2012. január 22., vasárnap

Third Star

„29 éves vagyok ma. Nem érem meg a harmincat. De azért jól vagyok. Igazán jól.
(…)
Néhány barátom elvisz a kedvenc helyemre a Földön. A Barafundle öbölbe.”




Azt hiszem, ezzel a pár mondattal lehet a legjobban összefoglalni a film történetét…

Véletlenül találtam erre a Benedict Cumberbatch filmre, és nem, nem „Sherlock-pótlékot” kerestem. :-)

Az élettől búcsúzó kedvére és tiszteletére négy barát túrára indul, miközben felidézik barátságuk pillanatait, és eltűnődnek azon, hogy miért és merre vezetett az életük.

„Mindannyian elfelejtettük azt a pillanatot, amikor ráébredtünk, hogy nem játszunk a Világbajnokságon, hogy nem mi leszünk az elsők a Marson. Az álmaink inkább képzelődések voltak, nem lehetőségek.”

Közben pedig járják a csodálatos wales-i vidéket, mi pedig nem csak a tájban, de a közös elmerengésükben és barátságukban is elgyönyörködhetünk.


Nem hangzanak el veretes szólamok – istenigazából csak egyszer indul ilyen irányba a monológ, de szerencsére gyorsan hamvába hal… nem is illik ide, mert szájbarágás nélkül is tudjuk-érezzük, miről szólnak a pillanatok, és egy-egy csöndes, néma összenézés többet mond minden szónál.

Benedict Cumberbatch nagyszerű, és partnerei (Tom Burke, J.J. Feild és Adam Robertson) karakteres, mégis visszafogott játékkal egészítik ki a történetét. Tényleg olyan érzése van az embernek, hogy valóban négy régi haver ökörködik-veszekszik-segíti egymást, nem pedig négy profi színész.

„- Most alhatunk egy sátorban, amit ráadásul anorexiásoknak készítettek.
- Na, majd ölelgetlek.
- Itt a késem. Ha valaki Túl a barátságont akar játszani, Rambóvá változom!”


Az út során, amiről egyre inkább érezhető, hogy utolsó közös útjuk, lassan mindenki megnyílik, és ki/elmond olyan dolgokat, amiket talán sokkal régebben ki/el kellett volna mondani…
…és amikor elérik a Barafundle-öblöt, nem csak ők, mi is úgy érezzük, megérte a megtett út minden egyes lépését.



Ahogy az utat járták, ünnepelték az életet, de az öböl az út végét, célját és értelmét jelenti, és ez újra önvizsgálatra késztet mindenkit…

A film befejezése pedig… minden bizonnyal az ember lelkébe ég. :respect:

Igazából hangulatról, érzésekről szól az egész... és a befogadónak is megfelelő hangulatban kell lenni hozzá.
De szerintem megéri. :sör:

3 megjegyzés:

  1. Beszerezve...

    Justin

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsi leszek, neked bejön-e... Te kevésbé vagy... hm... érzelgős-érzelmes, mint én. :-)

    Én inkább a Tracker-t gondolnám jobban a te filmednek. :sör:

    VálaszTörlés
  3. Most épp az Arrow-t nézem, nem tudlak behozni, úgy darálod befelé filmeket... Nyilván meglesz a Tracker is.
    Emezt (Third Star) asszonnyalnézősnek szántam, hatalmas Sherlock rajongó (2. évad utolsó epizódot gyűrjük).

    Justin

    VálaszTörlés