The Encounter – Apostle Peter and the Last Supper

Figyelem! Keresztényfilm-veszély!

Alert! „Blinded fanatical Christian!” :-P :suxxx:

Csak hogy meglegyen a megfelelő figyelmeztetés… :-P

Ugyanis az elmúlt héten láttam két keresztény filmet, és most azokról fogok beszámolni.

The Encounter

Öt ember utazik az éjszakában: egy válófélben lévő afroamerikai házaspár, egy magányos tini lány, egy szerelméhez igyekvő ifjú hölgy, és egy nagymenő üzletember.

Egyszer csak egy útelzárás állja útjukat, ahol egy rendőr közli velük, hogy az áradás miatt az útra bizonytalan nem engednek járműveket. Az utazók ekkor úgy döntenek, hogy elmennek egy kicsivel korábban, az út szélén látott kis étterembe, és ott vészelik át a várakozás óráit.

Bár a „road block”-nál álló rendőr először megpróbálja lebeszélni őket az étteremről, majd később gúnyosan azt mondja:

„Tell that guy at the diner Officer DeVille sent you.”

 Utazóink visszamennek az étterembe, ami nagyon kicsi, de hangulatos, és rajtuk kívül nincs egy vendég sem. És meglepődve konstatálják, hogy egy „Jesus” nevű személy egyszemélyben a szakács és a pincér.

„-H-E-S-U-S?

-Most people pronounce it Jesus.”

„-The state trooper down the road said you guys were closed.

-Yeah, he's been trying to keep people away from me for years. It's a personal thing.”

A helyzet természetesen először mindenkinek furcsa, „weird”, de Jesus barátságossága, és segítőkészsége lassan megnyugtatja őket.

Percről-percre derül fény arra, hogy „szakács-pincér” jobban ismeri őket, mint ők saját magukat…

…és egyre olyanokat mond, amitől nem csak a karakterek, hanem az egyszeri néző is egyre jobban elgondolkodik a saját életén.

„I've given you a lot to think about, haven't I?”

Nagyon szeretem, ha elgondolkodtatnak, ha gondolkodásra, önvizsgálatra késztetnek – ilyenek a jó vasárnapi prédikációk is, amiket Pál Feri atya, vagy Fazekas György atya szoktak tartani. :respect:

És ez a film is képes volt ilyen „magamba nézésre” késztetni. :thumbsup:

Érdekesség, hogy Jézus szerepében itt is azt a Bruce Marchiano-t láthatjuk, mint a „Revelation Road: The Beginning of the End”-ben.

Egy kicsit utánanéztem, és rájöttem, hogy Bruce Marchiano kultikus és ikonikus megformálója az amerikai keresztény filmekben Jézusnak.

Valamint az is érdekes, szvsz, hogy a „Revelation Road” főszereplője, David. A. R. White rendezőként jegyzi a „The Encounter”-t.

Mindenesetre, ez egy igazán remek, egyáltalán nem „porszagú”, friss, mai alkotás volt, ami nem szájbarágósan és/vagy erőszakosan akar téríteni.

Sőt, téríteni nem is akar: csak arra kér, hogy nézzünk magunkba. :respect:

Nekünk nagyon tetszett.

Apostle Peter and the Last Supper

Jóval a megtérésem előtti időkben olvastam Henryk Sienkiewitz regényét, a Quo vadis-t – és minden sorát imádtam. :respect:

Akkoriban egy baráti pár mindenáron azon dolgozott, hogy „megtérítsen” a szektájukba – és borzasztóan irritált erőszakos nyomulásuk, és hiteltelen volt minden szavuk ezzel kapcsolatban… :-///

Miután elolvastam a könyvet, annyit mondtam nekik: „ha tudtatok volna, ha megpróbáltatok volna olyan szeretettel, emberséggel, és kedvességgel téríteni engem, ahogy a regényben Péter apostol beszél, akkor már rég megtértem volna”.

De nem tették – én meg (akkor még...) nem tértem meg. Ám Péter apostol azóta is egy szívemhez nagyon közel álló szent.

Így nagyon lelkesen vetettem rá magam, hogy megnézzem az „Apostle Peter and the Last Supper” című filmet.

Szerintem egyáltalán nem rossz film – sőt! –, de tartok tőle, hogy nekem nem nagyon lehetne Szent Péterről „rossz” filmet készíteni, szóval, vegyetek nyugodtan elfogódottnak. :-)

Az élete során már ezer és ezer karaktert megformáló, 82 éves(!!!) Robert Loggia személyesíti meg az élete végén járó Pétert, szerintem különösen emlékezetesen. :respect:

 

A történet azt a három napot öleli fel, amikor Pétert már a rómaiak elfogták, és a börtönben a keresztre feszítésre vár…

Két római katona van megbízva az őrzésével: a kíváncsi és érdeklődő Martinian (Laurence Fuller), és a morcos és magának való Processus (David Kallaway).

 

A paranccsal ellentétben a kíváncsi Martinian bejár a fogolyhoz, és egyre csak faggatja életéről, és Jézusról.

Péter apostol pedig megnyílik, és elmeséli neki az életét, attól a naptól kezdve, amikor testvérével, Andrással (Leon Melas) először találkoztak Jézussal – akit ebben a filmben is Bruce Marchiano formál meg.

A fiatal Pétert Ryan Alosio alakítja, és bár egyáltalán nincs baj vele, Robert Loggia erős alakítása elnyomja az övét.

Természetesen, ahogy a film címe is mutatja, a kulcsjelenet az utolsó vacsora – és ezt valóban sikerült olyan szemszögből megközelíteni, hogy még levegőt is alig mertem közben venni, nehogy lemaradjak valamiről.

Az apostolok „belső kérdései” életszagúak, hihetőek, és nagyon fájdalmasak voltak, ami még közelebb hozta/hozza őket az egyszeri nézőhöz. :respect:

Érdekesség, hogy a film rendezője, és részben forgatókönyvírója az a Gabriel Sabloff aki… hm… „kevéssé sikerült” „Revelation Road: The Beginning of the End”-et is rendezte, és a forgatókönyvét is részben ő jegyzi.

Meg kell, hogy mondjam, a magam részéről nem tudnék az „Apostle Peter” és a „The Encounter” között olyan különbséget tenni, hogy „melyik a jobb”.

Az biztos, hogy mindkettő sokkal jobb, mint a „Revelation Road: The Beginning of the End”, ám számomra mindkettő máshogy, mégis hasonlóképpen hatásos élmény lett.

Remélem, értitek, mire gondolok… :-)

…de persze mindkettőt úgyis csak hozzám hasonló „elvakult keresztények” nézik meg, úgyhogy… aligha fogunk elfilozofálgatni rajtuk/felettük.

De talán ez nem is baj.

:sör:

Low Winter Sun s01e07 & The Michael J. Fox Show s01e01-e02 & White House Down – Az elnök végveszélyben

Távirati hírek következnek… :-)

(Utána vízállásjelentés. ;-) )

Low Winter Sun s01e07

Nekünk még mindig tetszik. :sör:

Lehet, hogy Amerikában esik a nézettség, és valszeg csak egy évadot fog élni – de nekünk akkor is bejön. :thumbsup:

Jól kavarják a szálakat, a feszültség állandó, a helyzet egyre fokozódik…

Remek, na.

Persze, egy ilyen vagy bejön valakinek, vagy nem. És ha egy „Killing”-et képesek 2x kaszálni odakint, akkor milyen esélye lenne egy „Low Winter Sun”-nak…

A filmekben állandóan csak „sablongonoszt” alakító Mark Strongot határozottan megkedveltük és megszerettük – már csak önmagában ezért megérte volna. :respect:

De nagyon szépen, finoman, „noir”-osan alakul a történet, és ezt szeretjük. :sör:

The Michael J. Fox Show s01e01-e02

:-) :-) :-)

…ezzel majdnem mindent elmondtam. ;-)

De hogy ne legyek ilyen „semmitmondó”: egy nagyon kedves, néha-néha hangosan felröhögős, családi sitcom, aminek a középpontjában a saját betegségét karikírozó, végtelenül szerethető Michael J. Fox áll. :megarespect:

Volt bennem némi fenntartás, hogy nem leszek képes ezt a sorozatot úgy nézni, hogy a szívem ne fájna gyermekkorom kedvenc „Back to the Future – Vissza  a jövőbe” filmjeim főhőséért… Hogy ne jutna az eszembe, fájdalommal, szomorúsággal vegyes szánalommal: „óóó… hová jutott ez a remek ember… mi lett vele.. ?!”.

És Michael J. Fox emberszeretetének, önmagán való felemelkedésének, iróniájának és öniróniájának köszönhetően, úgy tudtam nézni az epizódokat, hogy végig a „feelgood” érzés és a konstans mosoly határozták meg az élményt. :respectagain:

Egy olyan fiktív tévés riportert alakít Michael, aki Parkinson kóros, és emiatt visszavonul a képernyőtől – ám mivel személye a „betegség ellen küzdő amerikai hős”-archetípusa lett, ezért a csatorna visszaédesgeti magához – aminek családja pedig kifejezetten örül, ugyanis mivel addig állandóan otthon volt, egyfolytában őket egrecírozta. :-)

Rengeteg mosolygós poén, számolatlan szerethető pillanat – és néhány nagyon horzsolós, felröhögős momentum teszi ezt a sorozatot remek szórakozássá. :sör:

A 21-22 percnyi epizódonkénti játékidő vastagon megéri a figyelmet. :thumbsup:

White House Down – Az elnök végveszélyben

Az amerikai filmgyártók valamiért vonzódnak ahhoz, hogy egy-egy témát ugyanabban az évben, két különböző stúdió is megfilmesítsen…

1992: „Christopher Columbus: The Discovery – Kolumbusz, a felfedező” vs. „1492: Conquest of Paradise – 1492: A paradicsom meghódítása”

1997: „Volcano – Tűzhányó” vs. „Dante’s Peak – Dante pokla”

1998: „Armageddon” vs. „Deep Impact”

2006: „The Prestige – A tökéletes trükk” vs. „The Illusionist – A mágus”

2013: „Olympus Has Fallen – Támadás a Fehér Ház ellen” vs. „White House Down – Az elnök végveszélyben”

Hogy ennek mi értelme van, arról fogalmam sincs… de valami biztos. :-P

Lényeg, hogy az efféle „dupla” vagy un. „iker” filmek esetében az egyik általában bejön az embernek, a másik meg nem…

Nos, nyilván megvan mindenkinek a saját „erősorrendje” a fenti duplázások között – hacsak az az eset nem áll fent, hogy mindkettőt egyformán nem utálja…

…vagy, ami még ennél is ritkább: hogy mindkettőt egyformán szereti! :-)

Én nem mondom meg, hogy miként érzek a fenti párosokból a régebbiekkel. ;-)

Ez egyéni gusztus kérdése: kinek a pap, kinek a papné, ugye… ;-)

Ellenben annyit mondhatok, a 2013-as „duplázásból” én az „Olympust” nézném meg inkább a helyetekben…

Ennyi.

Hogy ez a poszt nem is a „White House Down” filmről szólt?!

Dehogynem!

:-)))

És szerintem már így is túl sok karaktert pazaroltam rá… :-P ;-)

(És most a vízállásjelentés. A Kraszna Alsószopornál árad, lejjebb apad. A Digitális-kanális nincs jelezve. ;-) :-) )

Dead in Tombstone

…mert vannak ugye az „A” kategóriájú filmek, aztán vannak „B”, „C”, „D” kategóriájúak – ennél lejjebb csak akkor, ha a vakondok is érdeklődnek … ;-)

Nos, azt hiszem, hogy a Dead in Tombstone forgatókönyvírója és rendezője (nevüket fedje a feledés jótékony homálya…), saját képességeik, és a rendelkezésre álló anyag (…vagy inkább „matéria”… :-P ) alapján, alighanem az „E”, „F”, vagy „G” szintet célozták meg.

Úgy első felindulásra… ;-)

…de valami hihetetlen vakszerencse folytán, oltári mázlijuk lett: sikerült ehhez a… filmnek látszó tárgyhoz… megnyerniük két megöregedett filmes ikont: az egyik 69 évesen is még mindig ereje és karakterisztikája teljében – a másik 61 évesen totál szétcsúszva…

Mégis ők ketten mentik a mínusz-kategóriásnak indult filmet egy kellemesen bizsergető, nosztalgikus, a ’80-as éveket idéző, régi videómozis éveimet felelevenítő, teljesen korrekt „B”-movie-ra. :sör:

Azt hiszem, hogy ez a film alighanem a „videotékákban” (egyáltalán: vannak még olyanok…?!) is biztos „alsó polcra” van ítélve, ám nekem – miközben egy pillanatra nem feledem hibáit és hiányosságait! – mégis egy kellemes élményt okozott.

Mert imádom Danny Trejo utánozhatatlanul marcona, ellentmondást nem tűrő, karcosan markáns karakterét. :thumbsup:

…és bár mint mondtam, a másik főszereplő, Mickey Rourke teljesen szét van csúszva… (nem tudom, hogy valami betegség nyúzza… vagy a drog-alkohol-cigi kombó csinálta ki…), de úgy gondolom, van valami bukéja annak, hogy ő alakítja Lucifert. És nem is rosszul. :sör:

Egy szimpla bosszúfilmről beszélünk, „B”-kategóriában elmesélve.

A „Blackwater Gang” nagy zsákmányra tesz szert, ám a bandatagok némi befolyásolás után, közösen úgy döntenek, hogy kinyírják a bandavezért, Guerro De La Cruzt (Danny Trejo) – és a főnöki posztot féltestvérére, a leváltást kezdeményező, feltörekvő Red Cavanaughra (Anthony Michael Hall) ruházzák.

Guerro menten le is kerül megérdemelt helyére, a Pokolba, ahol Lucifer (Mickey Rourke) várja lelkesen, és örökkévalóságig tartó kínokat ígér.

Ám Guerro kellőképpen fel van dúlva az árulás miatt ahhoz, hogy alkudozni kezdjen az ördöggel, aki rövid hezitálás után nyitottnak mutatkozik, hogy alkut kössön.

Guerro kap 24 órát ahhoz, hogy személyesen, mindenfajta külső segítség nélkül levadássza a Blackwater Gang hat tagját – és visszanyerje életét. Sikertelenség esetén természetesen az elkárhozás vár rá.

A Pokolban csak 10 perc telt el, de odafent egy teljes év – és ekkor tér vissza halottaiból a bandavezér… és azonnal nekilát a feladatnak.

Ezzel szerteszanszéjjel is spoilereztem a filmet… :-)))

Meg egy kellemes, western-feelingű el-, és leszámolás, miközben meg-megjelenik a Főördög maga.

Lehetett volna ez egy nagyon erős, mocskos, véres, iszap- és whiskeyszagú keménykedés, de sajnos nem lett az…

Köszönhető ez a díszletnek, amire talán az a legjobb szó, hogy „steril”. :-///

Mintha lenne egy szépen felépített, turistacsalogató makettfalu, amit nagyon korhűnek csináltak, de nagyon vigyáztak/nak is rá – „hogyan is ne vigyáznánk, rögtön jön a következő turistacsoport!”… :-///

A statiszták pedig tényleg nagyon szépen fel vannak öltöztetve: vigyáznak is a ruháikra, tisztességesen! Mint akik nem egy élő, lélegző város valódi lakói, hanem farsangi mulatságra igyekvők, esetleg kedves hagyományőrzők… :-///

De nekem a „Blackwater Gang” tagjai fájnak a legjobban. :-/// Mibe tellett volna összeszedni hat igazán karakteres, marcona anyaszomorítót valahonnan…?! Muszáj volt „neves” román karakterszínészeket alkalmazni…?!

Hja, mert ha nem mondtam volna: a filmet Romániában, Bukarestben forgatták.

Ez akkor lett nekem gyanús, és késztetett utánajárásra, amikor a szereposztást olvasva olyan nevekbe botlottam, hogy Emil Hostina, Ovidiu Niculescu, Radu Micu…

Félreértés ne essék, nekem az a bajom, hogy egyikük sem elég „karakteres”! Biztosan lett volna egy-két (számos…) román statiszta, aki puszta megjelenésével hatásosabb, mint a fent felsorolt színészek. És ide nem is kellett volna semmi más – színészi játékra alig van szükség – csak erős, karcos, ütős karakterek!

Mindenesetre, „Sterilfalván” (hiába nevezzük hangzatosan „Tombstone”-nak, attól még kacsa… :-P ), a semleges statiszták között, elég nehéz korhűnek lenni, amikor itt egy Danny Trejo, a maga karizmájával szinte „tájidegen”… :-///

Na, mindegy.

Nem ostorozom a filmet (bár lehetne…), mert nekem minden hibájával együtt tetszett. :sör:

Kellemes, nosztalgikus „straith-to-video” alkotás volt, amit Danny Trejo visz el a hátán – annak, aki szereti őt. :sör:

Now You See Me – Szemfényvesztők

Oké, imádom a bűvészkedést. :-)

Nem a cilinderes, nyulas-galambos, varázsdobozos, szétfűrészelős fajtát, hanem az un. „street magic”-et: mint, amilyen Criss Angel, vagy Dynamo. :cool:

 

És igen: élvezem, hagyom, és szeretem, ha lenyűgöznek. Nem töröm a fejem, nem csikorgatom a fogam, nem agyalok, de főleg nem dőlök hátra nagyképűen és lekezelően (mint sokan, akiket ismerek…), és nem jelentem ki megfellebbezhetetlen magabiztossággal: „óh, hát én tudom, hogy csinálta! tök egyszerű!”. :eeekkk: Hát persze, hogy tudod! Még jobban is! Sőt! :gyagya:

Kifejezetten gyűlölöm az olyan műsorokat, amik azzal foglalkoznak, hogy „leleplezzük a bűvészek minden trükkjét!”. :sucks: :thumbsdown:

Erre mondják azt, hogy aki tudja, csinálja; aki nem tudja, az meg tanítja, és magyarázza… :-PPP

Aki nem szeret hinni a csodákban, nem szereti, ha elbűvölik, elkápráztatják, meglepik, vagy lenyűgözik… azt az embert én végtelenül sajnálom. Mert a lekezelés és a cinikus gúny egy egész más forrásból fakad, mint az előzőek… Míg az előbbit a bennünk élő örök, nyitott és rácsodálkozó gyermeki lélek táplálja – az utóbbit a megkeseredettség, a kiégettség, és az örömtelenség. (Mert nem, a gúnyos káröröm az nem „öröm”… ne tévesszük el.)

Szóval, ilyen alapfelállással ültem le a „Szemfényvesztők” elé, és vártam valami kellemes bűvészkedéses stuffot…

…erre kaptam egy olyan elképesztően izgalmas, fordulatos és pörgős, misztikus, heist thrillert, hogy leesett az állam! :megarespect:

 

Muszáj felsorolnom pár nevet: Ed Solomon, Boaz Yakin, Edward Ricourt – ők írták a sztorit és a forgatókönyvet. :respect:

Valamint Louis Leterrier (The Incredible Hulk, Clash of the Titans), aki rendezőként jegyzi a filmet. :thumbsup:

És persze a színészek, akiket nagyon bírtam: Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Mark Ruffalo, Morgan Freeman, Isla Fisher… :respect:

Jesse és Woody a „Zombieland” után újabb filmben játszanak együtt: nagyon csípem mindkettőjüket. :sör:

…bár Woody szvsz most is „lopta a showt” a többiek elől… :-)))

Hm.

Az a baj egy ilyen „misztikus heist thrillernél”, hogy nem nagyon lehet beszélni a sztoriról, mert azzal kiszúrunk az új nézőkkel.

Így inkább hallgatok ;-).

Legfeljebb, csak annyit kérdezek: veletek is előfordult már, hogy egy filmet befejezve, rögtön visszatekertetek egy bizonyos részhez, vagy részekhez, és azt még azon melegében újranéztétek?

Velem néha elő szokott fordulni ilyen – ha valami igazán jó filmet nézek.

Most például a „Szemfényvesztők” végén fogtam magam, és az utolsó 30-35 percet még egyszer végignéztem… :cool:

…mert annyira tetszett. :respect:

El vagyok képedve, hogy milyen remek gyöngyszem is ez az alkotás. :thumbsup:

És végtelenül örülök, hogy a 75 milliós gyártási költségekhez (+ kb. 20-30 millió reklám…) majd’ 324 millió bevétel társult. :sör:

Ha még nem láttátok, szerintem… érdemes hagyni, hogy elvarázsoljon. :abracadabra: ;-)

The Lone Ranger – A magányos lovas

„Well, there's three of you. You're not exactly lone. Shouldn't you be the Three Rangers?”

…jutottak eszembe az 1994-es, feledhetetlen :-) „Airheads – Pancserock” című filmből Joe Mantegna mára klasszikussá nemesült :-)))) szavai…

Miután megnéztem ezt a filmet: hiszen _ketten_ vannak, a ranger, meg az indián! Lehet, hogy mielőtt nem találkoztak _magányos_ ranger, meg _magányos_ indián voltak – de már _ketten_ vannak, együtt, közösen, bonyek!

„Well, there's two of you. You're not exactly lone. Shouldn't you be the Two Rangers?”

:-)))

Na, mindegy – ha ez lenne még a legnagyobb baj, hát vígan hátradőlnék a hokedlin… hogy utána csattanjon a tarkóm egy kellemeset a kövezeten… :-PPP

Mert ugye a filmezés egy egzakt tudomány: ha beletolunk 100 dollárt egy filmbe, plusz 50 dollárt marketingre, akkor legalább 300 dollárt hoznia kellene, hogy hasznosnak érezzük a befektetésünket.

A Disney (és a Nynfus :-)) Corporation-nél pedig tudnak számolni.

„Van egy Gore Verbinski – Johnny Depp páros, akikbe ezidáig 665 milliót (+ kb. 300 millió marketing költséget) feccöltünk, ők pedig csináltak 2 milliárd 683 milliót. Lehet, hogy kéne velük még indítani egy másik franchise-ot is. Már persze akkor, ha nem vagyunk ellenségei saját pénztárcánknak. Hö-hö…hö…”

Sikerült is őket újra összeverbuválni a „The Lone Ranger”-re…

„Te, Johnny, képzeld! Itt nem egy lökött kalózt, hanem egy lökött indiánt kell alakítanod! Még csak nem is kell új karaktert hoznod! Tök ugyanaz lesz minden! Csak kicsit kevesebb lesz a víz… Hö-hö… hö…”

Ők pedig lelkesen belevetették magukat, hogy a 215 milliós ráfordítással (+ 75-80 millió reklámköltséggel…) hozzanak a konyhára kőkemény… 255 milliót.

A hülyének is megéri, mondják, ugye… :-P

De nem a Verbinski – Depp párossal van igazán a baj, ők már rutinból lehoznak ilyen filmeket (lehet, hogy ez azért mégis…?!) – de ott van a kutya elesve, hogy sza… sza… szardellapasztából nem lehet várat építeni. Vagy legalábbis nem érdemes.

Ugyanis, ennek a filmnek nem volt egy eredeti momentuma – nekem legalábbis minden nüansza ismerős volt, vagy innen, vagy onnan… :-///

Ezen nem is akarok („lone ranger” -ként … ;-) ) sokat lovagolni.

Inkább rátérnék arra, hogy: ki a fene ez az Armie Hammer…?! Kinek a kije?!

Mert egy Geoffrey Rush segíti-támogatja, partnerként a terhek egy részét bátran, és biztosan átveszi egy színésztől a filmben, és pillanatra nem remeg meg. :respect:

De ha maga a címszereplő(!) semmit nem tud megvalósítani ezekből, hanem tényleg amolyan „szellemárnyékként” oson végig a filmen… akkor abba bele tud szakadni a másik színész háta.

Valami vérlázítóan gyenge ez a film, igazi két és félórás életrabló… Szerintem, az ilyet némely kevéssé konszolidált országban még büntetik is. :-PPP

Egyszerűen, semmi jót nem tudok róla mondani… :-///

De a nyitóplakátról szvsz már lejön az, hogy alapvetően a Disney-ék is érezték a büdöset: ezért abba a képbe az orrvérzésig belezsúfoltak mindent…

…nyitott sírok, robbanás, szakállas nő, csontváz, vonat, szerencsétlenség, vonat tetején ágaskodó ló, Gatling-géppuska, halál, hollók, tyúkok, vonat tetején zenélő tűzoltózenekar, dinamitos hordók…

Jesszassz… szerintem, már csak az ángya térde kalácsa, és Miki egér maradtak le, valami érthetetlen okból… :eeekkk:

„Tegyél még a képre valamit, Bill! Még! Még többet! Minél többen jöjjenek be elsőre! …mert másodikra már biztosan nem fognak…”

Itt szeretném megköszönni azt a diszkrét, kifinomult visszafogottságot, hogy a szívkivágásos, majd nyersen megevős jelenet nem került fel a poszterre. :sör:

Tudtam, hogy van nektek ízlésetek!

Bár az arányokkal nem voltatok igazán tisztában: gyerekeknek ez a film túl brutális, felnőtteknek pedig túl bárgyú…

…megpróbáltatok egy fenékkel két lovat megülni – de elgázolt benneteket a saját egótok, és öntelt magabiztosságotok túlfűtött gőzmozdonya. :shame:

Azt hiszem, elmondtam mindent.

Még egy képet illesztek a végére: ez akkor készült, amikor Depp és Armie először látták a tesztvetítésen a saját filmjüket…

;-)

 

Taras Bulba

„Sok messzi földet bejártunk, bajtársaim! De olyat, mint az orosz föld, sehol nem találtunk! Úgy szeretni, ahogy az orosz lélek tud, nem az eszével, a fejével, hanem mindenestül, amit Isten adott, ami itt belül van, úgy szeretni senki se képes! Tudom, sok hitványság kapott lábra mostanság nálunk! (…) Ördög tudja, milyen szokásokat vettek át a pogányoktól! Megutálják még a maguk nyelvét is, rokon a rokonnal nem akar beszélni! Rokon a  rokonát eladja, mint ahogy eladják az oktalan állatot a marhavásáron! Idegen király kegyeit keresik! (…)

De még a leghitványabb is, bármilyen aljas legyen, még az is megőrzött valamennyit az orosz lélekből! Egy napon csak megmozdul benne! Akkor szerencsétlen ember a padlót csapkodja a kezével, a buta fejéhez kapva átkozza fennhangon hitvány, elvesztegetett életét, és kész lesz kínnal bűnhődni gyalázatosságáért!”

Tegnap láttam ezt a Bán Jani :sör: által ajánlott filmet… és nagyon vegyes érzelmekkel feküdtem le utána aludni…

Ma reggel viszont már nagyon motoszkált bennem valami…

…és kedvem támadt néhány kulcsjelenetet újra megnézni.

Azt például, amikor végső harcukra hívják a kozákok Tarasz Bulbát. :respect:

„Baj van, atamán! Keresnek a kozákok! A lengyel új erőre kapott, friss csapat érkezett a segítségére! De nem akarnak meghalni a kozákok, míg nem nézhetnek a szemedbe! Azt akarják, hogy haláluk órájában még egyszer lásd őket!”

Ekkor ismét felbuzdult a vérem, és megrendülve néztem, ahogy a kozákok egymás után esnek el a harcban… és búcsúznak el az élettől. :fejethajt:

„Nem bánom, hogy megválok a földi világtól! Adjon az Isten minden kozáknak ilyen véget! Orosz földünk dicsősége mindörökké éljen!”

„Hálát adok az Istennek, hogy a szemetek láttára halhatok meg, igaz bajtársaim! Kívánom, hogy nálunknál jobbak jöjjenek utánunk! És a Krisztusnak kedves orosz föld, örök dicsőségben tündököljék!”

„Vesszen minden ellenségünk, s éljen örökös vígságban… Oroszország!”

És a narrátor egyszerre lágy és karcos orgánuma úgy mesélt közben, hogy az embernek megszakadt a szíve. :leborul:

„És elszállt fiatal lelke. Karon fogták az angyalok, s felvitték a Mennybe. Jó lesz neki odafönt.

– Ülj le, Sztyepán! Jobb kezem felől ülj! – mondja neki Krisztus. – Te nem árultad el a bajtársaidat, becstelen tettet nem követtél el, templomomat oltalmaztad, s megőrizted!”

…

De talán már a fentiekből lejött nektek az, hogy vajon miért voltak tegnap este még „vegyes” érzelmeim.

Az a túlfűtött nacionalizmus, ami ebből a filmből árad, az azért kissé lesokkoló, első felindulásra…

…ráadásul, ha mondjuk lengyelként kéne látnunk, akkor biztos, hogy elkapna mindenkit egy könnyű kis gyomorideg…

Különösen akkor, amikor a varsói kivégzések iszonyát jelenítik meg…

 

Ám aludva egyet az élményre, be kellett látnom, hogyha a felébredés utáni első gondolatom azt, hogy:

„Na, mi van, urak?! Van még puskapor a puskaporos szarukban?! Nem lankadt el még a kozákok ereje?! Nem törtek meg még a kozákok?!”

…akkor mégis egy nagyhatású filmhez volt szerencsém. :respect:

És magyarként csak annyit tudok irigykedve hozzáfűzni: nekünk miért nincsenek ilyen filmjeink mostanában?!

Mondjuk, talán/biztosan emlékeztek, ez már anno a Warriors of the Rainbow: Seediq Bale megnézése után is felmerült bennem… És most nem kellett Tajvanig menni, elég csak átnézni a szomszéd Ukrajnába, hogy egy hazafias hevülettől átitatott, történelmi filmmel találkozzunk, ami nem rest megénekelni olyan hősöket, akik nem győzedelmeskedve, és diadalmasan vonultak be a pantheonba.

Hamut szórok a fejemre, mert fogalmam sem volt róla, hogy Gogol írta meg Taras Bulba történetét :-( – és szórjon a fejére hamut az egész kádári közoktatás, amiért „A köpenyt” olvastatták el velünk, Taras Bulba helyett… :-O

Döbbenetes ukrán-orosz karakterszínészek tűnnek fel ebben a filmben: mintha valóban életre kelt volna a kozákvilág. :amazing:

Csupa vad, szikrázó tekintetű, marcona figura, akik mintha mind a zaporozsjei Szecsből léptek volna elő – rettenthetetlenül, ölni és meghalni egyformán készen. :respect:

 

Nagyszerű a film azon jelenete is, amikor Ilja Jefimovics Repin festményét,  „A zaporozsjei kozákok levelet írnak a török szultánnak” keltik életre.

Egyébként a levél eredeti (brutális! :-) ) szövegét, és rengeteg érdekes háttér információt itt olvashattok:

Töriblog: A_zaporozsjei_kozákok_levelet_írnak_a_török_szultánnak

A Taras Bulbát alakító Bogdan Stupka (aki sajnos 2012-ben elhunyt… :rip: ) remek a főszerepben...

 ...de mindenképpen meg kell említenem a magyar hangját, Újlaki Dénest, aki nagyszerű orgánumával fantasztikusan szólaltatta meg. :respect:

…

És csak nem bírom ki: kibököm a „feketelevest”… :-/

A szerelmi szál végtelenül irritált: egyszerűen, amikor megjelent a szőke csaj, és elkezdtek romantikázni – azonnal rágörcsölt az ujjam a pörgetésre… :-///

Így például „némán”, pörgetve néztem végig azt a félórát is, ami a lány szobájában játszódik, ami alatt meggyőzi a srácot, hogy álljon át hozzájuk…

Ez meg aztán végképp hiteltelen számomra. :-///

 

Szóval, úgy kellett bele, mint egy… nem, egyáltalán nem kellett volna bele. Szerintem. :-PPP

Kissé fura, és szokatlan megoldásnak tűnt elsőre nemcsak a narrátor, de az is, ahogy a halál előtti pillanatban minden kozák mond pár szót, mondatot, amiben elbúcsúzik ez élettől – és a hazáját dicsőíti.

Megvallom, tegnap még ez a megoldás is zavart… de mára már pontosan a film egyik különleges értékének tartom! :sör:

Érdemes ezt a filmet „felvenni a táncrendbe”, barátaim! :respect:

Jani – :sör: !

:-)

Ui.: Ami még meglepett: mikor a rivjúhoz kerestem képeket, adatokat a neten, meglepődve eszméltem rá, hogy az ameriakaik 1962-ben, Yul Brynnerrel és Tony Curtissel a főszerepben, már készítettek egy Taras Bulba című filmet… :eeekkk:

Chugyeogja – The Chaser – Az üldöző

…és még mindig Dél-Korea készíti a legjobb brutális thrillereket.

:respect:

Mert még mindig ők a legnagyobb királyok ebben.

:leborul:

Úgy elmorfondíroztam azon, hogy miért pont ők ennyire jók a műfajban: Oldboy, Sympathy for Lady Vengeance – A bosszú asszonya…

…de nem tudok rájönni. Talán a szétszakadás, és a testvérháború okozta sokk…?!

Nem tudom. De az biztos, hogy náluk jobban senki nem készít „(sorozat)gyilkosos thrillert”.

:respect:

Oké, nem mai csirke ez a film, 2008-as, de hogy bitangul zúzós, ahhoz kétség sem fér. :thumbsup:

Volt már nektek olyan, hogy filmnézés közben szinte (fel)ugrásra készen ültök a kanapén/fotelben, mert minden idegszálatok pattanásig feszül a véretekben forrva-bugyogva robogó adrenalintól?

 

Ha esetleg netalán eddig nem is: majd a Chugyeogja alatt lesz! :sör:

Mert ez az üldözés egy igazi pörgős, lüktetős, torokkiszárítós, lélegzetelakasztós, halántékon lüktetős, elmebeteg őrület. :megarespect:

Kedvesem is, aki rendszeresen bealszik a filmeken :-) most tágra nyílt pupillával tapadt a képernyőre – eltekintve azoktó a pillanatoktól, amikor inkább eltakarta a szemét…

Bitang egy film, bitang. :thumbsup:

És semmiképpen nem mondható „szokványosnak”.

 

A főszereplő Joong-ho (akit a nagyszerű Yun-seok Kim formál meg!) egy kirúgott-kibukott zsaru, aki immár lányok futtatásából él – de vannak még kapcsolatai régi kollegáival.

Joong-ho legnagyobb aggodalma mostanában, hogy a lányai kezdenek eltünedezni, ő pedig emögött valamelyik rivális stricit sejti, de még nem tud semmi konkrétumot.

Egyik este egy „válogatós” kuncsaft megy az agyukra, akinek egyik lány sem tetszik, akit küldenek neki, ezért Joong-ho dühében felhívja a lázasan otthon fekvő Mi-jint (Yeong-hie Seo), akit a kislánya Eun-ji (Yoo-jeong Kim) ápol, és fenyegetésekkel ráveszi, hogy azonnal menjen az ügyfélhez.

Ám miután a „válogatós” kuncsaftnak megfelel Mi-jin, és elindulnak a férfi lakására, Joong-ho kiszúrja, hogy ugyanerről a telefonszámról hívták azokat a lányait is, akik utána eltűntek.

Felhívja a lányt, aki még úton van a kuncsafttal, hogy megérkezése után, titokban azonnal küldje el neki a címet.

Ám ez nem megy olyan simán, mert a „válogatós kuncsaft”, Young-min (Jung-woo Ha) nem más, mint egy prostituáltakra vadászó sorozatgyilkos, akitől… hááát… legalábbis nem „egyszerű” telefonálni.

 

A lányai elrablása/lenyúlása miatt teljesen felpörgött Joong-ho egyre dühödtebben próbál a Mi-jin és „kuncsaftja” nyomára akadni… és ahogy előjön belőle a régi rendőri rutin, ami párosul a strici gátlástalanságával, lassan megrendül az a fixa ideája, hogy a konkurenciával van dolga…

A régi rendőrhaverok pedig úgy működnek, ahogy ő maga is „szolgált és védett” rendőrként: csak a feletteseik se… talpát nyalják, és kedvét keresik – és ha az nincs a közelben, akkor nagy ívben tesznek mindenre és mindenkire.

Joong-ho hiába próbálja felrázni őket, és segítséget kérni, falakba ütközik – ám ő már rátapadt a nyomra, mint kopó a vérszagra, és egyre jobban bevadulva és felpörögve űzi az emberrabló sorozatgyilkost… És már nemhogy nem kap segítséget a régi cimbiktől, hanem még ők is akadályozzák, és ellene fordulnak.

Elképesztően izgalmas hajsza kerekedik ki ebből a filmből, olyan, amilyenhez szvsz még nem volt szerencsém. :respect:

Oké, beismerem, hogy volt a filmben két olyan húzás, ami… hm… nem nyűgözött le „eredetiségével”… :-S

…de ezek szerencsére nem voltak olyanok, amiktől megkeseredne a szám íze.

Egy nagyon zúzós-horzsolós, sorozatgyilkosos thriller.

:sör:

Csúcsra járatott.

:respect: