellenállásom jelentről-jelenetre olvadt el egyre jobban… míg a legvégére… megsirattam, bakker… 

Nagyon tetszett az archaizáló nyelvezet – igazából: imádtam. 

…de nagyon nem örültem Stohl „Buci” hangjának… 

Amikor megláttam a falovat – majdnem összepisiltem magam a gyönyörtől. 

…de amikor megláttam Elliot Page Szinónját… megkeseredett a szám íze… 

Agamemnon hatalmas, harci szörny valója elképesztett, és lenyűgözött. 

…és értetlenkedve csóváltam a fejemet a film végén: hogy a faxba lehet Trójáról mesélni Akhilleusz nélkül…?!?! 

Legnagyobb döbbenetemre a kedvenc karakterem: Eumaeus lett, John Leguizamo döbbenetes alakításában. :megarespect:

…Robert Pattinson gyomorforgató Antinousától meg végtelenül undorodtam… de végül is ez volt a cél, nemde?! :-P :sör: 

De a legnagyobb, a legjobb mindenek felett – Odüsszeusz (Matt Damon) brutális, szívbemarkoló, lelket összetörő, porrá őrlő… de hamvaiból feltámadó története… aki visszanéz életére… látja brutális tetteit – amik akkor és ott teljesen helyénvalónak tűntek… és látjuk rezzenéstelen, kőkemény arca mögött a szenvedő, gyötrődő Vezért, aki mindent megtesz harcosai megóvásáért… és minden próbálkozása kudarcot vall, és ezért emészti a lelkiismeret-furdalás… 

…hazatérése pedig… óóóhhh… a vezeklő, a megbocsátást… a megváltást kereső hazatérése… aki már nem akar semmit: csak azt, hogy felesége és fia békében élhessenek… és ne nyögjék életük végéig az ő döntéseinek következményét. 

Itt – a végén – már nem a furfangos, hős hadvezért láttam, hanem a Férjet és az Apát, aki a Családjáért harcol: halálraszántan, minden erejével… 

…és amikor elül a csatazaj, és a vak Eumaeus kétségbeesetten felkiált: „Mondjátok meg: győzött… vagy véresen elbukott?!”… akkor azért megszakadt a szívem egy tétova pillanatra… 

…és amikor a kardok markolata… lándzsák nyele… a vak pásztor botja… és csupasz-véres öklök kezdték ütni a ritmust a padlón: „Tisztelet a Királynak!”… akkor már alig láttam a vásznat… 

…és még hátra volt a találkozás Pénelopéval (Anne Hathaway)… 

… 

A végzet és a bűnbánat kanosszáját járó Férfi története ez – aki a megváltást keresi, amiért megadna mindent… A Férfi története, aki Az Egyetlen Nőtől indul el, és Nők adják kézről-kézre, hogy visszataláljon ahhoz az Egyetlenhez… 

És közben belenéz a Pokolba… és meglátja saját, és társai pokoli tetteit… és beleremeg a lelke: de célját egy pillanatra sem adja fel – haza kell jutni. HAZA. 

… 

Nem kell… de legalábbis én nem tudok többet mondani erről a filmről. 

Nem, nem fogom újra és újra megnézni… ahhoz túl brutális, hogy végigmenjek még egyszer ezen az úton... de hogy a lelkembe égett, az biztos. 

És elnyomta immár a kisgyerekként az ajtórésből meglesett küklopsz félelmetes tombolását – mert a Férfi drámája… mindennél félelmetesebb. Gyötrőbb. Húsba vágóbb. 

És mégis… felemelőbb.

:megarespect: 

 

Frissítés: két olyan fontos dolog, amit az engem elöntő érzelmek miatt méltatlanul nem említettem fentebb.

Argos: ...csak annyit mondok: öltem és megölettem volna magam ennek a kutyának a védelmében... "A Végső Találkozás" pedig... egyszerűen: masterpiece. :leborul:

Odüsszeusz íjhúrpendítése: talán a legepikusabb ötlet az egész filmben... és az indoklása pedig egy olyan mélységes tisztességből, olyan talán soha nem létező vadászbecsületből származik... ami előtt csak fejet hajtani lehet. :respect:

 

The Doomies – Paranormik s01e01-e05

 

Kezdem azzal, hogy nem tartom olyan jó ötletnek, hogy a ParaNorman címét… hm… „újítsuk be” magyar címként, mint valami „innovációt”. :-PPP Igaz, hogy a ParaNorman 2012-ben volt, de akkor is: megengedett egy saját, önálló, eredeti címet adni egy sorozatnak – ennyi erővel „Rejtélyek Francia Városkája” is szabadon felhasználható lenne… :-PPP 

És hogy ne csak pofázzak, hogy lehetne/lehetett volna eredeti, önálló cím – pár ötlet, ami eszembe jutott: „Végzetvonzók”, „Az Apokalipszis cangásai”, „Szörnyfürkészek”, „Balsorsrontók”, „Végítéletesek”… Vagy valami ilyesmi. De most már mindegy. :-/ 

Mindenesetre – hogy egy kicsit megengedő legyek –, valahol értem, hogy a ParaNorman ugrott be nekik, de éppen ennyire beugorhatott volna a Gravity Falls is: én már az első rész alatt _lelkesen_ felkiáltottam – „ezt tuti, hogy Alex Hirsch írta!”… ám, mint kiderült, tévedtem. 

A The Doomies alkotói: Andrés Fernandez és Henry Gifford… de nem mondom, hogy nem inspirálódhattak volna a „Gravity Falls”-ból… ám ezt semmiképpen nem írnám negatív előjellel a számlájukra! :sör: 

2016 óta várok valami hasonlóan jópofa, elvetemült, eszméletlenül vicces, szörnyes stuffra: és tessék, hipp-hopp, eltelik 10 év, és kívánságom máris teljesül…! :-/ :gyagya: :-) 

De nem tudok haragudni… mert nagyon jó helyen talált el a sorozat: és teljesen betölti a Gravity Falls hiánya miatt keletkezett űrt a lelkemben-szívemben. :thumbsup: :sör: 

Sőt… néhol… talán… kicsit túl is nő a Gravity-n, amikor a barátságról, az emberségről, az egymás melletti kiállásról szól: 

Kim: It doesn't matter. I'm not human anyway. I'm a no one, created from a magic trick. I have no memories, no family. I'm nothing…

Romy: You're the Chosen One. Doesn't that mean something?

Kim: Chosen for what? All I've ever been is a tool created to destroy evil.

Romy: But above all, you're a Doomie, and we're not leaving without you.

 

Groac’h: See, I knew how humans rush into danger to save their friends.

Kim /in shock/: …friends… 

Kim: I'm no one's tool anymore! I choose my own purpose, and today it's saving my friends!

És rohadt jó, hogy a végefőcímzene mennyire passzol a sorozat vezérfonalához: 

We Gather Strenght Together

by Stefan Bossard and Nicolle Rochelle 

„Together we face the night
Bound as one, our souls ignite
With love as our armor and hope as our sword
We face the terrors of this world
In the depth of darkness where nightness dwell
Wе're facing the demons, brеaking the spell

Every step, we're taking the strength
And we gather strength together
Every step, we're taking the strength
And we gather strength together
We gather strength together
We gather strength together”

Oké, kicsit a Scooby-Doo is visszaköszön a sorozatból – de basszus: én a Scooby-Doo-t is imádom, mind a mai napig…! :-DDD 

Pár szó a karakterekről. 

Romy: Call me crazy, but since we're all searching for the same thing, we should totally team up. You've got the research, Kim's got the muscle, and Bobby and I can lead the investigation.

Doug: Hmm... 

A kissé félős Bobby és a vagány, önbizalomtól duzzadó Romy egy podcastot visznek, aminek a „The Doomies” nevet adták – és véletlenül kaput nyitnak „Subterrá”-ra/ba, aminek ura, Mordam, aki/ami különféle szörnyeket küld a felvilágba, elsősorban azért, hogy megidézőjüket, Bobby-t megöljék. És ez vicces… :-DDD 

A szörnyek többsége is vicces – olyanok, mint a Scooby-ban, akik (üldözés közben, persze… :-) ) néha megállnak, és megvitatnak pár dolgot az áldozatokkal. :-))) 

Bobbyt nagyon szeretem, kicsit félős (apja nincs, anyja valahol máshol él, de kedves, jópofa, gyagyás nagynénje neveli… ööö… „neveli” :-) ), de a sok menekülés közepette mindig képes megállni, és szembenézni az őket (őt) üldöző démonnal. :thumbsup: 

Amikor pölö vámpírokkal harcolnak… azon muszáj hangosan röhögni. 

Romy: Worst-case scenario, we get turned into vampires with super cool powers. I mean, this is a win-win situation here. 

Romy /to Bobby/: You ate all the garlic?!

:-DDD 

Romy laza, vagány csaj, igazi jóbarát – aki belerángat minden hülyeségbe, de nem hagy cserben, ki is húz onnan minden erejével. :thumbsup: Lehetne rohadt idegesítő is – de helyette végtelenül szeretetre méltó. :sör: 

Doug, a világítótorony titkokat tudó őre – hááát… ő egy ön- és közveszélyes, egoista segítőtárs és autodidakta varázsló. :-) Néha elgondolkozik azon az ember, hogy nem lenne-e jobb, ha a másik csapatban játszana… :-DDD 

És ott van Kim, a Chosen One, a Doug által alkotott jéghideg amazon harcos, aki méltó ellenfele mindenféle szörnynek – és aki lassan kezdi levetkőzni a „érzéketlen, pusztító robot/terminátor”-imázst… 

…és sokféle szörny: rossz, gonosz, de szinte egytől-egyig vicces… :-))) 

Igen, még csak öt részt néztem meg: de 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem tévesztenek lépést. :sör: 

Amikor először láttam, hogy az első évad 22 részes… kicsit elhúztam a pofám: „ennyi sok rész? minek nyújtják el ennyire…” – most pedig, az ötödik epizód után arra gondoltam: „óóó… bakker… milyen gyorsan vége lesz…!”. :-))) 

Szóval… szerintem érdemes a rászánt időre. :thumbsup: