Szerencsétlenségemre, elég sokfelé császkálok a világhálón, és olvasgatok… ezt-azt… és emiatt annyi… hm… hogy is fogalmazzam meg udvariasan… annyi egybites idiótával találkozok, akiknek nem kellett volna kimászniuk a kő alól, ahol laknak.
Mert ha már kimásztak, szavaznak… szavazgatnak… jelölgetnek… jelölgetik „A Knight of the Seven Kingsdoms”-ot… és a „Young Sherlock”-ot is a hét legrosszabb sorozatepizódjának.
Végtelen sajnálatomra azt kell kijelentenem, hogy érdemes lenne inkább… valami egészen mással játszogatniuk odahaza… az anyjuk szenespincéjében, ahol meghúzzák magukat.
…
Nah, most hogy ezt így ilyen jól megbeszéltük, rá is térhetnénk a lényegre, miszerint, hogy miért lett remek szórakozás a Young Sherlock. :thumbsup:
A magam részéről úgy érzem, hogy két részenként emelte a szintet: 7/10-ről indultunk, majd a 3-4. epizód után 8/10-re erősödtünk, az 5-6. fejezetekre 9/10-re nőtt az adható pontszám – így értünk el a sorozat végére, 7-8., a 10/10-re. :thumbsup:
Mintha Guy Ritchi(ék)nek is bele kellett volna rázódnia a miliőbe, a saját történetükbe – de végül ez tökéletesen sikerült.
Valami egybites azt írta (hja, megint itt tartok, tudom – ventillálok, my brother dear, ventillálok, gyógyítom magamat…), hogy „milyen jó, hogy Natascha McElhone szerepelt a sorozatban, mert nélküle egy ruppót nem érne az egész”… Én meg arra gondolok, hogy milyen boldogok is lehetnek a lelki szegények…
Nagyon jó, hogy Natascha McElhone játszott a sorozatban, kevesebb lenne, ha nem lett volna benne – DE. Ha másik színésznő alakítja a szerepét… hát, excuse-moi… lehet, hogy pont ilyen jó lett volna.
Azt viszont merem mondani, hogy Hero Fiennes Tiffin és Dónal Finn nélkül korántsem lenne olyan/ilyen nagyszerű az élmény – mert szvsz nagyszerű két srácról van szó. :respect:
Akiket még meg kell említenem, honorable mention, azok Max Irons és Joseph Fiennes. :thumbsup:
Megvallom, kerestem és eleinte hiányoltam is, hogy hőseink még nem Sherlock és Moriarty – de basszus, hiszen még ifjak! Még alakul a személyiségük! MOST nézem azt, hogyan fognak Sherlockká és Moriartyvá válni. És ahogy ezt beláttam: már tudtam azonosulni mindenkivel. :sör:
Ám EGY dolog volt, ami az elejétől ismerős, és szeretnivaló volt: Sherlock és Mycroft viszonya, kapcsolata – az AZONNAL Sherlock és Mycroft feelinget hozott. :respect:
Joseph Fiennes pedig – nagyszerűen hozta… a rá kiszabott szerepet. (Nem, nem spoilerezünk, my brother dear! ;-) )
Az ötödik rész döbbenetes revelációját… nem fogom soha elfeledni… :megarespect:
…de valami gyönyörű lett és volt, ahogy az utolsó részre megérkeztünk ahhoz az elágazáshoz – ahonnan az út Sherlock Holmes-hoz és James Moriarty-hoz vezet. És ez rengeteg fantasztikus jó érzést keltett fel bennem. :leborul:
És ha egyedül maradok is (…miért is ne maradnék: hisz utunk végén mind magunkra maradunk… Istennel), akkor is azt mondom: elhangzott a filmben egy finom tisztelgés, egy utalás, egy szeretetteljes gesztus – én legalábbis így értelmezem.
„They can go anywhere, they are invisible. They're irregulars.”
Amikor elhangzott, azonnal felkaptam a fejemet a szóra, mint a szagot fogott vadászkutya – használhattak volna másikat is, de pont EZT a szót akarták.
Irregulars… The Irregulars – A Baker Street-i vagányok (2021)
A készítők intettek egyet arra a szívemnek kedves, méltatlanul gyorsan véget ért sorozat felé: szeretettel, barátsággal rájuk integettek… és ez NEKEM rohadt jól esett. Mert hiszem, hogy szándékos volt a szóhasználat – és szándékosan akartak tenni egy gesztust. :respect:
Bízom és remélem, hogy a Young Sherlock több évadot fog megélni… nem úgy, mint az Irregulars…
Látni akarom, ahogy Lestrade rendőrtiszt rendőr felügyelővé válik… látni akarom, hogy Mycroft a politika csúcsára tör… és látni akarom, ahogy Sherlock találkozik Dr. Watsonnal… :leborul:
És látni akarom, ahogy a mesteri bűnöző, James Moriarty elkezdi végtelen, megunhatatlan játszmáját a zseniális magánnyomozóval, Sherlock Holmes-szal. :fingerscross:
„Thank you, brother dear.”
…
