The Wackness – Bódulat & Dabba – The Lunchbox – Ezerízű szerelem & Sabotage – Szabotázs

Mert igen, a bab nem hús, meg ilyenek…

…és különben is, a Grand Budapest Hotel mellett úgyis minden film… hm… „szürke”. :-P ;-)

Három filmről pár szóban – a viszonylag jótól haladva a viszonylag rosszabbak felé…

The Wackness – Bódulat

Grandma Shapiro: „Luke, have you had any more thoughts about what you're gonna be as far as a profession goes?”

Luke: „Actually, I'm thinking about becoming a shrink.”

Grandpa Shapiro: „Psychology! It's not quite the shoe business, but it's a very interesting field.”

Luke: „I figure I'm an expert because everyone around me is so fucking crazy, you know?”

Kedvesemmel volt egy kis vitánk a film vélt, vagy valós „üzenete” felett.

Ő azt mondta, hogy neki nem volt annyira szimpatikus, mert azt vélte belőle „kihallani”, hogy: „dzsangázzunk! csak így lehet szép és/vagy elviselhető az élet! mellesleg egész jól meg is lehet élni belőle…”. :-/

Én ezzel az olvasattal nem tudtam egyetérteni, nekem inkább az jött le, hogy „hiába dzsangázunk, hiába töltjük fél életünket kába, bárgyú, álörömteli bódulatban, az csak egy hiábavaló menekülési kísérlet a valódi élet elől… ami elől nem lehet, de nem is kell elmenekülni. mert az élet néha sz*ar, de mindig dob rá valami jót is, valami olyat, ami miatt érdemes élni, érdemes a barátokkal lenni, és nem kell a füvezésbe menekülni”. :sör:

Hja, hogy Luke is mond a filmben valami ilyesmit?! ;-)

„So that was all bullshit right? All that stuff about embracing your pain, making it a part of you? You can't do this, you can't just give up! Life is hard and it's full of pain and what-not, but we take it cause there's great stuff too. And we can do it cause we have friends - because we have each other.”

…akkor egyetértünk. :sör:

A film egy nyári szünet története, az érettségi után, a fősuli előtt lévő Luke (Josh Peck) három hónapját kísérhetjük figyelemmel, aki nem mellesleg nagyban füvet terjeszt.

Árulja az anyagot a csinos középiskolai, immár ex-osztálytársnőjének, Stephanie (Olivia Thirlby) mostohaapjának, a pszichológus Dr. Squires-nak (Ben Kingsley), aki nem pénzzel, hanem terápiával fizet az anyagért.

És bár Luke nagyon udvarol(na) Stephanie-nak, menet közben mégis Dr. Squires-szal haverkodik össze, annyira, hogy kapcsolatuk a végére teljesen hihető, egyenrangú felek közti barátsággá nemesedik. :sör:

Már önmagában ezért megérné megnézni a filmet, de van valami – valaki, aki miatt még inkább: és ő nem más, mint… Ben Kingsley. :respect:

Igazából az ő alakítása teszi naggyá, élvezhetővé és értékelhetővé a filmet – nem pedig a főszereplő Luke-é, aki állandóan olyan benyomást kelt, mintha egyfolytában le lenne szedálva… :-P

Oké, Ben Kingsley nem az első pillanattól kezdve veszi a hátára a filmet, hanem ez a szerep csak menet közben, fokozatosan terhelődik rá – és ő pedig egyre jobban, egyre erőteljesebben és lelkesebben veszi fel ezt a terhet, és úgy tűnik, nem is „teher” neki igazán. :thumbsup:

A végére egy egész kellemes, szerethető film keveredik ki ebből, ami után elégedetten vigyorogva kel fel a székből az ember. :sör:

…de azért nem több egy kellemes, nyári délutáni kikapcsolódásnál.

Dabba – The Lunchbox – Ezerízű szerelem

Régen láttunk már indiai filmet, ezért nagyon nagy várakozással és bizalommal ültünk le elé – de sajnos reményeinkben csatakoznunk kellett. :-/

A nagynevű Irrfan Khan és a gyönyörű Nimrat Kaur egy érdekesen induló filmben játszanak.

Nimrat Kaur mindennap ebédet főz a férjének, amit egy ételhordó-futárszolgálat visz ki – de tévedésből nem a férjéhez, hanem Irrfan Khan-hoz jut az étel. Miután Nimrat Kaur rájön, hogy nem a férje volt az, aki megette, ír egy levelet (az ételhordóba rejtve) az ismeretlennek – és lassan egy titkos, és bizalmas levelezés bontakozik ki kettejük között.

A film másik szála közben az, hogy Irrfan Khan nyugdíjba készül, és be kellene tanítani utódját, az eleinte idegesítően szolgálatkész, és behízelgő Nawazuddin Siddiqui-t. A két férfi között szinte kínosan tapintható a feszültség – de lassan meg- és kiismerik egymást, és összebarátkoznak.

Ami miatt elégedetlenül, és hiányérzettel keltünk fel a film elől, az a befejezetlensége. :-///

Oké, hogy a rendező nagyvonalúan ránk, nézőkre hagyja, hogy „kitaláljuk” és/vagy „befejezzük” a film végét…

…de ez a megoldás nem igazán volt ínyünkre. :-///

Rendben, hogy mindkét főhős külön-külön egy-egy döntésre jut, de az, hogy döntéseik összehozzák-e őket, vagy ezzel éppen „elfutnak egymás mellett”, az nyitva marad…

…és ez nem elég, hogy nem tetszik, de számunkra nem is volt érthető. Hogy miért tesz így az író-rendező Ritesh Batra… :-///

Hja, hogy így még „művészibb” lett a film vége (mert hogy ez nem „befejezés” az biztos, csak a _film vége_...)?! És hogy milyen jó, hogy a néző nem kap megnyugtató feloldást vagy éppen feldúló befejezést?! Hát, köszönöm.

…annyira nem esett jól ez a megoldást. :-PPP

Inkább hiányérzettel keltünk fel a székből utána, pedig pozitív benyomásokkal kellett volna… :-/

Sabotage – Szabotázs

Hát, igen, a „feketeleves”… :-PPP

Kezdem azzal, hogy a _történet_ kifejezetten tetszett. Noname, vagy épp remek karakterszínészekkel egy határozottan kellemes „B”-film lehetett volna.

De az a tömény ripacskodás, az a karakterisztikásnak még távolról sem nevezhető kliségyűjtemény, ami ebben a filmben egymásra van lapátolva – az szerintem nálam jóval toleránsabb nézőknél is kicsapja a biztosítékot… :-///

Hiába Sam Worthington, Josh Holloway, Terrence Howard, Joe Manganiello, Max Martini és Mireille Enos (:-OOO) – egyszerűen vagy ők hozzák faékszerűnek, és sablonosnak a karakterüket, vagy ilyenre vannak írva… :-///

…a végeredményt tekintve, mindegy is. Vérgáz, amit színjáték és szerepmegformálás címen nyújtanak. :-PPP

Arnold Schwarzenegger meg úgy kellett ebbe a filmbe, mint tehénre a gatya. :-PPP

Semmi pluszt nem tud hozzáadni – inkább mélyíti az egész, maguk alá ásott gödröt. :-///

Hiába lenne jó most szvsz (kivételesen) a történet, ha a szereplők és a rendezés, a rendezői instrukciók… vagy azok teljes hiánya… agyonnyomják, és tönkreteszik az élményt. :-(((

Egy gyöngébb akciókriminek elmegy, sok hideg fröccsel, egy kánikulai délutánon, amikor már szétfőtt az ember agya – de nem egy olyan film, amit ajánlunk a barátainknak…

…sőt, talán még inkább mélyen hallgatunk arról is, hogy mi magunk megnéztük. :-PPP

Kár volt egy ilyen „dead end”-be belefuttatni egy emlékezetes karriert, Arni… :-(((

The Grand Budapest Hotel

M. Gustave: „Serge X, missing. Deputy Kovacs, also missing. Madame D, dead. Boy With Apple, stolen. By us. Dmitri and Jopling, ruthless, cold-blooded savages. Gustave H, at large. What else?”

Zero: „Zero, confused.”

M. Gustave: „Zero, confused, indeed.”

 

Van, amikor az ember teljesen sután-bután-kukán és tétován, egyszer csak, véletlenül, nem sza… harba lép ;-), hanem egy igazi gyöngyszemet talál. :thumbsup:

Ilyen döbbenetes rácsodálkozás volt nekünk a Grand Budapest Hotel. :respect: :leborul:

Oké, mert hallottam, hogy jó film – nade hogy _tényleg_ az, azt senki se mondta! :-) És azt se, hogy _ennyire_!!! :sör:

A Kedvesem már a film közben is egyfolytában azt mondogatta: „te, ez egy nagyon jó film!” – én meg elégedetten hátradőlve vigyorogtam, mintha legalábbis én rendeztem volna, vagy valami… ;-)

Oké az is, hogy voltam/vagyok olyan bamba, hogy (mindeddig) rá se néztem, hogy ki rendezte: Wes Anderson, bakker! :respect:

The Royal Tenenbaums, The Life Aquatic  with Steve Zissou, Fantastic Mr. Fox – amikben mindben éreztem a potenciált… de valahogy egyik sem győzött meg igazán…

The Darjeeling Limited – ami már majdnem beütött, de aztán ő is „_csak_” ígéret maradt…

Moonrise Kingdom – ez viszont már rulezolt! (Ha élhetek ezzel az avítt kifejezéssel… ;-) :-) )

És most jött a Grand Budapest Hotel: ami tökéletesen bedarált és meggyőzött. :respect:

Mintha valahol egy remek rendező kiforrásának lehettem volna tanúja. :sör:

Nem panaszkodok, láttam idén már pár jó filmet: de merem állítani, mind közül a legjobb a Grand Budapest Hotel. :leborul:

Én vagyok az, aki állandóan szöges korbáccsal ütöm a hollywood-i filmeket, hogy milyen kommerszek, egy kaptafára készülők, csak franchise-ban gondolkodók, sablonosak, üresek, semmitmondóak… stb, stb…

…ezért nekem kell lenni annak is, aki leginkább lekapja a sapkáját, amikor egy érdemes és értelmes hollywood-i filmet lát. :thumbsup:

Annyi remek hollywood-i nagy színész alakít egy-egy aprócska epizódszerepet ebben a filmben – szvsz, egytől-egyig a legteljesebb alázattal és odaadással, legjobbukat nyújtva! és egyértelmű, hogy minimális gázsiért…  :respect: –, hogy felsorolni is hosszú lenne a névsort.

Nézzétek és lássátok őket ti is a filmben, és éljétek át azt az örömteli rácsodálkozást, amit én, amikor elkerekedett szemmel, többször is felkiáltottam a film közben, hogy „de hiszen ez meg…!”. :-)))

A párbeszédek olyan okosak, és ütősek, hogy ez még a hasonló ínyencségekre nem annyira fogékony Kedvesemnek is feltűnt – én pedig csak szimplán le voltam nyűgözve. :sör:

„You're the first of the official death squads to whom we've been formally introduced. How do you do?”

A történet magával ragadó, szellemes, érdekes és fordulatos – fantasztikusan jó karakterekkel megszórva. :respect:

Azon molyoltam magamban, hogy leginkább Jiri Menzel 2006-os filmjéhez, az „Obsluhoval jsem anglického krále – Őfelsége pincére voltam” tudnám hasonlítani – amit annyira szeretek és tisztelek, hogy kénytelen voltam eredeti dvd-n is beszerezni. :thumbsup:

Biztos vagyok benne, hogy így fogok tenni a Grand Budapest Hotel-lel is. Mert megérdemli. :respect:

És én is azt, hogy ott legyen a polcomon. :sör:

Bár írtam, hogy nem akarok belemenni a színészek felsorolásába, de kettőt közülük mindenképpen meg kell említenem – mert ők viszik a film gerincét, és olyan remek köztük az interakció, hogy minden jelenetük zseniális.

Ralph Fiennes és Tony Revolori.

Ahogy ők ketten alakítják M. Gustave-ot, és a fiatal Zero Moustafá-t, azt alighanem tanítani kellene. :respect:

Ez „A Film” minden ízében, minden egyes pillanatában, minden képkockájával, minden egyes mondatával lenyűgözött.

Az egyszeri néző csak hátradől, elomlik a karjában, és hagyja, hogy ringassa, sodorja, zsongítsa, elragadja…

Igaz, Budapesthez nem sok köze van: mégis azt mondom, boldogok és büszkék lehetünk, hogy a mi fővarosunk neve szerepel ennek a filmnek a címében. :sör:

Látni kell, élvezni kell – lubickolni kell benne. Újra és újra… és megint. :thumbsup:

„Did he just throw my cat out of the window?”

:-)

Rectify s02e01 – Running with the Bull &Dominion s01e02-e03

Rectify s02e01 – Running with the Bull

 

„Everything out here... it's just so complicated. There's so much pain and... and hate. And I think I may just be... just too broken, you know? Just too broken.”

Azonnal megfogott és berántott – és azonnal tudatosította bennünk, Kedvesemmel, hogy miért is imádjuk ezt a sorozatot. :respect:

A Rectify erejének teljében, a sorozat kvintesszenciájával tért vissza: és továbbra is horzsol, mar, és tép, de nagyon durván. :leborul:

„I'm one of the ones that buggered you in the shower that time. Number four, I think it was. Some of them other boys already choked you out. You were passed out, laying facedown on the floor when it was my turn. I think you were still unconscious, too.  I can't be sure. I'm not gonna lie, say that I didn't enjoy it, Dan.”

Tudtam, hogy a sorozat visszatérése fájni fog – és fájt is rendesen.

Mert amikor tudod, hogy valaki elkövetett valamit, valami borzalmas dolgot, úgy lehetsz vele, hogy 100x és 1000x megérdemli, amit kap. És hogy még 10000x ennyit érdemelne…

…de mi van akkor, ha nem vagy, nem lehetsz biztos a dolgodban? Ha lehet, hogy az illető mégis ártatlan? Akkor is mehet minden? És ha igen, mert a meggyőződésed/hited/vérmérsékleted/bosszúvágyad ezt diktálja, akkor meddig mennél el? „Csak” orrvérzésig? Csonttörésig? Megnyomorításig? Vagy talán… halálig…?!

Basszus, nem tudok/tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy Daniel (Aden Young) lehet, hogy mégis bűnös abban, amiért elítélték… de nagyon szeretnénk ártatlannak hinni.

Ám abban meg biztosak vagyunk, hogy… már megbűnhődött. És nem lehet, nem szabad újra és újra követ vetni rá.

És valahogy így van ezzel már a seriff, Carl Daggett (J.D. Evermore) is, aki eddig nem nagyon volt Daniel barátja…

„I'm gonna find out who did this.”

A szezonkezdetkor Daniel brutális állapotban van – pontosan ott és abban, ahol az első évad végén hagyták…

Mellette-körülötte pedig három nő, azaz valamennyien, akik az egész világon törődnek vele.

Édesanyja, a szerető és elfogadó Janet (J. Smith-Cameron), húga, a kőkemény, pengeéles Amantha (Abigail Spencer), és a lágy, puha, simulékony Tawny (Adelaide Clemens).

Az ember pedig annyira úgy van vele, hogy Danielnek egyszerre van szüksége mindarra, amit ez a három szerető szív ad neki…

Zúzós, és egy sötét, rideg, magányos sarokba lökő volt a második évad felütése – de zseniális. :respect:

Nagyon várjuk, hogy hova fog kifutni ez a szezon. :sör:

Dominion s01e02-e03

„I believe in you, Alex, and as I promised Jeep and your mother as she lay dying, I will do anything I must to protect you.”

Oké, az már nyilvánvaló, hogy ez a sorozat valamiféle „gulty pleasure” nekem, mert továbbra is elég ingatag a részek színvonala: hol nagyon gagyi, hol meg nagyon jó…

De valahogy mindig tudnak egy-egy olyat dobni, amitől nézni akarom a következő részt. És ez azért jó jel. :sör:

Próbálom arra fogni a színvonalingadozást, hogy nyilván nincs elég pénz arra, hogy folytonosan CGI angyal-démon harcok legyenek benne – de azt azért tudjuk valamennyien, hogy egy jó cselekmény- és történetvezetés átsegítené a sztorit a pénzügyi gondokon. Mert egy jó forgatókönyv az nem pénzkérdés. :-P

A főszereplő srácot nem nagyon bírom :-P, de a Michael arkangyalt alakító Tom Wisdom (300 – Astinos, The Boat That Rocked – Mark) viszont piszokul jó a szerepében, és nagyon csípem. :sör:

 És bejön az apa, Jeep karaktere is, akit Langley Kirkwood formál meg...

Sajna’, viszont (akiben jóval több potenciál lehetne/lenne) Gabriel arkangyal… nagyon gyér. :-///

Egyelőre. :-///

És még így is érdemesnek tartom nyomni tovább – ráadásul a harmadik rész úgy fejeződött be, hogy megint nagyon várom, mi lesz a folytatásban! :thumbsup:

„You laid your sword on my brother?”

Nincs ezen mit beszélni: megértem, ha valaki csuklórohamot kap tőle – de engem berántott. Ez van.  :-) :sör:

Cashback – Visszajáró pénz & Mindscape – Anna

Szerencsére láttam jó filmeket is… :sör: :-)

Cashback – Visszajáró pénz

Egy nagyon kellemes, szerethető, egy igazi, üdítő unicum. :sör: :-)

Oké, nem mai csirke, 2006-os, de sosem késő felfedezni. :thumbsup:

És hogy – bár a szerelemről szól – igazából „pasi”-film, azt le sem lehet tagadni… de nem is kell. ;-)

:-DDD

Régen láttam már ennyi gyönyörű cicit egy filmben, az biztos. :nyammi: :-)))

Pár szó róla (már ha az előbbi mondaton kívül kell még valakinek _más_ kedvcsináló is… ;-) ).

Ben Willis (Sean Biggerstaff) egy művészeti iskolába jár, ahol rajzol és fest. Éppen szakít vele a barátnője, ami miatt Ben insomniába, álmatlanságba esik.

Majd rájön, hogy a napi plusz 8 óráját „pénzre” kellene/lehetne váltani, ezért éjszakai műszakot vállal egy szupermarketben.

A szupermarketben remek brigád dolgozik :-) egy frankón idegesítő, de a maga nemében pompás főnök, Jenkins (Stuart Goodwin) ;-) és egy igazi elvetemült csapat :-D…

 

Ha csak róluk, az ő mindennapjaikról („mindenéjszakáikról” :-) ) szólna csak a film, akkor is marha jó lenne. :-)))

Mindenkinek megvan a saját „agylövése” ahhoz, hogy milyen módon „vészeli át” a műszakot ;-) és ebben Matt (Michael Lambourne) és Barry (Michael Dixon) jeleskednek leginkább. :-D

Ben is keres magának valami művészi, különleges „megoldást” a hosszú, unalmas éjszakák átvészelésére – és ez az, hogy képes megállítani a pillanatot. És ezt a „képességét” művészi-erotikus vonalon, alaposan ki is használja… ;-)

…és bár szinte elvész a saját fantázia világában, mégis (újra) rátalál a szerelem, a kezdetben „csak” kedves-helyes, de a film végére igazi gyönyörűséggé váló Sharon (Emilia Fox) képében.

Sokszor megnevettető, kedves, szerethető, igazán kellemes film – érdemes rászánni az időt. :thumbsup: :sör:

 

Mindscape – Anna

Egy marha érdekes, nagyon hangulatos – a Kedvesem szerint ijesztő is… de szerintem nem annyira ;-) – izgalmas thriller. :sör:

Bár számomra (és talán mások számára is…) elég hamar, még a film elején „leesett a tantusz”, hogy mi lesz itt a végén a „fordulat”: így amikor bekövetkezett, nem nagyon sikerült ezzel meglepniük. :-/

Ám szerencsére a „köztes” részek is elég jól fel voltak/vannak turbózva feszültséggel és izgalommal. :sör:

Mark Strong-ot mióta „kivették” a producerek és a castingosok a „sablongonosz” karakterből, egyre jobban meg tudja mutatni, hogy milyen jó színész. :sör:

Nálam méltatlanul hanyagolt a Low Winter Sun-nál vágódott be igazán, de itt is remekül alakít. :thumbsup:

Akit még mindenképpen meg kell említenem, az Taissa Farmiga, a szemtelenül fiatal, szép és tehetséges színésznő, aki egyszerre ijesztően, és lenyűgözően hozza a koraérett(?) sérült kislányt – és méltó partnere Mark Strong-nak. :respect:

Mark Strong egy „agyfürkészt” formál meg, aki képes összekapcsolódni bárkivel, hogy annak az agyában, az emlékeiben elmerüljön, és meglássa, észrevegye, hogy mi is történt a célszeméllyel valójában.

Taissa Farmiga pedig egy lelkileg sérült lány, aki éhségsztrájkol, és Strong-nak rá kell jönnie, hogy milyen trauma, milyen múltbéli történés váltja ki belőle ezt a viselkedést.

A kártyákat egész jól keverik (az alapfelállástól eltekintve, ugye…), és képesek nagyszerűen adagolni a feszültséget. :sör:

Részemről ez is teljesen megérte a ráfordított időt. :thumbsup:

Láttam még két olyan filmet is, amik nem érik meg a külön posztot, vagy azt, hogy benne legyenek a „posztcímben”. :-P

Whatever Works – Woody Allen készített egy olyan filmet, amiben az idős férfiak álmát írta meg, miszerint elnyerhetik még ilyenkor is egy fiatal lány „kegyét”.  A főhős Boris-t megformáló Larry David egész jó, miatta talán még meg is érné… de a történet olyan banális, hogy inkább negatív előjellel „ért nálam célba”. :-/

Garden State – A régi környék – Zach Braff írta, rendezte, és a főszerepet is játssza benne. Olyan nekem az egész, mintha egy sorozat sztárszínészének (Scrubs – Dokik) megengednék, hogy „játsszon egy kicsit a nagyok homokozójában”… de valahogy „elvész” a feladat nagyságában. Mert ritka az, amikor valaki íróként, rendezőként, és a saját filmje főszereplőjeként tökéleteset, vagy csak „szimplán” valami igazán jót alkotna. Nos, szerintem ez 2004-ben Zach Braff-nak nem jött össze… :-/