Bosszú, bosszú, bosszú… Skandar Graun óta tudjuk, hogy
micsoda Káoszt tud hozni ez a szó… de ha tettekre is sarkall, akkor meg főleg.
Ezzel volt csordultig tele a következő két filmélményem.
Revenge – A
bosszú
Már a cím se stimmel, szerény, nyomott, egyvágányú
véleményem szerint.
Ami ebben a filmben történik, az nem „revenge”, hanem „self
defense” – és ez nem kis különbség, (mind tettben, mind amúgy büntetőjogilag) úgy
vélem.
De ne legyünk kicsinyesek: mert kell ám itt
nagyvonalúság, bőven. Azzal sokkal jobban eladhatóbb egy film, hogy „Revenge” – marketing, fogadjuk el, lépjünk
tovább. (Azt, hogy emiatt lehetett volna akár „Killing”, akár „Hunting”
is… hagyjuk.)
Akasszuk most fel a „disbelief”-ünket egy vállfára, aztán
tegyük be a szekrénybe, zárjuk rá a szekrényajtót, aztán a szobaajtót, végül a
lakást, és menjünk el a kert végében lévő fáskamrába, és zárkózzunk be.
Így lehet nekivágni ennek a filmnek, hogy aztán ne
akadjunk fel minden csipp-csupp semmiségen, miszerint egy felnyársalt ember,
hogy tud lejönni saját találékonyságából a nyársról… meg milyen az, amikor egy
felforrósított, alumínium sörös dobozzal égetjük ki az átszúrt sebünket… és
akkor se vonjuk fel kissé meghökkenve a szemöldökünket, amikor kiderül, hogy a
hasi sebünket, és kibuggyanó belszerveinket érdemes és lehetséges folpackos
körültekeréssel elsősegélyben részesíteni… és azzal meg aztán ne is
foglalkozzunk, hogy a film alapvetése az, hogy minden emberben kb. 10-15 liter
vér csobog (kivétel a főhősnő, benne inkább 20-25 lityi…), és olyan, hogy „vérveszteség
miatti eszméletvesztés”, az gyakorlatilag nem létezik.
Persze, minek is agyalnánk ilyesmin egy olyan film
esetében, amikor a forgatás felénél(!) elfogyott a művér, és még hozatni
kellett. (A legvégén lévő konkrét vérfürdőhöz meg gondolom, külön szállítmányra volt szükség, eleve…)
Na, most hogy tudjuk, hogyan kell nézni ezt a filmet,
üljünk le elé, és nézzük végig.
Utána keljünk fel a fotelből/kanapéról, és jobb kezünkkel
vakarjuk meg a bal fülünket… majd kissé zavartan ismerjük be, hogy ennél
szexistább, a nőt, a női testet tárgyiasítóbb filmet aligha láttunk mostanság.
Hiába „Főhősnő” benne Matilda Anna Ingrid Lutz: az összes beállítás a testének
tárgyiasítását szolgálja, ami _egyértelműen_
a hímek örömére van.
Hiába neki szurkolunk, hiába SPOILER ON győz a végén SPOILER OFF
akkor is úgy érezzük, ezzel nem csak ő, hanem a női nem is (csatát) veszített.
Lehet, hogy megetették azzal, hogy ez a film „feminista
csatakiáltás” lesz, mégiscsak az ösztönlény férfiak a célközönség, akiknek a
kamera is nagyban segít azzal, hogy állandóan a „peach” popsit mutogatja, hogy „odass,
öcsém! nem semmi, ugye?!”. :-PPP
A „gyönge, csini/bomba szőke, akiből gyilkológép lesz”
nem ismeretlen a filmkultúrában (vagy filmkulturálatlanságban… :-/ ), egy igazi
archetípus, szóval, láttunk már ilyet.
A sztori alaphelyzete meg nekem eléggé felidézte David
Osborne: Open Season/Vadászidény című könyvét…
De mondjuk a nyers sebekben turkálásokban, kitüremkedő
belső szervekben, spontán önműtétekben, a csobogó vér mennyiségében jócskán
fölülmúl sok-sok elődöt.
Ha meg ez volt a cél, akkor király – ha meg nem ez volt… akkor is be kell érni ezzel, mint „dicsérendő”. :-P
Őszintén szólva, meg vagyok döbbenve, hogy egy női
rivjúíró sem kérte még ki magának ezt a filmet: ami megdöbbentően tárgyiasítja
a női testet.
Nemrég nagy tisztelettel írtam a Я тоже хочу-ban szereplő Alisha Shitiková-ról, aki abban a műben
rengeteget fut (egyedül) teljesen meztelenül a hóban – mégis, 100x jobban
tiszteli az orosz film a Nőt, a női testet, mint a Revenge.
Alapvetés: amikor Alisha meztelenül végre emberek
(férfiak) közé ér, az első férfi felpattan, és beburkolja egy kabátba.
Matilda meg végig egy csöppnyi „forrónadrágban”/bugyiban
van egész filmben – mégis sokkal tiszteletlenebbnek érzem a Revenge-t…
Persze, _én_
minek „sértődjek meg” miatta: nem is sértődök. Csak taszít. :-PPP Pedig nem
vagyok sem prűd, sem elhanyagolható tisztelője a női szépségnek.
Tolakodó, arcátlan szexizmusán, és a hektoliterszámra
szétlocsolt véren kívül nem értem, hogy mivel nőtt volna ez a film az átlag „B”-kategória
fölé.
The Foreigner –
Az idegen
Nekem ez már sok(k) volt a „bosszúból”…
– Bosszút állok a
lányom haláláért!
– Bosszúból
árultalak el, az öcsém/bátyám halála miatt!
– Azért tettem,
hogy bosszút álljak rajtad!
– Ezt bosszúból meg
fogom bosszulni! Ha bosszant, ha nem!
– Az általános
iskolában kilöttyentetted a kakaómat, bosszúból most… 30 évvel később… megölöm
az egész családodat!
– A oposszum bosszú
hosszú! Lasszó hosszú bosszú!
…
Oké… mert lehetett volna ez egy jó film. De az, hogy itt _mindent és mindenkit_ a bosszúállás
vezéreljen… az azért már a torkomon akadt. :-PPP
Eleinte még szurkoltam… aztán már csak szánakoztam… végül
undorodtam az egésztől.
Mindenki bosszút állt benne mindenkin… és rajtam most
megbosszulta magát az, hogy Jackie Chant
és Pierce Brosnant is szeretem.
Kár ezért a filmért. Hogy csak ennyi mondanivalója volt.
:-(((
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése