2012. augusztus 13., hétfő

Pandorum & Battleship – Csatahajó


„I’m back in the saddle again”:-) (Vagy ezt inkább a következő Longmire-rivjúmnál kellett volna elsütnöm…? Most már mindegy. :-) )

Megint volt egy kis nyaralás (Tihany-alsó… ööö… „alsó” a francokat! Belső! Mármint Belső-tó, na. :-) ), és éjszakánként egy-egy könnyű kis film, kikapcsolódásként.


Pandorum


„Könnyű kis film” – aha…

Hogy ne ébresszem fel a családot, fülhallgatóval nyomtam végig… el sem tudom mondani, hogy mekkora élmény egyből dobhártyára nyomni a halálsikolyokat és a visításokat. Majd próbáljátok ki ti is egyszer… :-)

Lényeg az, hogy úgy döntöttem, bepótolom ezt a régi elmaradásomat.

Összességében azt kell, hogy mondjam: tetszett. :sör:

A mutáns szörnyek elöli bujkálást-menekülést (ez a „halálsikolyos-visításos” rész…) kissé túlspilázottnak tartottam, mintha csupán azt a célt szolgálta volna, hogy kitöltse a játékidőt a csattanóig…

De a befejezés és a magyarázat nekem kifejezetten a kedvemre volt: úgy éreztem, van benne eredetiség és felépítettség.

Dennis Quaid és Ben Foster nagyon jól hozták a főszálat :sör: Cung Le remek volt, mint „érthetetlen nyelven” beszélő harcos – Eddie Rouse is nagyszerűen alakított, mint közveszélyes „patkányvadász”.

Norman Reedus feltűnésekor szinte felkiáltottam örömömben – nagyon bírom a fazont! :sör: – erre bonyek… szerintem nem volt három(!) percet sem képernyőn… :eeekkk: Ez azért szemétség… :-/

Visszatérve a főcsapásra: a feeling nyomasztó és félelmetes… talán kissé túlhúzott… de a befejezés számomra mindenképpen megérte. Mert akkor valahogy összeállt a kép. :sör:

Nem azt mondom, hogy „hajrá, még sok ilyet!” – de nekem határozottan kedvemre volt az élmény. :sör:


Battleship – Csatahajó


A poszterválasztásom nem véletlen: ez képezi le legjobban a film… velejét. :-/

Harcos amcsi katonacsaj, szőke, szerelmetes szépség és a nyálas, álmacsó-fakehero: ez a Battleship. :thumbsdown:

Újra leszögezem: Taylor Kitsch nekem nagy kedvencem volt a Friday Night Lights-ban. :sör:

…de a John Carter és a Battleship immár fényesen (…sötéten…) megmutatták, hogy sajnos… hm… alkalmatlan a „hero”-nak. Teljesen hiteltelen, abszolút inkompatibilis.

Le kellene szakadni arról, hogy őt erőltessék ebben a szerepkörben. Sajnos. :-/

De térjek vissza a filmre: hát az valami frenetikus volt! :neeem:

Jószerével semmi jót nem tudok róla mondani… Sablon-zsáner, a „hős amerikai katona megmenti a világot”-szcénában fellőtt újabb csillagos-sávos petárda – de nem annyira _durran_, mint inkább… _pukkan_. :thumbsdown:

És ezzel a filmmel is van egy olyan sirámom, mint a Pandorum kapcsán Norman Reedus-szal.

Tadanobu Asano – fantasztikus japán színész. :respect:

Ichi, the KillerMongolZatoichi – és az utánozhatatlan és feledhetetlen Survive Style 5+. :leborul: :megarespect: (Mondjuk, én még a Tokyo Zombi-t is szerettem tőle… de az már tényleg egyéni agylövés. :-) )
 
…erre a Thor után még azt is bevállalja, hogy a Battleship-ben tékozolja tovább istenáldotta tehetségét… :verysad:

Miért…?! :-( Mert, ha csak a pénzért, akkor… :-( :-(


Összefoglalva: ez a remek „torpedó”-adaptáció sikeresen felcsigázott arra, hogy a készülő „Tetris” filmet feszülten várjam. :irónia:

…remélem, abban is Taylor Kitsch fog domborítani.

Vagy homorítani.
 :neeeeeem:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése