Valamit akar tőlem a Filmek és a Mozik Atya… talán maga a feledhetetlen Maries-Georges-Jean Méliès ?! :leborul: … mert olyan filmeket tett le elém az idei évadnyitásra, amik mind az sugallják: „látod? még van remény! a film varázsa, nagyszerűsége, a meseszövés szépsége nem veszett el! még mindig érdemes…”. :leborulújra:
Három nagyszerű alkotás – és hogy kettő belőle rajzfilm?... az jelent ám igazán jót a jövőre nézve! Szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint. :thumbsup:
Retfærdighedens Ryttere – Riders of Justice – Az igazság bajnokai
Anders_Thomas_Jensen (De grønne slagtere, Adams Æbler, Mænd og Høns és az szvsz annyira azért nem ütős első filmje (amít írt és rendezett is) a Blinkende Lygter) író, rendező ismét lecsapta az asztalra az aduászt. :respect:
És a történetének életre keltésében pedig, mint oly sokszor: Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas és Nicolas Bro voltak segítségére, ezúttal a remek Lars Brygmann-nal kiegészülve. :respect:
A történetről pedig… mit is mondhatnék…
Ellopnak egy biciklit, hogy ezzel örömöt szerezzenek egy kislánynak Karácsonyra – és akitől ellopják, annak emiatt (…emiatt?!...) teljesen szétcsúszik az élete.
És ennek okán összejön egy rakat sérült ember – mint mi is, valamennyien… de én biztosan –, és kiderül, hogy tudnak egymásért tenni, és tesznek is. És mindegyiküknek van egy „lötyögő küllője” (van, akinek több is…), de kiderül, hogy az a „stikk” talán épp az a dolog, ami a többiek, a közös ügy segítségére van.
„– Lennart's brilliant. He's seen more than 25 different psychologists in 40 years. He's in personal contact with pretty much every diagnosis.”
Sokat lehet a filmen nevetni – de olykor-olykor olyat dobnak oda, elszorul az ember torka… és belesajdul a szíve.
…
Aztán arra is rájövünk – a film hőseivel együtt –, hogy néha a legjobb jó szándék is félrevisz…
Igazából feledhetetlen film. Ezért szeretjük Anders_Thomas_Jensen-t. 10/10 :respect:
„– I sometimes dream about finding the guy who stole my bicycle. I see him riding off on my bike, and then I run after him and catch him. But I also realize that it isn't his fault. It's nobody's fault.”
Maya y los tres – Maya and the Three – Maya és a három harcos s01
„– If we can’t forgive you, how can we ever forgive ourselves?”
Én még ilyen hátrányból induló „hőscsapatot” nem láttam sehol: itt mindenki sérült, mindenki fájdalmas lelki terhet hordoz, mindenki halálesetek miatt okolja önmagát, és koloncként cipeli magával a bűntudat súlyát…
És ebből állnak fel valamennyien, hogy együtt, vállt-vállnak vetve induljanak olyan csatába, amit mindenki más megnyerhetetlennek és önpusztításnak tart.
Maya, a hercegnő – Rico, a vadmágus – Chimi, a koponyaharcos
– és Picchu, a barbár őserő.
Persze, nekem Picchu
lett a kedvencem: ki is más… :-)
Igazából, ez egy olyan fantasy rajzfilm kaland, ami talán nem is való/érthető minden szegmensében egy 10-12 éves (vagy annál fiatalabb) gyereknek, olyan mély mondanivaló van benne néhol a megbocsátásról, a szülői szeretetről, az önfeláldozásról, és a hősiességről – és olyan rémisztő, vérfagyasztó, legyőzhetetlennek tűnő az ellenség…
Néha, egy-egy epizód után azért nem toltam (toltuk) tovább a következőt, mert olyan befejezéseket rittyentettek egy-egy rész végére, hogy úgy voltam vele – ezt már nem lehet überelni. Ezt innen már csak elrontani lehet… Nem létezik, hogy ezt a színvonalat tartani tudják!
Mea culpa. Mea maxima culpa.
Tartották. Tartották végig.
Kis híján tökéletes lett a végeredmény: 9,5/10. (Oké beismerem, Maya nekem néha sok volt, ezért vonok le fél pontot. De csak felet. :sör: )
Luca
Paolo Sorrentino után egy másik olasz rendező is elkészítette „élete filmjét”: Enrico Casarosa. :respect:
…és míg (szvsz) Paolónak ez az alkotása nem lett tökéletes – addig Enrico Casarosa egy hibátlan, végtelenül szerethető művel rukkolt elő.
Lucát önmagáról – Albertót pedig gyerekkori jóbarátjáról, Alberto Surace-ről mintázta.
Az ember örömmel lubickolt ebben a „coming-of-age” történetben, ahol a félénk bátorságot tanul, a magányos farkas falkát talál, a szülők megtanulják és megértik az elengedést… és olyan jó érzés tölti el közben az egyszeri nézőt (engem…), hogy még azt is elhiszi, hogy az élet mégis szép… :-)
Meglepve vettem észre, hogy a stáblista alatti/melletti rajzok ebben az esetben nem „csak” jópofa kikacsintások a nézőre, hanem a szereplők utóélete van benne – ami… a fene vigye el, beismerem ezt is… végtelenül jól esett cinikus, kiégett lelkemnek. :leborul:
A Lucának ott a helye a Coco, és az Előre mellett: amik nem „csupán” rajzfilmek, hanem nagyszerű és felemelő családi filmek, olyan történettel, amik bármilyen élőszereplős moziban megállnák a helyüket. :respect:
Hááát… ilyen jól zárult a tavalyi és indult az idei évem. Erre tényleg érdemes inni egyet. :sör:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése