...és a Káosz Borza... Tegnap találkoztak. :-)
Bihon Tibi barátunk nevezte el a csoportot így - de én nem tartom magam "legendának". Én legfeljebb a Káosz Borza vagyok. Azt vállalom. :-)))
Lassan harminc éve ismerem, tisztelem és szeretem ezeket az embereket... jó, hogy vagytok, Barátaim.
Szebb, jobb, több - élhetőbb Tőletek a Világ. :respect:
2024-es sorozat, ami azért került a látóterembe, mert most jött a hír róla, hogy hamarosan (2026. július) érkezik a második évad a Disney+ -ra.
Úgy látszik, hogy a fantasztikus Light Shop után/mellett egy másik remek koreai sorozat is a Disney+-on talált helyet… Mondjuk, ez számomra minimum, hogy érdekes… :-S
Mindenesetre: nekem nagyon bejött. :sör:
Nem találom hibátlannak, vannak vele itt-ott problémáim… de az kétségtelen, hogy berántott, és elszáguldott velem. :thumbsup:
A cím magáért beszél: egy fegyverkereskedő(ről és a) boltjáról van szó, amit – kényszerű tulajdonosváltás miatt – hullámokban lerohannak a bolt vevői, akik mind a termékpalettára áhítoznak.
A bolt új vezetője pedig nem más, mint az eredeti tulajdonos unokahúga, Jeong Ji-an (Kim Hye-jun), akinek rekordsebességgel kell nagybátyja méltó utódjává, vaskezű vezetővé válnia – mielőtt elsöpri a vérére (árukészletére) áhítozó hiénák és sakálok gyilkos áradata.
Fantasztikus harcjelenetek, izgalmas rajtaütések és menekülések, gyilkos drónok és emberalatti mészárosok – és a maroknyi, mindenre elszánt, halálmegvető kis Csapat.
Az első öt részben olyan remek ütemérzékkel adagolják a jelen idejű akciókat és a visszaemlékezéseket, hogy… le a kalappal. :sör:
Sajnos… (és itt az első problémám…) a 6. és 7. epizódok a legforróbb ponton teljesen elengedik a jelen időt, és full a múltban játszódnak – ráadásul az itt taglalt események egy részét már láttuk, csak most egy másik szemszögből nézhetjük meg…
Itt azért kicsit megcsikordult az összeszorított fogam… :-///
A sorozat legvégére pedig jutott egy remek, végtelenül merész ötlet mellé egy… olyan „feltámadás”, ami azért… kissé megkeserítette a szám ízét…
De el tudok ezektől vonatkoztatni (bár a pontozásomat azért befolyásolja), és simán képes vagyok elismerni, hogy ez egy remek, eredeti ötleten alapuló sorozat. :thumbsup: 8/10
És tökre örülök, hogy hamarosan jön a második évad – must see. :sör:
Folytatom tehát Zerocalcare-maratonomat ;-) a harmadik Netflix-sorozatával.
Necridus junktárs :sör: egy remek rivjút írt róla a sorozatjunkie-n – olvassátok el őt is. :sör:
Zerocalcare: vége a 3. évadnak, a My 2 Cents-nek
Én pedig szokás szerint maradnék annál, hogy milyen érzéseket keltett bennem a sorozat… milyen húrokat pendített meg a lelkemben.
„Bye Lorenzo (2004-2025)”
…
Igen, Zero újra a veszteségről, az egymás iránti felelősségről… a másik ember támogatásáról… vagy pont a semmibe nézéséről szól… miközben egy eszelős szociopata vadászik Zero-ra és barátaira: aki maga a megtestesült… nihil, a könyörtelen, tébolyult pusztítás.
Borzalmas, ahogy látjuk a kitaszított, lenézett, pária Lorenzo Montini-t, aki szinte elbújik, szerényen… lenézve… vagy átnézve rajta… jelenik meg a sorozat hátterében, oldalvizén… mellékszálaként…
Mert közben előkerül Zero régi, soha be nem teljesült, plátói szerelme, aki… Zero bármennyire is igyekszik titkolni… olyan elfeledett érzéseket hoz a felszínre, olyan sebeket tép fel… hogy főhősünk szinte belezavarodik…
De nincs idő sokat merengeni, hogy lehetne-e újra szerelmesnek lenni: egy régi barát, Vadkan, és családja védelmében mozgósítani kell mindenkit – különben széthullik, összedől, tönkremegy minden…
Sokáig hiányoltam Secco-t… de amikor végre megjelent – az EPIC volt. :respect:
Nem mondom, hogy többször nem szaladt tele a szemem könnyel: mert rohadt könnyű Zero-val és társaival azonosulni… gyakran megesett, hogy saját elkövetett hibáimat láttam a ő tetteikben… és sajátomként éltem meg az ő fájdalmukat…
…és közben újra és megint megmutatja magát az élet: Zerocalcare immár negyvenes… és az elveszett évei… elkövetett hibái… el nem csókolt csókjai… mind-mind mázsás súllyal nehezednek rá…
Valahol ez a sorozat egy gyászfeldolgozás, egy búcsúfolyamat része – ahol valós személyt is gyászolunk… de az elmúlt ifjúságot is elsiratjuk…
És ifjúsága mindegyikünknek volt…
(Vannak, akiknek ifjan szakadt meg az életfonala… sajnos most Nógrád megyében… túl sok fiatalt gyászolunk… pedig egyet sem kellene elvesztenünk, hisz még előttük volt az Élet… Legszívesebben sikítanék, ordítanék, a fejemet verném a falba üvöltve, hogy… miért?! MIÉRT?! …miért hagytad ezt megtörténni… Istenem…?! … „de hallgatsz, s nem felel… senki sem…”.)
Tudom, milyen ifjan barátot elveszíteni… tudom, milyen valaki kezét elengedni… valakitől elfordulni… aztán meg döbbenten visszanézni, hogy… nem értem… nem tudtam… hogyha tudtam volna…!
Zero megengedi magának, hogy úgy mesélje el a történetet, hogy nem késő: hogy sikerült, igen, időben sikerült elkapni valakinek a kezét… Majdnem elvesztettük örökre, de megmenekült!
…
Ám a valóság… az ennél sokkal keserűbb… szigorúbb.
Barátságok… ha talán el nem is múlnak, de… megváltoznak… és már soha nem lesznek olyanok, mint régen…
…de akkor is megéri újra felvenni a fonalat! Akkor is ki kell nyúlni azért a kézért, amit egykor elengedtünk! …mert oly’ rövid az idő, amíg ezen a Földön itt vagyunk egymásnak… egymásért…
Gyönyörű gyászfolyamat, felemelő öngyógyítás a Due spicci – rohadtul nem irigylem Zerocalcare-t… és fájdalmasan, félelmetesen soknak találom azokat a pontokat, ahol hasonlítunk…
Nézném tovább. Gyógyulnék én is még Michele Rech társaságában. :megarespect:
Ám elolvastam mindent tőle, ami magyarul, vagy angolul elérhető – pedig van még bőven képregénye… Úgy látszik, meg kell tanulnom olaszul.
…és belegondolva: ennek csak örülök – imádom az olasz nyelvet hallani. A Due spicci elérhető a Netflixen magyar szinkronnal, úgy kezdtem el, de annyira zavart, hogy átállítottam olaszra: mert nekem Zerocalcare már a fejemben is olaszul beszél.
Most, hogy elolvastam a képregényeket és végignéztem a rajzfilmsorozatot, tartanom kell egy Zerocalcare-rivjú „maratont”… ;-) Persze, annyira _maratoni_ azért nem lesz, nyugi. :sör:
A két képregénnyel indítok, aztán – terveim szerint holnap – a rajzfilmsorozatról fogok referálni. :thumbsup:
Először is azzal kezdem, hogy köszönetet mondok a Nimue Kiadónak, Lakatos Istvánnak, hogy nem adta fel, nem hagyta abba a Zerocalcare képregények magyar kiadását. :thumbsup:
És én… hm… vén marha :-P csak most jöttem rá, hogy Lakatos István írta a Dobozvárost, aminek elkészültére én is csatlakoztam anno a Brancsközösséghez, és István 2022. 10. hónaptól – 2023.07. hónapig rendszeresen e-mail-ben tájékoztatott arról, hogy hol a tart a projekt: aminek végén kézhez kaptam/kaptuk a kötetet. :sör:
Be kell szereznem most már a "Mezsgyét" is. :sör:
Zerocalcare: La profezia dell’armadillo – Az óriástatu jóslata (képregény)
Itt szeretném megtenni első és egyetlen negatív észrevételemet, de utána csak a dicséret hangján fogok szólni! :sör:
Ez pedig az, miszerint, hogy „Az óriástatu jóslata” a legelső képregénye Michele Rech-nek, ami 2011-ben jelent meg. A másik magyarul megjelent műve, a „Torokszorítósdi” pedig 2018-ban. Talán érdemes lett volna magyarul is időrendben kijönni a kötetekkel… Ugyanis én olvasás közben egyre azon agyaltam, hogy a mű minősége olyan… mintha „visszalépés” lenne: kicsit szertelen, kicsit csapongó, kicsit szomorú, kicsit vidám, kicsit összeszedett, kicsit szétszórt – mint aki keresi még a „hangját”. És rákeresve ráeszméltem: tényleg így van – hisz ez az első képregény kötete, természetes, hogy kereste, hogyan lesz/lehet a legjobb. Szóval, kicsit zavart okozott az erőben – nálam…
De még egyszer leszögezem: nem lehetek elég hálás azért, hogy megjelent magyarul! :leborul:
Az óriástatu jóslata… az elmúlásról, a gyászfeldolgozásról… a régi szép idők elmúlása miatti könnycseppekről, főhajtásról szól… és gyönyörűen.
Mert múlnak az évek fölöttünk… és van, aki idejekorán távozik a régi barátok közül… és az itt maradottakat ez tükörbe és egymás szemébe nézésre készteti – hogy nem lehettünk volna egymással jobbak… nem tehettünk volna néhány dolgot jobban, szebben… és hová jutottunk az eltelt idő alatt.
Hja igen: így leírva nem túl biztató és olvasócsalogató, tudom: de ezt Zerocalcare írja, Barátaim – aki önironikus, ironikus és ott van mellette személyes kedvencem, Secco, aki a maga egyszerű, földhözragadt módján mindig rámutat egy-egy helyzet fonákjára, vagy „paraszti, józan ésszel” való megközelítésére. Néha olyan, mintha adna egy taslit a nyakadra, hogy: „vedd már észre, te mélabús ló!” – és ez kizökkent az önsajnálat, a sajnáltatás gödréből, és az ember egyszer csak tud nevetni saját szánalmasságán.
.jpg)
Szóval… gyászfeldolgozás… régi barátok, barátságok elmúlása fölötti merengés… felnőtté válás? Nem tudom…
Talán az a legjobb szó rá, hogy „tribute” – tisztelgés, főhajtás ifjúkorunk arany emlékei fölött… és a Bojtorján Együttes: „Énekelsz egy régi nótát” című dalának sorai ugranak be…
„Énekelsz egy régi nótát
S azt mondod, sokért nem adnád
Hogyha visszajönnének azok a szép idők
Amikor még vártak rátok
A lányok és a jó barátok
Esténként egy mozi vagy egy klub előtt
Minden korban van valami
Ami akkor és ott jó
És éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható
S ha összejönne a régi banda
Hidd el, roppant unalmas volna
Mást gondolnánk és másról volna szó”
Camile – Riposa in Pace…
Zerocalcare: Kobane Calling (képregény)
2017-ben jelent meg… és ez teljesen eltér minden más Zerocalcare stufftól: négy képregényt olvastam tőle és három rajzfilmsorozatot láttam – de a Kobane nagyon keményen kilóg a sorból: mondhatni brutálisan… kegyetlenül.
Kobane (vagy Kobani) egy fontos kurd város Észak–Szíriában a török határtól délre – ahol a kurdok folyamatos háborúban állnak, hol a török kormányerőkkel, hol a szíriai hadsereggel, és legvégül… az ISIS-szel: aki élve égettek el ketrecben embereket, akik nők és gyerekek fejét vágták le…
2014 szeptemberétől 2015 januárjáig ostromolta az ISIS Kobane-t – amit azóta a „kurd Sztálingrádnak” is neveznek…
Itt jár (valóságosan) Michele Rech, kétszer is, és képregényben örökítette meg ezt a két útját, emléket állítva a névtelen és nevesített hősöknek… a soha fel nem adó, örök harcban élő, számkivetett kurdoknak…
Basszus, gyerekek… Zerocalcare az Zerocalcare: próbál – és néha sikerül is – megnevettetni néha (főként öniróniával), de a téma olyan komoly, hogy nem sok mosoly ömlik el az ember arcán…
…legtöbbször keskeny pengévé váltak az ajkaim… és a fogamat csikorgattam tehetetlen fájdalmamban… dühömben…
És Michele Rech igyekszik néha gyorsan elmagyarázni olyan politikai struktúrákat 8-10-12 képkockában „for dummies”, amire lehet, hogy 2-3 napos katonai-geopolitikai-vallási előadás sorozat lenne igazán hivatott…
Nem mondom, hogy ez rossz, de nehéz – és nem teszi olvasmányossá a dolgot. A kötet legvégén két „Postscript” is található – azok már tényleg brutálisak a tényfeltárásban, a politikai helyzet elmagyarázásában… és nem mondom, hogy nem törhet bele az ember bicskája. 2x vagy 3x ugrottam neki, mire átrágtam magam rajta…
Összefoglalva: fantasztikus, hogy Michele Rech felvállalta, és kétszer is felkereste a kurdokat, és a maga módján, a lehetőségeihez mérten próbált hírt adni a világnak a kurdok végtelen, önfeláldozó harcáról. :respect:
De ez teljesen más, mint az összes többi Zerocalcare mű, és nem biztos, hogy való mindenkinek…
Azért jegyezzük fel magunknak: Eger, Nándorfehérvár, Drégely, Kőszeg, Szigetvár – Alamo – Sztálingrád
Tegnap Nógrádban jártunk: megosztok veletek egy kis képes élménybeszámolót. :sör: Borongós idő volt, de nekünk pont jól esett így. :-)
És kit fedeztem fel a forgatagban? Járomi Zsolt tanár urat, Dávid régi, szadai tanár bácsiját... :-)
A helyszínen felvett videóm minőségével inkább nem rontanám az élményt: közzéteszek inkább két youtube felvételüket, amik alapján én is megszerettem őket. :thumbsup: :respect:
Militaris Congratulatio
Jó szívvel ajánlom, hogy látogassátok meg a Keleti Szél Zenekar youtube csatornáját - nagyszerű zenékben, dalokban lehet részetek. :sör:
Én pedig szeretném Őket minél többször élőben látni, hallani! :thumbsup:
...és egy kis adalék: nagyszerű élmény volt a "Nógrád 400.", örülünk, hogy ott lehettünk, de... nekem továbbra is a 2022-es "VII. Nógrádi Várjátékok" marad a kedvencem. :thumbsup:
Hááát... nem tudom feldolgozni, megosztani sem tudom olyanokkal, akik értékelni tudnák... ezért azt gondoltam, hogy - nevek említése nélkül - kiblogolom: mert egyébként olyan jó hírek értek el hozzám, olyan elismeréseket kaptam... amikre álmomban sem számítottam.
Nem leszek "tőlük" jobb, nagyobb, vagy elismertebb... vagy "anyagilag gazdagabb"... de "A Lelkemnek" eszméletlenül jól estek. Ez pedig talán már több is, mint ami kellhet...
Milyen érdekes - és milyen jó! -, hogy a visszajelzéseket a jubileumi kötetem "Az ork lovagrend" megjelenése váltotta ki... Furcsa az is, hogy olvasói reakció mindössze egy-kettő jutott el hozzám - és most mégis két "Nagy Ember" adott jelet arról, hogy olvasták, hogy olvasnak... és értékelnek engem.
Szóval, megbízható forrásokból tudom, hogy...
1.) egy általam, és a nagyközönség - sf/f szcéna - által ismert és elismert személy listát/bibliográfiát vezet az általam ír novellákról... és felteszem, kimondatlanul nem azért, mert nem szereti azt, és ahogy írok...
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
Valahogy... rohadt jól estek a lelkemnek ezek a hozzám visszajutott hírek.
...mittudomén... talán mégis érdemes volt... talán nem veszett kárba az elmúlt huszonnyolc év...
Látjátok, hogy süt a nap odakint?! (11:17 van most, csak mondom... :-) ) Talán már túl sok is a fény, ami rám vetül... :sör:
„Előbb az apa védi a fiát… aztán a fiú az apját. Ez az igaz út.”
Ha semmi másért, ezért a szentenciáért megérte – számomra. :leborul:
Ketten ültünk az egész teremben… Talán a déli időpont miatt, nem tudom, nem is számít.
Én nem vártam sokat: rohadt régen volt 2019, amikor Mando és az akkor még Baby Yoda berobbantak az életembe – amit végtelenül élveztem. :sör:
Ám egy év múlva a második évad már lukra futott nálam… a harmadikra meg nem is voltam/vagyok kíváncsi. :-P
Most mégis elügettünk a moziba, hogy nagyvásznon nézzük meg Mando és Grogu nagy kalandját.
Mint mondtam, én nem vártam sokat – mégis elégedetten távoztam a filmszínházból; Máté meg teljesen feldúltan, hogy „ez milyen szar volt már!” :-P :-D.
Hazafelé a kocsiban… hmm… ha nem is azt mondom, hogy végig vitatkoztunk, de… kifejtettük egymásnak az álláspontjainkat. :-)
Máté majd kiblogolja a saját fikázását, ha akarja, de én elmondom most nektek, hogy én mit éltem át.
Apa és fia nagy kalandját: akik végigharcolják, végigszáguldják a filmet és a galaxist, legyőzik, akit/amit kell, megmentik, akit kell – és közben egy pillanatra sem múlnak el szeretni egymást, egy pillanatra sem felejtik el, hogy amit tesznek, egymásért teszik. Lásd a nyitóidézetet. :respect:
Én a Mandóban mindig az apa-fia feelinget szerettem, és azt élveztem végtelenül, amikor Mandó harcba lendül, és egész századokat semmisít meg fegyverei garmadájával, frenetikus harci képességeivel.
Óóó… és hogy akkor miért csak ennyi a pont?
Nosugye… :-/
Az SW frencsájz nem tud, vagy nem akar elengedni bizonyos dolgokat… :-///
Ebben a világban minden hutt emelvény előtt van egy ejtőnyílás, ami a kéretlen/nem kívánatos alakokat egy szörnybarlangba juttatja – és az sem zavarja az idióta huttokat, hogy egy szörnybarlang fölött lakni… nem éppen egy életbiztosítás. :-P
…és a végén muszáj, hogy megérkezzen az X-szárnyú „könnyűlovasság”. :-PPP
Még kellett volna a „van benne jó, érzem”, és az „állj mellém a sötét oldalra” tribute is, és akkor a késembe dőlök… :-PPP
A zene meg… az a film első felében rohadtul irritált. Kifejezetten idegesített. :-O
Ám a második felére… amikor Mando kiütve hevert az erdőben… valahogy… helyénvaló lett. Nem, nem lett epikus, vagy mittomén… de már rendben lévőnek találtam.
És amikor hazajöttünk, Máté a Mandalorian főtémáját dúdolta… ;-)
De rohadt sokszor nem hallottam, nem értettem, hogy mit beszélnek: nem tudom, hogy ez a szinkron miatt történt, vagy eleve ilyen volt az eredetiben is… ám legalább rendesen idegesített. :-P
És igazából… ennyi.
A többi tetszett. :sör: Pörgős volt, vicces, és… apa-fiú nézőkként sokszor éreztem megszólítva magunkat. :leborul:
…majd ha apa lesz, Máté is megérti, hogy mit szeretek ezen a filmen, tudom.
Hja, még annyi: az „ez nem is igazi Star Wars” vinnyogásokra. Nem, nincs benne Luke, meg Darth Vader, se a Császár, se rohamosztagosok, és nem, egy rohadt Halálcsillagot sem láttam sehol – és egy árva Artu Detu sem, vagy más vicces robotka/droidka.
De ez attól még Star Wars, öcséim: nem a „legfőbb sodor” – de örülök, hogy moziba került, és ott láthattam. :sör:
Hátradőltem, és hagytam, hogy elragadjon a film sodró lendülete – és élveztem. :cool: :-)
Ui.: Dago felidegesített :-P :-) ezért megadom a Máté kedvéért megvásárolt, túlárazott popcornos vödör méreteit: magassága 20 cm, felső körmérete: 18,5 cm, alsó körmérete 13,5 cm.
Itthon megmértem, 3 liter víz fér bele kényelmesen, úgy vélem, 3,2 körül lehet a teljes űrmérete.
...és én se nem ettem, se nem ittam film közben: csak a miheztartás végett. Már jó ideje leszoktam a moziban evésről-ivásról. :-P Máté sem ette meg az egészet, egy fél vödör popcorn hazajött Katicámnak. :-)
