Touch s01e02

„Seven billion people on a tiny planet... suspended in the vastness of space all alone. How we make sense of that is the great mystery of our frail existence.  Maybe it's being alone in the universe that holds us all together... keeps us needing one another in the smallest of ways creating a quantum entanglement...of you... of me… of us. And if that's really true… then we live in a world where anything is possible.”

Nah, végre megérkezett a Touch második része.

Innen is csókoltatnám azt a nagyfejű programszervezőt, aki kitalálta, hogy a _január 25-ei_ premiert követően _március 22-én_ adják le a második epizódot. :eeekkk: :-P

Mert közben végighajóztunk a Magussal a Riveren :-), és a Touch pilotjának szép emléke szépen elhalványult…

Talán pont ezért alakult úgy, hogy rögtön kerestem és találtam a „kákán a csomót”… :-/

Már az első részben idegesített a gyámügyes csaj, és most is ugyanazt a tenyérbemászó, feleslegesen irritáló karaktert hozta. De mondhatnám feleslegesnek _és_ irritálónak is.

Jelenlétét Jack… akarom mondani Kiefer… illetve Martin Bohm, na! azért erre a névre egy munka lesz átállni :-) … szóval, a csaj jelenlétét Martin Bohm és fia szempontjából nem érzem igazi „veszélynek”: hisz Jake úgy mászkál ki-be a szigorúan őrzött (hö-hö…) gyámügyi központból, mintha csak egy sátortető lenne felette. De a nézőt legalább rendesen idegesíti a csaj minden megjelenése. :-/

A sorozat konceptjében pedig most vettem észre a nyilván eddig is gerendaként fityegő szálkát.

Ugyanis az „egy rész – egy eset” felállás nekem kissé kevésnek tűnik. Oké, szépen elműködnek ilyen sorozatok a palettán: de egy Tim Kring-től (legyen személye bármennyire is megosztó) azért mégis egy kicsit többet várnék.

Mindkét rész úgy nyitott, hogy látunk egy fél tucat ismeretlen embert, szétszórva a világon, és az epizód végére sorsuk egy láncolattá áll össze, ami egy (vagy több) csúcspontba fut ki. Ez eddig a legfontosabb dologban, a haláltól való megmenekítésben-megmenekülésben teljesedett ki.

Véleményem szerint ez hosszú (de akár közép) távon sablonba és rutinba fordul, és nem fogja megragadni az ember képzeletét – főleg úgy, hogy nincs egy átívelő szál, ami magasabb („high” :-) ) összefüggéseivel egy plusz hátteret-izgalmat-ízt adna a sorozatnak.

Hasonló volt 2010-ben az angol Paradox című minisorozat – amit én mondjuk kifejezetten szerettem.

De a Paradox abban volt a Touch-nál több és jobb, hogy ott sosem tudhattuk, hogy sikerül-e a film végére, a „deadline” időpontjáig megfejteni a rejtélyt, és megmenteni azt, akit kell. És mivel angol sorozatról beszélünk, így nyilvánvaló, hogy akadt, amikor sikerült… máskor meg nem. Ez pedig eleve adott egy veszélyérzetet, egyfajta izgalmat a sorozatnak – amit egyelőre a Touch-ból hiányolok.

Itt valahogy biztosnak tűnik, hogy a végére mindenki megmenekül és boldog lesz…

Nem vagyok egy „happy end”-ellenes figura, de azért… úgy érzem, hogy ennél lehetne egy kicsit magasabb a tét.

De beszéljek már a pozitívumokról is – mert ugye azok is voltak. :-)

Szerintem nem csak én, de a Touch nézőinek nagy része ki van éhezve a pozitív megerősítésre: hogy az Élet szép, az Élet jó, és van értelme. Hogy vadidegenek fordulhatnak egymás felé humanizmussal és bizalommal… és nagyon szeretnénk hinni abban, hogy amikor leesnénk, vagy elbuknánk, lesz egy kéz, ami megragadja a kezünket és (fel)segít.

És ez jó érzéssel tölti el az embert – kissé szentimentális, kissé naiv, kissé megmosolyogtató… de akkor is jól esik a tudat, hogy: „Nézd, odaért! Nézd, segít neki! Nézd, felemeli!”. :-)

(Megjegyzem: főleg egy The Take, meg egy Pa Negre után főleg jól esik az ember lelkének az efféle lélekemelő „hájjal kenegetés”…)

Összegezve: látom a sorozat buktatóit, és nem tudom, hogy hosszútávon mennyire tud majd magával ragadni… de részek végén felszabaduló endorfinok egyelőre megérik az élményt. :-)

„- I don't think today's your day to die, Arnie.
- Please… please….
- No!
- Let me go! Let me go!
- No! You say...
- Please, let me go!
- …that nobody cares about you, that you don't have any friends. I care about you. I'll be your friend.”