Elügettem egy magyar filmre a balassagyarmati moziba…
Mondom: Egy. Magyar. Film. Bevonzott a moziba. :respect:
Elsőként köszönet a balassagyarmati mozi vezetőségének, hogy elhozták hozzánk ezt a filmet – mint ahogy az „Amitől félünk”-et is. :sör: (Pedig biztos vagyok benne, hogy egyik sem volt/lesz „kasszasiker”…)
Másrészt pedig… összesen hatan ültünk a moziteremben. Mondjuk, amikor a jegyet megvettem online, csak az a két jegy volt eladva, amit én foglaltam le…
Nem is tudom: hogy örüljek a másik négy nézőnek, akik vették a fáradtságot, és eljöttek megnézni – vagy a film közbeni tevékenységük, beszélgetésük, telefonozásuk miatt inkább azt mondjam: maradtatok volna inkább otthon…
Ennyit a körítésről – térjek a lényegre.
A Rossz versek továbbra is etalon számomra :respect:, a VAN-t pedig továbbra sem tudom végignézni :-/ – a Magyarázat szerencsére az első, a „Rossz (versek)”-kategóriába esik. Reisz Gábor újra gurított egy nagyot. :sör:
De nem egy könnyű film a Magyarázat mindenre…
A film alatt többször úgy éreztem, túl sokat akar fogni: mint amikor valaki belemarkol két kézzel a kelt tésztába, és az ujjai között csurran ki a nyúlós alapanyag. Túl sokat és túl hosszan mesél – a 2,5 óra azért elég combos.
Ám amikor a Barátommal a mozi után az autó felé ballagtunk – és ugyanezt elmondtam neki is –, hirtelen nem tudtam mondani egy részt, egy oldalszálat, egy jelenetet se, amit kihagytam volna.
És most, napokkal később se tudok ilyet felidézni. :sör:
Tehát be kellett látnom, hogy Reisz Gábor eltalálta, jól csinálta – mégis… úgy érzem, hogy ezzel a filmmel… hm… „meg kellett birkóznom”. Hogy munkám volt vele. Meg kellett dolgoznom azért, hogy élvezni és értékelni tudjam.
Ez nem rossz, sőt! Csak szokatlan. Magyar filmtől meg főleg. (amikor mostanában a tetves, gennytől és mocsoktól átitatott kurzus _mindent_ a néző szájába rág… vagy inkább: a szájába szarik… :-PPP :-((((( )
Mindenesetre: tetszett, hogy Reisz Gábor „munkát adott” nekem. :respect:
Úgy érzem, ő maga is „dolgozik” a film történéseivel – mint ahogy a saját nézője is. Mert itt a tételmondat szerintem az: „Nem valami jó, de itt, így, ebben élünk, bassza meg…”.
…
Mindenesetre, le a kalappal Reisz Gábor és az apát, Trem Györgyöt alakító Znamenák István előtt: 16 év óta most először értettem meg fideszest… (Mindenesetre a Barátom nem osztozott ebben az érzésben velem – ő továbbra is kérlelhetetlen.)
Ugyanis Znamenák István nagyszerű volt – talán a legjobb. :respect:
De Sodró Eliza és Rusznák András párosa is remekelt, és én a Trem Ábelt alakító Adonyi-Walsh Gáspárt is nagyon megszerettem. :thumbsup:
Jankát (Kizlinger Lilla) és Erikát (Hatházi Rebeka) kevésbé tudtam a szívembe zárni – de rosszat se mondanék róluk.
Ábelben magamat és egy régi, gimnáziumi osztálytársamat (akit akkor még „barátomnak” neveztem… de elmúltak az idők… „Tűz, Csucsu!”… vagy inkább: „Hol van már az a régi tűz, Csucsu…?!”… ) véltem felfedezni.
Az akkori magamat a szerelmes bambaságban láttam viszont: hogy fut az ember a szekér után, elomló tekintettel – és nem veszi észre, hogy nem akarják felvenni… mint ahogy azt is elbambulja, hogy ki az, aki viszont keresné a társaságát, és viszonozná a szerelmét…
Az akkori osztálytársamat pedig a „vizsgablokkban” idézte fel a film. A legvagányabb, legnagyobb pofájú volt az egész évfolyamban, aki semmitől és senkitől nem jött zavarba – de a történelem érettséginél(!) ő is úgy lefagyott, hogy mukkanni se bírt: úgy próbáltak belé életet lehelni…
Igen, tényleg van ilyen: láttam.
A világ meg, az a Magyarország meg, ami „rám borult” a vászonról… az rohadtul nyomasztó volt.
Tényleg ebben és így élünk…?! Tényleg. Hogy rohadna meg…
…
Eszméletlenül jókat röhögtem a „100 milliós medencetakarítón” :-DDD és az igazgató úr, Kocsis Gergely is hozott néhány nagyon remek, árnyalt poént. :sör:
A zene meg… egyen meg a fene téged, Reisz Gábor… egy-két dallam hallatán… hát majdnem kibuggyant a könnyem… Ki a fene találta ki, hogy _ilyen_ zenéket használj fel?! Mert bárki legyen is az/Ő, innen küldök Neki egy hatalmas RESPECT-et. :leborul:
…
Nem esik jól ez a film. Nem egy könnyed szórakozás.
Fáj és nyomaszt. Elkeserít.
…
De cseszd meg… a legvége!
Miért sikerült neked még ebből a córeszből is pozitív végkicsengést kihoznod…?! Hogy sikerült elcsöpögtetned bennem a reményt…?! Hogy nincs minden veszve… hogy van esély… hogy mi talán lehet (szvsz: biztosan… :-PPP) menthetetlenek vagyunk: de a mögöttünk jövő generációk többek és jobbak lehetnek. És lesznek is: ezt is hiszem. :respect:
„Ne félj, pajtás, nem tart ez örökké! Százötven év alatt sem lettünk törökké.”
Köszönet a filmjeidért, Reisz Gábor. :megarespect:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése