Sekai no chûshin de, ai o sakebu – Crying Out Love in the Center of the World & Parker

Sekai no chûshin de, ai o sakebu – Crying Out Love in the Center of the World

Alapvetően és finoman szólva is nem vagyok oda a romantikus drámákért… :-P :-)

…de mégis akad néha olyan, ami meg- és betalál. :thumbsup:

Ilyen volt például a 2004-es „My Life Without Me – Az élet nélkülem”. :respect:

És milyen érdekes, hogy a film, amire most ráakadtam: „Sekai no chûshin de, ai o sakebu – Crying Out Love in the Center of the World”, szintén nagyon hatásos – és szintén 2004-ben készült…

A főszereplő Saku (a felnőttet Takao Osawa, míg a diákkori énjét Mirai Moriyama alakítja) éppen esküvője előtt áll kedvesével, Ritsukó-val (Kô Shibasaki), amikor a lány váratlanul elutazik Takamatsu-ba, ahol tizenhét évvel ezelőtt mindketten az iskolai éveiket töltötték.

Saku is repülőre száll, és odautazik – és megrohanja ezernyi emlék, ami középiskolás szerelméhez, Aki-hoz (Masami Nagasawa) fűzte.

És mivel kettejük közös szokása anno az volt, hogy magnókazettákon rögzített üzenetekkel (is) tartották a kapcsolatot, Saku előveszi ezeket a kazettákat, és azokat újrahallgatva, ifjúkori emlékezetes élményeinek helyszíneit bejárva, felelevenedik előtte a középiskolai nagy szerelmének édes-bús emléke…

Valami gyönyörű ez a film. :respect:

Az egyszeri néző nem nagyon tud mit tenni – csak hagyja, hogy együtt hömpölyögjön vele, miközben egyre inkább beszippantja és maga alá gyűri a fiatalok szerelmének felemelő, keserédes története.

A film olyan képekkel manipulál (a szó jó értelmében véve!), hogy az szinte fáj: az ifjúkori boldogság képei mind aranyban, sárgában, napsütésben pompáznak, a képkockák szinte nevetnek – míg a szerelem végén, valamint jelenkorban minden szürke és kék, az ég pedig vagy „csak” borult, vagy az eső is esik…

A zenéje pedig… talán nem is emlékszem másik olyan japán filmre, ami ilyen remekül választotta meg a zenéit – pedig általában jó a japán filmesek zenei ízlése. Ez az alkotás mégis különleges mind között.

Muszáj kiemelnem a tornatermi, zongorás jelenetet, amit látva-hallva a libabőr futkározott a hátamon… :leborul:

(Mondjuk, ezzel lehet, hogy egy picit elfogult vagyok… egyszer egy barátom „zongorabuzi”-nak is nevezett, amit kikérek magamnak! :-P :-) )

…de a befejezés olyanra sikeredett, hogy még a stáblistát is végignéztük/hallgattuk a Kedvesemmel, annyira a hatása alá kerültünk… :respect:

És a film végére kiderül, hogy Ritsukó-nak is van köze Aki és Saku szerelméhez… nem is kevés…

Érdekesség, hogy Kyouichi Katayama „Koi Suru Sokuratesu – Socrates in Love” című regényéből készült mozi után egy tizenegy részes japán tévésorozatot is forgattak Akiról és Sakuról.  Kyouichi Katayama részt vállalt az egyes epizódok forgatókönyveiben is.

A magamfajta meglett férfiember :-) könnyen hiszi azt, hogy „szerelem”-témában már nem nagyon tudnak neki újat mutatni… és talán a nosztalgikus középiskolás emlékek is rásegítettek egy kicsit… de a „Sekai no chûshin de, ai o sakebu – Crying Out Love in the Center of the World”-nek mégis sikerült ez. :respect:

Magányos, megkeseredett pasasoknak nem annyira :-) de csajoknak és pároknak :-) jó szívvel ajánlom. :sör:

Parker

Hát ez meg mi a francnyavalya volt… ?!?! :eeekkk: :-SSSS :-///////

Italian Job és Transporter keverék – Jennifer Lopezzel(!!!) súlyosbítva… :-PPPPPPPP

… a végeredmény pedig ennek egyenes következménye: valami nagyon-nagy sza… sza… szardella paszta. :-PPPP :thumbsdown:

Mintha Jason Statham még csak nem is lassítana a „steven seagal-i mélységekbe” vezető lejtőn…

Szégyen.

:shameonhim:

:-(