Beismerem, én is gyarapítom azon filmrajongók táborát, akik…
hm… „nincsenek túl elragadtatva”, amikor egy-egy remake (vagy csupán az arról
szóló hír…) a szemük elé kerül.
De be kell vallanom, néha belefutok egy-egy olyan filmbe,
amiről csak a megnézése után derül ki számomra, hogy remake volt – és mégis
örülök, hogy elkészítették, mert különben sosem találkoztam volna a
történettel.
Így jártam most is. :-)
A 2011-es Daniel Auteuil fémjelezte „La Fille du Puisatier – A kútásó lánya”
az azonos című, 1940-ben készült, Marcel Pagnol által írt és rendezett, Fernandel (eredeti nevén: Fernand
Joseph Désiré Contandin) és sajnálatos módon az általam korábban nem ismert :shameonme:
Raimu (eredeti nevén: Jules
Auguste Muraire) főszereplésével
leforgatott film – „újrája”.
Gyerekkoromban nagy Fernandel
rajongó voltam… de nem rémlik, hogy láttam volna vele/tőle „A kútásó lányát”…
igaz, sajnos nem sok Fernandel-filmre
emlékszem kristálytisztán… „Az esőkabátos
ember, Alvajáró Bonifác, Az utolsó ítélet”… ezekre határozottan derengenek – de jóval többet láttam, az biztos. :-(
Szóval, Fernandel
tisztelgésem után :respect: visszatérnék a főtémámhoz: hogy hálás vagyok Daniel
Auteuil-nek, hogy elkészítette, rendezte, Marcel Pagnol eredeti
forgatókönyvét újraírta, és Pascal
Amoretti (fő)szerepét is eljátszotta. :respect:
Mert ez egy
gyönyörű, szívet melengető, igazi lélekemelő történet. :leborul:
Régen láttam ennyire
csodálatos, magával ragadó filmet… :amazing:
Talán kicsit
túlidealizált, mert ennyi végtelenül becsületes és tisztességes, szerethető
ember a világon nincs (mondatja velem ezt a pesszimizmusom… :-/ ), mint amennyi
ebben a filmben feltűnik… de ezen nem vagyok hajlandó fennakadni.
Annyira örömteli és
szép álom, hogy micsoda fantasztikus emberekkel van tele a filmbéli francia
álomvilág… hogy képtelen vagyok nem szeretni és körül rajongani ennek az álomnak
minden egyes percét. :respect:
Daniel Auteuil (aki az 1980-as „Les Sous-doués –
Éretlenek” óta egyik kedvenc francia színészem!) alakítja Pascal Amorettit, egy provence-i kisváros
elismert kútásóját, aki özvegyemberként neveli öt lányát.
Munkatársa Félipe Lambert (Kad Merad – másik nagy kedvencem, Dany Boon filmjében szerettem meg őt, ami a „Bienvenue chez les Ch’tis – Isten hozott az Isten háta mögött”), aki nagyra tartja és tiszteli Pascalt, és akinél tisztességesebb és szerethetőbb embert aligha láttam a filmvásznon.
E két nagyszerű francia színész által életre keltett csodálatos
karakterek adják a film gerincét, és bármelyikük is van képen, bármikor, azok a
pillanatok csodálatosak. :respect:
Pascal legnagyobb lánya, Patricia (Astrid Bergés-Frisbey)
beleszeret a városi boltos, Monsieur Mazel (Jean-Pierre Darroussin)
fiába, Jacques-ba (Nicolas Duvauchelle) és együtt is töltenek egy
szerelmes éjszakát.
Ám még aznap éjjel Jacques-t már a frontra vezénylik – míg Patricia
áldott állapotba kerül.
Patricia azt hiszi, Jacques előre tudta, hogy másnap már nem lesz
itthon, és csúnyán becsapta őt.
Elmondja apjának, aki úgy tartja tisztességesnek, hogy a
Mazel család elé tárják az esetet – ám Mazelék meg azt hiszik, hogy csak a pénzük miatt
akarnak az Amorettik „rájuk akaszkodni”, ezért elutasítják őket.
Kár lenne tovább folytatnom a történet ismertetését, mert három szóval
össze lehet foglalni: szeretet, tisztesség, emberség. :respect:
Pedig a szeretett és szívünkhöz közel álló szereplők is botlanak az
Élet rögös útján járva: döntenek rosszul, tartanak haragot, tesznek olyat, amit
később megbánnak… De képesek ezekből a helyzetekből kijutni, megbánni, jóvátenni
és megbocsátani, ami miatt én felnézek rájuk, és végtelen elismerést érzek
irántuk.
Fantasztikus egy alkotás, csodálatos és nagyszerű francia színészekkel,
lélekemelő történettel. :respect:
Azt hiszem, ez egy olyan mű, amit többször is látni kell. :thumbsup:
Láttam ezt a filmet kb. egy hónapja Katival. Egészen a végéig nagyon szerethető film volt, de azt hiszem, nehéz vitatni, hogy a legvégén már sok lesz a szerethetőségből és a cukormázból - ha csak egy egész kicsit visszavettek volna, sokkal több tartása lett volna a filmnek. Nekem a legvégéhez nem volt gyomrom, és Kati, aki szintén végig örömmel nézte, szintén a szemét forgatta. Nagy kár, mert egy kellemes, "békebeli", nosztalgikus érzést árasztó film botlik el a saját lábában. Így nem tudom sajnos jó szívvel ajánlani.
VálaszTörlésJustin