„I know only that we cannot hide from our ghosts. Whether they are real or not... we must make our peace with them. And live life… somehow.”
Igen, igen, tudom – egy vödörben élek, meg ilyesmi. :-P 2023-as film. :gyagya:
De megint ott tartok, hogy mindenáron Katicámmal akartam közösen megnézni, és mivel kategorikusan „ellentartott”, így félretettem, hogy majd akkor nézzük meg, amikor neki is kedve lesz.
És igen (elvek, meg elvtelenség… ember a neved :-P), felfedeztem a frissen előfizetett Disney+ kínálatában, szinkronnal, és a sarkamra álltam, hogy nézzük meg már végre! És így is tettünk. :sör:
Először is leszögezném: imádtam Kenneth Branagh Shakespeare-feldolgozásait, de eszméletlenül örülök, hogy „érett korszakában” egy másik, nem kevésbé híres angol írót kezdett feldolgozni: Agatha Christie-t. :thumbsup:
Tovább fokozom: a „Gyilkosság az Orient expresszen” és a „Halál a Níluson” filmjei eszméletlen látványosak, hangulatosak voltak, és igazi sztárparádét nyújtottak – ám eléggé… hm… ismert regények, többször feldolgozott történetek újabb interpretációi voltak, ami… nekem nem adott akkora élményt. (Nem is írtam róluk anno, pedig mindkettőt láttam…)
(Egy kis anekdota – 1997-98 tájékán a Madách téren dolgoztam, és volt egy alkalom, amikor egy napon belül – de eltérő időpontban – bejött hozzánk Balázs Péter, és Tahi Tóth László… És nekem, mint nagy krimirajongónak, azonnal az jutott eszembe: a világ két leghíresebb nyomozójának magyar hangjai jártak nálunk, szinte egyszerre: Balázs Péter – David Suchet (Hercule Poirot), Tahi Tóth László – Jeremy Brett (Sherlock Holmes). Nagyszerű élmény volt látni, átélni… feledhetetlen. :RIP: :respect: )
Szóval, a „Szeánsz Velencében” azért is volt számomra különlegesen izgalmas és várós, mert ezt az Agatha Christie regényt („Hallowe’en Party” – magyarul „Ellopott gyilkosság” és „Halloween és halál” címeken jelent meg korábban) nem ismertem.
Azóta rendesen utánaolvastam, hogy miről is szól a regény, és mennyiben egyezik a filmmel: és villámgyorsan egyértelművé vált számomra, hogyha előzetesen olvasom Agatha Christie művét, akkor is az újdonság erejével hatott volna rám a film: hisz gyakorlatilag… hm… maximum „inspirációt” nyújthatott az elkészültéhez, annyira _gyökeresen_ eltér a két történet.
A film sztorija: …
Basszus, erről nem akarok sokat beszélni. Inkább azt osztanám meg veletek, ami nekem a legjobban tetszett benne. :thumbsup:
Poirot jellemfejlődése.
Egy megcsömörlött, megkeseredett, teljesen visszavonult emberrel találkozunk a film elején, aki elvesztette a hitét az emberekben, az emberiségben, és Istenben… csak az istentelenséget látja, és hogy kár bármit is tenni, az ember(iség) olyan önpusztító, hogy kárhozatra fog jutni.
…és szembe jön vele a természetfölötti: és eleinte szinte haraggal, már-már gyűlölettel kevert dühvel cáfolja meg a misztikus(nak vélt), túlvilági(nak tűnő) eseményeket… mígnem… lassan… olyan történések szemtanúja lesz… amik túlmutatnak a realitáson, a racionalitáson, a józan észen, a két lábbal a földön álláson…
Nem mondaná ki semmi pénzért: de mi látjuk vele együtt – és látjuk azt is, hogy milyen hatással vannak ezek rá… és hogy adalékról-adalékra… egyre inkább hitet csöpögtetnek oda, ahol addig csak a nihil és a tagadás honolt…
Nem mondom, hogy nem él a film horroreszközökkel – főleg a „jumpscare”-rel, amit a legjobban utálok (…) –, és hogy nyomasztó miliője, a természetfölöttivel, a túlvilágival való kokettálása nem helyezi át egy másik műfajba is a krimin kívül…
De az biztos, hogy ez eszméletlenül jól áll neki. :sör:
Rohadtul tetszett, bitangul. 9,5/10
Jobban, mint bármelyik korábbi Agatha Christie… nem, erre nem lehet mondani, hogy Agatha Christie, olyan… hm… „nagyvonalúan” kezeli az alapanyagot… inkább úgy kell mondanom: jobban, mint bármelyik korábbi Kenneth Branagh fémjelezte Poirot krimi. :thumbsup:
A film legvége pedig… a francba, ahogy öregszem, egyre szentimentálisabb (…vén hülyébb…?! :-PPP) leszek… csak néztem-néztem… ahogy a legelején segítséget kérő, és nagyon csúnyán _„lerázott”_ (…) fiatalember mégis bebocsátást nyer hozzá… és csak azt vettem észre, hogy folynak a könnyeim…
Mert amikor egy ember – egy nagyszerű, egy csodálatos nyomozó – úgy dönt, hogy újra Ember lesz, és újra teszi azt, amire Isten áldotta tehetsége, évek tapasztalata, minden zsigere is idegszála predesztinálja: és segít a bajban lévőkön, a szenvedőkön, és elkapja a gyilkos gazembereket… az valami olyan gyönyörű, olyan lélekemelő… hogy az egyszeri nézőt elöntő jóérzéstől megsajdul a szív… :megarespect:
Nagyon szerettem a filmben a kis srácot, Leopoldot (Jude Hill), és meglepő, de kellemes élmény volt, hogy Kenneth Branagh-ék magyar szálat is hoztak be a médium két szolgájával, a Missouriba vágyó testvérpárral: Desdemona (Emma Laird) és Nicholas (Ali Khan).
„Horvát Miklós és Dorina vagyunk. Magyarországon születtünk. A falunkat porig égették a családunkkal együtt… de mi valahogy túléltük. Egymásról gondoskodunk.”
…csak én érzem úgy, hogy ebben benne van minden magyar, az egész magyarság traumája a második világháború után…? Csak pár szó: és elmondja minden drámánkat… népünk sorsát…
…





















