Rossz versek & The Peanut Butter Falcon

Két nagyon jó film… :respect: :leborul:

Rossz versek

Majdnem egy éve várom, hogy láthassam ezt a filmet.

Mondhatjátok: ilyenkor már úgy van vele az ember, hogy magából csinál hülyét, ha ennyi várakozás után megnéz egy filmet, és azt írja róla, hogy szahar – inkább írom, hogy „jaj, naná, hogy de milyen jó volt! persze, mert én annyira egy entellektüel filmbubus vagyok, hogy azonnal kiszúrtam, látatlanban, és milyen jó, hogy tévedhetetlenséggel sújtott hozzáértésben szenvedek, de ez az én keresztem, nincs mit tenni”. :-P

Milyen mázli, hogy nekem nem kell így kambázni: marha jó film a Rossz versek. :leborul:

Amikor először hallottam Reisz Gáborról, a „VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan” kapcsán, eldöntöttem magamban, hogy ez a csávó egy nagyképű, önmagától, saját beképzelt különlegességétől és túltöltött egójától elszállt, entellektüel gyökér, aki azzal próbálja felkelteni a figyelmet, hogy hülye címet ad a nyominger filmjének. :-PPP

Mondom: „tudod, ki a tököm fogja megnézni a elszállt bölcsész fantazmagoncodat, kiscsávó?! mindenkit hülyére vehetsz azzal, hogy mennyire új vagy és eredeti, de te engem nem etetsz meg, nem veszel palira, kispofám!”. :-PPP

…aztán így telt el négy év…

( :-)))) )

És jött a Rossz versek. Hja, gondoltam én, annak a VAN-nak, az izének a beképzelt filagogosz gedeon tudományegyetemista faxkalapnak az új ömlengése, hagyjuk már lógva egymást! :-PPP

…aztán olvastam kritikákat… jókat… dicsérőket… és valahogy csak elindult bennem a vezérhangya, hogy jó lenne mégis megnézni…

Leszögezem, természetesen csak a nevelői célzattal! Hogy aztán majd én (mint filmművészeti etilén, és alapkőletétel saját lábujjamra!) jól megmondjam, hogy miért és mennyire is szar az, tulajdonképpenileg. Na. Pont.

…és végre elért hozzám a film. Majd’ egy évvel a premier után.

Megnéztem.

 

Nevettem. Sírtam. Magamra ismertem. Kínosan éreztem magam. Felszabadultam. Örültem.

…aztán megint nevettem.

…és megint sírtam.

Cseszd meg, Reisz Gábor.

:respect:

Biztosan már mindenki tud mindent a filmről, a bemutató óta eltelt egy év alatt, ezért én csak kedvenc szereplőmet, és a két nekem legjobban tetsző jelenetet emlegetném fel.

Apa – Kovács Zsolt

 

És a buszon megtörtént ráeszmélés története…

 …valamint amikor a Főhősünk a mosdóban szembesül a saját gyermek- és ifjúkori énjeivel.

 

Ááá, hagyjatok a francba. Nem beszélek róla többet, mert az a tetves film többet elmond rólam, az én ifjúságomról és életemről is, mint amennyit én magam elmondanék nektek, önként. És egy nagy lópikulát dalolva! Nyöszörögve, és vinnyogva. Maximumus. :-///

 (A "Szomszédok"-szegmens pedig annyira jópofa volt, hogy azóta is csak vigyorgok, amikor rágondolok... :-))) )

És hogy jön ahhoz ez a nyikhaj, aki 1980-ban született (amikor én már a 10,5 évesen a nagyszünetben majszoltam a kacsazsíros kenyeret, és almát haraptam hozzá, miközben elkerekedett szemmel néztem, hogy a nagylány, fölöttem vagy két évvel járó Jutka milyen gyönyörű…!), hogy az ÉN emlékeimet és az ellopott életemet mesélgesse fűnek-fának…! :-OOO

:-) :sör:

 

Asszem… meg kell néznem ezt a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant is… de majd jól megmagyarázom, hogy miért.

Reisz Gábor

:thumbsup:

The Peanut Butter Falcon

 „Let all the wolves of your past be laid to rest.”

Tudod mikor fogok én egy Shia LeBeouf filmet dicsérni?!?!

Nos… most jött el a napja.

:thumbsup:

Az elcseszett életű tramp (Shia LeBeouf), és a Down-szindrómás srác (Zack Gottsagen) road movie-ja ott van a legjobbak között. :respect:

És ahogy haladunk előre… egyre kevésbé tiszta, hogy igazából ki is segít kinek…

Tudjátok, Pál Feri mesélte, hogy a szellemileg hátrányos helyzetű segítettjei olyanok, akik képtelenek elmenni egy síró ember mellett. Nekik ott és akkor azonnal meg kell állni, és próbálnak a maguk módján segíteni és támaszt nyújtani.

Míg a _„normális”_(?!?! :-OOOOO ) emberek ilyenkor elfordulnak és mennek a dolguk után…

Tudod, megint tanultam valamit.

Hogy mindenki képes adni Valamit a másiknak, még az is, akinek nincs egyebe, csak az egy koszos alsógatyája, amiben megszökött az intézetből.

És úgy adja, amit ad, olyan tiszta szívvel és őszintén, hogy attól elakad az ember szava…

…

Nagyon klassz szereplők voltak még a filmben Bruce Dern...

...és Thomas Haden Church is. :respect:

 

A film egyik legerősebb pillanata épp Thomas Haden Church karakterének intelméhez kapcsolódik.

„As soon as you set foot in that ring, I want you to say the meanest, evilest thing that comes into your head, Zak, okay?”

És tudod, mi az a „meanest, evilest thing”, amit egy Down-szindrómás fiatalember el tud képzelni…?!

Nem mondom meg.

Talán csak annyit mondok el, hogy amikor elhangzott, Katicámmal összenéztünk… és teleszaladt könnyel a szemünk.

Én tudom, hogy miket tudnék mondani, amikor „meanest és evilest” akarok lenni…

…és mocskosul elszégyelltem magam, amikor ráeszméltem, hogy egy Down-szindrómás mennyivel is jobb ember, mint én…

…

Csodálatos, megrendítő, felemelő road-movie a Peanut Butter Falcon. :respect:

Egy csöpp Down-szindrómás emberség az embertelenségben.

:leborul: