2013. május 22., szerda

Gold Rush s03 & Deadliest Catch s09



Oké, mert ugye van az úgy, hogy az embernek elő kell rukkolnia a farbával…

…hogy utána a barátai a kificamodott ízlése miatt jól rugdoshassák. Farba. :-)

Igen, „guilty pleasure” – és shame on me ide vagy oda: szeretem a Discovery dokurealityjeit. :thumbsup:

Többet is, mit ne mondjak… de most csak kettőt ragadnék ki közülük.

Gold Rush s03



Az első évadban röhögni néztem Todd Hoffmanékat – de később már azt is kínosnak éreztem, és hagytam a fenébe… Olyan rakás szerencsétlenség voltak, hogy a fal adta a másikat. :-PPP

Todd a házépítésével(!) – és a végtelenül „okos” Jimmy Dorsey… Óhhh…  amikor eleinte az ember még röhög a bénázáson… de aztán már szégyelli, hogy egy rakás… hm… kevéssé tehetséges és egyáltalán nem sikeres ember töketlenkedését nézi.

…valahogy mégis lett második évad, és valamiért abba is belecsaptam.

Hoffmanék ott vették fel a fonalat, ahol az előző évadban letették: azaz ugyanolyan bénák voltak. :-/

Talán már a készítők is soknak tarthatták a sorozatos… nem is annyira amatőrizmusukat, mint inkább dilettantizmusukat, és a második évadra behoztak két új szálat.

„Dakota” Fred Hurt-öt és fiát, Dustint, Porcupine Creek-en, valamint John és Parker Schnabelt, Big Nugget Mine-ban – Todd Hoffman és csapata pedig Quartz Creek-en… hm… birkózott saját korlátaival és tudásbéli hiányosságaival.

Fred és Dustin Hurt között eleinte olyan harapásra kész ideg feszült, mint az „American Chopper”-ben, Paul Teutul Senior és Junior közös munkássága alatt…


Parker Schnabel 17 évesen vette át a Big Nugget-et nagyapjától a 91 éves John Schnabel-től, és érdekes volt megfigyelni, ahogy a lezser srác lassan beletanul a dolgokba, és egyre komolyabb és érettebb lesz… Nagyon szimpatikus volt az egész Schnabel-család. :sör:

…és ahogy haladt előre az évad, Hoffmanék is kezdtek lassan megkomolyodni, és nem csak alulról ugatni a szakmát, mint kutya a Holdat…

Nos, végül nem volt valami nagyon gyümölcsöző a három csapat számára a második évados termés…

Hoffmanék 93 uncia (2,79 kg) aranyat bányásztak, ami kb. 139.500$ (kb. 31 millió forint), Fred és Dustin 80 unciát (2,4 kg), kb. 120.000$ (kb. 27 millió forint) – míg a fiatal Parker mínuszban végzett… :-/

Így jutottunk el az aktuális, harmadik évadig: aminek mindhárom csapat vérmes reményekkel vágott neki – Todd Hoffman nem kevesebb, mint 1000 (ezer!) uncia(!) arany kibányászását tűzte ki célul…

…és el kell ismerni, már a gépeik felvonulása is olyan impozáns volt, hogy tényleg vállalhatónak tűnt az elsőre nevetségesen vakmerő célszám.

Nem nagyon ecsetelném az évad történéseit, a legfontosabb talán az: hogy az első évadban lúzer tökkelütöttek bandájának látszó ( :shameonme: ) Hoffman-crew a harmadik évadra igazi bányászokká érett, akikért már szívesen szorított az ember. :thumbsup:

De ugyanígy szorítottam Dakota Fredékért – és főleg John-ért és Parker-ért, akiket különösen megszerettem. :bighog: :-)


…és az utolsó rész különösen emlékezetesre sikeredett. :respect:

A Csapatok az utolsó napokban már jéggel-faggyal érkező, kíméletlen alaszkai téllel harcolva küzdöttek az utolsó unciáikért.

Amikor pedig Parker Schnabel (a harminc centis hóban!) végleg bezárta a Big Nugget bánya kapuját, és elmerengett, hogy nagyapja 25 évig birtokolta és bányászta itt az aranyat… majd jelképesen átadta a kulcsot az idén már 93 éves John-nak, és megölelték egymást. Az valami megrendítő pillanat volt…

A végeredmény pedig... elismerésre méltó lett, mit ne mondjak…

Dakota Fred (aki már 68 éves!) és családja 163 uncia (4,89 kg) aranyat nyert ki a földből, ami kb. 250.000$ (kb. 57 millió forint)

Parker Schnabel az utolsó napokban a nullszaldóért küzdött, foggal-körömmel, jéggel-faggyal-hóval dacolva, amit sikerült el is érnie: 192 uncia (5,76 kg), kb. 300.000$ (kb. 68 millió forint)

Csak Todd Hoffmanék nem érték el a kitűzött célt, de így sem lehettek elégedetlenek: 803 uncia (24,09 kg) aranyat bányásztak össze, ami kb. 1.200.000$-t(!!!) ér (kb. 250 millió forint!!!)…

Azért ezek irtózat számok, szvsz… Mondjuk, a munka brutális kemény.

Szóval, egészen elképesztő idény volt, mit nem mondjak… :sör:

Nem tudom, hogy lesz-e (és ha igen, milyen…?) a következő évad – de nagyon nehéznek tűnik erre a bitang szezonra rátenni egy lapáttal. :respect:

Hozzon bármennyit ez a meló – én nem lennék aranyásó Alaszkában, az tuti. :-)


Deadliest Catch s09



Ki gondolta volna 2005-ben, hogy egy rákászokról szóló sorozat nyerő lesz/lehet…?!

…és hogy kilenc(!) évadot vígan meg fog élni?! :-)

Nem mondom, hogy minden évadot végigtoltam elejétől a végéig: de az biztos, hogy akárhányszor ültem le elé, az első perctől az utolsóig izgatottan néztem. :thumbsup:

Itt sem esett nehezemre, hogy kedvencet és kedvenceket válasszak magamnak, akikért tiszta szívből szorítok: Johnathan Hillstrand-ot különösen a szívembe zártam és mindig szeretni fogom. :megarespect:


S03Ee04 – „Cheating Death”

„After poor results with their test pots, the Time Bandit pulled all their pots out of their current fishing grounds, changed strategy, and moved north. On the way to the northern end of the fishing grounds, Captain Johnathan Hillstrand observed a deckhand on another boat tying a pot stack off the side of another vessel, the Trailblazer. After the crew of the Time Bandit headed below for some rest, the man tying the stack was overwhelmed by the 30-foot swells and disappeared into the waves. Captain Hillstrand and his crew worked quickly to save the fisherman who fell into the sea. Their quick action saved the man from certain death, and the fisherman was overjoyed by the swift rescue efforts of the Time Bandit and her crew. Johnathan and the rescued fisherman were both overwhelmed with emotions after the rescue—ten years earlier, the Time Bandit had rescued a fishing boat crew in a similar situation but was unable to save one of the fishermen, and the memory had haunted the Hillstrands for years afterward; with this successful save, the Hillstrand brothers said they felt they had finally settled the score with the past for the loss of that fisherman. ”

De talán így egy kicsit jobban érthetőbb-átérezhetőbb, mi is történt:



...

Valamint nagyon-nagy szeretettel és tisztelettel emlékszem vissza Phil Harris kapitányra… :rip:

…és akárhányszor feltűnt-feltűnik a képernyőn valamelyik fia, Josh vagy Jake, mindig összeszorul a szívem…



„The next time we saw Phil, he was with Josh, who told his dad that he was going to hold his hand, just like Phil had always grabbed his hand when something went wrong when he was a child. After Phil squeezed Josh’s hand so hard that Josh begged him to stop, the conversation turned serious.
Phil: I’m sorry.
Josh: Why?
Phil: When you were growing up, I should have been a better father.
Josh: Dad you’ve been the best father you could ever have been. You’ve taught me great skills. So don’t ever say that. Don’t ever apologize for that. You’ve taught me everything I need to know to be a man.




Igen, igen…

Soha nem feledhető, és „_csak_” „szimplán” emlékezetes jelenetekkel tarkított sorozat: végtelenül szerethető hősökkel… és egy olyan veszéllyel terhes munka mindennapjaiba enged betekintést, ami… a szó legkeményebb és legnemesebb értelmében: embert próbáló.
:respect:

Én pedig estéről-estére a tévé képernyője előtt szorítok minden egyes rákhalászért. :thumbsup:




2 megjegyzés:

  1. Mert mi történt ezzel a Phil Harrisszel? Az nem derül ki az idézetből...

    Justin

    VálaszTörlés
  2. Látod... mert úgy vagyok vele, hogy Phil Harris kapitányt _mindenki_ ismeri. Pedig sajnos nem. :shameonme:

    2010. január 29-én a Cornelia Marie kirakodása közben szélütést kapott és kórházba vitték.
    Az állapotát stabilizálták, és a javulás jeleit mutatta - ekkor zajlott le a kórházban a fent beidézett beszélgetése Josh-sal -, de február 9-én váratlanul agyvérzést kapott, és elhunyt.

    ...

    VálaszTörlés