Alita: Battle Angel – Alita: A harc angyala

Tegnap este, amikor ballagtam kifelé a kedvenc gödöllői mozimból, előttem egy kb. harminc körüli* pár ment. Idézném az elhangzott beszélgetést – némi kiegészítő karakterizálással. ;-)

Srác (lelkesen, feldobódva): Fúúú… ez marha jó film volt! Nagyon tetszett!

Lány (a táskájában matat): Aha…

Srác (belelendülve): Ahogy a kiscsaj nyomta a harcot...! Páff-páff! (Üt a levegőbe egy bal csapottat, és egy jobb horgot. Én meg próbáltam a biztonság kedvéért inkább kissé lemaradni…)

Lány (megtalálta a táskában a telefonját): Aha…

Srác (még mindig lelkes, és a film hatása alatt van, de kezd gyanús lenni neki, hogy nincsenek egy hullámhosszon a partnerével): Fúúú… Hááá…! Milyen jó hosszú volt! Több, mint két órás! Már fél kilenc elmúlt! Ööö… izé… Akarsz még valahova menni?

Lány (döbbenten): Nem! (A hangjában benne van: „ide se _én_ akartam jönni, cseszd meg!” – de ezt a srác nem veszi észre.)

Srác (érezhetően megnyugodva): Oké, akkor hazamegyünk, és megnézhetünk még egy filmet!

Lány (a telefonját nyomkodja): Aha…

:-) :-) :-)

Én úgy vigyorogtam, mint a vadalma, és nem győztem elsunnyogni, nehogy észrevegyék – de közben pedig szerettem volna megölelni a srácot, hogy „haver, te is egy igazi filmrajongó vagy, bonyek!” :sör: :-DDD

*= volt, akiben felmerült (Katicám :-) ), hogy „nem létezik, hogy egy harmincas, felnőtt férfi az utcán előadja a film harcjeleneteit!”… aztán elgondolkozva végigmért engem – láttam rajta, hogy végiggondolja közös életünket... én meg vigyorogtam, mint egy jóllakott napközis –, majd megadóan bólint: „oké, lehet, hogy mégis…”. :-DDD

…és most rátérnék a rivjúra. :sör:

Tetszett, bakker. Nem kicsit. :thumbsup:

A fene vigye el: lehet, hogy mégsem vagyok még elég öreg, begyepesedett, és vaskalapos…?! :-P ;-)

(„Énnekem… énnekemnek… drága kisonokám… csakis a Birodalom visszavág… na, az aztán a film! Az etilén! …vagy etanol… De ezek a maiak… ez mán csak bohóckodás, aszondom… lélektelen pixelmixer… Bezzeg, amikor még Rudolph Valentino belenézett a kamerába… na, ő aztán belenézett, de úgy, hogy a lányok a nézőtéren leestek a székről! Haj-jaj… meg a régi, szép idők focija… Garas Edével, meg a Minarik Dezsővel… ők aztán tudtak valamit… de olyan mán nem lesz soha többé se nem…”) ;-) :-)

Leginkább a Ready Player One-hoz hasonlítanám – akinek az bejött, szvsz, annak az Alita is be fog. :sör:

Az Alita olyan, mintha a Ready Player One lenne – a világépítés, történelem-mesélés, rejtvényes-rejtélyes kalandozás nélkül: pusztán a nyers akciókra építve. De azt csutkára tekerve és rogyásig tolva. :sör:

És persze megfejelve egy kis szerelemmel, hogy legyen egy kis kémia, legyen tét és érdem – de azt sem túltolva és/vagy idegesítően.

Bevallom, a filmről előzetes képeket látva, azért tartottam tőle Rosa Salazar mangásított, túltolt szeme azért kicsit piszkálni fogja a tűréshatáromat…

…de szerencsére egyáltalán nem zavart. Éreztem, hogy kissé sok, de valahogy… illett a karakterhez, illett a miliőbe, és azonnal elfogadtam, hogy ilyen.

Mert Alita eszméletlenül szerethető karakter, úgy vélem. Ártatlansága, naivitása, rácsodálkozása… és brutális állapota, amiből összevakarták… olyan, hogy azonnal a szívébe zárja az ember.

És amikor kiderült, hogy tétovázás és a félelem legkisebb jele nélkül szembe mer állni _azonnal, bárkivel és bármivel_, az kivívja magának a magamfajta, megátalkodott hímsoviniszta teljes behódolását is. :respect:

Mert láttunk már olyat, hogy a „vékony, törékeny, széltől védett kislányból férfiakat lealázó harcos lesz” – de az Alita valahogy tudja ezt az archetípust úgy feldolgozni, hogy nem akad meg a torkunkon.

Nekem nagyon tetszett a 2563-as, posztapok világ, amit felvázoltak elénk – sőt, igazából keveslem, hogy nem barangolhattuk be, nem ismerhettük meg jobban „The Fall” utáni életteret.

Tetszett Iron City; tetszett Zalem, a Lebegő Város misztikája; imádtam a mechákat, a kiborgokat, az egész nyüzsgő, lélegző-recsegő-ropogó olvasztótégelyt.

Nem… azt hiszem, nem az a megfelelő szó, hogy „tetszett” – inkább a „lenyűgözött” illik ide. :respect:

Nagyon bírtam a Hunter-Warrior klánt is, akik közül jó párnak szívesen megismertem volna a történetét is, elnézegettem volna a kalandjaikat.

(Csak nem bírom megállni, mert mégis egy kötözködős vénember vagyok. :-P ;-) A „Hunter-Warrior” magyarítása, a „hajtóvadász” nem igazán nyerte el a tetszésemet… :-/ Mert magyarul van olyan, hogy „hajtó”, meg van olyan, hogy „vadász”, meg van olyan, hogy „hajtóvadászAT”. Lehet, hogy túl sok Széchenyi Zsigmondot, Fekete Istvánt és Szász Imrét olvastam: de olyannal egyszer sem találkoztam, hogy „Konyári Pista barátom Bögölytöttösön remek hajtóvadász hírében állt”, vagy olyannal sem, hogy „egyszer, még hajtóvadász koromban történt, amikor…”. :-P Szerintem, nem nagyon kellett volna taposni, hogy „jajj, istenem, hát kell ide egy kúl, új kifejezés, amilyet még nem hallott ez a kis Magyarország!” – hanem simán lehetett volna a „fejvadász” kifejezést használni: hiszen konkrétan azok. :-/ Na, mindegy.)

Naná, hogy a neten nem találok képet – a filmből! – az egyik legmenőbb Hunter-Warrior-ról, McTeague, the Dog Master (Jeff Fahey), aki kiborg kutyákkal vadászik az olyan bűnözők után, akiknek vérdíjat tűztek ki a fejére.

De persze nem mehetek el szó nélkül az antagonista, a brutális orgyilkos Grewishka (Jackie Early Haley) említése nélkül – mert vele valami irtózat remek harcokat nyom le a filmben Alita. :thumbsup:

Igazából, egy dolog, ami miatt… hááát… ha nem is konkrétan haragszom, hanem inkább… aggódok.

Mintha Alita a Warcraft, és a Mortal Engines filmek nyomán lépkedne: azaz felvázol egy remek világot, megteremt miliőt és legendáriumot, telepakolja érdekes hősökkel, félelmetes ellenségekkel, nyomasztó, izgalmas jövőképpel – és ezeket majd csak a folytatásban tervezi/szeretné kibontani…

…nos, ugye…

A Warcraft folytatásra, vagy a Mortal Engines második részre azt hiszem, várhatunk… várhatok… sohanapjáig, kábé. :-///

És ahogy elnézem, az Alita sem nyitott olyan acélosan, hogy meg merném előlegezni a folytatást, amiben… majd, valamikor… feljuthatnánk Zalembe is, hogy Alita szembe nézzen Novával.

A film befejezése, megengedem, amolyan „szakaszgyőzelem” volt: de a „Nagy Csatával” adós maradt.

…némileg tartok tőle, hogy meglehet, ezt az adósságot nem lesz módja később leróni… :-/ :-(

Ám ne keseregjek előre a kiborg páncéljára (oké, bocs, merénylet volt! :sör: :-) ), egyelőre dicsérjem magát a filmet, ami remek élménnyé vált számomra. :thumbsup:

(Már csak azon gondolkozom, hogy vajon a „Srác” milyen filmet nézett meg odahaza az Alita után… :-) Én nem toltam rá idehaza semmit: nem tudtam volna semmit előkapni, ami felért volna vele. De lehet, hogy a „Srác” tud valamit… :-) :sör: )

Az én Istenem...

Pintér Béla - Az én Istenem

"Az én Istenem erős, hatalmas Isten

Nincs olyan, mit Ő nem tehet!

Egyetlen szavával alkotta meg
Az eget, a földet, a tengereket.

Özönvízben a világ elmerült,
De Noé és családja megmenekült.

Népét vezette a tengeren át,
És Dáviddal nem bírt a nagy Góliát.

Ezek a csodák mind Őt hirdetik,
De ha nem hinnéd, elmondom neked megint:

Az én Istenem erős, hatalmas Isten

Nincs olyan, mit Ő nem tehet!" 

Matt Redman - 10,000 Reasons

"Bless the Lord, oh my soul, oh my soul,

worship his holy name
Sing like never before, oh my soul
I'll worship His holy name.

And on that day when my strength is failing
The end draws near and my time has come
Still my soul will sing your praise unending
Ten thousand years and then forevermore
Forevermore.

 

Bless the Lord, oh my soul, oh my soul,

worship his holy name
Sing like never before, oh my soul
I'll worship His holy name."

Diablero s01

A sorozat, amit imádtam./A sorozat, amin imádtam félni.

:sör: :-)))

Anyukám mesélte kiskoromban, hogy 1966-ban, a barátnőjével, Kinivel, nézték a berettyóújfalui művelődési ház tévéjén (igen, mert nekik akkor nem volt tévéjük) a „Belphegor, a Louvre fantomja” („Belphégor ou le Fantôme du Louvre”) című sorozatot, amit nagyon szerettek: „mert olyan jókat lehetett rajta félni”. :-)

Hát, most valahogy én is így voltam a Diablero-val. :-))) :thumbsup: :scared:

Nem számolnám ki pontosan, de majdnem egy hónapba telt, amíg végigtoltam az évad 8 (mondom: nyolc!!!) részét, ráadásul úgy, hogy a s01e01-e02 és a s01e07-e08 részeket egyszerre, egy-egy este alatt néztem meg (ember legyen a talpán, aki a s01e07 után nem tolja _azonnal_(!!!) a s01e08-at! :-OOO ), szóval, a sorozatnézés kezdetét és végét is dupla részekkel ünnepeltem.

…és a köztes négy epizódot húztam el majdnem egy hónapig… :-/ :-S

Igen, mert esténként feltettem magamnak a kérdést: „na, egy Diablero epizód jöhet?!” – és általában erre kirázott a hideg, és azt mondtam „nézze, akinek két anyja van, bonyek…!”. :-OOO :-DDD

Pedig rohadt jó kis sori volt, a fene egye meg – mert mindig is különösen kedveltem az ördögös/démonos/angyalos stuffokat. :sör: :thumbsup:

A szereplőket piszokul eltalálták – vagy iszonyatosan jól castingolták. :respect:

Elvis (Horacio Garcia Rojas) lehetett volna egy műmájer bohóc, egy hülyegyerek, akit nem lehet komolyan venni – de olyan elcseszettül jól mozgatták, Horacio Garcia Rojas olyan elevenre és emberire formálja, hogy lehetetlen nem szeretni. :respect:

Amikor ellopja egy kissrác biciklijét, mert nincs meg az autója – szétröhögtem az agyamat.

„– Cseszd meg , Elvis! Add vissza a bringám! Azzal járok suliba!

– Megmondtam már neked, hogy iskolába járni teljesen felesleges időpazarlás!”

:-) :-) :-)

És mégis képesek voltak azt elérni, hogy amikor puszta kézzel, varázsigéket mormolva, a félelem legcsekélyebb jele nélkül, összeszűkült szemmel, eltorzult arccal, varázsjeleket rajzolva a levegőbe száll szembe egy démonnal, akkor azt mondja az ember: „bakker… kőkemény ez a srác”. :thumbsup:

Nem tévedhetetlen, nem legyőzhetetlen – nagy a tudása a démonokról, ördögökről, nem is fél tőlük, de van, amikor rábaltázik dolgokra, és hátrányba/fogságba kerül.

De sosem adja fel: amikor El Indio bandájának az egyik törzshelyére kell betörnie – az egyik legkedvencebb jelenetem. :thumbsup: –, ahol tele az egész hely felfegyverzett bandataggal, úgy jut be a helyre, hogy bedob közéjük üvegben egy démont, ami kifüstölög – mint egy könnygázgránát – megszállja az egyik bandatagot, és a többiek kénytelenek harcolni vele, hogy megfékezzék. A harc végén meg lazán besétál Elvis, és nem kell már senkivel sem huzakodnia. :-)))

Egyébként: El Indio (Humberto Busto) is egy hatalmas karakter – imádtam a csávót. :thumbsup: Ez basszus, fegyvert ránt mindenkire, válogatás és ész nélkül. :-D

Elsőre azt hittem, hogy Elvis ellensége lesz, de aztán kiszúrtam, hogy a főcímben van egy jelenet (egy későbbi – pontosan az utolsó, a nyolcadik részből), amikor együtt mennek „csatába”, így rájöttem, hogy össze fognak bandázni. :sör:

Ami marha jól is állt a filmnek. :thumbsup:

A harmadik nagy kedvencem pedig Nancy (Giselle Kuri) volt, a lány, akinek egy démon él a lelkében – de akit uralni tud, és elő is tudja hívni, ha kell – és akkor Isten irgalmazzon mindenkinek… :sör:

A csaj meg aranyos, laza és übercool – nem a zsánerem, de nagyon bírtam. :-)

A többiekkel sincs baj, nem azért – de ők hárman a kedvenceim.

Amit még nagyon bírtam, hogy nagyon ügyesen, és hatásosan oldották meg a démonok „megmutatását”: igazából mindig csak a démontól megszállt ember eltorzult arcát láttuk, a démont magát „direktben” sosem: csak tükörből, ott is csak egy-egy villanásra.

De azok milyen villanások voltak, bonyek – mint a rémálom… :eeekkk:

Mondjuk, nem mintha nem lett volna elég ijesztő egy-egy démontól megszállott ember képébe is belenézni, attól is kiverte a víz az embert.

(Nem rosszindulattal, csupán csendes megállapítással jegyzem meg, hogy ez a módszer arra is jó volt, hogy nem volt feltétlenül szükséges a legkifinomultabb, legprofibb CGI-ra szükség – és jótékonyan elrejtette a minőségbeli hiányosságokat…)

A sztori pedig: elsőre „szimpla” mentőakciónak tűnik – egy démon gyermekeket rabol, de nem akármilyeneket: olyanokat, akiket papok(!) nemzettek.

Ám a történet egyre bonyolódik, fény derül Elvis életének előzményeire is, és ott is egy gyermek (az unokaöccse) elrablására – és egy titkos szervezet („The Conclave”) kavarása is egyre jobban bejátszik az események alakulásába.

…és az utolsó két rész: piszkosul ott van a szeren, szerény nyomott, egyvágányú véleményem szerint. :respect:

(Az ötödik rész pedig határozottan fillernek éreztem… de annyira nem zavart.)

A sorozat utolsó része nem csak a kőkemény, epikus leszámolás miatt volt szívemnek kedves, hanem azért is, mert nem esik nagyon sok, más, démonos-ördögös film általam nem kedvelt sztereotípiájába: miszerint a démonokkal és ördögökkel az embernek egyedül, segítség nélkül kell megharcolnia.

Itt megjelennek az angyalok is, és harcba szállnak az emberek, az emberiség oldalán – ahogy én is hiszem és vallom, hogy mellettünk vannak, értünk és velünk harcolnak, ha kell – és soha nem hagynak egyedül bennünket.

…

A sorozat befejezése szerintem nagyszerű – és dob két olyan… hááát… szerintem nem is cliffet, de „folytatási lehetőséget”, amik miatt nagyon szívesen nézném a második évadot.

És a sorozatjunkie-n olvashattam is már a jó hírt: a Netflix berendelte a következő szezont. :thumbsup:

Igencsak beszarasztós, marha izgalmas, nagyszerű karakterekkel telepakolt sorozat a Diablero – aki bírja az ilyet, annak must see. :sör:

Redbad & Kundo & Tuntematon sotilas (2017) & Aquaman

Semmi kedvem nem volt rivjúkat írni. Igazából most sincs. :-PPP

Mert annyi… nem, nem, nem. Másként kell fogalmaznom. Ugyanis azt akartam írni, hogy „mert annyi sz@r filmet láttam mostanában” – de ez nem igaz. Így, ebben a formában nem igaz.

Ugyanis a fentiekből két filmet pörgetve… hm… ha nem is néztem, de… „figyeltem”. :-P Egyet a felénél tettem le, hogy ebből elég – a másikat meg 15-20 perc után. :-PPP

Szóval, nem néztem végig a fenti filmeket – de rohadtul elvették a kedvemet a blogolástól. Meg majdnem az élettől is… :-PPP

Két dolog zökkentett most ki: az, hogy végre végéig értem egy remek netflixes, mexikói sorozatnak – a másik meg az, hogy kedvenc sorozatos oldalam, a sorozatjunkie.hu, feltett egy kérdést, hogy kinek, mi volt a tavalyi év legjobb filmje. És valaki bemondta, hogy az „Aquaman”… Én meg azt hittem, agyvérzést kapok. Előtte még én is be akartam karcolni a hozzászólások közé a saját tavalyi „legkedvencemet” – de a vízember jelölést olvasva elment tőle a kedvem. :-///

Nos, ezeken kellően feldúltam magam, és úgy vagyok vele, „kiírom (remélem, ki is irtom… :-PPP) magamból” a dühítő, émelyítő, idegesítő, fusztráló élményeket – és utána képes leszek egy lelkes rivjút írni a mexikói soriról.

Mert 100x, 1000x szívesebben írok lelkes, feldobódott, rajongó élménybeszámolókat, mint írjak olyan… izékről :-P… amiket legjobb lenne elfelejteni. :-PPP

Sistergős leszek, mert többet-jobbat nem érdemelnek.

Redbad – Az utolsó pogány király

A hollandok is felültek a „Vikings” 2013 óta tartó szériájának oldalvizére, hogy megcsinálják saját vikinges filmjüket.

Kár volt az időért, az elpazarolt energiáért, az elfecsérelt tehetségekért…

Karizmatikus főhős kéne egy ilyen filmbe: és Redbad megformálója, Gijs Naber… hááát… szo-szó, szódával elmegy. :-///

Az ellenoldal: Charles Martel (Tibo Vandenborre) és Pepijn (Jonathan Banks)… basszus, ha láttatok még sablon „főellenséget”…! Egy _szemernyi_ eredetiség sincs egyikükben sem. Motivációjukban, viselkedésükben, kiállásukban, alakításukban. :-PPP

A látványba tolták a pénzt: kosztümök, díszletek, tömegjelenetek – de mindez elvesztegetett érték volt, izgalmas, fordulatos történet, és _élő, lélegző, érdekes_(!!!) karakterek híján.

Egy idő után pörgetve néztem, annyira untam… És amikor normál lejátszásra váltottam: annak se volt értelme. :-///

Kundo: Min-ran-eui si-dae – Kundo: Age of the Rampant

Karizmatikus főhős nélkül – sablon főgonosszal. Ez is. :-PPP

Voltak jó pillanatai: amolyan „western hommage” pillanatok – remek zenékkel, cool beállításokkal.

De ezek tényleg csak pillanatok voltak. Egyébként meg nézhettük a „szegény megszívatott fiú (akiről egy másodpercig sem lehet elhinni, hogy 18 éves lenne, mivel egy 36 éves színész alakítja… :-PPP) elmegy az erdőbe, és két év alatt menő harcművész lesz – hogy szembeszálljon a gonosszal, aki 33 éves, és gyerekkorától(!) fogva harcművésznek nevelték”.

…

Igen, én azért szeretem a meséket – de itt a torkomon akadt a „suspension of disbelief”. :-PPP

És voltak benne bőven olyan részek, amikor rászorult az ujjam a „forward” gombra… :-///

…

Tuntematon sotilas (2017) – Az ismeretlen katona

A finnek először 1955-ben forgattak Väinö Linna regényéből filmet (2 óra 57 perc): ugyanezzel a címmel.

Aztán 1985-ben is készítettek egy pont ugyanilyen című mozit Väinö Linna művéből. (3 óra 19 perc).

És alig telt el újabb 30 év, és 2017-ben ismét vászonra vitték Väinö Linna alkotását. (3 óra 00 perc).

Nos, én valami másfél óráig néztem, aztán kikapcsoltam, hogy majd… valamikor… folytatom.

Aztán telt-múlt az idő, és úgy voltam vele: folytassa a nyavalya. :-PPP

Egyszerűen untam és untatott. Olyan elnyújtott és nyögvenyelős volt, hogy kínomban a falat kapartam – és a főszereplő Ante Rokka (Eero Aho) különösebb erőfeszítés nélkül tudott távol tartani magától. :-///

Ha kíváncsiak vagytok a „finnek ikonikus háborús tablójára” akkor nosza (9 óra és 16 percnyi anyag áll a rendelkezésre: csak mozifilmben! mert vannak ám ilyen című – ugyanebből a regényből készült! – sorozatok is!).

De nekem köszönöm szépen: ennyi is sok(k) volt. :-/

Aquaman

A legrosszabbat hagytam a legvégére: 15-20 percet nézhettem belőle – aztán döbbenettel kapcsoltam ki a francba.

Ez, baszki?! Ez a „legjobb DC film” a Sötét Lovag óta?! Ez?!?! :-OOOOO

Temuera Morrison (baszki: Temuera Morrison, aki a legkarizmatikusabb, legikonikusabb maori színész a Földön!!! :leborul: ) CGI-jal gumiszerűvé alázott (szerintük „fiatalított” – szerintem alázott :thumbsdown: :-OOO ) fejjel játszik – a szintén szétpixelezett fejű Nicole Kidman-nel.

Ez volt a XX. századi mozi halála, esküszöm.

Olyan döbbenettel néztem, és olyan szánalmasnak és nyomorultnak éreztem magamat(!!!), hogy azt el nem mondhatom…

(Majd, ha lesz időtök, nézzetek rá arra a cikkre, hogy „Steve Buscemi totál lefagyott, amikor meglátta deepfake-videóját”… Én undorral és iszonyodva néztem, és arra gondoltam: ezt is a hullagyalázó dizni indította el (halottgyalázó, pénzéhes örökösök által lehetővé téve). Hamarosan nem kell majd _élő_ színész: mert mennyivel jobb, egyszerűbb és olcsóbb(!!!) lesz egy halottat felpixelezni a vászonra.)

Undorító.

Utána jött a „tengeralattjárós-szegmens”. Amiben egy szemernyi(!!!) eredetiség sem volt, egy hangyányi eltérés sem attól, hogy a „hős maga teremti meg saját antagonistáját”: felütötték a közhelyszótárt, és leforgatták. :-PPP

Aztán Temuera Morrison (végre pixelgyalázás nélkül…) végigsétált a mólón, átkarolva Jason Momoától (aki bevallottan és köztudottan legalább akkora rajongója Temuera Morrisonnak, mint én… ezért igazi boldogság ömlött el az arcán emiatt, hogy idoljával forgathat közös jelenetet), és közben amolyan sablon apa-fia beszélgetést kezdtek – kikapcsoltam az egészet, és üveges szemekkel meredtem magam elé.

Láttam a XX. századi, élő(!) színészekre, és színészi játékra épített mozi halálát. És – bár szeretem azt mondani/hinni, hogy nyitott vagyok, haladáspárti, és lelkesen tudom fogadni a frisset, az újat – ez végtelenül elkeserített.

Elszomorított. Elvette az életkedvemet, a filmnézési kedvemet… minden kedvemet.

…

De most megrázom magam, és felemelem az arcom a sárból: csütörtöktől adják a kedvenc gödöllői mozimban az „Alita: Battle Angel”-t. Ott a helyem.

Mert nem adom fel. :sör: (Lehet, hogy pixelhalomból is készülhet jó film... már miért ne?! Ki tudja?!)

Az Aquaman meg egyébként 7,4-en áll az imdb-n és milliárdos bevételt hozott, hamarosan folytatják.

No comment.