"Felsorolni is nehéz, mennyi gazságot tettünk..."
SZDJMK - A LEGNAGYOBB KIRÁLY VAGY!!!!
BASSZÁTOK MEG MAGATOK putler SEGGÉBŐL KILÓGÓ fidesznyik FÉRGEK!
Két aranyos, szerethető film, amik érdemesek a rájuk szánt időre… bár… ez egyiktől azért többet vártam volna (a körülötte lévő hype miatt).
„Egy pszichoanalitikust egy közlekedési baleset után közmunkára ítélnek. Feladata, hogy terápiás támogatást nyújtson egy rendőrnek, akit mélyen megrázott felesége hűtlensége.”
Gondoltam, éppen rám fér egy ilyen „haverzsarus” komédia, és belecsaptam.
Nos… ahogy indul, az nem éppen egy komédiát vetít előre – vagy viccnek gondolták?! Mert annak elég brutális… :-P De nyilvánvaló, hogy nem gondolták „viccnek”, vagy „viccesnek”, hanem „előredobták, mint sárkány a buzogányt”, hogy itt azért komoly lesz az ügy…
Szóval, elindul doktor „Lieberman-Silverman” Silverstein (Luis Gerardo Méndez) és „Cameron” Alfredo Díaz (Memo Villegas) megismerkedése, és együtt töltött, minőségi ideje :-), ami sokszor nagyon vicces: mint például a közös, családi vacsora :-))), vagy a kedvencem, a fürdőkádas-megkötözős telefonbeszélgetés :-DDD
És közben ott vannak azok a pillanatok, amikor a két férfi egymást támogatja az élet sűrűjében… és néha már nem tudod, hogy ki az, aki a másikat „kezeli”. :sör:
Valamint ott van az egymásért érzett felelősség, a másik támogatása, az együtt gondolkodás és az együtt küzdés. Szerintem tele van a film felemelő, pozitív pillanatokkal – miközben az ellenfél olyan erős, olyan kegyetlen, hogy a vér megfagy az ereinkben… és a fenyegetés, amit hordoznak, az tömegpusztító lehet.
Valahogy a film jól balanszol – szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint: sikerül megtalálnia azt az arany középutat, ahol az akció és a fenyegetettség, valamint a vicc, nem mennek egymás rovására, hanem kiegészítik és erősítik a film egészét. És ki is mondják közben annak az alkotásnak a címét, ami előtt – talán nem is annyira rejtve… – tisztelegnek.
De az a tribute, ez a hasonlóság, a buddy-cop jelleg egyáltalán nem durva, tolakodó, vagy gerendaként a szemet szúró: hiszen a helyszín Mexikóváros, a maga csodálatos miliőjével, a fantasztikus helyszínekkel (srácok, ahol doktor lakik, az egy fantasztikus ház – esküszöm többször megnéztük Katicámmal az ott játszódó jeleneteket, hogy ámuljunk a ház szépségén és ősi jellegén :sör: ), és a fülbemászó mexikói ZENÉVEL!
Tökre idegesít egyébként, hogy a Netflix állandóan kidob a végefőcímekből, én meg kapkodok a távirányító után, és összevissza nyomkodok mindent – és az esetek túlnyomó részében rosszul… :-OOO –, hogy végighallgathassam az end-credit zenét! Így jártam a One Piece s02e05-tel, amikor a „Declan De Barra and The HU: Pray to the Sun!” harsant fel, és most, amikor „El Tri: Las Piedras Rodantes” dala szólt – akkor is meghallgattam, csesszétek meg! Mert rohadt jó! :sör: :sör: :sör:
Szóval, ez egy kedves, vicces, izgalmas, szerethető „haverzsarus” – „amigo policia” ;-) :thumbsup: film, ami zsigeri előítélettel („nehogy már egy mexikói film, na...” :-P), szimpla szemétségből és méltatlanul van lepontozva az imdb-n: szerintem simán jár neki 8/10.
„- I promise you, if we get out of this, I'll introduce you to Dr. Moya. He's an incredibly talented psychologist, and he'll be able to help you.
- Not you?
- You and I are friends. You call me anytime you want. We'll grab lunch.”
Nagyon sok pozitív rivjút olvastam róla, és alig vártam, hogy megnézhessem!
Nos…
Nem volt rossz, nem volt rossz. A vége kifejezetten szeretetre méltóra, meghatóra sikerült.
Mégis végig hiányérzetem volt… hogy valahogy lehetne jobb, lehetne ütősebb – mert a téma adott! –, és… és mégsem sikerül meglépni azt a szintet, ami a „jó” és a „kiváló” között van.
Jó kis rajzfilm. Aranyos. De… „egyszernézős”. És „nemfelemlegetős”. :-/
Szerintem ráadásul főszereplőt téveszt: 100x inkább szól Iris-ről, és családjáról, és az őket védelmező Mikki nevű „nanny-robotról”, mint Arco-ról…
Bónuszplusz: a film szerintem legütősebb pillanatait már a végefőcím alatt látjuk… ami szvsz súlyos hiba, hogy a legszebb, legmegrendítőbb későbbi eseményeket látva már megy a end-credit zene és a stáblista…
Ha _jó_ „robotos” mesét akartok nézni, akkor a „The Wild Robot” a megfelelő választás – ha remek család, szülők és gyerekek kapcsolatáról szóló rajzfilmet, akkor az „Onward – Előre” a ti filmetek – és ha egy igazán nagyszerű francia(–magyar) rajzfilmet, akkor „Az Idő Urait” kell megnéznetek.
Az „Arco”-t nem tudom, hogy mikorra és miért kéne ajánlanom… Vannak nála jobbak a palettán. Szerencsére.
(Muszáj tolnom a következő posztot, hogy pozitív rivjú legyen fölül, ne a trash…)
Igazából imádom a One Piece-t: Oda Eiichirō egy fantasztikus, csodálatos ember, tele humánummal, tele szeretetre vágyással, tele sebbel – és tele gyógyítani akarással. :megarespect:
Nekem azt meséli a One Piece, hogy:
„…szeressétek egymást, gyerekek… álljatok ki egymásért… segítsétek, támogassátok a barátaitokat… védjétek a gyengéket …emeljétek fel az elesetteket… harcoljatok a gonosz ellen… küzdjetek azért, hogy elérjétek az álmaitokat… és soha, de soha ne adjátok fel!”
Szerintem ez egy gyönyörű üzenet – szerintem ez az üzenet méltó arra, hogy filmre vigyék – és érdemes arra, hogy a szívünkbe fogadjuk. :respect: :leborul:
…
Sajnos, az animétől viszont… hááát… mondjam úgy finoman, hogy azt nem szeretem. Már az első részbe beletört a bicskám. :-/// Ez a sikongatást, visítást, túltolt, acsargó, visongó reakciókat minden egyes mondatra – egyszerűen elviselhetetlennek és emészthetetlennek találom. Agyfaszt kapok tőle. Sajnálom… :-///
Illetve: a második évadra is maradt/akadt olyan, ami nem tetszett…
Míg az első évadban a Black Cat Pirates-től… hm… „nem voltam elragadtatva”… pont úgy (vagy inkább még rosszabbul…) éreztem magam kellemetlenül a Baroque Works kollégáitól és munkatársaitól. :-///
Valahogy… túl extrém, túl csiricsáré, túl extravagáns, túlontúl gonosz, túl… tolt nekem az antagonisták karaktere a One Piece világában.
(Meggyőződésem: a jó emberek tétlenségénél nincs gonoszabb világon, szerintem – nem kell ahhoz olvadó viasszal ölni, hogy visszataszító gyilkos legyél. Csak nézd végig tétlenül, amíg valaki meghal… akin segíthetnél, segíthettél volna… Vagy csak hagyd szótlanul, tétlenül, vállvonogatva, hogy egy gyilkos zsarnok hatalomra kerüljön.)
Szóval, a Gonosz nem mindig ripacskodva, cirkuszi bazárként tolja az arcodba magát – jóval kevesebből is érthető lenne, hogy valaki gonosz és az ellenedre/életedre tör.
Megmondom őszintén, a s02e01 nagyon hirtelen az agyamra is ment – baszki, Luffy megérkezik Loguetown-ba, és rögtön négyen vagy öten akarják megölni, kis híján le is fejezik…!
Mondom: remekül indul ez a évad. (Nem, nem ezt mondtam… egészen pontosan… Hagyjuk. :-P ;-) )
Ám a s02e02 visszahozta a hitemet – majd a s02e04-e05 csak tovább növelte lelkesedésemet – végül a s02e07 feltette az évadra a koronát. „A Koronát.” :megarespect:
És azt is kénytelen vagyok elmondani, hogy az első évados rivjúmból szó szerint kell beidéznem egy szakaszt:
„Illetve, bárki-bármit is csinál a Koby (Morgan Davies) és Helmeppo (Aidan Scott) sztorivonal… hm… nekem túl „lineáris”, és… hm… „kevéssé érdekfeszítő”, hogy úgy mondjam. :-PPP”
Ez sajnos a második évadban is tökéletesen helytálló… :-///
…és hogy miért adom a fentiek ellenére mégis 9/10-re az évadot?
Rohadt gyorsan le akarom tudni ezt a rivjút…
Igazából az is felmerült bennem, hogy nem is írok róluk semmit – de a másik meg az, hogy ez egy filmes blog (is) lenne, és hülyén néz(ne) ki, hogy nem írok sose filmekről, pedig nézek azokat is.
Csak kevés az említésre méltó… sajnos.
Szóval, okulásul.
Tornado (2025)
Ez egy nulla, basszus. Egy zéró. Egy nihil. A szamurájfilmek megcsúfolása.
Egész egyszerűen értetlenül állok azelőtt, hogy miért kellett ennek egyáltalán elkészülnie. Mi volt a terv? Hogy lesz egy klafa kis film? Minimalista? De marha izgalmas? Mert nem jött össze, bármi is volt a terv… :-PPP
Érdektelen főszereplő, érdektelen történet, kőbaltával felskiccelt karakterek – és Tim Roth… de minek?!?! :-OOO
Igazi idő- és életrabló. Méltó a feledésre. :-///
Mondom magamnak: akkor már csak megnézem én is…!
Nos… nem kellett volna. :-PPP
Aki pedig lehúzta az egészet: Austin Butler – sajnos ő a főszereplő... –, és a szar történet. A legvége meg igazi geil fos lett, kár lenne tagadni…
Zoe Kravitz-et máshol is szívesen megnézném (…), és a két nagyszerű színész Liev Schreiber és Vincent D’Onofrio is mindig szívesen látott vendégek lesznek a képernyőimen.
A legerősebb, legütősebb, legszívfacsaróbb rész az egész évadban... :crying: :leborul:
Ha ez nem 10/10, akkor _soha, semmi_ nem érdemli meg.
Hogy lehet az, hogy egy olyan epizód lett a legerősebb, legjobb a második évadban, amiben nem Luffy-ék a főszereplők...?! Nem tudom, hogyan történt: de így lett. :megarespect:
Óriási megarespect Mark Harelik-nek, Dr. Hiriluk megformálójának... életre keltőjének. :leborul:
Ehhez a részhez már képtelenség volt felérnie a szezonzárónak... de talán nem is baj. Úgy volt gyönyörű, ahogy lett...
Gondolkodtam, de úgy döntöttem, nem tudom szó nélkül hagyni...
...munkássága megkerülhetetlen, és mindenképpen nagy hatással volt ifjúkoromra - a hangalámondásos videókazetták korában rengeteg filmjét láttam. (Valószínűleg Liszeckij László tolmácsolásában... RIP)
Ez a két filmje nagy kedvencem volt:
Elő is kerestem az 1987-től elkezdett "Filmes füzeteimet", hogy megnézzem, hányszor szerepel benne Chuck Norris film.
1987.
...és még sorolhatnám tovább...
A végére pedig: "Nem a Halál Angyala jött el Chuck Norrisért - Chuck Norris ment el a Halál Angyaláért."
Harcolj tovább Odafent, az Angyalok Seregében, Bajnok. :respect:
„Axes keen and
Forged by mighty hands
Fiercely we guard the
Tale of Elbaf's land
As we march to the fray
Our valor fills our chest
We shall fight to the end
And die a warrior's death
Pray to the Sun
Pray to the Sun
Pray oh pray
Pray to the Sun
Pray to the Sun
Pray oh pray
Hail to the One
Follow the Great
Warrior's way”
