La Fille du Puisatier – A kútásó lánya

Beismerem, én is gyarapítom azon filmrajongók táborát, akik… hm… „nincsenek túl elragadtatva”, amikor egy-egy remake (vagy csupán az arról szóló hír…) a szemük elé kerül.

De be kell vallanom, néha belefutok egy-egy olyan filmbe, amiről csak a megnézése után derül ki számomra, hogy remake volt – és mégis örülök, hogy elkészítették, mert különben sosem találkoztam volna a történettel.

Így jártam most is. :-)

A 2011-es Daniel Auteuil fémjelezte „La Fille du Puisatier – A kútásó lánya” az azonos című, 1940-ben készült, Marcel Pagnol által írt és rendezett, Fernandel (eredeti nevén: Fernand Joseph Désiré Contandin) és sajnálatos módon az általam korábban nem ismert :shameonme: Raimu (eredeti nevén: Jules Auguste Muraire) főszereplésével leforgatott film – „újrája”.

Gyerekkoromban nagy Fernandel rajongó voltam… de nem rémlik, hogy láttam volna vele/tőle „A kútásó lányát”… igaz, sajnos nem sok Fernandel-filmre emlékszem kristálytisztán… „Az esőkabátos ember, Alvajáró Bonifác, Az utolsó ítélet”… ezekre határozottan derengenek – de jóval többet láttam, az biztos. :-(

 

Szóval, Fernandel tisztelgésem után :respect: visszatérnék a főtémámhoz: hogy hálás vagyok Daniel Auteuil-nek, hogy elkészítette, rendezte, Marcel Pagnol eredeti forgatókönyvét újraírta, és Pascal Amoretti (fő)szerepét is eljátszotta. :respect:

Mert ez egy gyönyörű, szívet melengető, igazi lélekemelő történet. :leborul:

Régen láttam ennyire csodálatos, magával ragadó filmet… :amazing:

Talán kicsit túlidealizált, mert ennyi végtelenül becsületes és tisztességes, szerethető ember a világon nincs (mondatja velem ezt a pesszimizmusom… :-/ ), mint amennyi ebben a filmben feltűnik… de ezen nem vagyok hajlandó fennakadni.

Annyira örömteli és szép álom, hogy micsoda fantasztikus emberekkel van tele a filmbéli francia álomvilág… hogy képtelen vagyok nem szeretni és körül rajongani ennek az álomnak minden egyes percét. :respect:

Daniel Auteuil (aki az 1980-as „Les Sous-doués – Éretlenek” óta egyik kedvenc francia színészem!) alakítja Pascal Amorettit, egy provence-i kisváros elismert kútásóját, aki özvegyemberként neveli öt lányát. 

Munkatársa Félipe Lambert (Kad Merad – másik nagy kedvencem, Dany Boon filmjében szerettem meg őt, ami a „Bienvenue chez les Ch’tis – Isten hozott az Isten háta mögött”), aki nagyra tartja és tiszteli Pascalt, és akinél tisztességesebb és szerethetőbb embert aligha láttam a filmvásznon.

E két nagyszerű francia színész által életre keltett csodálatos karakterek adják a film gerincét, és bármelyikük is van képen, bármikor, azok a pillanatok csodálatosak. :respect:

Pascal legnagyobb lánya, Patricia (Astrid Bergés-Frisbey) beleszeret a városi boltos, Monsieur Mazel (Jean-Pierre Darroussin) fiába, Jacques-ba (Nicolas Duvauchelle) és együtt is töltenek egy szerelmes éjszakát.

Ám még aznap éjjel Jacques-t már a frontra vezénylik – míg Patricia áldott állapotba kerül.

Patricia azt hiszi, Jacques előre tudta, hogy másnap már nem lesz itthon, és csúnyán becsapta őt.

Elmondja apjának, aki úgy tartja tisztességesnek, hogy a Mazel család elé tárják az esetet – ám Mazelék meg azt hiszik, hogy csak a pénzük miatt akarnak az Amorettik „rájuk akaszkodni”, ezért elutasítják őket.

Kár lenne tovább folytatnom a történet ismertetését, mert három szóval össze lehet foglalni: szeretet, tisztesség, emberség. :respect:

Pedig a szeretett és szívünkhöz közel álló szereplők is botlanak az Élet rögös útján járva: döntenek rosszul, tartanak haragot, tesznek olyat, amit később megbánnak… De képesek ezekből a helyzetekből kijutni, megbánni, jóvátenni és megbocsátani, ami miatt én felnézek rájuk, és végtelen elismerést érzek irántuk.

Fantasztikus egy alkotás, csodálatos és nagyszerű francia színészekkel, lélekemelő történettel. :respect:

Azt hiszem, ez egy olyan mű, amit többször is látni kell. :thumbsup: