Drága besúgott barátaim

Azt hiszem, nagy sokára, végre… nálunk is eljött, megérett az idő, hogy elkészülhessen egy hiteles film az ügynökök és a tartótisztek koráról.

:respect:

Cserhalmi Sára és és Paizs Miklós forgatókönyvírók értő kézzel nyúltak a témához – és nem „kinyilatkoztattak”, főleg nem tettek „lángpallossal” igazságot.

Nekem ez tetszik, én ezt nagyra értékelem: hogy nem tetszeleg senki a „Legfőbb Ítész” mindenttudó és mindent mérlegre tévő szerepében. Amikor „csak” embereket látunk, „csak” sorsokat, „_csak_” személyes tragédiákat…

Ez már egy emberi nagyság, amikor az írók ilyen értő kézzel, ennyi empátiával közelítenek egy témához. Elismerésem.

Cserhalmi Sára pedig még ennél is többet tett, hiszen ő rendezte is a filmet, azaz az ő keze alatt formálódott végső alakjába – és ez az alak egy ember alakja.

Mert emberek vagyunk valamennyien. Gyarlók és nem tökéletesek, nem annyira szépek és tiszták, ritkán önzetlenek és gyakran önzők – és ami a legcsodálatosabb: mindig biztosak vagyunk abban, hogy mi minden helyzetben a legjobb döntést hozzuk meg. Mások elbukhatnak és el is buknak az erkölcs és moralitás futógátjában, de mi mindig könnyed, kecses szárnyalással hasítunk át fölötte…

Csak azt nem értjük néha, hogy „erkölcsi magasságokban való könnyed szárnyalásunk” közepette olykor miért jön velünk szembe egy-egy vakond…?!

…

Cserhalmi György (Czettl Andor) és Derzsi János (Pásztor János) alakítják a két főszereplőt, és kettejük játéka, ellenpontozásuk kelti életre igazán a történetet. :respect:

Cserhalmi György a besúgott, megcsalt, becsapott barát – míg Derzsi János a magának való, mogorva, emberkerülővé lett besúgó…

A filmbéli Czettl Andor igazságot, elégtételt, számonkérést – és legalább egy bocsánat kérést akar…

…míg Pásztor János nyers őszintesége, saját szerepének tisztánlátása, emberkerülő életvitele egyenes utat mutat ahhoz, hogy… őt már nem érdekli semmi. Életének végére ért, ő már lélekben számot vetett, hamarosan ott áll majd a Végső Ítész lábai előtt: és úgy érzi, _embernek_ már nincs joga számonkérni őt.

Mert a kor volt a mocskos, ami berántotta őt – és mi megint olyan kényelmes helyzetben vagyunk a tévé előtt ülve, hogy nagyon könnyen meg- és elítéljük, 100%-ig biztosan abban, hogy „neeem, na neeeeeem! engem aztán semmivel nem vehettek volna rá ilyesmire! semmiveeeeel!”. Sőt, ha 1972-ben lezuhanunk az uruguayi rögbisekkel az Andokban, mi aztán _biztosan nem ettünk volna_ elhunyt társainkból! Ez olyan biztos, ahogy most itt ülök! Vagy állok!!!

Mindig is irigyeltem ezt a fajta magabiztosságot. Az ilyen emberek számomra erkölcsi mérföldkövek, morális tűzhányók, akik fénye beragyogja a sötét suttyóság végtelen mezejét, és támpontot adnak nekem, szánalmas tévelygőnek. :nooot: :-P

Én a magam egyvágányú, csapott homlokú neandervölgyi részéről csak azt mondom, örülök, hogy nem nekem kell ezt a Radnóti Miklós verset elcsikorognom:

„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult, s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.”

…

Visszatérve a filmhez…

Számomra a csúcsjelenet a tévé riport Pásztor Jánossal. A maróan nyers, gúnyos, megvető és cinikus szókimondásban szinte lubickol a lebukott, egykori besúgó – és olyanokat mond, hogy az ember köpni-nyelni nem bír…

„- Bocsásson meg, de én nem buktam le. Kiderült egy igazság, és én hirtelen megszabadultam mindentől, ami addig nyomasztott. Én nem lebuktam: megszabadultam. És jól érzem magam, hogy még konkrétabban válaszoljak.

- De nem nyomasztja a bűntudat azért, amit mások ellen elkövetett?

- Amit én elkövettem, az olyan bűn, amit kényszerítettek. De amit ők tesznek velem… arra senki-senkit nem kényszerít. (…) Az én miértjeimre megvan a válasz, de nekik nem.

- Szóval ön azt állítja, hogy az a személy, aki kiemelte az ön III/III-as múltját a sok ezer közül, hogy az a személy erkölcsi értelemben mélyebben áll, mint ön?

- Hát végre megértette.”

…

Nagy mellénnyel ültem le a film elé: mintha magam is valamiféle erkölcsi lángoszlop lennék – „én aztán nem! no, én aztán nem fogok soha együttérezni egy besúgóval! nem addig a’!”…

…aztán ez a mellény a film végére nem csak lejött, hanem ízzé-porrá foszlott rólam.

Mert talán a besúgóval nem: de az _emberrel_ igenis együtt tudok érezni…

Ezt tesz engem emberré, azt hiszem.

Nagyszerű, elgondolkoztató alkotás volt – remek forgatókönyvvel, és csodálatos színészi alakításokkal. :respect:

Az indafilmen még most is megtekinthető, és holnap (február 25-én, hétfőn, 20:15-kor) leadja az M1 csatorna.

Még talán annyi… lehet, hogy apróság, nem tudom… undorít, hogy vannak, akik az imdb-n 4,7-re húzzák le ezt az alkotást. Öten adtak rá 1-est, ketten pedig 2-est…

Az aljasság időtlen, nincs (élet)korhoz kötve.