„In the name of the Warrior, I
charge you to be brave.”
Az enyém. Az ÉN sorozatom. :megarespect:
…basszus… olyan szinten voltam/vagyok megrendült ettől a
szériától, hogy azt sosem gondoltam volna…
„Get up, Ser Duncan! GET UP!!!”
Egyszerre kétségbeesett segélykiáltás… és csatába hívó
szózat: amire a holtak is felkelnek, és kardot ragadva zúdulnak az ellenségre.
Ráadásul, ez Egg
kiáltása, akit a fantasztikus, elképesztő Dexter
Sol Ansel formál meg – a gyönyörű, kedves, végtelenül jóindulatú,
szeretnivaló kissrácé, sivoltó gyermekhangján: ami egyszerre kér és ad erőt. De
olyan rettentőt, ami egybeszakít eget-földet… :leborul:
Egyszerű lélek vagyok magam is, de egy gyermekhang
kiáltására a pokol tüzébe is habozás nélkül rohannék be… és a meggyötört Dunk
sem adja ennél alább. :respect:
Peter Claffey –
immár örökre Te leszel a szívemben-lelkemben „A Kóbor Lovag”. :leborul:
„Four pages for Ser Duncan? He must have been quite a man.”
Négy oldal a Kingsguards
hivatalos krónikájában, a „Book of Brothers”-ben… egy
Bolhavégről származó árva utcagyerektől… valahogy olyan csoda, ami csak a
mesében létezhet, nem igaz?! Egy gyönyörű lovagtörténetben. :thumbsup:
…
1982 körül, érthetetlen módon egy átlagos hétköznap délután(!)
döbbenten fedeztem fel, hogy egy lovagfilm kezdődik a tévében: ha egyedül
maradok is, akkor is úgy emlékszem, hogy „A Fekete Lovag” volt a címe a
tévéműsorban.
A 2000-es évek elején eszembe jutott, és hosszan kerestem,
hogy melyik film is lehetett – amíg nagy nehezen be nem azonosítottam a „Prince Valiant” (1954) című alkotást…
Gyerekkoromból rémlik az „Ivanhoe” is… de meg nem mondom, hogy a Roger Moore által fémjelzett 39 részes sorozat – amiből a magyar szocialista
tévé random kiválasztott 15 (tizen-kibaszott-öt!!!)
részt, és annyit adott le belőle…
És láttam valamikor egy fekete-fehér szovjet lovagfilmet is
a tévében, ami a lelkembe égett: Szergej
Eisenstein –„A jégmezők lovagja” – „Александр
Невский” (1938)… amikor tátott szájjal bámultam a Csúd-tavi csatát, a
teuton lovagok ellen… (Ha Szergej
Eisenstein-től nem láttátok legalább a „Patyomkin páncélos”-t, akkor még nem láttatok semmit – de ez csak az én szolid,
kultúrsznob magánvéleményem. :-P ;-) )
…és ezek a filmek (sorozatok…?) mind kikövezték az életemet
arra, hogy imádjam a Lovagokat.
A Lovagtörténeteket.
Ide. Ebbe a lelkemben növesztett szilfába, ebbe adott új
vért, új erőt, új napsütést „A Knight of
the Seven Kingdoms”. :respect: :megölel:
Dexter Sol Ansel-t
és Peter Claffey-t örökre a szívembe
zártam – remélem, még évadokon át nézhetem, ahogy megformálják a Hőseimet.
Szeretlek Benneteket, Fiúk.
És Ők azok, Akiket még szeretettel és tisztelettel
megemlítenék:
Ser Lyonel „The
Laughing Storm” Baratheon – Daniel Ings…
„Fuck that, and fuck you! I fought for you! Hardyng, Beesbury, the fucking
apple boy, we fought for you! Your prince fought for you against men sworn to
protect him. He risked nothing!”
Ser Arlan of
Pennytree – Danny Webb…
„In the name of the Mother! Leave
that boy be!”
Örökre ezzel a két mondattal fogok emlékezni Rád… és
megbocsátom, hogy nem ütötted Dunk-ot lovaggá. És bassza meg magát mindenki,
aki csak a farkadat tartja érdemesnek felemlegetni.
És végül, de egyáltalán nem utolsósorban: egy csendes,
szerény HŐS, aki feledhetetlen lett:
Ser Raymun „The
Reluctant” Fossoway – Shaun Thomas…
„- Everybody… everybody blames me for his death, don't they?
- I don't.”
„Hello there, Sweetfoot. Do you
like apples?”
Egy youtube kommentben olvastam Róla a legjobbat:
soltea7926:
„Raymun is such a Legend.
He owed Dunk nothing, barely even knew him, and yet fed him, gave him shelter.
Even tended to his horses when he was imprisoned, and risked his own life for
him, even saving Dunk’s life few times in the fight.”
Ez egy… gyönyörű… szívderítő… végtelenül szerethető
Lovagtörténet volt.
Köszönöm, hogy egy megkeseredett, megöregedett, mogorva borz
magamnak visszahoztátok hat hétre a gyermeki derűt és az őszinte, ártatlan örömöt –
hogy micsoda csodálatos, emberfeletti hősök voltak, lehettek... a Lovagok. :megarespect:
Annyi mindent és mindenkit nem szeretek a lenti klipből...
...de most arról akarok beszélni, amit szeretek benne. Akiket szeretek. Akik láttán megszakad a szívem... és nem bírom visszatartani a könnyeimet...
Szeretem a MOZIT, szeretem a FILMEKET és IMÁDOM a MAGYAR SZÍNÉSZEKET...
...Kaszás Attilánál kezdtem el sírni... odáig csak hangosan és döbbenten soroltam a neveket... aztán Szakácsi Sándornál újra folytak a könnyeim... Kalocsai Miklósnál megint... Tímár Bélánál némán zokogtam... Ternyák Zoltánnál már hangosan... majd Bicskey Lukács szuggesztív, erőt sugárzó, ikonikus pillanatánál... elvesztettem a kapcsolatot a valósággal...
Mintha valami álomban lennék, egy virágzó réten álltam, ahol ott volt MINDENKI, Akit elvesztettem, Akik csodás, feledhetetlen pillanatokat adtak nekem a moziban...!
Először Márkus László kezét szorongattam... aztán Bujtor Istvánt öleltem a keblemre... Helyey László előtt meghajoltam, mint Mátyás király előtt illik... Juhász Jácint mellé lehuppantam a fűbe, és mindketten nevettünk, mint jó cimborák... Latinovits Zoltánt csak messziről csodáltam, Ő barátságosan intett felém "gyere! gyere közelebb!", de nem mertem... hogy is mehetnék én oda, a Színészkirályhoz?!... így féltérdre ereszkedve hajtottam neki fejet, ahogy a koronás fők előtt szokás... és aztán felálltam és futottam tovább, mert fehér ingben megláttam valakit... akinek a mosolyát százezer közül fel fogom ismerni a Világ végezetéig... és boldogan kiáltoztam, kurjongattam egyre... "Imre! Imikém! drága Imre! végre találkozunk!"... így rohantam magamból túláradva kikelve, Soós Imre felé...
A helyszín valóban a balassagyarmati Madách mozi, tanúsíthatom...
Köszönöm ezt a gyönyörű klipet - ezt a csodálatos, szívbe markoló, felemelő megemlékezést. :megarespect:
Drága Magyar Színészeim... ugye... játszotok még nekem újra...?! Majd egyszer... odafönt...?!
Vagy én vagyok megengedőbb és befogadóbb (…szerintem
rohadtul nem: utálok mindenkit… :-P ;-) ), vagy tényleg olyan jól fekszem a „filmisteneknél”
(„we would say a prayer to the movie gods”),
hogy csupa olyat tolnak elém, amit szeretek, ami jólesik szívemnek-lelkemnek…
:amentothat:
Így láttam nemrég megint két vicces, csupaszív, szerethető
filmet: minden ennek ellentmondó „kritika” és/vagy fikázás pusztán nyers, aljas
hazugság. :diehatersdie:
The Wrecking Crew –
A bontóbrigád
Dave Bautista és Jason Momoa: két szimpatikus,
szerethető, csupaszív izomember, akik megkapják jutalomjátékukat ebben a buddy
cop akciófilmben – amihez a gyönyörű Hawaii „szolgál” hátterül. És nem
mellesleg feltűnik benne Morena Baccarin,
akibe a Frirefly alatt szerettem bele… és ez azóta sem múlt el… :-)
:love: :-)
Az akciók dögösek és pörgősek: lőpor és égő benzin szagát
érzed benne – és az adrenalin lüktet a dobhártyádon. :thumbsup:
De a legjobb, legbrutálisabb akció melyik is…?
Hát ez.
Olyan kegyetlen és pusztító, hogy minden ütésben ott rejlik
a fenyegető halál – és mégis… van más is benne… valami… egészen más… amitől
megszakad az ember szíve… :megarespect:
Ha egy jópofa, pörgős filmre vágysz, amiben a szíved együtt
dobban a Hősökkel – és sokat nevetsz, izgulsz… talán néha meg is rendülsz egy
kicsit… akkor a Wrecking Crew a Te
filmed.
A Mi Filmünk. :sör:
…és feltűnik benne Branscombe
Richmond… aki 70 éves… :leborul: Bobby Sixkiller (Renegade), Jesup (Scorpion
King)…
Nagyon kellemes, jópofa akciófilm – szórakoztató, felüdítő.
Ritka kincs ez manapság. :sör:
Anaconda (2025)
„- Whose idea was it to put that dead squirrel in my mouth?
- It was like a… group decision.”
:-DDD
Hogy lehetne ezt a filmet bántani…?! Ez egy esetlen, kissé
kétbalkezes – de csupaszív tribute az 1997-es Anaconda előtt: tele
viccel, tele szívvel, ökörmarhulással, és két olyan szerethető hülyével, mint Jack Black és Steve Zahn. :respect:
(Igen, Paul Ruddnevét
nem mondtam… őt továbbra sem tudom megszeretni, ez van. :-/ )
Rengeteg poén és marhulás közepette önmagukon is élcelődnek –
és ez rohadt jól áll nekik. :-)
„- Excuse me, are you guys shooting a movie?
- We're doing a reboot of Anaconda!
- Anaconda? Like, Ice Cube Anaconda?
- Yeah. Sony is rebooting it. I know. No new ideas.”
:-)))
És közben meg… cseszd meg… miről szól még? Az álmaidról,
amikről gyerekként ábrándoztál – és hagytad, hogy elszálljanak a szélben… és
hagytad, hogy az élet lehúzzon… és hétköznapivá tegyen. Megkeseredetté.
Kiégetté…
És mi lenne, ha mégis nekidurálnád magadat?! És mégis beteljesítenéd
az álmodat, hogy… egyszer le fogod forgatni a világ (egyik) legjobb filmjét…?!
Mekkora királyság lenne már belevágni…!
…annyira, de annyira
jól esett, amikor a bumfordi, esetlen, kicsit drogos-bolondos :-) Kenny a végén
kapott egy gyönyörű dicséretet – és jó volt látni, ahogy Steve Zahn arcán elomlik egy önfeledt mosoly…
„- As my friend Kenny likes to say, the snake is a metaphor for the monsters
that come for all of us if our dreams remain unrealized.”
Ha ezt a filmet bántja valaki, az egy megkeseredett,
kiégett, üres lélek, aki nem lát túl a vásári ijesztgetésen – és nem látja a
Barátságot, a Hitet, az egymás iránti elköteleződést. Nem látja a szívet és a
lelket ebben a filmben – nem látja a filmkészítés, a filmkészítők előtti
tisztelgést. És nem látja, hogy ez milyen szép és vicces tribute – ütős
vendégmegjelenésekkel. :thumbsup:
„- While we may not have the rights…
- We don't have…
- We definitely don't have the rights.
- This is our completely unauthorized, possibly illegal reboot of the
Sony classic film…
Megint van két film, ami… ha nem is 10/10-es,de…
határozottan kedves, kellemes, szerethető élmény lett. :thumbsup:
Jay Kelly
Mondhatják, hogy nem önéletrajzi ihletésű… mégis… sokszor
úgy éreztem, hogy ez valahogy George
Clooney életét is megmutatja/bemutatja nekünk.
Egy nagyon kedves, keserédes óda ez a mű a mindenkori
filmsztárhoz: aki feljut a csúcsra, ott is marad… és közben annyi mindent áldoz
fel a karrier oltárán, hogy azt végiggondolni is fáj…
"And now… Wait, Dad! You're missing it!"
De Jay Kelly – egy életműdíj átvételére utazva –
végiggondolja. Hogy mikor fordult jobbra, vagy balra: mikor engedett el valamit
azért, hogy megfoghasson valami mást – mikor bántott meg embereket, mikor
lépett túl, tovább kapcsolatokon, és közben csak egy cél lebegett a szeme
előtt: csúcsra jutni, aztán pedig a csúcson fennmaradni.
Nagyszerű az alkotásban Adam
Sandler lojális menedzser alakítása is: aki életének nagyobb részét tölti
Jay-jel, mint a saját családjával… és a végére ráeszmélnek: ők ketten vannak
ott mindig egymásnak, amikor már senki más…
- Come to the tribute with me. As my friend. I mean… we did this
together. You're the one I want there most of all.
- I'm the only one who is here.
Jay pedig nézi a boldog, átszellemült arcokat a díjátadón,
akik őt ünneplik, és a filmvásznon sorjáznak a részletek az életének
filmjeiből: az emberek mosolyognak, megrendülnek, átszellemülnek, és süt róluk –
Jay Kelly filmjei mindegyikükre hatással vannak, voltak.
Jay nem mondja ki, hogy akkor mégis megérte, ezért megérte…
de jó érzés tölti el (az egyszeri nézőt szintúgy), hogy az a
rengeteg áldozat, amit meghozott – az a rengeteg mindenki, akiket feláldozott… –
az útja során… talán a nézők szeretete kompenzál ebből valamit. Nem biztos,
hogy így van – nem biztos, hogy aki/ami elveszett ő/az „kompenzálható” – talán,
ha újra kezdhetné, inkább mindig másik irányba fordulna, amikor útkereszteződéshez
ér… de ez volt az élet, ami mögötte van: sok árnnyal, sok árnyékkal… és
sok rivaldafénnyel…
Engem szíven ütött a végére Jay Kelly – és azt mondtam: ez
egy nagyon szép film volt. :respect:
"Can I go again? I'd
like another one."
10Dance
Nem vagyok egy Dirty Dancing, meg Flashdance
rajongó – oké, a Staying Alive viszont eléggé bejött. :-P ;-)
És nem mellékesen, de Gene Kellyt
és Fred Astaire-t mindig imádtam,
minden filmjükben – és szerintem láttam is minden filmjüket. :leborul:
Egyszer egy olyan táncos filmhez is volt szerencsém (a címe nem
ugrik be, mea culpa), amikor egy mexikói lánnyal akar főhős táncolni, és elmegy
a szüleihez, hogy kikérje a lányt. Az apa foghegyről megkérdi: és miféle táncokat
akarsz a lányommal? mire a srác kétségbeesetten bemondja: paso doble. Az apa – igazi gengszter típus – rezzenéstelenül nézi,
majd kiböki: mutassátok meg. A fiú és a lány (akik eddig valami egészen mást
táncoltak) rögtönöznek ott valamit – és az apa rájuk mordul: ez neked paso doble?! Kiált az asszonyának – aki
egy kerek, gömbölyű asszonyság –, és elkezdenek táncolni: a nő szinte csak egy
helyben forog valami kasztanyettával… és a gengszterforma férj meg
körbetáncolja: lassan, eltúlzott mozdulatokkal, de olyan sütő szenvedéllyel,
amit soha, semmilyen tánc közben semmilyen filmben nem láttam. Majd
abbahagyják, és kevélyen odaköpi a fiataloknak: ez a paso doble!
Le voltam nyűgözve. Pedig nem tudok és nem is akarok
táncolni. De ez a tánc… aztamindenit! A retinámba égett.
És amikor elém ugrott a 10Dance
és láttam, hogy paso doble… baszki, ezt látnom kell!
Nekem soha az életben nem volt bajom a melegfilmekkel:
heteró vagyok, imádom a női nemet (mondjuk, a női igent még jobban…), de mindig
azt mondtam: ha két ember szereti egymást, akkor azt én már elfogadom – az
nekem szép és tiszteletre méltó, az ilyen szereplőknek tudok szorítani.
Ez a két srác… valami elképesztő. Oké, én nem vagyok egy
táncrajongó, aki kenem-vágom, hogy ki-hogyan táncol… de meg voltam győződve
arról, hogy Ryoma Takeuchi és Keita Machida tényleg profi táncosok,
és a filmben mint „amatőr” színészek szerepelnek.
Nos, ez nem így van: ők tényleg színészek – de elhittem
róluk, hogy professzionális táncbajnokok. :respect:
Keita Machida a
standard táncok bajnoka: waltz, foxtrott, quickstep, tango, wiener waltz – míg Ryoma Takeuchi a latin táncok királya:
rumba, samba, paso doble, cha-cha-cha, jive.
Más oldalakon „eveznek”, de mindketten maximálisan tisztelik
a másik tudását és teljesítményét.
Keita a „jég”, a
hideg, kimért profi – Ryoma meg az
izzó szenvedély.
És egyszer csak úgy alakul, hogy meg kell tanítaniuk a másikukat
a saját versenyszámaikra – és ehhez egymással (is) kell táncolniuk. Sokszor.
Kiszámítható… de nagyon kellemes film, és a legvégén, az „örömtánc”…
hááát, bonyek… nem mondom, hogy nem néztem leesett állal. :respect:
Örültem, hogy úgy ért véget, ahogy – nem lett negédes, nem lett
nyálas… egyszerűen feelgood lett.
Nagyon kellemes filmélmény volt, le a kalappal a táncosok
előtt. :respect:
Minneapolisban föltámadott a tenger... Minneapolis példát mutat... Minneapolis harcol az állami, gestapós terror és az elnyomás ellen... Minneapolis a leszúrt, lángoló zászló - ahonnan nem lehet tovább hátrálni...
Nem akartam posztolni – se kedvem, se időm… –, de miután a
második remek filmbe futok bele idén, most már nem hagyhatom szó nélkül a
történteket. :sör:
Indulok onnan, hogy… csessze meg magát mindenki. Az én
kedvemért. Születésnapomra. :-PPP
Mert hol tart az a kurva nagy „mainstream” :-PPP ?!?! Avatár
3 tarol és mindenki az Avengers 5 (vagy nyóc’, ki számolja…?! :-PPP )
trailerét nézi. Ezért tart a szar felé a világ: és még lelkesen pacsálnak is
benne a népek, hogy milyen frissítő fürdő is a trágyalé…
K. Kennedy bukását évek, évtizedek óta várom: most, hogy
végre megtörtént – már pont leszarom. Már nem lehet visszacsinálni, amit
szétbasz… szétbarmolt az SW-ben: tönkretette, megnyomorította, kiherélte – és
most hátra lép, hogy gyönyörködjön a „művében”, azzal a felütéssel: „tessék,
itt a példa! lehet utánam csinálni…!”.
Nyomorultak, nyomorult élet – és minek kéne/lehetne itt
örülni…?! Avatar 4-5, és Avengers 6-7-8.
Nesztek, majmok, kolbász…
És akkor amiket én jó filmnek tartok, amik eredetiek,
erősek, ütősek – 6,5 és 6,6 az imdb-n.
Tényleg kár belétek. Egyétek akkor a földről a
kutyaszart, és áradozzatok róla, hogy mennyei manna. Idióták…
Nah, most, hogy kidühöngtem magam, mesélek egy kicsit… Bízva
abban, hogy kevés Olvasóim értő filmrajongók, mint csekélységem. („A szerénység
a legnagyobb hibám”. :-P :-))) )
Dust Bunny
Nézem, nézem… be vagyok ám szarva rendesen… de közben arra
gondolok: ennek olyan a képi világa, olyan színes, mesés, ragyogó, mint az Amelie… meg mint a Pushing Daisies… Aztán kiderül, hogy naná! (Bryan Fuller – :sör: :-) )
Megy a film, megyeget… még mindig szorítom a zabszemet… és
arra gondolok: ez tökre olyan, mintha Budapesten játszódna… aztán ez még egy
párszor felötlik benne: ezt nem Pesten forgatták, tesó?! És a végén kiderül,
hogy naná!!! :-)))
És én meg egy futó pillanatra büszkeséget érzek… és valami
jó érzés önt el: hogy nálunk foroghattak olyan fantasztikus, különleges alkotások,
mint az Eric és a Dust Bunny. :respect:
A Dust Bunny
ijesztő. A Dust Bunny vicces. A Dust Bunny sötét és nyomasztó. A Dust Bunny színes, mesés és nevetős. A Dust Bunnyban sok minden ismerős. A Dust Bunny mégis üdítően frissnek hat.
A Dust Bunny keserű és fájdalmas. A Dust Bunny életigenlő és tele van
hittel és... reménnyel.
A Dust Bunny
megindító. Szerethető… és veled marad. És nem azért, mert úgy besza…
beijesztett, hogy napokig rémálmaid lesznek tőle – hanem azt gondolod: „ugye-ugye…”. És talán arra is gondolsz:
„bakker… akkor… akkor… akkor nekem is van
remény, ugye…?!”. Ha egy kislány, akinek az ágya alatt egy ijesztő, gyilkos
szörny él, segítséget tud kérni és kapni egy bérgyilkostól – akkor talán rajtam
könnyebb is segíteni, mint rajta…
Ez a kislány, Sophie
Sloan, fantasztikus – ő viszi a hátán a filmet. És Mads Mikkelsen remek partnere abban, hogy a kislányt naggyá tegye –
miközben a dögerős jelenléte és tesztoszteronja a pofánkba ordít a képernyőről.
Azt meg kikérem magamnak, hogy Sigourney Weaver 76 évesen ilyen szexi legyen…! Kérem, zavarba
jövök! Én nem szoktam beindulni hetvenen felüli nénikre, kezitcsókolom…! Óhhh…
:megarespect: :-D
Basszus: vártam ezt a filmet egy ideje, és bíztam abban,
hogy jó lesz… de hogy ennyire, arról álmodni sem mertem. :respect: 10/10
Der Tiger
Mindig tudtam, hogy egyszer a németek is csinálnak egy
filmet a legendás tankjukról, és a harckocsizóikról – talán vártam is… És most
végre elkészült. 80 év kellett hozzá… de a fenébe is: megérte kivárni.
:thumbsup:
Az oroszok már megcsinálták a saját „Tigris-filmjüket”, ami
egyáltalán nem lett rossz, sőt: „Белый
тигр”.
És most a támadók oldaláról is láthatjuk a történetet – és Dennis Gansel (rendező, forgatókönyvíró) nem szépíti a dolgokat, és egyáltalán nem romantizál, nem éneklik el benne
harsogva, csillogó szemekkel a „Panzerlied”-et…
…viszont van helyette vér és pusztulás… van benne… pokol és purgatórium…
Van benne bajtársiasság, van benne összetartás, van benne
megkérdőjelezés, van benne… sok-sok félelem… néha rettegés… van benne „parancsra
cselekszem!”… és benne van a harc dühe… az ágyú duhogása… a robbanások… a tűz…
a víz… a vér…
Nem, nem szereted meg tőle a háborút… és nem akarsz utána
tankos lenni… (Egyébként is, a tankoknak mostanra már leáldozott – legalábbis, így mesélik az ukrán drónpilóták…)
Eszméletlen hangulata van a magányos Tigris küldetésének… és
egyre nyomasztóbb, ahogy haladnak előre…
De így is pofán ver az, ami a végén történik – legalábbis én
így éreztem magamat.
Utána pedig… amikor végre újra tudtam levegőt venni, mint
aki túl sokáig maradt a víz alatt… arra gondoltam… hogy ez egy rohadt jó film
volt. A fenébe is! Zúzott, ahogy kell. És nem, nem úgy, mint a Fury,
vagy a Kelly Hősei… annál jóval sötétebben, lélekbe vágóan.
És mégis azt mondom: rohadt jó lett. 10/10
Még sosem indult filmekben ilyen erősen egy új évem…
:respect: Ne mondd, hogy innen már csak lefelé megy az út…! :fingerscross:
Hááát… gondolom, feltűnt, hogy milyen nehezen szántam rá
magamat a tavalyi év összegzésére…
No, nem mintha nem láttam volna olyan sok jó filmet! …de
igazából nem, nem igazán… :-PPP
És mások Top10-es listáját olvasva arra jutottam, hogy amit
őt feltettek a legjobbak közé – az engem ku… kutyául nem érdekelt. De
egyáltalán nem. A hype ellenére se tudtam – és nem is akartam – rávenni magamat
arra, hogy bizonyos címeket megnézzek. Mert: n_e_m_é_r_d_e_k_e_l_t. Egy
hangyányit sem mozgatta meg a kíváncsiságomat, egy fikarcnyit sem keltette fel
az érdeklődésemet.
Ez van. :-/ Szóval, én itt nem nagyon fogok a mainstream-nek
tapsolni: megkeseredett, öreg, sznob sidekicker vagyok, és rögtön elhúzom a
pofámat, ha valami nem tetszik – utána meg senki nem fog rávenni arra, hogy
mégis bevegyem a táncrendembe.
X generációs vagyok. „Kritikus
és racionális szemlélet: Nem fogadják el vakon az információkat, mindent
megkérdőjeleznek, elemzőek és részletekre figyelőek.”
Ebből rám a „kritikus” és a „mindent megkérdőjelező”
hatványozottan igaz. Basztak már át elégszer (mint állampolgár, mint ember,
mint dolgozó, mint filmrajongó, mint családapa): kettős fedezékben közelítek
mindenhez és mindenkihez – ütést kivédeni, és visszavágni mindig készen.
De most mégis: mondd már meg nekem, kedves Olvasó, ki a
lófaxban, mi a lófüttyben lehet(ne) bízni mai napság…?! Ha földre zuhansz,
nemhogy nem segít fel senki, de még annak is örülnöd kell, ha mindenki átlép –
nem pedig még meg is tapos…
Na, hagyjuk ezt: szar a világ, de én sem vagyok vitézkötés
rajta. :-P
Vekengést félretéve: elkezdem felidézni, mi volt a tavalyi
évben szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint szóra érdemes – aztán
majd szemezzetek benne… hátha…
„- Ha én nem teszem meg, megteszi más.
Olyasvalaki, aki nem kíméli meg az életed.
- Igen, gondoltam erre. Elég sokat. Nem
tudtam, hogy az ősellenségemnek vagy az őrangyalomnak tekintselek. Most se
tudom… Miért nem öltél meg nyolc éve?
„A Finch-ben
három szereplő van: egy beteg ember, egy kutya, és egy robot (…) Ennek a három
karakternek a road movie-ját látjuk: ami tele van emberséggel, empátiával,
egymás felé fordulással, és a reménytelenségben, a pusztulásban, a Világ
Végében is olyan Hittel, ami… végtelenül megindító. :leborul:”
„…az ítéletem most: 10/10
továbbra is – és csessze meg magát minden fikagyáros fanyalgó. (…)Kevin Bacon viszi a hátán a szériát
:respect: (…) a The Bondsman egész
egyszerűen Kevin Bacon
jutalomjátéka. :repect:”
„Folytatásért üvölt az egész. Folytatni KELL. …vagy
legalábbis… kéne… :-S :whoknows: De ha így marad (mint ahogy maradt már egy-egy
szerintem remek évad folytatás nélkül), akkor is azt mondom: egy nagyszerű,
remek élmény volt. Megnevettetett, megríkatott, felderített, elszomorított –
magával ragadott. ”
„Valaki azt írta: "a legjobb, ami a
Predator-frencsájzzal történhetett" - és én kénytelen vagyok
maximálisan egyetérteni vele. :sör: :thumbsup: 9/10
A büszkeségtől dagadt a keblem, a halántékomon kidagadtak
az erek - és legszívesebben üvöltöttem volna a boldogságtól.
Igen! Nem vagyunk a ragadozók védtelen prédái, nem
vagyunk vágóhídra való védtelen birkák: kiba... ööö... kicseszett harcosok
vagyunk, és a legjobbjaink nem a biztos vereség tudatában veszik fel a harcot a
trófeagyűjtőkkel: hanem rohadtul egyenrangúként!!!”
„Jussi
Adler-Olsen azt mondja: „emberbőrbe
bújt démonok és szörnyek élnek közöttünk, prédára lesve, és lecsapnak a
védtelenekre, az ártatlanokra. De vannak közöttünk Hősök is, akik a
segítségünkre sietnek, és méltó ellenfelei lesznek a kegyetlen gyilkosoknak. Ne
félj, nem vagy, nem vagyunk egyedül – Halandó Őrangyalok állnak a vártán, hogy
harcba szálljanak értünk.” :respect: ”
„Ha akarhatok valamit: ha baj érne valahol, Kyle Turner induljon el a nyomomban –
ha megölnek, ő keresse meg gyilkosomat… és ha már nem vagyok, Mátét pedig védje
Jill (Rosemarie DeWitt) és Naya (Lily Santiago) – úgy ahogy tették
a filmben: önfeláldozva, habozás nélkül, vércsesikollyal, egy pillanatra fel
nem adva, a másodperc tört részéig meg nem rettenve…”
„Gyönyörű széria – mindenkit érinteni fog, mindenkinek lesz olyan szegmense,
amiben magára vagy valamelyik szerettére ismer… és az szíven üt, és gyomron
vág… de reményt és hitet is fog adni, hidd el, Barátom.
A legszebb sorozat, amihez ebben az évben szerencsém volt.
:megarespect: ”
„Összegezve ezt a
szerte-szanaágazó élményt: nagyon érdekes volt, különleges – a 161 perces
játékidő egy pillanatát sem untam és nem tartom feleslegesnek! és nagyon jó
volt moziban megnézni! :leborul: –, de… nem tudom, hogy egyelőre hová tegyem a
képzeletbeli rangsorban…
„Talán lehetett volna még
szebb is a befejezés… én örültem volna, ha az… de talán túlzás azt kérni, hogy
tökéletes happy end legyen egy film vége, ami igyekszik két lábbal állni a
valóság talaján.
Így is szép lett,
és kerek egész. :sör:
Ha valami csendes,
jól érzést akartok magatoknak – akár Karácsony idején… – én jó szívvel ajánlom
a „Téli szünet”-et. :sör:”
„Néha rohadt ijesztő tud lenni (Katicám rám is szólt, hogy ne nézzem
akkor, amikor ő ébren van, mert rémálmai lesznek tőle…), de máskor olyan erővel
süt belőle a humánum, a szeretet és a barátság fontossága… hogy ez a kettősség
ki is csaphatná a biztosítékot. De nekem nem csapta ki: imádtam. :sör:”
