Diablero s01

A sorozat, amit imádtam./A sorozat, amin imádtam félni.

:sör: :-)))

Anyukám mesélte kiskoromban, hogy 1966-ban, a barátnőjével, Kinivel, nézték a berettyóújfalui művelődési ház tévéjén (igen, mert nekik akkor nem volt tévéjük) a „Belphegor, a Louvre fantomja” („Belphégor ou le Fantôme du Louvre”) című sorozatot, amit nagyon szerettek: „mert olyan jókat lehetett rajta félni”. :-)

Hát, most valahogy én is így voltam a Diablero-val. :-))) :thumbsup: :scared:

Nem számolnám ki pontosan, de majdnem egy hónapba telt, amíg végigtoltam az évad 8 (mondom: nyolc!!!) részét, ráadásul úgy, hogy a s01e01-e02 és a s01e07-e08 részeket egyszerre, egy-egy este alatt néztem meg (ember legyen a talpán, aki a s01e07 után nem tolja _azonnal_(!!!) a s01e08-at! :-OOO ), szóval, a sorozatnézés kezdetét és végét is dupla részekkel ünnepeltem.

…és a köztes négy epizódot húztam el majdnem egy hónapig… :-/ :-S

Igen, mert esténként feltettem magamnak a kérdést: „na, egy Diablero epizód jöhet?!” – és általában erre kirázott a hideg, és azt mondtam „nézze, akinek két anyja van, bonyek…!”. :-OOO :-DDD

Pedig rohadt jó kis sori volt, a fene egye meg – mert mindig is különösen kedveltem az ördögös/démonos/angyalos stuffokat. :sör: :thumbsup:

A szereplőket piszokul eltalálták – vagy iszonyatosan jól castingolták. :respect:

Elvis (Horacio Garcia Rojas) lehetett volna egy műmájer bohóc, egy hülyegyerek, akit nem lehet komolyan venni – de olyan elcseszettül jól mozgatták, Horacio Garcia Rojas olyan elevenre és emberire formálja, hogy lehetetlen nem szeretni. :respect:

Amikor ellopja egy kissrác biciklijét, mert nincs meg az autója – szétröhögtem az agyamat.

„– Cseszd meg , Elvis! Add vissza a bringám! Azzal járok suliba!

– Megmondtam már neked, hogy iskolába járni teljesen felesleges időpazarlás!”

:-) :-) :-)

És mégis képesek voltak azt elérni, hogy amikor puszta kézzel, varázsigéket mormolva, a félelem legcsekélyebb jele nélkül, összeszűkült szemmel, eltorzult arccal, varázsjeleket rajzolva a levegőbe száll szembe egy démonnal, akkor azt mondja az ember: „bakker… kőkemény ez a srác”. :thumbsup:

Nem tévedhetetlen, nem legyőzhetetlen – nagy a tudása a démonokról, ördögökről, nem is fél tőlük, de van, amikor rábaltázik dolgokra, és hátrányba/fogságba kerül.

De sosem adja fel: amikor El Indio bandájának az egyik törzshelyére kell betörnie – az egyik legkedvencebb jelenetem. :thumbsup: –, ahol tele az egész hely felfegyverzett bandataggal, úgy jut be a helyre, hogy bedob közéjük üvegben egy démont, ami kifüstölög – mint egy könnygázgránát – megszállja az egyik bandatagot, és a többiek kénytelenek harcolni vele, hogy megfékezzék. A harc végén meg lazán besétál Elvis, és nem kell már senkivel sem huzakodnia. :-)))

Egyébként: El Indio (Humberto Busto) is egy hatalmas karakter – imádtam a csávót. :thumbsup: Ez basszus, fegyvert ránt mindenkire, válogatás és ész nélkül. :-D

Elsőre azt hittem, hogy Elvis ellensége lesz, de aztán kiszúrtam, hogy a főcímben van egy jelenet (egy későbbi – pontosan az utolsó, a nyolcadik részből), amikor együtt mennek „csatába”, így rájöttem, hogy össze fognak bandázni. :sör:

Ami marha jól is állt a filmnek. :thumbsup:

A harmadik nagy kedvencem pedig Nancy (Giselle Kuri) volt, a lány, akinek egy démon él a lelkében – de akit uralni tud, és elő is tudja hívni, ha kell – és akkor Isten irgalmazzon mindenkinek… :sör:

A csaj meg aranyos, laza és übercool – nem a zsánerem, de nagyon bírtam. :-)

A többiekkel sincs baj, nem azért – de ők hárman a kedvenceim.

Amit még nagyon bírtam, hogy nagyon ügyesen, és hatásosan oldották meg a démonok „megmutatását”: igazából mindig csak a démontól megszállt ember eltorzult arcát láttuk, a démont magát „direktben” sosem: csak tükörből, ott is csak egy-egy villanásra.

De azok milyen villanások voltak, bonyek – mint a rémálom… :eeekkk:

Mondjuk, nem mintha nem lett volna elég ijesztő egy-egy démontól megszállott ember képébe is belenézni, attól is kiverte a víz az embert.

(Nem rosszindulattal, csupán csendes megállapítással jegyzem meg, hogy ez a módszer arra is jó volt, hogy nem volt feltétlenül szükséges a legkifinomultabb, legprofibb CGI-ra szükség – és jótékonyan elrejtette a minőségbeli hiányosságokat…)

A sztori pedig: elsőre „szimpla” mentőakciónak tűnik – egy démon gyermekeket rabol, de nem akármilyeneket: olyanokat, akiket papok(!) nemzettek.

Ám a történet egyre bonyolódik, fény derül Elvis életének előzményeire is, és ott is egy gyermek (az unokaöccse) elrablására – és egy titkos szervezet („The Conclave”) kavarása is egyre jobban bejátszik az események alakulásába.

…és az utolsó két rész: piszkosul ott van a szeren, szerény nyomott, egyvágányú véleményem szerint. :respect:

(Az ötödik rész pedig határozottan fillernek éreztem… de annyira nem zavart.)

A sorozat utolsó része nem csak a kőkemény, epikus leszámolás miatt volt szívemnek kedves, hanem azért is, mert nem esik nagyon sok, más, démonos-ördögös film általam nem kedvelt sztereotípiájába: miszerint a démonokkal és ördögökkel az embernek egyedül, segítség nélkül kell megharcolnia.

Itt megjelennek az angyalok is, és harcba szállnak az emberek, az emberiség oldalán – ahogy én is hiszem és vallom, hogy mellettünk vannak, értünk és velünk harcolnak, ha kell – és soha nem hagynak egyedül bennünket.

…

A sorozat befejezése szerintem nagyszerű – és dob két olyan… hááát… szerintem nem is cliffet, de „folytatási lehetőséget”, amik miatt nagyon szívesen nézném a második évadot.

És a sorozatjunkie-n olvashattam is már a jó hírt: a Netflix berendelte a következő szezont. :thumbsup:

Igencsak beszarasztós, marha izgalmas, nagyszerű karakterekkel telepakolt sorozat a Diablero – aki bírja az ilyet, annak must see. :sör: