Szeretem a megindító történeteket is… nem tagadtam sohasem.
Mert nagyon jó öblösen röhögni egy filmmel, vagy izgulni,
vagy adrenalintól lüktetni. De számomra épp ilyen jó, amikor megérintik a
szívemet, és meghatnak.
Két ilyen filmről szeretnék most beszámolni.
Ha épp nem vagy hangulatban – van az úgy, sokszor magam
is így vagyok vele –, akkor bátran legyints erre a bejegyzésre, és skippeld.
:sör: De azért emlékezz rá, hogy egyszer mintha írtam volna valami „negédes, _férfiatlan_ :-P, netalán __istenes__(?!)”
:-PP filmekről… és akkor merj visszatalálni ide, és nyugodtan meríts erőt ebből
a két alkotásból. Mert a legerősebb harcosoknak is kell néha a megnyugvás, a
feltöltődés, amikor sátruk magányában levehetik edzett csatapáncéljukat, és
megengedik maguknak, hogy egyszerűen csak emberek legyenek… és hol vagyunk tőlük
mi, hétköznapi halandók?! :sör:
Shavua ve Yom –
One Week and a Day – Egy hét és egy nap
Izraelben vagyunk, amikor Eyal (Shai Avivi) és
felesége, Vicky (Jenya Dodina) a végére ér az egy hete
tartó „sivá”-nak, amit fiuk halála miatt tartottak.
Korábban megbeszélték, hogy a „gyászhét” letelte után
mindketten visszamennek dolgozni… de ezen a napon valahogy minden másként
alakul.
Ennek az egy napnak a történetét öleli fel a film, amiben
néha szavak nélkül, sokszor meg csak félszavakkal-félmondatokkal meséli el
nekünk az író-rendező, Asaph Polonsky
:respect:, a család történetét.
…ami egyszerre hétköznapi, egyszerre teljesen egyedi –
egyszerre ügyetlen, és esetlen, egyszerre csodálatos, és felemelő…
És nem nagyon kell hozzá más, csak egy bolondos, kajla, komolytalan,
valami elpusztíthatatlan belső derűvel rendelkező, félig felnőtt fiatalember, Zooler (Carmit Mesilati Kaplan) – egy csodákban és emberekben őszintén, és
teljes szívvel bízó kislány (szerintem ő Alona
Shauloff, de mivel a héber írást nem tudom olvasni, nem merem 100%-ra
mondani…) – és… két kismacska. :-)
És a nap végére így jutunk el oda, hogy…
…eljutunk valahova. :-)
Tele emberséggel – emberi gyengeséggel, hibákkal – tele
szomorúsággal és gyásszal – és mégis tele életszeretettel és… életörömmel.
Ilyen (már bocsánat) „faékszerűen egyszerű” történetet,
amiben ennyi értelem, érzelem és szív van – korábban el sem tudtam volna
képzelni.
Őszinte döbbenettel néztünk a film végén egymásra
Katicámmal: mert a súlyos, fájdalmas, lelket megtörő élethelyzet ellenére… gyönyörű
volt – és felemelő. :respect:
Must see…
Where Hope
Grows – Ahol a remény terem
Az „egyszer majdnem
lett belőle valaki” baseballos Calvin
(Kristoffer Polaha) már pár éve az
alkoholizmus útjára lépett – és csak úgy teng-leng bele a világba.
Vele él a 17 éve nagylánya, Katie (McKaley Miller),
de ő sem nagyon nézi sokba a minden éjszaka/hajnalban teljesen lerészegedve
hazatántorgó apját.
Ám egy napon Calvin
a helyi szupermarketben összefut a zöldség-gyümölcs részlegen dolgozó, Down-szindrómás Produce-szal (David DeSanctis),
aki teljesen előítéletmentesen, és őszinte barátsággal/rajongással néz fel rá.
És ettől Calvin
– aki már megszokta a lenézést, és a megvető pillantásokat – teljesen
megdöbben, és összezavarodik.
De valahogy szeretné érteni Produce (túl)áradó életörömét, és lelkesedését, ezért… zavartan és
zavarodottan keresi a társaságát.
Aztán valahogy… mindenki meglátja a másikban a jót és a
szépet, és mindenki méltó szeretne lenni ahhoz, amit a másikuk lát őbenne.
…és elkezdődik egy felemelő, drámával és szeretettel teli
barátság.
Én anno nagyon szerettem a magyar tévében is (részben?)
leadott: „Life Goes On – Az élet megy tovább” című sorozatot (4 évadot forgattak
1989-1993 között), amiben a(z egyik) főszereplő Corky (Chris
Burke) Down-szindrómás volt.
Hasonló jellegű film ez is, hiszen azt mutatja meg, hogy
egy Down-szindrómás fiatalember gyönyörűen tud élni, és képes másoknak segíteni.
De méltatlan lenne, ha nem szólnék Calvin legjobb barátjának Milt-nek
(William Zabka) a történetszáláról,
ami egyrészt szintén súlyos, másrészt nagyon szép bemutatása egy barátságnak –
és a végén drámaian ér össze Produce
történetével… :respect:
Ráadásul a filmben nagyszerű dalok csendülnek fel, mint
pl. Kyle James Hauser – Life, Love and
Pain című száma. :sör:
Katicám a film végén csillogó szemmel rám nézett, és azt mondta:
„Ez egy nagyon jó film volt!” – én
pedig csak csatlakozni tudok hozzá. :thumbsup:
Fantasztikus, felemelő mozi.
Must see…
Ui: Az utolsó beillesztett kép megtévesztő lehet. ;-) Ne ragadtassátok magatokat miatta... hm... „túl magabiztos” következtetésekre. :-) :sör:
De muszáj volt beillesztenem, mert nagyon tetszett. :sör:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése