(Muszáj tolnom a következő posztot, hogy pozitív rivjú legyen fölül, ne a trash…)
Igazából imádom a One Piece-t: Oda Eiichirō egy fantasztikus, csodálatos ember, tele humánummal, tele szeretetre vágyással, tele sebbel – és tele gyógyítani akarással. :megarespect:
Nekem azt meséli a One Piece, hogy:
„…szeressétek egymást, gyerekek… álljatok ki egymásért… segítsétek, támogassátok a barátaitokat… védjétek a gyengéket …emeljétek fel az elesetteket… harcoljatok a gonosz ellen… küzdjetek azért, hogy elérjétek az álmaitokat… és soha, de soha ne adjátok fel!”
Szerintem ez egy gyönyörű üzenet – szerintem ez az üzenet méltó arra, hogy filmre vigyék – és érdemes arra, hogy a szívünkbe fogadjuk. :respect: :leborul:
…
Sajnos, az animétől viszont… hááát… mondjam úgy finoman, hogy azt nem szeretem. Már az első részbe beletört a bicskám. :-/// Ez a sikongatást, visítást, túltolt, acsargó, visongó reakciókat minden egyes mondatra – egyszerűen elviselhetetlennek és emészthetetlennek találom. Agyfaszt kapok tőle. Sajnálom… :-///
Illetve: a második évadra is maradt/akadt olyan, ami nem tetszett…
Míg az első évadban a Black Cat Pirates-től… hm… „nem voltam elragadtatva”… pont úgy (vagy inkább még rosszabbul…) éreztem magam kellemetlenül a Baroque Works kollégáitól és munkatársaitól. :-///
Valahogy… túl extrém, túl csiricsáré, túl extravagáns, túlontúl gonosz, túl… tolt nekem az antagonisták karaktere a One Piece világában.
(Meggyőződésem: a jó emberek tétlenségénél nincs gonoszabb világon, szerintem – nem kell ahhoz olvadó viasszal ölni, hogy visszataszító gyilkos legyél. Csak nézd végig tétlenül, amíg valaki meghal… akin segíthetnél, segíthettél volna… Vagy csak hagyd szótlanul, tétlenül, vállvonogatva, hogy egy gyilkos zsarnok hatalomra kerüljön.)
Szóval, a Gonosz nem mindig ripacskodva, cirkuszi bazárként tolja az arcodba magát – jóval kevesebből is érthető lenne, hogy valaki gonosz és az ellenedre/életedre tör.
Megmondom őszintén, a s02e01 nagyon hirtelen az agyamra is ment – baszki, Luffy megérkezik Loguetown-ba, és rögtön négyen vagy öten akarják megölni, kis híján le is fejezik…!
Mondom: remekül indul ez a évad. (Nem, nem ezt mondtam… egészen pontosan… Hagyjuk. :-P ;-) )
Ám a s02e02 visszahozta a hitemet – majd a s02e04-e05 csak tovább növelte lelkesedésemet – végül a s02e07 feltette az évadra a koronát. „A Koronát.” :megarespect:
És azt is kénytelen vagyok elmondani, hogy az első évados rivjúmból szó szerint kell beidéznem egy szakaszt:
„Illetve, bárki-bármit is csinál a Koby (Morgan Davies) és Helmeppo (Aidan Scott) sztorivonal… hm… nekem túl „lineáris”, és… hm… „kevéssé érdekfeszítő”, hogy úgy mondjam. :-PPP”
Ez sajnos a második évadban is tökéletesen helytálló… :-///
…és hogy miért adom a fentiek ellenére mégis 9/10-re az évadot?
