Az ázsiai filmek is a gyengéim – talán említettem már… :-)
És most (végre…) megint találtam egy kedvemre való…
innen-onnan azért ismerős motívumokkal operáló, de ettől függetlenül… teljesen
korrekt dél-koreai thrillert. :sör:
Dél-Korea 2004-ben bitangul letette a névjegyét az asztalra
a „Taegukgi hwinalrimyeo – Brotherhood of War – Harcosok szövetsége” című
eposszal, amit én a _létező legjobb háborús filmnek_ tartok azóta is. :respect:
És akkor mondtam is magamnak: „vigyázó szememet Ázsiára
vessem!”. :-)
…aztán elakadt lélegzettel végignézve a „The Vengeance
Trilogy”-t (amikor én már azt hittem, hogy „bosszú-témában” nem lehet újat
letenni az asztalra :meaculpa: ) azt mondtam: „igen, Dél-Koreában van a mozi
jövője!”. :thumbsup:
Ám sajnos ez az orbitálisan átütő felütés egyszerűen… túl
magasra tette a lécet. Amit azóta ők sem tudnak, nemhogy „túlugrani”, de még
utolérni se nagyon…
Szerencsére, a Simya-ui FM azért megmutatja, hogy... még nem
felejtették el, hogyan kell jó filmet csinálni. :sör:
Pár szó a film történetéről.
Go Seon-yeong (Soo Ae) egyedül neveli beteg, néma kislányát,
és egy éjszakai rádióműsort vezet. Az amerikai orvosokban bízva feladja
munkáját, és az USÁ-ba akar költözni: indulásig már csak annyi van hátra, hogy
az utolsó műsorát levezesse.
Ám egy rádiós műsorvezetőnek sok rajongója van… akik közül
nem mindenki nyugszik bele, hogy rajongásának tárgya (tán’ örökre) elhagyja.
Han Dong-soo (Ji-tae Yu) pedig óriási rajongó… és nem csak,
hogy nem nyugszik bele, hanem gondosan felépített terve is van arra, hogyan
tegye emlékezetessé Go Seon-yeong számára az utolsó műsort – és ezért nem
sajnál áldozatokat hozni. Pontosabban: maga mögött hagyni…
Soo Ae remekül hozza a nagyarcú, a mikrofon mögül
kérve-kéretlenül, lekezelően észt és tanácsokat osztó műsorvezetőt, aki a film
során lassan ráébred arra, hogy milyen beképzelt baromságokat is mondott a
kezdetektől fogva…
Ji-tae Yu viszont szerintem nem lép túl a
„sablonőrült/rutingonosz” archetípusán… így nem túl maradandó az alakítása.
És ami még a film számlájára írandó: nincs _egy_
emlékezetes, egyedi mellékszereplő. Egy sem. :-(
Szerencsére Soo Ae és a szituáció el tudja vinni a filmet.
Szituáció alatt azt értem, hogy a főhősnő gyermeke szinte végig életveszélyben
van, így ez olyan feszültséget generál, hogy az ember legszívesebben még a lába
ujja körmét is lerágná…
A dél-koreai filmipar nem szívbajos, hogyha gyerekek
brutális helyzetbe hozásáról kell filmet forgatnia: a „Sympathy for Lady
Vengeance” olyan non plus ultra ebben a témában, amit… sosem lehet elfelejteni.
Egyszerre gyűlölöm és imádom azt a filmet. :respect:
Ha nem is ér a nyomába a Simya-ui FM, de… elég határozottan
próbálkozik, szóval… gyerektémában van benne pár irdatlan kemény pillanat.
Ha össze szeretném hasonlítani valamivel, azt mondanám, hogy
a „The Fisher King – A halászkirály legendája” (amiért, köztünk legyen szólva,
kijárt volna Robin Williams-nek az Oscar…), és a „The Fan – A rajongó” filmek
laza egyvelege… amiből a maga „elvetemült” dél-koreai módján, egy remek kis
thrillert szed össze.
Azt, hogy „elvetemült”, nem a szó rossz/negatív értelmében
mondom, hanem… a dél-koreai értelmében. :-) Aki látta az Oldboyt,
vagy az egész Bosszú-trilógiát, az tudja, miről beszélek.
Bevállalnak olyan dolgokat, amire egy amerikai, vagy európai
film még csak utalni sem merne…
Jobban belegondolva, úgy érzem, hogy istenigazából ez egy „erőteljesen nőközpontú” film. Azt azért nem mondanám rá, hogy „feminista”, de... a férfi szereplők egytől-egyig vagy eszelősek, vagy szimplán gonoszok, vagy „csak” rosszindulatúak, vagy totál inkompetensek... :eeekkk:
Mondjuk, elhiszem, hogy egy ilyen közegben még „ütősebb” az egyedülálló anya küzdelme - szemben a sötét, hímsoviniszta világgal...
Na, mindegy.
A végkifejlet szerintem nem is túl eredeti, nem is túl
„meglepő” – de talán megnyugtató… nem tudom.
Mindenesetre, nekem összességében egy jó kis horzsolós
filmélmény volt.
Ázsiai film fanok előnyben. :sör: :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése