Low Winter Sun
s01e05-e06
Still ridin’…
Még mindig szívesen nézzük, még mindig várjuk, még mindig
szeretjük.
Már abszolút nem tudom, hogy hova akarják/fogják kifuttatni,
és ez rácsavar a dologra. :sör:
Frank és Joe sztorija, és kavarásai most nem annyira, ám
érdekes módon végre Damon, a wannabe gengszter szála hozott színt az epizódokba.
Mondjuk, már éppen ideje volt, hogy legyen valami haszna és
értelme az ő szerepeltetésüknek is.
Egy dologtól tartok csupán: a rendőrcsaj Daniból nehogy
kihozzanak nekem valami „übermensch” szuperzsarut, aki félszavakból, és
arcizomrándulásokból kitalálja az egész sztorit, mert lekaparom a falat!
Az efféle „deus ex machina” nem feltétlenül lenne szükséges
ahhoz, hogy fenntartsák a feszültséget.
Ám tartok tőle, hogy mégis ez lesz a csapásirány… valahogy
abba az irányba mutatnak a dolgok. :-/ És ez egy kicsit megijeszt – de azért
még reménykedek.
Mindenképpen nézzük tovább. :sör:
Downton Abbey
s02e02-e03-e04
Szóval… valahol sosem voltam nagy rajongója a
családsorozatoknak.
A Szabó család, Forsyte Saga, Buddenbrook ház, Onedin család, Dallas,
meg tudomisénmik…
Mindegyikből láttam több-kevesebb részt, de mindegyiket el is
untam meglehetős gyorsasággal.
És most már elérkeztem ide a Downton Abbey-val is… :-/
Mert, nem érdekel különösebben, hogy X összejön-e Y-nal, Z
elmondja-e K-nak azt, amit, M meddig kavarja még a sz… málnaszőrt, P mikor jön rá (mert rájön), hogy átverték, és az
orránál fogva vezették, S bosszút áll-e G-n, és ha igen (mert igen) G mikor és
hogyan fog ellenbosszút állni S-en… Meg csupa ilyen vérpezsdítő izgalom. :-P
Mint amikor anno kezdődött a Szabó család: én sosem
ültem le egy rész elé sem, de párszor úgy mentem át a szomszéd Erzsike nénihez
tojásért, hogy ott ült mozdulatlanul, feszült arccal a rádió előtt, és szólt,
hogy várjak még egy kicsit, mert még nincs vége a Szabó családnak.
Olyankor illedelmesen leültem a konyhában a hokedlire, és
hallgattam, hogy Tercsi, Fercsi, Kata, Klára… hja, nem, az egy másik törénet
:-) … szóval, hallgattam, milyen izgalmas problémákkal szembesül nap, mint nap
a Szabó
család, és szerteágazó rokoni, és ismerősi kapcsolati hálójuk…
Nos, nálam már ezen a szinten van a Downton Abbey is… :-///
Mary és Matthew végtelenített pávatánca, O’Brien és Thomas
örökös áskálódása és ármánykodása, Bates és felesége között feszülő sötét
fenyegetés már inkább untatnak, mint izgalomba hoznak…
Ezt a háborús évadot biztosan végig fogom még nézni – sőt, a
„Christmas Specialt” is –, de a harmadik szezont csak a Kedvesem fogja egyedül
folytatni.
Jobb dolgom is lesz ennél… :-///
És apropó, „háborús évad”: korábban már felpanaszoltam,
zavar az, hogy nem látszik az idő múlása.
Most, hogy háború van, ez hatványozottan érvényes.
Különösen Thomas tekintetében ordított az, hogy hiába
szanitéckedik két éve(!) a fronton _semmit
nem változott_ az arckarakterisztikája: ugyanolyan kikerekedett, jóllakott
napközis feje van, mint amikor még javában Downtonban inaskodott.
Én értem, hogy nehéz egy kétéves ugrást éreztetni, de akkor
meg ne menjünk bele olyanba, hogy valakiről azt állítjuk, hogy két éve él a
lövészárokban, de ugyanolyan jól táplált, mintha még mindig boldog békeidők
lennének…
Na, mindegy, haladjunk vele tovább…
…hogy minél előbb a végére érjünk. :-P
Go Goa Gone
Tipikusan az az eset, amikor összeül egy krimóban egy baráti
társaság, és félspiccesen, szétdzsangázva, elszállt aggyal, jókat röhögve
elpoénkodnak egy ötleten, ami remekül elszórakoztatja őket.
De másnap, amikor kijózanodnak, már nem azt mondják (mint a
legtöbb normális ember…), hogy „ujujuj, de nagy marhák is voltunk tegnap!” –
hanem azt, hogy „húúú, micsoda remek gegparádét dobtunk tegnap össze! kéne
belőle egy filmet forgatni!”…
…és aztán meg is csinálják.
Az meg valami döbbenet, hogy végig nem száll fel a szemük
elől a rózsaszín köd…
Persze, ha az ember rendszeresen visz be a szervezetébe
tudatmódosítókat, akkor azok ott elvégzik a kedves és alapos agysejtpusztító
munkájukat…
Lehet, hogyha a lábtörésem miatt én se Fragmint
injekcióznék a hasamba, hanem valami… hm… erősebbet, akkor én is a térdemet
verve, és a könnyeimet törölgetve röhögtem volna végig az egészet, és a végén
azzal a sziklaszilárd meggyőződéssel keltem volna fel a tévé elől, hogy életem
legjobb zombis vígjátékát láttam.
De mivel még nem tudtam lejönni a véralvadásgátlóról :-)
hogy „átmásszak” valami… hm… színes-szagos hallucinogénre, így nem töltött el
oly’ annyira a lelkesedés. :-P
És az lett a fixa ideám, hogy valaki a filmkészítők között
vagy nagyon rokona valakinek a filmstúdiónál, vagy nagyon lefeküdt a
vezetőségből valakivel…
Más értelmes magyarázat erre nincs. :-P
Indiai zombis film, van benne 2-3 jó poén – 108 percre
elosztva…
Ez lenne nektek 6,6-os film, imdb-sek?!
Én jó, ha adnék rá 3,5-öt… :-///
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése