Seeking a Friend for the End of the World – Míg a világvége el nem választ

Ígérem, hogy (ebben a hónapban :-) ) már nem írom le azt többé, hogy „csajos film” – de a „Seeking a Friend…” szerintem nagyon is az…

Steve Carell és Keira Knightley párosa nagyon romantikusan, nagyon édesen-kedvesen, nagyon szeretni valóan viszi végig a filmet… de nekem ez már túl cukros, túl szentimentális, túl negédes, túl… „csf”. :-)

Az, hogy a világ vége előtt két (vadidegen) ember hogyan és mit szeretne archiválni, még megtenni az utolsó pár napban (hétben), hogyan melegednek össze, és hogyan próbálják egymást segíteni a céljuk elérésében – miközben ráébrednek (mondom, max. 1-2 hét alatt) arra, hogy…

„You are the love of my life.”

Ujujujuj… azért ez nálam veri a biztosítékot… :eeekkk:

Érdekes a film alapkoncepciója: a Föld felé tartó aszteroida eltérítésére szervezett mentőakció kudarcot vall, és a tévé közli, hogy a becsapódásig csak három hét van vissza, aztán mindennek vége.
(Ez aztán az „Armageddon”, nem a Bruce Willis-féle, ugye?! ;-) )

A történet az emberek világvége előtti lelkiállapotáról szól.

A feleség szó nélkül faképnél hagyja férjét: mert ha három hét van vissza az életéből, akkor nem akar rá egy szót, egy további percet sem vesztegetni…

Vannak páran, akik törnek-zúznak, fosztogatnak-gyújtogatnak – de a nagy többség olyan kedves, melankolikus lelkiállapotban vágja a füvet… takarít… kiárusítja a felesleges dolgait… vagy csak ül a tengerparton, és piknikezik.

Van, aki szeretné családja, szerettei, élete nagy szerelme társaságában eltölteni a hátralévő időt – de akad olyan is, aki a pusztulásba is dacosan felszegett állal és haragot tartva megy…

Van olyan, aki óvóhelyet épít és készleteket gyűjt, hogy ott vészelje át az apokalipszist…

Van, aki bulizik és orgiát tart... :-)

De nekem túl lassú, lassan hömpölygő a történetvezetés.

Steve Carell lelkiállapota inkább egy nőére emlékeztet, mint egy férfiéra – és Keira Knightley alapból hozza a szeretnivaló, életvidám kis csajt… és a végkifejlet ugye… legalábbis erősen gyanítható, no. :-/

Tehát, a film finoman szólva legalábbis igencsak ismerős csapáson gördül előre… és nekem már csak az böki a csőrömet, hogy mi a franctól gyorsul fel hirtelen az aszteroida, és a tévében egyszer csak bejelentik, hogy már nincs hátra egy hét a becsapódásig, csak tizenhat óra… Hajrá. :eeekkk:

(A régi, szakállas vicc jut erről eszembe. „Telefonbeszélgetés:  - Maga kért ébresztést hajnali ötre? – Igen, én. – Akkor húzzon bele, mert déli tizenkettő!” :-) )

Van egy olyan gonosz gyanúm, hogy maguk a filmkészítők „gyorsították fel” az aszteroidát, mert már ők maguk is unták a filmet, és túlcsordultak a sziruptól… :-P :-)

A film egyébként nem csak juharsziruppal és cukormázzal van csurig, hanem sorozatszínészekkel is.

A _Nagyágyúk_: Steve Carell (Office), William Petersen (CSI), Martin Sheen (The West Wing), Melanie Lynskey (Two and the Half Men), Connie Britton (Friday Night Lights, American Horror Story, Nashville) – és a többiek: Mark Moses (The Killing, Desperate Housewife), Tonita Castro (Go On), Gillian Jacobs (Community) Roger Aaron Brown (Life), Rob Huebel (Childrens Hospital), Adam Brody (The O.C., Good Vibes), Rob Corddry (Childrens Hospital), Patton Oswalt (The King of Queens), Bob Stephenson (The Forgotten), Derek Luke (Trauma, Hawthorne).

Mondhatni, hogy csak az egy Keira Knightley a magányos kakukktojás közöttük… :-) Bááár… ha a „Pirates of the Caribbean” is számít… :-) :-) :-)

Igazából nekem a kedvencem Sorry (Aleister :-) ), a kutya, aki igazán jópofa színfolt.

„- What's the dog's name?

- Sorry.

- What?

- Sorry?”

:-)

Igaz, én végig azt néztem, hogy milyen szinten tojik a színészekre, és hogy folyamatosan a gazdájára figyel, aki a kamera mögül-mellől instruálja. :-)

Aleister-ről még azt érdemes tudni, hogy öt éves terrier keverék, és hogy 2008-ban „szedték össze” egy kaliforniai menhelyről: és tessék, most itt a filmszerep. Hollywood-i sztori, nem?! :-)

Összegezve, jó kis „csf” ez a „Seeking…”. :-) Közös filmnézésként a férfi nézőknek érdemes előtte a  lelkierőre kicsit rágyúrni… ;-) 

SuperClásico – Bor, tangó, kapufa & Shut Up and Sing (The Wedding Weekend) – Hétvégi esküvő

…a dolog úgy kezdődött, hogy valamelyik nap azt olvastam a blog statisztikámban, hogy aznap valaki 4x talált rám azzal a kereső „mondattal”, hogy „_csajos filmek listája címek_”… :-)

Meg kell, hogy mondjam, már egy ideje fel sem kapom a fejem, amikor „csajos filmek” kereséssel bukkannak a blogomra :-) úgy látszik, ha megfeszülök, akkor sem arról fogok elhíresülni, hogy „vörös festékszórós trancsírozós láncfűrészes dugóhúzós szörnyen rémes rémszörnyes ijesztgetős bekakukkoltatós filmek listája ábécérendben római számokkal sorba szedve” keresőszavakkal találnak rám… :-)

…de ez a céltudatos és határozott keresés („csajos filmek listája címek”) valahogy olyan… gyanús lett. :-)

És mivel gyanúmat megalapozottnak éreztem, közvetlen környezetemben tettem fel kérdést – egyenesen a Kedvesemnek szegezve… :-)

Naná (Naná! :-) ), hogy Ő volt, aki véletlenül pont ezzel a négy szóval indított guglis keresést! :-)

Mivel szavaiban halványan (és a kezében tartott sodrófában erősen…! :-) ) neheztelést véltem felfedezni :-) ezért villámgyorsan elkezdtem „csajos filmek” után keresni… mert a Szerelem és a Családi Béke, ugye. :-)

SuperClásico – Bor, tangó, kapufa

„Love was to evaluate a woman's qualities rather than someone else.”

Hát igen, azért a három szavas felsorolások erősen bevonzzák a hölgyközönséget.

Bor, mámor, provance – Ízek, imák, szerelmek – Színek, hercegek, koktélok – Pink, köd, fátyol – Champagne, champignon, kelkáposztafőzelék

A fentiek mind-mind nagy népszerűségnek örvendtek és örvendenek a bájosabb nem körében :-) és szvsz ezt a trendet kívánja meglovagolni a „SuperClásico” magyar forgalmazója is.

Én mégis azt mondom, hogy ez azért „kicsit” becsapós: mert az alkotás mégis inkább „pasis film” lett… hangozzon ez bármennyire is… melegen… :-) de szerencsére saját példánkból mondhatom: mind a női, mind a férfinézők jól szórakozhatnak ezen a könnyed marhaságon. :-)

„- I hate football.

- He also hates football. The only two in Argentina who hates football, sitting in my bar!”

:-)

Mert mit tehet az ember, amikor sportmenedzser felesége Argentínában beleszeret a Boca Juniors sztárcsatárába, és még a válási papírokat is postán küldi vissza a kies Koppenhágába?

Hát ugye, először is „tönkremenésig” issza magát a saját borkereskedésében :-) majd depressziójában öngyilkosságot fontolgat… végül nekidurálja magát, és 16 éves fiával közösen nekivág Buenos Airesnek, hogy megpróbálja visszahódítani szerelmetes hitvesét. :-)

A dán kispolgár és fia kalandjai Argentínában meglehetős szórakoztatóra sikeredett, meg kell hagyni. :-)

Anders W. Berthelsen (apa) és Jamie Morton (fia) jól hozzák a két különc szerencsétlent, de jó volt Paprika Steen (feleség) is – de számomra igazán az argentin színészek adták el a mozit. :sör:

Sebastián Estevanez (Juan Diaz), Adriana Mascialino (Fernanda), Miguel Dedovich (Mendoza), valamint a kocsmáros és Veronica apja (sajnos, az ő nevüket nem tudtam begyűjteni… :-( :meaculpa: )

Különösen Sebastián Estevanez volt végtelenül szimpatikus a futballsztár szerepében – egyszerűen nem lehetett nem szeretni. :-)

„For the first time Juan saw Anna's temper. Juan thought that Christian had seen this angry woman yelling often. He was extremely sorry for Christian.”

:-)

Szerintem Kedvesem és én is nagyon jól szórakoztunk – bár hangsúlyozom, én nem kifejezetten mondanám a „csajos filmek” mintapéldányának a „SuperClásico”-t… :-)

Shut Up and Sing (The Wedding Weekend) – Hétvégi esküvő

Tudtátok, hogy 2006-ban két film készült az USÁ-ban „Shut Up and Sing” címmel?

Mert én most már tudom…! :-) :-/ :-)

Van egy, amit az imdb 7,5-re értékel, a „Dixie Chicks” együttesről, aminek három csaj a főszereplője – ennek a címe: „Shut Up & Sing”.

És van egy másik, amit az imdb 5,9-re értékel, aminek hét pasi a főszereplője (és hat csaj a mellékszereplője) – ennek a címe: „Shut Up and Sing”. :-)

Naná, hogy a Kedvesem a „háromcsajosat” akarta megnézni – és naná, hogy a „hétpasisat” sikerült beszerezni… :-)

De végül, szerencsére így is elégedett lett – főleg, mivel a másik „Shut Up & Sing”-ről kiderült, hogy valójában egy politikai felhangú dokumentumfilm… :-/

Összességében ez inkább a Kedvesem szája íze szerint való volt, mint a „SuperClásico” – és én voltam az, aki többször is otthagytam a filmet, mialatt pörgött…

A hét régi barát összegyűlése egyikük esküvőjére nem egy szokatlanul újszerű felütés, mondhatni. :-P

Akadtak benne jó poénok, pár remek „acapella” szám, ami nekem is nagyon tetszett :-) … aztán egymásra találás, buli, összeveszések, kibékülések – minden, ami kell.

Nem volt rossz, egy amolyan közös (csajos :-) ) filmnézésnek szépen elment.

De ajánlani inkább a „SuperClásico”-t ajánlom – ha választani kell és lehet. ;-)

Hááát, egyelőre ennyit a „csajos filmekről”… :-)

Lawless – Fékezhetetlen

Végre egy olyan film, amiben Tom Hardy… de nem is… nem.

Itt is szótlan, kőkemény macsót alakít. Ahogy szokott. :-)

Mindegy, végül is jól áll neki.

A film pedig… mondjuk, engem nem nyűgözött le.

Pedig minden téren rendben volt, csak… éppen csak… valahogy azt a pluszt nem sikerült hozzá- és/vagy beleadni, amitől egy szimplán _jó_ film, „emlékezetes” és/vagy „különleges” lehetne.

Mindenki profin, hűvös fejjel tette benne a dolgát: Shia LaBeouf igyekezett megtenni mindent, amit tőle telt, hogy ne idegesítse a nézőt, és hogy ne vágjon folyton olyan pofákat, amitől mindig az „Optimus! Optimus!”-kiáltásokat várná tőle az ember… :-)

Tom Hardy meg akkor sem tudná elrontani a szótlan, kőkemény macsót, ha leszedálnák… :-)

Sőt, azt hiszem, a filmben minden elhangzott mondatát ő maga írta, mégpedig úgy, ahogy spontán, a reggeli fogmosás közben eszébe jutottak… Mint például ez:

„You send your clown with the bow tie around here again, and I guarantee you'll personally pull a cleaver out of his fucking skull.”

:-)

Ne mondjátok, hogy ezt a kijelentést mástól is el tudjátok képzelni Hardyn kívül…?! :sör: :-)

Jason Clarkra tökéletesen illett a középső testvér _közepes_ szerepe…

Guy Pearce a könyv szerint koppintotta le az ellenszenves Főganaj figuráját…

Jessica Chastain és Mia Wasikowska szinte egymás ikertestvéreiként hozták le a vonzó, gizda „femme fatale”-t…

…és Gary Oldman is villant nem túl húzós, de nem is igazán számottevő karakterként.

Matt Bondurant könyve „The Wettest Country in the World” remek alapanyagként szinte tálcán kínálhatta magát – hisz Jack, Howard és Forrest Bondurant története pont illik az amerikai „három kőkemény testvér” imidzsbe, akár Virgil, Morgan és Wyatt Earp.

John Hillcoat sem követ el baklövést, amiért bevállalja a rendezést…

…de számomra valahogy… valami hiányzik az egészből.

Talán a szimpatikusabb karakterek… talán a sztori kevéssé lineáris volta… talán ha nem megy minden a könyv és várakozásaim szerint…

Lényeg, hogy nem rántott úgy be, ahogy szerettem volna, amiben reménykedtem – egy amolyan kellemes szesztilalmas film volt, amit nyugodtan el lehetett nézni, nézegetni.

De nem lett egy emlékezetes filmélmény, amit fel fogok emlegetni – és ajánlani is csak azokkal a kevéssé biztató szavakkal tudom, hogy „egyszer meg lehet nézni”…

Azért ezt a képet még ideszúrom a film promó körútjáról - nekem tetszik. :-)

Holy Motors

Bizarr… szürreális… misztikus… agyletevős… áll-leejtős… őrülettel kevert ötlet- és képorgia…

:weird: :madness: :freak:

…de közben elképesztően fantasztikus utazás, aminek minden másodpercét élveztük. (Miután az első sokkon túljutottunk… :-) )

:amazing: :respect:

Viszont azt már most leszögezem: ez egy olyan filmművészeti alkotás (nem, jelen esetben nem túlzás ez a kifejezés), amit határozottan _nem_ ajánlok senkinek.

Mert _biztos_, hogy a legtöbb embernek a torkán akad(na) a „Holy Motors”…

Kell hozzá egy speciális ideg- és elmeállapot :-) valamint el kell ereszteni a filmkészítés megszokott metódusaihoz való ragaszkodást – és hagyni kell, hogy magával sodorja az embert a film elképesztően különleges… szürrealizmusa.

De mi, Kedvesemmel… miután a döbbenet és az elképedés első hullámai leülepedtek bennünk… meglepve konstatáltuk, hogy élvezzük a film különlegességét, és végig akarjuk nézni. :-)

Pedig a vége sem tartogatott számunkra valami ismerős/megszokott/bevált lezárást… de így volt teljes, következetes, és önmagához méltó az alkotás. :respect:

Leos Carax írta és rendezte ezt az elképesztő unikumot – és az ezerarcú Denis Lavant karizmatikus, nagyhatású játéka tette teljessé az élményt. :respect:

…most meg azon gondolkozom, hogy tudok-e, érdemes-e írnom pár sort a történetről… de inkább nem teszem.

Mert egyrészt úgyse ajánlom megnézésre – akkor meg minek is, ugye… :-) Másrészt úgyse tudnám úgy megfogalmazni a mondandómat, hogy azzal át tudjam adni az élményt… Harmadrészt meg tönkretenném annak az egy-két embernek az örömét és rácsodálkozását, aki közületek mégis (vagy csak azért is! :-) ) úgy dönt, hogy megnézi ezt a rendkívüli (remek)művet. :-)

Szóval, _én nem javaslom senkinek_ – de nekünk fantasztikus élmény volt. :megarespect:

…és azt csak nem bírom megállni, hogy ne illesszek be a filmből egy jelenetet, egy zenés betétet, ami nekem elképesztően tetszett. :-)

(Az orosz hangalámondásért előre is elnézést kérek, de sajnos más verzióban nem találtam – szerencsére mindössze három szót fordítanak le benne, konkrétan azt, hogy: „Egy, két, há’!”. De ezt meg biztosan nagyon muszáj volt… :-P :-) Mindenesetre, annyira azért nem zavarja az élményt. :-) )

The Dark Knight Rises – A sötét lovag: Felemelkedés

Utoljára Robin Hobb „Farseer Trilogy – Látnok-ciklus” végén éreztem ilyen végtelen sötétséget, ilyen feneketlen kútba jutást, ilyen vigasztalhatatlan fájdalmat…

…és bármennyire elismerem Robin Hobb trilógiájának nagyszerűségét és egyedülállóságát, az utolsó lap elolvasása után elöntő csalódott keserűség miatt sosem fogom felemlegetni a művét a kedvenceim között. :-/

Mert ilyen az, amikor egy író a legsötétebb bugyrokba taszítja főhősét – és bár az a nyomorult nagy nehezen, kínnal-keservvel kimászik onnan, de az addigra az élete olyan szinten kerékbe törik, hogy már csak árnyéka korábbi önmagának…

Nos, ez a Batman film is ugyanilyen.

Én készséggel elismerem, hogy egyedi és különleges, igazi unikum a szuperhősös filmek kategóriájában – elismerem, és ez nem is esik nehezemre. :sör:

…de a stáblistát elnézve – a 165 perces, indiai filmekhez méltó játékidő végén –, nagyon keserű íz futotta el a számat… és ez a keserűség később sem enyhült. :-/

Hiába a film végi öt perc, ami próbálja (meg)szépíteni a dolgokat: de 160 perc tömény „alázás” és szenvedtetés után nekem ez a „befejezés-szépítés” hamis, talmi máz.

Mert nem, nem lehet öt perccel ellensúlyozni azt, amikor majd’ három órán keresztül az ember fejét a víz alá nyomják.

Ebben a filmben Batmant megtörték és meggyötörték testileg és lelkileg. Drámája és alázásának stációi a húsomba vágtak – és nekem kegyetlenül rosszul esett/esik az, hogy egy „_jó_ ember _jó_ tettei”, odaadása és önfeláldozása ilyen „jutalmat” érdemel…

Mert tudom, hogy ő önzetlenül és sem ellenszolgáltatást, sem jutalmat, sem elismerést nem várva tette azt, ami a helyes – de _nekem_ mégis fáj, hogy nem pusztán nem kapott tetteiért semmit, hanem még ki is semmizték… az otthonából, az egész életéből…

Nem is értem, hogy miért „Felemelkedés” a film címe, miért nem „Bukás” – az jobban lefedné a valóságot…

Talán furcsának tűnik, hogy egy szuperhősös film kapcsán ezek a gondolataim támadnak… de belőlem ezeket a kérdéseket, érzéseket váltotta ki.

Akit még szintén sajnáltam, az Tom Hardy. Csak akkor tudja az egyszeri néző, hogy ő szerepel a filmben, ha eredeti nyelven nézi: akkor felismerhető markáns, mással össze nem téveszthető, jellegzetes orgánuma és akcentusa – de magyar szinkronnal… bárki lehetne a maszk mögött. :-/

Ha Christian Bale tényleg komolyan gondolja, hogy ez az utolsó Batman filmje, akkor ez egy hatásos és emlékezetes befejezés volt. :respect:

…de nekem egy megdöbbentően keserű filmélmény marad. :-///