Azt hiszem mindig is voltak és lesznek „örök” témák, amikhez bármikor szívesen nyúlnak vissza a filmkészítők. 9/11 pont egy ilyen téma…
Őszintén szólva, nem kicsit aggodalmaskodtam, amikor ez a film megjelent a piacon: mert mi a fenét tudnak még ebből kihozni? Nem kaptunk még/már kicsit sokat (_sokkot_) a 9/11-es poszttraumatikus stressz szindrómákból? Nem… nem unalmas már egy kicsit a téma…? Hm?
Szóval, úgy sandán, laposakat pislogva szemeztem ezzel a filmmel… míg végül Tom Hanks és Sandra Bullock miatt csak belevágtam.
A film első órája igazolta is a félelmeimet… :-( Igen, próbáltak valami „mást, újat, frissebbet, nagyobbat” dobni a témában… de mégis megmaradtak a szélesre taposott úton.
A Kedvesem „nemtetszési” indokát ennél simábban levezette: neki egyszerűen nem volt szimpatikus a főhős kissrác. És valljuk meg, jogosan.
Értem én, hogy az „unicum” karakter nem az a habos-babos, puszilni valóan aranyos kisfiú – de eleinte tényleg nagyon nehéz volt szimpatikusnak találni… Mondjuk, én azért később „belejöttem”. :-)
És Sandra Bullock ide, Tom Hanks oda – mégis Max von Sydow mentette meg, és indította be a filmet.
De azt is el kell ismerni, hogy a történet a végére tartogatott néhány olyan kellemes-kedves-meglepő fordulatot, amik szerintem meg is koronázták az egészet, és arra a kijelentésre ragadtat, hogy igen, bár „lerágott csont” a téma, de ezt a filmet mégis érdemes volt megcsinálni. :sör:
Az alapsztorit nyilván mindannyian ismeritek: Oskar (Thomas Horn) egy különleges kissrác – istenigazából nem jön le, hogy mi a baja, de az, hogy nem százas, az biztos… –, akinél már csak az apjával való kapcsolata különlegesebb, aki folyton megoldásra váró rejtvényeket gyárt a fiú számára, aki lubickol ezekben a kalandokban. Az apa Thomas Schell (Tom Hanks) az egyik toronyban veszti az életét, emiatt Oskar még inkább magába forduló lesz – az anya Linda (Sandra Bullock) hiába próbálja „elérni” a fiút, az ettől csak még jobban bezárkózik, és rideg elutasítással „vág vissza”.
Ám egyszer, az apa holmijai között kutakodva Oskar talál egy kulcsot, és az a fixa meggyőződése lesz, hogy ez apja utolsó „nagy rejtvénye”, amit mindenképpen meg kell oldania.
Mint mondtam, nekem a végére kifejezetten összeállt az egész, és teljes megelégedésemre szolgált a film.
Mondjuk, én hajlamos vagyok a szentimentalizmusra és… szívesen meg is hatódok, ha arról van szó. :-)
Az apa-fiú kapcsolatok „bogozása” pedig kifejezetten a gyengém…
De tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki fogadja be hasonlóképpen az élményeket – ezért óvatosan ajánlom. :-)
Ui: Majdnem elfelejtettem szóvá tenni – John Goodman ennyire leírta magát…?! Vagy mi…?! Ugyanis az ő karaktere a filmben „Stan the Doorman”. És hogy milyen szintű megformálást igényel Stan? Hááát… kábé olyan „3. ajtónálló”… vagy „5. gárdista”… esetleg „16. lajbis parasztlegény”, ha próbálnék színházi hasonlattal élni.
Egy nulla, egy semmi karakter volt! Kovács XIII. Afanáz simán „elnyomta” volna a szerepet a BLASZ II-ből… nem egy John Goodman, ember!!!
Egyszerűen nem tudok napirendre térni az eset fölött… :eeekkk:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése