(Ez a sok cím mind ugyanazt a filmet takarja… :-) )
Egy csöndes, elgondolkoztató, lassan hömpölygő, de szerethető mozi…
1952-ben járunk, a kanadai Baffin-szigeten, ahová egy kórházhajó érkezik, hogy az eszkimó őslakosságot szűrővizsgálják. Ekkor derül ki, hogy főhősünk, Tiivii (akit a nagyszerű inuit színész, Natar Ungalaaq formál meg) TBC-vel fertőzött – a vizsgálat eredménye után már le sem engedik a hajóról, hanem azonnal elindulnak vele (és a többi fertőzöttel) Québec-be.
Tiivii-t senki nem kérdezi, és kérdéseire senki nem ad választ…
„– Tiivii, you're sick. You must stay on the boat. You're going south for treatment. Your wife and daughters can go back to the land.
– Leave right now? But I can't leave them all alone!
– All the sick people are staying on the boat. No other choice.
– No, that's impossile. If I leave, who will hunt for them?”
Három hónap(!) hajózás után érnek a célhoz, ahol az eszkimó nyelvét senki nem beszéli, hagyományait senki nem tiszteli, senkit nem érdekel, hogy milyen közösségből jött, mit ismer és mit nem. Amikor a ruháit kidobják, haját és bajszát levágják, és bolognai spagettit adnak neki enni, rögtön nyilvánvalóvá válik a nagyvilág vele szembeni tiszteletlensége, és hogy milyen ijesztően közönyös/közömbös uniformizálással akarja őt „lenyelni” a rendszer…
„I didn't know a person could feel... more alone among Whites than lost out on the land.”
A kezelés pedig egyáltalán nem „gyors lefolyású” – két évre taksálja az orvos, ami a családjáért aggódó Tiivii-t egyáltalán nem nyugtatja meg.
A helyzet nemhogy javulna, de egyre romlik – mindaddig, amíg egy Tiivii-vel törődő ápolónő ki nem harcolja, hogy ebbe a szanatóriumba szállítsanak át egy szintén tüdőbeteg inuit fiút, aki beszél franciául is.
A férfi és a fiú között barátság szövődik, és a fiú kapocs lesz az addig rideg és idegen világ felé is, ami lassan kinyílik az addig magára hagyott, perifériára szorult inuit felé…
Szerethető film, ha még nem mondtam volt. :-)
…és korábban soha nem gondoltam volna, hogy egy telefonbeszélgetés lehet egy film csúcspontja. :respect:
Nem igazából „eszkimó/inuit” film, hisz a nagyvárosban, pontosabban egy szanatóriumban játszódik az egész, inkább az „egy idegen a nagyvilágban” stílusú kánonba illeszkedik… miközben szól elfogadásról, megértésről, családról, barátságról, valamint a hagyományos és a modern élet találkozásáról. Meg Életről és Halálról…
Nem tudom, hogy kinek lesz még kedve, ideje, hangulata ehhez a filmhez… de nekem, nekünk nagyon tetszett.
„This is no place to bury an Inuk. Too many spirits. Not enough space. No animals.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése