Végre... két remek epizód!

Annyira nem találtam/láttam semmi jót mostanság sorozatfronton, hogy az életkedvem is elment... :-PPP

Erre gyors egymás után belefutottam két remek epizódba! :sör: Muszáj ezt most elörömködnöm nektek. :thumbsup:

Lanterns s01e06 - Bad Optics

Az, hogy "vegyes érzelmekkel néztem" eddig (...azt sem értem, hogy miért nem dobtam sutba az egészet a harmadik rész után... :-///) még a legfinomabb kifejezés...

Ám most, ez a hatodik epizód... egyszerűen lenyűgözött és megdöbbentett - hogy mennyire jó. :eeekkk:

Ha ilyeneket is tudtok, miért nem ilyen epizódokból állt eddig az egész széria...?!

Na, mindegy, az a hajó már elment - de ez a rész tényleg brutál jól sikerült. Nagy örömömre. :sör:

 

Steel Ball Run: JoJo's Bizarre Adventure s01e01 - Steel Ball Run

Én már próbálkoztam ezzel a JoJo frencsájzzal, de megakadt a torkomon...

...de most ez a Steel Ball Run... a képernyő elé szögezett. :respect: :amazing:

Leszögezem: a karakterek neveit szimplán cringe-nek találom... a hideg ráz ki mindegyiktől annyira kínos-kellemetlen, "menő akarok lenni, de csak kínos próbálkozásra telik"-szintűek... :-/

Ám a sztori, meg a látvány - és a karakterek karcosak, egyediek, nekem különösen Sandman, az indián, és Pocoloco, az afroamerikai tetszenek nagyon.

Nem tudom, hogy a továbbiakban is ennyire be fog-e jönni, de az, hogy a felütés lenyűgözött, az tagadhatatlan. :sör: 

Breaking news 2.0: Reina Roja 2. - Loba Negra

(...azért 2.0 mert 1.0 már volt... :sör: )

De most már ITT VAN a küszöbön: október 2. :thumbsup:

A frenetikus első évad után (2024.augusztus) újra találkozhatok végre Jon Gutiérrez nyomozóval (Hovik Keuchkerian) - és biztos vagyok benne (soha nem voltam ennyire biztos! :respect: ), hogy zseniális lesz a második etap is - erre Juan Gómez-Jurado a biztosíték. :leborul:

Várjuk együtt - nézzük együtt, Barátaim! :sör:

Coyote vs. Acme – Prérifarkas visszavág

 

„Itt fut és ott fut a kengyelfutó kakukk,

Többen esküsznek, hogy egyszer majd elkapjuk,

Pedig a kakukk a fűszálnak sem árt,

Csak lót és fut úgy mulatja magát,

Fuss kakukk, de várj(?) és jól vigyázz!

Fuss kakukk, mert a farkas még átráz!” 

Elvileg az USÁ-ban 1971. szeptember 11-én (szombaton) leadott „The Road Runner Show” epizódot láthattuk… láthattam… Magyarországon 1980. augusztus 9-én (szombaton) „A kengyelfutó gyalogkakukk legújabb kalandjai – Amerikai rajzfilmsorozat XIII/1. rész (színes)”…

 

(Felhívom a figyelmeteket arra, hogy a régi rádió- és tévéműsort böngészve milyen szeretett, ismerős műsorra bukkantam ugyanazon a héten. :thumbsup: )

 

Emlékszem az érzésre: egy ideig részről-részre izgultam – „jaj, csak el ne kapja a Prérifarkas a kis Kakukkot!”… aztán… lassan felülkerekedett bennem a részvét a mindig pórul járó Farkas iránt, és arra gondoltam: „kapja már el végre, és szorongassa meg a kis pofátlan nyelvöltögető nyakát!”. :-O :-))) 

Hááát… igen… ilyen változáson mentem keresztül a sorozatot nézve. :-) 

De eszméletlenül élveztem a Kakukk hihetetlen gyorsaságát és a száguldást: különösen emlékszem arra a részre (azokra a részekre…?), amikor a Kengyelfutó Gyalogkakukk Speedy Gonzales-szel versenyzett, hogy ki a leggyorsabb a világon. ** :-DDD 

A főcímdal még mindig a fülemben cseng, 46 év után – bááár… van bennem gyanú (lásd az idézni kívánt dalszövegben a kérdőjelet), hogy itt-ott nem egészen pontosan emlékszem rá… De shame on us, my fellow hungarian cartoon fans… sehol, értitek _sehol_(!) nem lehet megtalálni az eredeti, magyar dalos főcímet… :-((( Basszus, szégyelljük magunkat… :-/// 

…de tegnap, a balassagyarmati moziban, az egyik jegyszedő úr is ezt dúdolta nekünk, odakacsintva, amikor Mátéval kijöttünk az előadásról: „Itt fut és ott fut a kengyelfutó kakukk!”… és nagyon összevigyorogtunk. :-DDD 

Igazi apa-fia moziélmény volt – és igaz, hogy apának jobban tetszett, mint a fiának… és sajnos igaz, hogy csak ketten voltunk a moziteremben*. Ám az előttünk lévő előadásról is egy apát és a fiát láttunk kijönni, és a jegyszedő kérdésére a kisfiú lelkesen felkiáltott: „Nagyon tetszett!”. :-DDD 

Nos… Máté nem volt ilyen őszintén elragadtatva, mint a 6-7 éves kissrác – de ez érthető, mert Máté már egy 12 éves „melák” ;-), aki már egy másik ligában tolja… de azért megtette az apjának azt a szívességet, hogy elkísérte a moziba. :-P :-D 

(Ha megint hosszúnak találod a felvezetést – már bocs, de megszokhattad volna. :-P ;-) Vén vagyok akár a Föld: mindig messziről indítok. That's all Folks! :-D :sör: ) 

2023-ban lett kész a „Coyote vs. Acme” és a … Warner Bros. úgy döntött, hogy adójóváírás miatt dobja az egész filmet… csak azért nem írok most le csúnya szavakat, mert mégis egy rajzfilmről beszélek… hátha gyerekek is olvassák… de ezért a három évért a WB remélem… kap egy pár év purgatóriumot… forró üstben… :-PPP 

És örök hála a Ketchup Entertainment-nek, amiért megmentette és forgalmazásba adta! :sör: :respect: :brohug: 

Így tegnap Mátéval eljuthattunk a balassagyarmati moziba: és megnézhettük a filmet! :thumbsup:

Eleinte… bevallom, de csak nektek, így csendben… hááát… kissé húztam a szám… A film eleje valahogy nem rántott be: nem kapott el a régi feeling (…idióta… 46 év után, mégis mit vártam… :-/ :-P :gyagya: ), és… hm… csak úgy… elnézegettem… 

…de valahol Tapsi Hapsi (Bugs Bunny) megjelenése körül… egyre jobban elkezdtem élvezni… majd a tárgyalótermi résznél… basszus… a legnagyobb megdöbbenésemre… elkezdtek potyogni a könnyeim… 

Mert amikor Kevin Avery, az ügyvéd (Will Forte) elkezdi őszinte védőbeszédét… valahogy megrendültem, na: mert Kevin rámutatott arra, hogy miért lehet igenis tisztelni és elismeréssel adózni a Prérifarkas iránt… ami eddig sosem jutott az eszembe – el is szégyelltem magam emiatt… –, és rájöttem, hogy rohadtul igaza van. 

„A Prérifarkas sosem adja fel. Felrobban, szikla és üllő esik rá, lezuhan a szakadékba… de ő feláll, leporolja magát, és újból nekiveselkedik. Nem adja fel, nem tesz le a céljáról. Újra és megint.” 

…és amikor megjelenik az „ősi préda” a Gyalogkakukk… és azt „bippeli”: 

„Ugye visszajössz?” 

Hááát… Testvéreim az Úrban… telement a szemem muslincával… 

És akkor még hátra volt az a jelenet, amikor a Nagyi újra találkozott a 30 éve eltűnt Papival… és Csőrikével… 

… 

Nem, nem hozza/hozta vissza a film a 46 évvel ezelőtti gyermeki énemet… nem hozhatta… 

…de nem is volt ez a feladata: egy majdnem 60 évvel ezelőtt született (1968) mese előtt tisztelgett. 

Majdnem tökéletesen. 9/10 :respect: 

A film legvégén még kiírták: „A prérifarkas visszatér!”… és ettől egy pillanatra megint olyan boldog lettem, mint egy 10-11 éves, ’80-as évekbeli gyerek… :-) 

… 

Mi? Hogy?! Nem is írtam a filmről?! Dehogynem! :-) 

Méghozzá a szívem teljes szeretetéből… :respect: 

 

* = ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, barátaim. Ez a film a Kamarateremben ment, de mi Mátéval már néztünk kettesben a balassagyarmati mozi Nagytermében is filmet: méghozzá a „Godzilla vs. Kong”-ot… aztán az mégse bukott meg. :-P 

** = éppen ezért ért derült égből villámcsapásként, amikor 6-8 éve megjelent itt és ott is pár cikk, hogy az _igazi_ gyalogkakukk átlagosan 32 km/óra sebességet tud, de legalábbis _maximum_ 42 km/órát.

Míg a prérifarkas… 55-70 km/órával üldözi a prédát… gyakorlatilag… (majdnem) 2x olyan gyors a farkas, mint a kakukk… bakker… :-OOO

Atomot kapott a gyerekkorom… :eeekkk: :-D

 

Még egy apró kis nüansz: nemrégiben néztem egy egészen más tematikájú régi filmet… és milyen feliratot szúrtam ki a háttérben?!

Van, aki már az első képből vágni fogja… de a második után mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy melyik filmről van szó… ;-) 

És igen: pontosan ide illik, a „Coyote vs. Acme”-hoz… ;-)

호프– Hope – Remény

 

Komolyan utána kellett néznem/gondolnom, hogy mikor is történt… úgy tippelem, 2002-2003 körül lehetett… lassan negyedévszázada... 

Akkor esett meg ugyanis, hogy a szépemlékű Fantasya.hu-n keresztül megismert fórumtárs, Adriandarco (ő csupa kisbetűvel írta, de én nagy kezdőbetűvel emlékszem rá: megvagy még valahol, ember?! remélem, jól megy sorod! :sör: ) – valahol az Oldboy (2003 – Choi Min-sik – Park Chan-wook – :respectforever: ) környékén – elküldött nekem és Justin barátomnak egy rahedli cd-t, amikre dél-koreai és japán filmkülönlegességek voltak kiírva. A legdurvábbak kivételével (…) megnéztem mindet, aztán passzoltam tovább a pakkot Justinnak: és végleg megfertőződtem és elköteleződtem az ázsiai, főleg a dél-koreai filmgyártás mellett. És ez egy feledhetetlen pillanat volt… :thumbsup: 

Döbbenet: ugyanezt az eufóriát éltem meg tegnap délután, amikor megnéztem a gyarmati moziban a Hope-ot  – immár méltó módon és helyen: filmszínházban, nagyvásznon; nem pedig másolt cédén, tévén. 

A Hope a kvintesszenciája mindannak, ami nekem a dél-koreai filmgyártást jelenti: mindannak, ami miatt beleszerettem a dél-koreai filmekbe. Ha ez az élmény nem 10/10-es, akkor soha semmi nem lehet az. :megarespect: 

Igazi eszetlen és eszméletlen élmény, tőrőlmetszett őrület, egy zseniális hullámvasút – olyan szereplőkkel, akik nem a retinámba, hanem egyenesen a tudatomba égtek… :megarespect: 

A film első harmadában elvesztettem az időérzékemet – mi volt ez az eszeveszett tombolás…?! ez a tébolyult roham és rohanás…?! –, mondanám, hogy közben elfelejtettem levegőt venni, és megállt a levegőben a kezem, benne a nógrádi sóspálcikával, de nyilván nem így volt, különben most nem rivjúznék… de kétségtelen, hogy azt sem tudnám megmondani, hogy egy félóra volt az első fékezhetetlen etap, vagy egy teljes óra… Ám nincs még egy ilyen a Földön. :leborul: 

(Jó, megszólalt bennem a higgadtabb felem, aki nem szereti, ha valamiről megfeledkezek – vagy megfeledkeznék… –, és bedobja a címet a tudatomba: „Ryan közlegény megmentése”: annak az eleje, a partraszállás. Az igenis pont ugyanilyen… vagy inkább még fájdalmasabb „real time” őrület. :respect: ) 

Az egyszerű, falusi/kisvárosi rendőrfőnök Beom Seok (Hwang-jun Min), és kuzinja, aki az egyik helyi vadászcsapat vezetője, Sung Ki (Zo In-sung) egy különös(en szörnyű) módon elpusztult tehenet találnak az egyik külterületi úton… Valamiféle állat… állat?!... ölhette meg… de ilyen állatot… hááát… próbálnak „delirálni” (tigris…?!), ám igazából kimondva-kimondatlanul mindenki sejti: valami teljesen ismeretlen fenevad lehetett csak a tettes… 

A vadászcsapat a hegyek felé indul – hisz’ csak onnan jöhetett a „vadállat” –, míg a rendőrfőnök visszasiet a városba, hogy figyelmeztesse a népeket, egy esetleges „vad tigris” kószálhat a közelben… 

…ám mire visszaér, a városban már elszabadult a pokol: és mindenki fegyvert ragadva harcol valamiféle sosem látott, földöntúli(nak tűnő) szörny ellen… 

…és közben a hegyek között, az erdőben előrenyomuló csapat is egyre több, furcsa nyommal szembesül… és egyre inkább úgy tűnik – nekünk, nézőknek –, hogy nem csupán egy „fenevad” érkezett a környékre… 

És közben megismerhetjük a városban lévő közrendőrlányt Sung Ae-t (Hoyeon) – akinél eszméletlenebb, kúlabb, epikebb belépőt nem sok karakter kapott a filmvásznon… :megarespect:

… 

Huhhh… ekkor „feljövünk a víz alól”, „kisodródunk a partra a sziklafalak között robajló hegyi folyóból” – és elkezdődik egy „nyomozás”… 

Eszetlen jó karakterek tűnnek fel benne: „a perverz vadász/gyűjtögető”, a motoros láncfűrésszel boncoló „orvosszakértő nő”, és a ginzenggyűjtő papa (akit szeretett Harsányi Gáborom/unk szólaltat meg :respect: ). 

És most mondom az újat: ebben a tébolyban, ebben a beszarasztós őrületben… olyan poénok hangzanak el néha, hogy azon visítva-nyüszítve kell röhögni. :-DDD Például amikor a legnagyobb baj/szarcunami van, az emberek mindig valami kicsinyes hülyeségen kezdenek el rágódni/veszekedni :-DDD… vagy amikor „baráti tűzben” kilövik a helyi hentest… baszki… :-DDDDDD 

…de amikor a ginzenggyűjtő nagypapa mesél, úgy röhögtünk nézőtársaimmal, hogy rázkódott a széksor… :-DDDDDDD 

Ám nem váltunk ki a „félelem és reszkettetés”-alapállapotából: hiszen közben a erdei vadászcsapat egyre nagyobb veszélybe kerül… mígnem megindul a tébolyult rohanás második fázisa is: és az őrült, golyózáporos menekülés a szörnyek elől… 

Itt jöttem rá, hogy a kedvenc karakterem nem lehet már… csakis Sung Ki – aki olyan kibaszott félelmet nem ismerő badass, amilyen minden álmomban én is csak szeretnék lenni… :megarespect: 

Testvéreim az Úrban: epikusabbnál-epikusabb pillanatok kötődnek a vadászcsapat farmerkabátos vezetőjéhez: amikor egy szál késsel áll ki a gigásszal szemben, tudván, hogy esélye sincs… amikor ló hátán vágtatva AK-47-essel lő visszafelé az őt üldöző rémre… vagy amikor a száguldó rendőrautó ablakában ülve gránátvetős gépkarabéllyal (SA-G02?) tüzel visszafelé a szörnyekre… 

Újra bebizonyosodott számomra: nincs menőbb a világon _semmi_, mint vágtató ló hátáról tüzelni az ellenségre… 

…és azonnal eszembe jutott a „The Good, the Bad, the Weird” című fantasztikus, döbbenetes, feledhetetlen dél-koreai eposz 2008-ból… amiben Jung Woo-sung (The Good) pont egy hasonló lovasbravúrt mutatott be (mint utólag kiderült: törött kézzel…! :respect: ) – csak ő (egymaga!) szembetámadt az őket üldöző lovas banditákkal… :amazing: :megarespect:

Én csodálom, tisztelem és imádom a lovakat (…messziről… fel nem ülnék egyre sem… :-/ :-P... és nagy örömmel simogatom meg azt, amelyik nem harap, vagy rúg... ) – de maximálisan elismerem, hogy a ló háton harcoló embernél… nincs elképesztőbb, lenyűgözőbb látvány a Föld kerekén… :megarespectagain: 

Azt hittem ekkor, hogy ennél már nincs tovább – nemhogy 19-re már nem lehet már lapot húzni, de itt már minimum 20 van a kezünkben! mit lehetne ilyenkor még húzni…?!?! 

És ez a zseniális, elborult, szégyentelenül utánozhatatlan Na Hong-jin (író, rendező) ekkor azt mondta: „fogd meg a söröm… izé… a sodzsum!”…

Nem, ezt már nem mondom el, hogy a harmadik harmadba „hová váltottunk”… must see. 

… 

Basszus… nem létezik, hogy lesz ennél jobb film idén. 

Ha szabadna kérnem – bááár… tudom, hogy Na Hong-jin nem erről híres… –, nézném a második részt: mert van hová folytatni. És érdekelne. :respect: :ihopeso: 

Végül pedig egy személyes(kedő) megjegyzés: akik a „The Good, the Bad, the Weird” és a „Hope” remekműveket lepontozták… mindennap sünbőrt „székeljenek”. Csak a miheztartás végett. :-PPP

 

Ám hogy ne ilyen… „csúnya” szavakkal fejezzem be :-P… elmondok két kedves kis anzixot, amik a mozi után estek meg velem. 

A film előtt már olyan izgatott voltam (17:00-kor már a helyemen ültem – 17:15-ös volt a filmkezdés), hogy lefényképeztem az üres vásznat, és elküldtem a képet néhány barátomnak, és a kérdést: „milyen filmre ültem be szerinted?”. 

Csak a film végén néztem meg a válaszokat, és Justin barátom azt írta: „Hope?” 

Nyitott könyv vagyok előtted, Laci… :-) :sör: :respect: 

A másik eset pedig: nem tudtam a filmszínház utcájában, a Bajcsy-Zsilinszky utcán leparkolni (délután ötkor…), ezért kénytelen voltam a Rendőrség oldalán, a Deák Ferenc utcában megállni. 

A film után ballagok a kocsihoz… ballagok a francokat: lebegek az út felett fél méterrel! :-)… amikor hallom, hogy szembe velem a járdán több ember közeleg: sötét, fák… nem, nem akarok esetleg bepiált és/vagy „kellemetlen” alakokkal találkozni: ezért „kiváltottam” az úttestre. 

Ahogy közeledünk egymás felé, már hallom: aggodalmam felesleges volt – a hangjuk alapján 15-16-17 év körüli fiatalok csoportja jött szembe, lányok-fiúk vegyesen… és énekeltek… Megdöbbentem: mindent ismertem, amit énekeltek – szerintem az ő korukban én is pont így énekeltem ezeket a dalokat a baráti társaságommal az utcán… A döbbenettől egyre lassulok… míg végül teljesen megállok az úttesten… a fiatalok haladnak tovább, a fiúk új dalba kezdenek (azt is ismerem…), és a lányok csatlakoznak hozzájuk… Nem fordulok hátra, hogy lássam őket… sötét, fák, háttal vannak, úgysem látnék senkit… de valahogy… olyan szíven ütő jó érzés ömlött el bennem… hogy ez milyen jó, éneklő fiatalokkal találkozni… akik együtt „bandáznak” az estében/éjszakában – mint én is tettem, negyven évvel ezelőtt… 

…és ekkor eszembe jutott, hogy mi is a film címe, amit megnéztem: „Remény”. 

Tényleg van, Barátaim… :leborul: 

Harrison Fawcett: Hosszú út a trónig, bébi (nem kritika, csak gondolatok, amik felötlöttek bennem az olvasás alatt...)

"Nos, ötvenegy évesen és tizenhárom év szünet után nem akartam elhinni, hogy Brett Shaw engem már tudna írni, már nem az az ember vagyok aki voltam, és ha nem érzem magaménak a szöveget, akkor az olvasó sem fogja, mert érzi, hogy valami nem stimmel az író és a textus között. Az olvasó igen érzékeny műszer. Éppen ezért nagyon nehezen ment az eleje, pedig visszaolvasva azt tűnt a leglazábbnak. "

SFMag - Interjú Fonyódi Tiborral (2016) 

Az eleje... óóó, ember... Nevettem... megkönnyeztem... és arra gondoltam: újra fiatal vagyok, mint amikor 1998-ban először olvastam Harrison Fawcett - Fonyódi Tibor regényt. Egy pillanat - 2-3 oldal... - alatt visszahozott mindent...

 

 

"-  Értem. Kérem, nézzen fel az égre és mondja, hogy bumm!

- Minek? - tárta szét mind a négy kezét Mulholland.

- Nézzen fel az égre és mondja, hogy bumm!

És ekkor Mulholland - mert hülye - felnézett az égre, és azt mondta: bumm.

BUMM” 

Két ember volt az életemben, akiről úgy gondoltam... úgy gondolom... írói zsenik: akiknek első írásuk azonnal tökéletesre sikerült... és azóta sem tudnak (...tudtak...) leadni belőle. 

Az egyik Fonyódi Tibor... a másik Bán János... :respect:  

Érdekes, hogy mindketten nagyra törtek: tévé, mozifilm, hírnév... politika... nagy honorárium...

Én sajnálom, hogy nem maradtak meg nálunk, a Cherubionnál - persze, nem rakhat az ember senki szárnyára koloncot, ha az a magasba tör... 

Tibor eszméletlen tudott beszélni, született nagydumás volt, aki rabul ejtette a hallgatóságát humorával, sziporkázásával, előadói készségével... 

"- Hallgasd! - Mindannyian fülelni kezdtünk. Kisvártatva felhangzott a fület bántó és jellegzetes ciripelés a rózsabokrok felől. - Erről beszélek! Kapcsoljátok ki!

A szobalánynak felderült az arca.

- De hát ez egy tücsök, uram!

- Leszarom, hogy milyen márka, kapcsoljátok ki!"

  

"- Uram, a szék... amiben ül... - szólított meg standard angolul.

- Mi van vele?

- Már elnézést, de ez Garzia de Cisneros apát karosszéke.

- Ha jön, átadom a helyet.

- Az apát úr ezeregyszázhatvan éve halott." 

Tudott kemény... nyersen, bántóan kemény... is lenni... H. T. János és O. Miki a megmondhatói... meg mi, akik láttuk-hallottuk... 

Különös utazás volt ez a regény számomra: újra felfedezni Fonyót, a zsenijét ("hát igen, ezért szerettem az írásait!"), újra dicsérni, vidulni a fordulatain, a leleményén... újra felidegesíteni magam azon a (...hülye...) szokáson, hogy "a MU-nál mindig beleírjuk egymást a regényeinkbe"... 

...mint ahogy attól is agyfuxot kapok, amikor olyat olvasok "kedvence a XXI. századi zene, film, könyv" és erről beszél a karakter (amit az író ismer) ... azért ez... a könnyű megoldás... már ha megoldás, egyáltalán...  

...és amikor a végére értem, elolvastam a Szerző megjegyzését, a MU világleírást... és amikor már nem volt betű... becsuktam a könyvet... és arra gondoltam: nincs tovább. Nem lesz új MU regény többé... Harrison Fawcett-től nem... és sry, de más meg nem érdekel... 

A borító szerintem kritikán aluli, 2016-ban (akkor jelent meg) annyira semmilyen és semmitmondó, hogy gyakorlatilag már a címlappal agyonvágta azt, hogy új olvasókat vonzzon be... Kár érte... De Tibinek valahogy... az esetek 90%-ában... nem dobott a sors (...vagy a mindenkori kiadója...) igazán ütős címlapot...  

Amikor elment tőlünk, megharagudtam rá... és bojkottáltam az írásait... tudom, ezzel magammal csesztem ki... de most, hogy elment közülünk: elhatároztam, hogy elolvasok mindent, amit eddig kihagytam tőle... így még egy ideig... talán sokáig... lesznek számomra még régi-új Harrison Fawcett regények. És ezért egyszerre érzem magam szerencsétlennek... és szerencsésnek... 

"...a sötét éjszaka közepén négy állig felfegyverzett ember hatolt be a montserrati kolostor kriptájába. A csapatot Wittgen vezette, az akció magánvállalkozás volt, az uralkodó és a Praetorianus Gárda nem tudott róla. Wittgen és társai felnyitották az 1160 éve elhunyt Garzia de Cisneros apár sírját, melyben egy hibernátort találtak. A kapszulában Brett Shaw ezredes jéggé fagyott teste feküdt." 

Lehet, hogy évszázadok... évezredek múlva... Harrison Fawcett is így fog előkerülni... szivart kér... hogy kap-e, nem tudom... de szerintem szereznek neki egyet... és aztán kaján vigyorral azt mondja: "na, mi van, apám, mi a helyzet?". 

...  

"Nemrég beszéltem egy haldokló filozófussal. Azt mondta, nem fél a haláltól. Azért nincs benne félelem, mert tudja, hogy Isten kegyelme végtelen..." 

Harrison Fawcett - Hosszú út a trónig, bébi