Két remek film: mindkettő saját kategóriájában remek – de az
egyik a Premier League-ben játszik, a másik meg… hm… a Seria
A-ban. Nem mintha ez baj lenne, csak éreztetni szeretném a különbséget.
Hja, az egyik filmnek nincs magyar címe (hála Istennek, ne
is legyen!), a másiknak meg van – bár ne lenne… :-PPP Nem vagyok hajlandó
leírni sem. :-PPP
Kezdjünk a Premier League-gel.
Good Luck, Have
Fun, Don’t Die
„- I’ll go with you.
- No, absolutely not.
- Why?
- I don’t know. You creep me out. You get a real "off her meds"
vibe, I don’t need that shit.”
Ezt ugyanaz a csávó rendezte, aki a Karib-tenger kalózait…?!
A bonyekbe…! (Oké, 2007 óta nem is rendezett jó élőszereplős filmet – igen, a Rangót
nem számítom most ide –, csak szarokat (Magányos
lovas… :-/ :-P), de ez most…. rendesen oda lett téve. :sör: )
Kezdem a legfontosabbal, Gyerekek: nem szabad, hogy átverjen
benneteket a trailer – mert engem átvert, igen keményen. :-/// Nem, ez nem egy
vicces, futurisztikus játszódás, és nem, nem egy sci-fi komédia. Ez a film,
Barátaim az Úrban, egy Black Mirror film, de a javából,
amikor még fasza volt a Black Mirror, az első két évadban. A
Black
Mirrort sci-fi komédiának titulálnátok? Ugye, hogy nem.
Ez egy disztópia – a keményebb fajtából.
Eleinte vicces „altatás” megy – amíg a társaság az
étteremben van –, ott még vigyorgunk, vihogunk, rötyögünk… aztán jönnek a
különálló történetek, a filmek a filmben… És az ember elkezd fészkelődni… a
nyakát tekergetni… a tarkóját vakarni… mert rohadtul ismerős, amit lát… és
rohadtul nem tetszik, amit lát…
„Like I said, I’m from the future. A future which is totally, completely
fucked. And guess what? It’s all your fault. Not specifically you 40 or so
people, but everyone from your time. You’re all equally complicit.”
Tudjátok, mi jutott még róla eszembe? A Mátrix. Az 1999-es. Azaz az _egyetlen_Mátrix.
Szóval, bohókás felütésből szépen elkezdünk beballagni az
alagútba… ahol egyre sötétebb van… mindenhol neszek-zajok… valami surran…
valami csusszan… és egy laza ütemben eltűnik a balfenéken az ember nevethetnékje…
Susan (Juno Temple) és az iskolai
lövöldözésben meghalt fia története… az meg annyira lehúzott engem, hogy ott
egy napra abba is hagytam a filmet. Mert olyan volt, mintha lenyomtak volna a
mocsárba, és szemem-szám tele ment volna iszappal… Az már egyáltalán nem volt
nevetséges. Vagy mulattató. Főleg nem „komédia”… :-PPP
Majd jött Ingrid, the
Princess (Haley Lu Richardson),
története… majd a névtelen „The Man From
the Future” (Sam Rockwell) sztorija…
és már az apokalipszis világában találtuk magunkat… ahol csak a nihil van, meg
a pusztulás…
„This is a cage! You’re living in a cage!”
A végét megsirattam… majd elkeseredtem… aztán kibaszott
büszke lettem. Pontosan ebben a sorrendben. És mindegyik érzéshez tartozik egy-egy
jelenet.
Köszönöm, Gore
Verbinski, Matthew Robinson (forgatókönyvíró) és Sam Rockwell, hogy így ért véget a történet. Hogy az embert le
lehet győzni akár 118x is, de akkor sem adja fel: feláll a sárból, önnön
véréből, és újult erővel veselkedik neki, nem feladva, nem csüggedve – az
acélnál is erősebb hittel és akarattal. Újra és megint. :megarespect:
Én ezt a végső üzenetet dekódoltam: és mérhetetlenül hálás
vagyok érte. :leborul:
Év végén ez a film ott lesz a Toplistámon. Biztosan dobogós
helyen. 10/10
War Machine (2026)
Egy remek kis akciófilm, egy személyes dráma/tragédia, egy
egyszemélyes hadsereg története.
És ez nem is lehetne napjainkban más, mint Alan „Reacher” Ritchson filmje. :sör:
Mindenesetre már az is újdonság, hogy fegyver nélküli
katonák állnak szemben egy állig felfegyverzett harci géppel, egy SW-s lépegető
terminátorral – így igazából nem is „harc” zajlik közöttük, hanem egy kétségbeesett
menekülés… ahol a katonák hullanak, mint a legyek…
A film magyarítását meggyőződésem, hogy szándékosan úgy
találták ki, hogy elriassza a potenciális nézőket – de hogy ennek mi az
értelme, azt meg nem mondanám… :-PPP (Biztos Bridgerton-fan a névadó, vagy mittomén… a Breaking Bad rajongók is lepontozták az imdb-n a Knight-ot…
:-PPP)
Egy zúzós adrenalinbomba, se több, se kevesebb – és Alan Ritchson, a Hegyomlás. Kell-e több…?!
(Költői a kérdés, nem kell válaszolni… ;-) )
Nekem egy 8/10-et
simán megért (a Seria A-ban ;-) ). :sör:
Szerencsétlenségemre, elég sokfelé császkálok a világhálón,
és olvasgatok… ezt-azt… és emiatt annyi… hm… hogy is fogalmazzam meg udvariasan…
annyi egybites idiótával találkozok, akiknek nem kellett volna kimászniuk a kő
alól, ahol laknak.
Mert ha már kimásztak, szavaznak… szavazgatnak… jelölgetnek…
jelölgetik „A Knight of the Seven Kingsdoms”-ot… és a „Young Sherlock”-ot is a hét legrosszabb sorozatepizódjának.
Végtelen sajnálatomra azt kell kijelentenem, hogy érdemes
lenne inkább… valami egészen mással játszogatniuk odahaza… az anyjuk
szenespincéjében, ahol meghúzzák magukat.
…
Nah, most hogy ezt így ilyen jól megbeszéltük, rá is
térhetnénk a lényegre, miszerint, hogy miért lett remek szórakozás a Young Sherlock. :thumbsup:
A magam részéről úgy érzem, hogy két részenként emelte a
szintet: 7/10-ről indultunk, majd a 3-4. epizód után 8/10-re erősödtünk, az 5-6.
fejezetekre 9/10-re nőtt az adható pontszám – így értünk el a sorozat végére, 7-8.,
a 10/10-re. :thumbsup:
Mintha Guy Ritchi(ék)nek is bele kellett volna rázódnia a miliőbe, a saját történetükbe – de végül ez
tökéletesen sikerült.
Valami egybites azt írta (hja, megint itt tartok, tudom –
ventillálok, my brother dear,
ventillálok, gyógyítom magamat…), hogy „milyen
jó, hogy Natascha McElhone szerepelt a sorozatban, mert nélküle egy ruppót nem
érne az egész”… Én meg arra gondolok, hogy milyen boldogok is lehetnek a
lelki szegények…
Nagyon jó, hogy Natascha
McElhone játszott a sorozatban, kevesebb lenne, ha nem lett volna benne –
DE. Ha másik színésznő alakítja a szerepét… hát, excuse-moi… lehet, hogy pont ilyen jó lett volna.
Azt viszont merem mondani, hogy Hero Fiennes Tiffin és Dónal
Finn nélkül korántsem lenne olyan/ilyen nagyszerű az élmény – mert szvsz
nagyszerű két srácról van szó. :respect:
Akiket még meg kell említenem, honorable mention, azok Max
Irons és Joseph Fiennes.
:thumbsup:
Megvallom, kerestem és eleinte hiányoltam is, hogy hőseink
még nem Sherlock és Moriarty – de basszus, hiszen még ifjak! Még alakul a
személyiségük! MOST nézem azt, hogyan fognak Sherlockká és Moriartyvá válni. És
ahogy ezt beláttam: már tudtam azonosulni mindenkivel. :sör:
Ám EGY dolog volt, ami az elejétől ismerős, és szeretnivaló
volt: Sherlock és Mycroft viszonya, kapcsolata – az AZONNAL Sherlock és Mycroft feelinget hozott.
:respect:
Joseph Fiennes
pedig – nagyszerűen hozta… a rá kiszabott szerepet. (Nem, nem spoilerezünk, my brother dear!;-) )
Az ötödik rész döbbenetes revelációját… nem fogom soha
elfeledni… :megarespect:
…de valami gyönyörű lett és volt, ahogy az utolsó részre
megérkeztünk ahhoz az elágazáshoz – ahonnan az út Sherlock Holmes-hoz és James
Moriarty-hoz vezet. És ez rengeteg fantasztikus jó érzést keltett fel
bennem. :leborul:
És ha egyedül maradok is (…miért is ne maradnék: hisz utunk
végén mind magunkra maradunk… Istennel), akkor is azt mondom: elhangzott a
filmben egy finom tisztelgés, egy utalás, egy szeretetteljes gesztus – én
legalábbis így értelmezem.
„They can go anywhere, they are invisible. They're irregulars.”
Amikor elhangzott, azonnal felkaptam a fejemet a szóra, mint
a szagot fogott vadászkutya – használhattak volna másikat is, de pont EZT a
szót akarták.
A készítők intettek egyet arra a szívemnek kedves,
méltatlanul gyorsan véget ért sorozat felé: szeretettel, barátsággal rájuk
integettek… és ez NEKEM rohadt jól esett. Mert hiszem, hogy szándékos volt a
szóhasználat – és szándékosan akartak tenni egy gesztust. :respect:
Bízom és remélem, hogy a Young Sherlock több évadot fog megélni… nem úgy, mint az Irregulars…
Látni akarom, ahogy Lestrade rendőrtiszt rendőr
felügyelővé válik… látni akarom, hogy Mycroft
a politika csúcsára tör… és látni akarom, ahogy Sherlock találkozik Dr. Watsonnal… :leborul:
És látni akarom, ahogy a mesteri bűnöző, James Moriarty elkezdi végtelen,
megunhatatlan játszmáját a zseniális magánnyomozóval, Sherlock Holmes-szal. :fingerscross:
„Thank you, Sherlock Holmes.I do
hope you find a way to put that beautiful mind of yours to good use.”
Gondoltam, három csaj kalandjai elég jó alap lesz egy „asszonnyal
nézős” esti programhoz.
Nos… nagyon hamar egyedül találtam magam a képernyő előtt,
mert én iszonyúan élveztem a csajok humorát, a párom meg nem annyira…
Mindenesetre veszettül jól szórakoztam – egészen a 7. és 8.
részig. Azt a két epizódot elég magasra pontozzák az imdb-n, de nekem addigra (vagy
inkább ott és akkor…) teljesen elveszett a széria vicces könnyedsége, és olyan
sötétbe váltott, ami már… hm… nem volt annyira az ínyemre való. (Ha ilyenre
vágynék, nézném a „nordic noárokat”,
de már azokkal vastagon telítődtem, kösz, nem kell több. :-/)
Oké, egy gyilkossági rejtély van a középpontban, nyilván nem
lesz belőle csupa móka és kacagás, tudhattam (volna) előre…
Mindenesetre: a hatodik részig felsőfokon élveztem a sorit –
a 7. epizód nem jött be igazán – és a 8. befejező rész pedig… hm… a „Caille Neamh”-ban játszódó jelenetsor
nagyon bejött, az nagyot emelt az addigi értékítéletemen. Ám a legvégére
tartogattak egy jelenetet a „pink bag”-gel,
és az… az nekem nagyon nem hiányzott. :-///
Összességében: nagyon jópofa sori, sokat lehet rajta nevetni
– ha az ember értékeli a kifacsart, elvetemült humorát… :-) –, de a végére
egész mélyre lehet jutni, ahogy egyre jobban elmerülünk az emberi lélek sötét
bugyraiban… És nem, én egyáltalán nem tudtam megszeretni Gretát (Natasha O’Keeffe),
én egy szemét manipulátornak tartom. :-PPP
De Robyn a
legjobb :-) (Sinéad Keenan), Dara a második best :-) (Caoilfhinnon Dunne), és a szintén
szarka-varró :-P Saoirse (Roisin Gallagher) is adott vicces és
jópofa pillanatokat.
Aki még rulezolt, az a marha ijesztő Booker (Bronagh Gallagher)
– akit a végére azért… :sör:
A férfiak az egész sorozatban „unterman”-ok, de nekem nincs
ezzel semmi bajom, jópofa volt a csajok kalandjait nézni. :thumbsup:
Nem, nem kaptam kedvet a „Derry Girls”-höz (utálom
az iskolákban/nevelőintézetekben játszódó sorozatokat – kivéve Wednesday
:-) ), de határozottan kellemes szórakozás volt a Belfast. :thumbsup
(Hja: nem, nem nézném tovább, ha lenne folytatás. A „pink bag”-eset rohadtul felidegesített…
Az ilyen húzásokkal engem csak elriasztani lehet. Itt is sikerült. :-P)
„In the name of the Warrior, I
charge you to be brave.”
Az enyém. Az ÉN sorozatom. :megarespect:
…basszus… olyan szinten voltam/vagyok megrendült ettől a
szériától, hogy azt sosem gondoltam volna…
„Get up, Ser Duncan! GET UP!!!”
Egyszerre kétségbeesett segélykiáltás… és csatába hívó
szózat: amire a holtak is felkelnek, és kardot ragadva zúdulnak az ellenségre.
Ráadásul, ez Egg
kiáltása, akit a fantasztikus, elképesztő Dexter
Sol Ansel formál meg – a gyönyörű, kedves, végtelenül jóindulatú,
szeretnivaló kissrácé, sivoltó gyermekhangján: ami egyszerre kér és ad erőt. De
olyan rettentőt, ami egybeszakít eget-földet… :leborul:
Egyszerű lélek vagyok magam is, de egy gyermekhang
kiáltására a pokol tüzébe is habozás nélkül rohannék be… és a meggyötört Dunk
sem adja ennél alább. :respect:
Peter Claffey –
immár örökre Te leszel a szívemben-lelkemben „A Kóbor Lovag”. :leborul:
„Four pages for Ser Duncan? He must have been quite a man.”
Négy oldal a Kingsguards
hivatalos krónikájában, a „Book of Brothers”-ben… egy
Bolhavégről származó árva utcagyerektől… valahogy olyan csoda, ami csak a
mesében létezhet, nem igaz?! Egy gyönyörű lovagtörténetben. :thumbsup:
…
1982 körül, érthetetlen módon egy átlagos hétköznap délután(!)
döbbenten fedeztem fel, hogy egy lovagfilm kezdődik a tévében: ha egyedül
maradok is, akkor is úgy emlékszem, hogy „A Fekete Lovag” volt a címe a
tévéműsorban.
A 2000-es évek elején eszembe jutott, és hosszan kerestem,
hogy melyik film is lehetett – amíg nagy nehezen be nem azonosítottam a „Prince Valiant” (1954) című alkotást…
Gyerekkoromból rémlik az „Ivanhoe” is… de meg nem mondom, hogy a Roger Moore által fémjelzett 39 részes sorozat – amiből a magyar szocialista
tévé random kiválasztott 15 (tizen-kibaszott-öt!!!)
részt, és annyit adott le belőle…
És láttam valamikor egy fekete-fehér szovjet lovagfilmet is
a tévében, ami a lelkembe égett: Szergej
Eisenstein –„A jégmezők lovagja” – „Александр
Невский” (1938)… amikor tátott szájjal bámultam a Csúd-tavi csatát, a
teuton lovagok ellen… (Ha Szergej
Eisenstein-től nem láttátok legalább a „Patyomkin páncélos”-t, akkor még nem láttatok semmit – de ez csak az én szolid,
kultúrsznob magánvéleményem. :-P ;-) )
…és ezek a filmek (sorozatok…?) mind kikövezték az életemet
arra, hogy imádjam a Lovagokat.
A Lovagtörténeteket.
Ide. Ebbe a lelkemben növesztett szilfába, ebbe adott új
vért, új erőt, új napsütést „A Knight of
the Seven Kingdoms”. :respect: :megölel:
Dexter Sol Ansel-t
és Peter Claffey-t örökre a szívembe
zártam – remélem, még évadokon át nézhetem, ahogy megformálják a Hőseimet.
Szeretlek Benneteket, Fiúk.
És Ők azok, Akiket még szeretettel és tisztelettel
megemlítenék:
Ser Lyonel „The
Laughing Storm” Baratheon – Daniel Ings…
„Fuck that, and fuck you! I fought for you! Hardyng, Beesbury, the fucking
apple boy, we fought for you! Your prince fought for you against men sworn to
protect him. He risked nothing!”
Ser Arlan of
Pennytree – Danny Webb…
„In the name of the Mother! Leave
that boy be!”
Örökre ezzel a két mondattal fogok emlékezni Rád… és
megbocsátom, hogy nem ütötted Dunk-ot lovaggá. És bassza meg magát mindenki,
aki csak a farkadat tartja érdemesnek felemlegetni.
És végül, de egyáltalán nem utolsósorban: egy csendes,
szerény HŐS, aki feledhetetlen lett:
Ser Raymun „The
Reluctant” Fossoway – Shaun Thomas…
„- Everybody… everybody blames me for his death, don't they?
- I don't.”
„Hello there, Sweetfoot. Do you
like apples?”
Egy youtube kommentben olvastam Róla a legjobbat:
soltea7926:
„Raymun is such a Legend.
He owed Dunk nothing, barely even knew him, and yet fed him, gave him shelter.
Even tended to his horses when he was imprisoned, and risked his own life for
him, even saving Dunk’s life few times in the fight.”
Ez egy… gyönyörű… szívderítő… végtelenül szerethető
Lovagtörténet volt.
Köszönöm, hogy egy megkeseredett, megöregedett, mogorva borz
magamnak visszahoztátok hat hétre a gyermeki derűt és az őszinte, ártatlan örömöt –
hogy micsoda csodálatos, emberfeletti hősök voltak, lehettek... a Lovagok. :megarespect:
Annyi mindent és mindenkit nem szeretek a lenti klipből...
...de most arról akarok beszélni, amit szeretek benne. Akiket szeretek. Akik láttán megszakad a szívem... és nem bírom visszatartani a könnyeimet...
Szeretem a MOZIT, szeretem a FILMEKET és IMÁDOM a MAGYAR SZÍNÉSZEKET...
...Kaszás Attilánál kezdtem el sírni... odáig csak hangosan és döbbenten soroltam a neveket... aztán Szakácsi Sándornál újra folytak a könnyeim... Kalocsai Miklósnál megint... Tímár Bélánál némán zokogtam... Ternyák Zoltánnál már hangosan... majd Bicskey Lukács szuggesztív, erőt sugárzó, ikonikus pillanatánál... elvesztettem a kapcsolatot a valósággal...
Mintha valami álomban lennék, egy virágzó réten álltam, ahol ott volt MINDENKI, Akit elvesztettem, Akik csodás, feledhetetlen pillanatokat adtak nekem a moziban...!
Először Márkus László kezét szorongattam... aztán Bujtor Istvánt öleltem a keblemre... Helyey László előtt meghajoltam, mint Mátyás király előtt illik... Juhász Jácint mellé lehuppantam a fűbe, és mindketten nevettünk, mint jó cimborák... Latinovits Zoltánt csak messziről csodáltam, Ő barátságosan intett felém "gyere! gyere közelebb!", de nem mertem... hogy is mehetnék én oda, a Színészkirályhoz?!... így féltérdre ereszkedve hajtottam neki fejet, ahogy a koronás fők előtt szokás... és aztán felálltam és futottam tovább, mert fehér ingben megláttam valakit... akinek a mosolyát százezer közül fel fogom ismerni a Világ végezetéig... és boldogan kiáltoztam, kurjongattam egyre... "Imre! Imikém! drága Imre! végre találkozunk!"... így rohantam magamból túláradva kikelve, Soós Imre felé...
A helyszín valóban a balassagyarmati Madách mozi, tanúsíthatom...
Köszönöm ezt a gyönyörű klipet - ezt a csodálatos, szívbe markoló, felemelő megemlékezést. :megarespect:
Drága Magyar Színészeim... ugye... játszotok még nekem újra...?! Majd egyszer... odafönt...?!
Vagy én vagyok megengedőbb és befogadóbb (…szerintem
rohadtul nem: utálok mindenkit… :-P ;-) ), vagy tényleg olyan jól fekszem a „filmisteneknél”
(„we would say a prayer to the movie gods”),
hogy csupa olyat tolnak elém, amit szeretek, ami jólesik szívemnek-lelkemnek…
:amentothat:
Így láttam nemrég megint két vicces, csupaszív, szerethető
filmet: minden ennek ellentmondó „kritika” és/vagy fikázás pusztán nyers, aljas
hazugság. :diehatersdie:
The Wrecking Crew –
A bontóbrigád
Dave Bautista és Jason Momoa: két szimpatikus,
szerethető, csupaszív izomember, akik megkapják jutalomjátékukat ebben a buddy
cop akciófilmben – amihez a gyönyörű Hawaii „szolgál” hátterül. És nem
mellesleg feltűnik benne Morena Baccarin,
akibe a Frirefly alatt szerettem bele… és ez azóta sem múlt el… :-)
:love: :-)
Az akciók dögösek és pörgősek: lőpor és égő benzin szagát
érzed benne – és az adrenalin lüktet a dobhártyádon. :thumbsup:
De a legjobb, legbrutálisabb akció melyik is…?
Hát ez.
Olyan kegyetlen és pusztító, hogy minden ütésben ott rejlik
a fenyegető halál – és mégis… van más is benne… valami… egészen más… amitől
megszakad az ember szíve… :megarespect:
Ha egy jópofa, pörgős filmre vágysz, amiben a szíved együtt
dobban a Hősökkel – és sokat nevetsz, izgulsz… talán néha meg is rendülsz egy
kicsit… akkor a Wrecking Crew a Te
filmed.
A Mi Filmünk. :sör:
…és feltűnik benne Branscombe
Richmond… aki 70 éves… :leborul: Bobby Sixkiller (Renegade), Jesup (Scorpion
King)…
Nagyon kellemes, jópofa akciófilm – szórakoztató, felüdítő.
Ritka kincs ez manapság. :sör:
Anaconda (2025)
„- Whose idea was it to put that dead squirrel in my mouth?
- It was like a… group decision.”
:-DDD
Hogy lehetne ezt a filmet bántani…?! Ez egy esetlen, kissé
kétbalkezes – de csupaszív tribute az 1997-es Anaconda előtt: tele
viccel, tele szívvel, ökörmarhulással, és két olyan szerethető hülyével, mint Jack Black és Steve Zahn. :respect:
(Igen, Paul Ruddnevét
nem mondtam… őt továbbra sem tudom megszeretni, ez van. :-/ )
Rengeteg poén és marhulás közepette önmagukon is élcelődnek –
és ez rohadt jól áll nekik. :-)
„- Excuse me, are you guys shooting a movie?
- We're doing a reboot of Anaconda!
- Anaconda? Like, Ice Cube Anaconda?
- Yeah. Sony is rebooting it. I know. No new ideas.”
:-)))
És közben meg… cseszd meg… miről szól még? Az álmaidról,
amikről gyerekként ábrándoztál – és hagytad, hogy elszálljanak a szélben… és
hagytad, hogy az élet lehúzzon… és hétköznapivá tegyen. Megkeseredetté.
Kiégetté…
És mi lenne, ha mégis nekidurálnád magadat?! És mégis beteljesítenéd
az álmodat, hogy… egyszer le fogod forgatni a világ (egyik) legjobb filmjét…?!
Mekkora királyság lenne már belevágni…!
…annyira, de annyira
jól esett, amikor a bumfordi, esetlen, kicsit drogos-bolondos :-) Kenny a végén
kapott egy gyönyörű dicséretet – és jó volt látni, ahogy Steve Zahn arcán elomlik egy önfeledt mosoly…
„- As my friend Kenny likes to say, the snake is a metaphor for the monsters
that come for all of us if our dreams remain unrealized.”
Ha ezt a filmet bántja valaki, az egy megkeseredett,
kiégett, üres lélek, aki nem lát túl a vásári ijesztgetésen – és nem látja a
Barátságot, a Hitet, az egymás iránti elköteleződést. Nem látja a szívet és a
lelket ebben a filmben – nem látja a filmkészítés, a filmkészítők előtti
tisztelgést. És nem látja, hogy ez milyen szép és vicces tribute – ütős
vendégmegjelenésekkel. :thumbsup:
„- While we may not have the rights…
- We don't have…
- We definitely don't have the rights.
- This is our completely unauthorized, possibly illegal reboot of the
Sony classic film…
