2026. május 23., szombat

The Mandalorian and Grogu

 

„Előbb az apa védi a fiát… aztán a fiú az apját. Ez az igaz út.”

Ha semmi másért, ezért a szentenciáért megérte – számomra. :leborul: 

Mátéval néztük meg ma, a balassagyarmati mozi nagytermében. 

Ketten ültünk az egész teremben… Talán a déli időpont miatt, nem tudom, nem is számít.

 Én nem vártam sokat: rohadt régen volt 2019, amikor Mando és az akkor még Baby Yoda berobbantak az életembe – amit végtelenül élveztem. :sör: 

Ám egy év múlva a második évad már lukra futott nálam… a harmadikra meg nem is voltam/vagyok kíváncsi. :-P 

Most mégis elügettünk a moziba, hogy nagyvásznon nézzük meg Mando és Grogu nagy kalandját. 

Mint mondtam, én nem vártam sokat – mégis elégedetten távoztam a filmszínházból; Máté meg teljesen feldúltan, hogy „ez milyen szar volt már!” :-P :-D. 

Hazafelé a kocsiban… hmm… ha nem is azt mondom, hogy végig vitatkoztunk, de… kifejtettük egymásnak az álláspontjainkat. :-) 

Máté majd kiblogolja a saját fikázását, ha akarja, de én elmondom most nektek, hogy én mit éltem át. 

Apa és fia nagy kalandját: akik végigharcolják, végigszáguldják a filmet és a galaxist, legyőzik, akit/amit kell, megmentik, akit kell – és közben egy pillanatra sem múlnak el szeretni egymást, egy pillanatra sem felejtik el, hogy amit tesznek, egymásért teszik. Lásd a nyitóidézetet. :respect: 

Én a Mandóban mindig az apa-fia feelinget szerettem, és azt élveztem végtelenül, amikor Mandó harcba lendül, és egész századokat semmisít meg fegyverei garmadájával, frenetikus harci képességeivel. 

Ez mind benne van a filmben – csúcsra járatva. És ez nekem bőven elég volt. 7,5/10 

Óóó… és hogy akkor miért csak ennyi a pont? 

Nosugye… :-/ 

Az SW frencsájz nem tud, vagy nem akar elengedni bizonyos dolgokat… :-/// 

Ebben a világban minden hutt emelvény előtt van egy ejtőnyílás, ami a kéretlen/nem kívánatos alakokat egy szörnybarlangba juttatja – és az sem zavarja az idióta huttokat, hogy egy szörnybarlang fölött lakni… nem éppen egy életbiztosítás. :-P

…és a végén muszáj, hogy megérkezzen az X-szárnyú „könnyűlovasság”. :-PPP 

Még kellett volna a „van benne jó, érzem”, és az „állj mellém a sötét oldalra” tribute is, és akkor a késembe dőlök… :-PPP 

A zene meg… az a film első felében rohadtul irritált. Kifejezetten idegesített. :-O 

Ám a második felére… amikor Mando kiütve hevert az erdőben… valahogy… helyénvaló lett. Nem, nem lett epikus, vagy mittomén… de már rendben lévőnek találtam. 

És amikor hazajöttünk, Máté a Mandalorian főtémáját dúdolta… ;-) 

Van a filmben egy négy főből álló mókás szerelőbrigád – elvileg „anzellanok”: amit hallottam abból, amit mondtak, az sokszor nagyon vicces volt. :-))) 

De rohadt sokszor nem hallottam, nem értettem, hogy mit beszélnek: nem tudom, hogy ez a szinkron miatt történt, vagy eleve ilyen volt az eredetiben is… ám legalább rendesen idegesített. :-P 

És igazából… ennyi. 

A többi tetszett. :sör: Pörgős volt, vicces, és… apa-fiú nézőkként sokszor éreztem megszólítva magunkat. :leborul: 

…majd ha apa lesz, Máté is megérti, hogy mit szeretek ezen a filmen, tudom. 

Hja, még annyi: az „ez nem is igazi Star Wars” vinnyogásokra. Nem, nincs benne Luke, meg Darth Vader, se a Császár, se rohamosztagosok, és nem, egy rohadt Halálcsillagot sem láttam sehol – és egy árva Artu Detu sem, vagy más vicces robotka/droidka. 

De ez attól még Star Wars, öcséim: nem a „legfőbb sodor” – de örülök, hogy moziba került, és ott láthattam. :sör: 

Hátradőltem, és hagytam, hogy elragadjon a film sodró lendülete – és élveztem. :cool: :-) 

 

Ui.: Dago felidegesített :-P :-) ezért megadom a Máté kedvéért megvásárolt, túlárazott popcornos vödör méreteit: magassága 20 cm, felső körmérete: 18,5 cm, alsó körmérete 13,5 cm.

Itthon megmértem, 3 liter víz fér bele kényelmesen, úgy vélem, 3,2 körül lehet a teljes űrmérete.

...és én se nem ettem, se nem ittam film közben: csak a miheztartás végett. Már jó ideje leszoktam a moziban evésről-ivásról. :-P Máté sem ette meg az egészet, egy fél vödör popcorn hazajött Katicámnak. :-) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése