Kiseki – I Wish – Kívánságom

Volt egy olyan érzésem, hogy ez egy remek, nekem való film lesz – és így legyen ötösöm a lottón… :-)))

Mondjuk, gyengém minden gyerekekről szóló film, szóval, éreztem, hogy ezzel aligha nyúlhatok mellé. :-)

Kezdem azzal, hogy szokásommal ellentétben nem az eredeti, japán filmplakátot illesztettem be, és a film címét is az angol forgalmazói titulus alapján magyarítottam. Mindkét esetben ugyanaz az indok a mentségem: az angol cím, és plakát sokkal jobban lefedik, hogy miről szól ez az alkotás.

Az „alkotás” szó jelen esetben nem holmi eufémizmus, hanem teljesen ki-, és megérdemelt minősítés. :respect:

Folytatnám pedig azzal, hogy amennyiben hasonlítanom kellene – vagy kelleni nem kell, de szeretném… :-) – valamihez, akkor nagy kedvencem, Takeshi Kitano egyik (vagy inkább egyetlen…?) üdítően felemelő filmjéhez, az 1999-es „Kikujirô no natsu – Kikujiro nyara” című _alkotásához_ hasonlítanám. :thumbsup:

Érdekesség, hogy Takeshi Kitano épp úgy írta és rendezte a Kikujirô-t, mint ahogy Hirokazu Koreeda írta és rendezte a Kiseki-t.

A történet egy szétszakadt/elvált családról szól: Koichi (Koki Maeda) Kagoshimában él anyjával, Nozomival (Nene Ohtsuka), az anyai nagyszülőknél. A fiatalabb testvér, Ryunosuke (Ohshirô Maeda) pedig Fukuokában él az apjával, Kenjivel (Jô Odagiri).

(Hja, nem véletlen a két kisfiú nevének hasonlósága: ők a való életben is testvérek! :-) )

Koichi arról álmodozik, hogy egyszer a kis családjuk újra egyesül, és mindennap beszél telefonon az öccsével.

A híradásokból tudomásukra jut, hogy hamarosan egy új Shinkansen („Bullet Train”), nagysebességű gyorsvonat kerül üzembe helyezésre az ő szárnyvonalukon.

Hamarosan az is elterjed az iskolások között, hogy amikor először fog találkozni a „lefelé menő” és a „felfelé jövő” „szupervonat”, akkor a keresztezési ponton olyan energiák szabadulnak fel, hogy aki akkor és ott kimond egy kívánságot, az teljesülni fog.

Koichi összebeszél két barátjával, hogy menjenek el arra a helyre, ahol a két vonat találkozni fog – majd rábeszéli öccsét, Ryu-t, aki három barátjával közösen fog össze, hogy ők is ott legyenek.

Egy végtelenül kedves, szerethető, és felemelő film alakul ki ebből az alaphelyzetből.

Ebben a filmben nincs egy gonosz, rossz, vagy akár ellenszenves figura sem – szóval, ha valaki a „gonosz és kegyetlen világ” valóságára vágyik, és véreset hány a széptől, és a szeretetteljességtől, vagy fizikailag fáj neki, ha másnak jó (…Justin… :-P ;-) ), az inkább kerülje messzire.

Mert itt a felnőttek, ha nem is mind egyformán szeretettel, és féltő gondoskodással támogatják a gyerekeket, de legalább nem tesznek nekik lépten-nyomon keresztbe, és nem akarják mindenáron a sárba tiporni az álmaikat.

Ami viszont óriási nagy érdeme a filmnek, hogy nem fordul „mesésbe”, „csodásba”, mindent megoldó tökéletes befejezésbe – ám hiába marad a „valóság talaján” a lezárása, mégis felemelő. :respect:

Egy igazán nagyszerű, csodálatos filmélmény – szvsz, ne fosszátok meg magatokat tőle.

:sör:

Ui.: Meglehetős fellelkesedtem a filmen, oly’ annyira, hogy azt hiszem, bevállalom a magyarítását is… :-)


UPDATE: Készen vagyok a fordítással... :-) Hamarosan elérhető lesz a megszokott helyeken!
És még annyi: elfelejtettem korábban mondani, hogy eszméletlen jó a zenéje is - nagyon megszerettem... imádtam! :sör:

A gyerekek is egytől-egyig nagyszerűek! :respect:
:-)))