Wrecked s01 & #Sohavégetnemérős & Backstrom s01e01-e05

Wrecked s01

A Lost első két évadát szerettem – de aztán „kiszerettem” belőle. :-P

…és egyre inkább idegesített a hype, ami körülötte volt (van). Egy időben terveztem, hogy a hype hatására mégis felveszem újra a fonalat, és folytatom (befejezem), de aztán a nagy körberajongás nem fellelkesített, hanem szembefordított: szóval, bármennyire is „etalon”, én nem szeretem, és nem érdekel. :-P

Amikor meg azt olvastam, hogy egy „Lost-szerű” paródia/vígjáték is készül, attól is fanyalogva fordultam el: „csókoltatok minden „losztost”, meg klónjait, és tribute-jait”. :-PPP

Most – a nyári holtszezonban – valamiért mégis rákattantam a témára… és leesett az állam.

Régen röhögtem már ennyit… :-DDD

És nem, nem „losztos”, vagy „Lost-paródia”: önálló, eszméletlenül jópofa marhaság. :sör:

Egyébként is, az első rész címe az, hogy „All is Not Lost” :-PPP :-)))

…és – mint régi motoros sorozatjunkie-k – ne feledkezzünk meg arról, hogy a nyitóepizód egyik fontos jelenete éppenhogy az immár klasszikusnak mondható, 1999-2000-ben készült „Amazon – Az őserdő foglyai” című sorozat első epizódjának… hm… tribute-ja, kikacsintása.  ;-)

Egyébként a mai napig nem bocsátom meg, hogy azt a bazi jó szériát kaszálták… :aaarrrrgh: :-OOO

A Wrecked-ben bitang jó egyedi karakterek „uszulnak” egymásra: és abból valami dögletesen remek, agyeldobós baromság jön ki! :-)))

Eleinte azt hittem, hogy Owen (Zach Cregger), Danny (Brian Sacca) és Pack (Asif Ali) hármasa, amolyan „Hangover-szerűen” viszi majd sztorit (főleg Brian Sacca Zach Galifianakis-hoz való erős hasonlósága miatt…)...

 

...de készítők hamar duót csináltak a trióból… és végül egy teljesen másik karakter miatt mondom azt, hogy eszetlenül jó lett a sorozat – mert az ő (botrányos/cinikus) megjegyzései, tettei, és karakterének változása miatt szerettem meg bitangul ezt a sorit.

Ő pedig nem más, mint Todd – Will Greenberg. :sör: :-DDD :sör:

Igazából azok a részek éltek igazán, amikben ő hangsúlyos szerepet kapott: mert olyan erősen rá tudta nyomni a bélyegét minden egyes jelenetre. :sör:

Imádtam a csávót. :thumbsup: :-DDD

A kilencedik rész („Javier and the Gang”) alatt percekig nem tudtam abbahagyni a röhögést, annyira remek volt, és ahogy napokkal később is eszembe jutott az a mondta, hogy:

„Oh… why… Javier?!”

…és a fej, amit közben hozzá vágott – egyszerűen újra és újra felnyerítettem, mint egy elégedett sörösló. :-DDD

De a nyolcadik részben Corey „feltűnése” is egy olyan pont volt, amikor nem nagyon tudtam halkan röhögni. :-DDD

- I'm sorry. Who are you?

- Who am I? Corey! It's me... Corey! Do you not know who I am?

- Who the hell is this guy?

- Corey! It's me... Corey! I've literally been on the island the entire time. This is unbelievable right now. Are you kidding me? It's like there's 10 of you that think the entire island just revolves around you! I mean, my God, what am I? What are we?  Just background actors in the story of your freakin' lives? I can't believe I left Beth for you.

- Who?

- What? Who? Beth!

- Beth?

- You don't know Beth? She crashed here with her brother, Lamar!

- Beth and Lamar?

- They found that secret cove a couple weeks ago! It had all those maps in it. Could be the key out of here! It's all anyone was talking about the whole time!

- Are you serious?

- They could have lost their freakin' lives! I mean, Jesus Christ!

- All right!

- Do you think about anyone other than yourselves?!

- Just keep your voice down, Lamar!

- I'm not Lamar!!!

:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Oké, hagyjuk, mert beidézem az egész sorozatot. :-)

Ráadásul az utolsó rész cliffhanger-e is remek volt – a két kalóz meg… atomállat:

„What did we talk about? How many times do we have to talk about this rule?”

:-))))))

Én nagyon várom a második évadot: ami már megy, ugye! – de muszáj összevárnom mindet, hogy darálni lehessen! :-))) :sör::sör::sör:

#Sohavégetnemérős

Tavaly annyit beszéltek róla, hogy mennyire remek, és a mai fiatalok életérzése, hogy úgy gondoltam, muszáj megnéznem valamikor nekem is, hogy lássam, mi a mai fiatalok életérzése. :-)

Jópofa marhaság volt, meg kell hagyni. :sör:

A több különálló „Wellhello”-s dalokra épülő sztori mind-mind kedves, vidám kis anekdota volt – filmmé igazán nem állt össze, inkább amolyan lazán kapcsolódó novellák/kisfilmek halmaza maradt, de nem kárhoztatom ezért.

Ötvös András és Trecskó Zsófi kisfilmje remek alaphangot adott…

…és kettejük mellett nekem még Orosz Ákos és Hartai Petra szegmense volt kiemelkedő – a többiek sem voltak rosszak… de az említett két kettős kifejezetten tetszett. :sör:

A Wellhello zenéjét nem sikerült megszeretnem – különösebben értenem se nagyon… Katicám többször is feljajdult közben, hogy „Nem értem, mit mondanak! Nem értem!” –, de kellemes körítést adtak a marhaságaikkal a filmhez.

Ha már mai fiatal zene, nekem inkább a Halott Pénz – kis nüansz: a filmben feltűnik Marsalkó Dávid egy kis cameo-ban, én meg lelkesen felkiáltottam, hogy „láttad?! Halott Pénz!” – mire Katicám döbbenten felém fordult: „milyen halott pénz?!”. :-DDD

Egy darabig azért röhögtem, mire választ tudtam adni… :-)

Szóval, egyrészt örülök, hogy bejött nekem is a „mai fiatalság filmje” (tehát még fiatal vagyok :-)))) ), másrészt meg szégyenkezek, hogy nem vagyok elég entellektüel, hogy bejött… :-/

Mindegy, ez van. :-)

Jópofa, laza ki marhaság volt. Pont jó nyárra. :sör::habok::termálvíz: :-)))))

Backstrom s01e01-e05

Egész egyszerűen döbbenten állok, és nem jutok szóhoz…

…ezt kaszálták?! EZT?!?!?! WTF?!?!?!? Are you nuts?!?!?!

…

Indulok messzebbről.

Nem nézek kaszált sorozatokat. Amiről megtudom, hogy kaszálta a stúdió, bele se kezdek.

Oké, egy kivétel volt: a Firefly, de az meg érthető, ugye, hisz valamennyien megnéztük. :sör:

Szóval, a Backstrom mellett is elsétáltam szépen, hogy kukázták, és akkor köszi, nekem se kell. :-PPP

Most meg nézni kezdtük… és egész egyszerűen HIBÁTLAN!!!!

Olyan elképesztően jó, hogy csak pislogok. :eeekkk:

Komolyan, részről-részre várom, hogy mikor kezd „elgagyisodni”, „trévé válni”, mikor lesz uncsi, önismétlő, idegesítő és/vagy vállalhatatlan…

…de részről-részre jobb, bonyek. :eeekkk: :respect:

Konkrétan az ötödik rész olyan csont nélkül lett 10/10-es, hogy a végén egyszerűen csak ültünk Katicámmal, és megszólalni sem tudtunk.

Horzsolt, de nagyon durván. :respect:

Elcseszettül jó, hatalmas karakterek egytől-egyig! Baromi jó napi nyomozások! Rainn Wilson meg szimplán zseniális!!!!

Fel nem foghatom, miért kaszálták… :nemértem: :-S :-/

Katicámnak nem is merem mondani, hogy csak egy évados – annyira szereti és várja minden este, hogy nézzük… :-((((

…nem is fogom mondani, hadd élvezze felhőtlenül ezt az egyetlen évadot.

Az első öt rész átlaga úgy 9/10 körül van…

…innen nagyon kemény menet lesz kaszáig lehúzni. :-PPPP

Are You Nuts?!?!?

:-PPPPPPPPP

Gospel koncert a veresegyházi Szentlélek-templomban…

Amióta először láttam valamelyik-valamilyen filmben éneklős-táncolós-kórusos afro-amerikai misét – gospelt –, azóta vágyok arra, hogy egy ilyenen részt vehessek.

Ma, ha nem is egy ilyen „teljes” élményben – de egy nagyon-nagy élményben lehetett részem a veresegyházi Szentlélek-templomban.

A „Sing’n Swing’n Sista’s” formáció: Joan Faulkner, Harriet Lewis, Joanne Bell – megmutatták nekünk, milyen „A” gospel. :respect:

Őszintén szólva, én csak leesett állal bámultam: hogy hogyan lehet ennyi energiával, ennyi hittel, ennyi szeretettel, ennyi életörömmel – ennyi emberséggel énekelni, táncolni, létezni, lenni. :leborul:

Éreztetek már valaha is olyat, hogy muszáj felállni a székről és úgy tapsolni?! Lelkesen, örömmel, odaadással, elismeréssel – mert muszáj pont úgy viszonozni az előadóknak, amit tőlük kaptál?!

Én korábban még sosem voltam így – ma délután pedig többször is: és nem érdekelt, hogy mások mit szólnak hozzá. :-)

Harriet Lewis-ba konkrétan csak azért nem szerettem bele, mert Katicámat szeretem és tisztelem, mint a feleségemet – de Harriet… óóó… valami fantasztikusan csodálatos nő. :-)

Nagyon sajnáltam, hogy igazából csak egy dal volt „csak az övé” – mert az teljesen lenyűgözött. :leborul:

Joan Faulkner pedig egyszerre egy fantasztikus díva – és egyszerre egy alázatos kórustag… és egy csodálatos, végtelenül barátságos ember: a koncert végén egyszerűen nem akarta a közönség elengedni – de ő igazából nem is akart elmenni: szereti az embereket. :respect:

Akikről pedig nem szabad hallgatni, ők a zenei kísérők: Csík Gusztáv (zongora) és Dezron Douglas (bőgő) valami egészen nagyszerű zenészek.

Én – ahonnan ültem – Dezront láttam sokkal jobban: és egy élmény volt őt zenélés közben figyelni.

Nevetett, csipkelődött, incselkedett, versenyzett virtuozitásban a zongoristával – de közben nevetett, és elismerően biccentett a másik tudására… és volt, amikor becsukta a szemét, és úgy játszott…

Sosem láttam még közelről afro-amerika jazz-zenészt, de ez valami… feledhetetlen élmény volt. :respect:

Gyakrabban kellene ilyen koncertekre járnom… Feledhetetlen élmény volt. :megarespect:

Végezetül: ilyen volt, amikor 2013-ban Vácon lépett fel a „Sing’n Swing’n Sista’s” – remélem, majd később, valamikor linkelhetek egy dalt a 2017-es veresegyházi koncertről is…

Egy kissé megkésett jubileum...

Amióta elkezdtem vinni ezt a filmes blogot, mindig is arra vártam, hogy milyen jó lesz előrukkolni az emlékeimmel, a korhű dokumentumommal, amikor eljön 2017...

...és bakker, majdnem elfelejtettem. :gyagya: :-OOO

Szóval, nem sikerült pontosan 30 évvel később megemlékeznem, hanem 30 éves és 6 hónapos jubileumot ünnepelünk most: mi, együtt, valamennyien. :sör:

Ugyanis 1987 januárjában (16 17* éves és 1 hónapos koromban :-) ) egy lelkesült randi után (moziba hívtam a lányt, aki el is jött velem - de részéről sajna' ennyi volt...), hogy valami emlékem legyen, felírtam egy füzetbe, hogy mikor, és milyen filmet néztünk meg. "Vele". :-) :-P

Ám miután a hölgy gyorsan rövidre zárta még csak nem is nagyon bimbódzó kapcsolatunkat, szerelmi napló helyett nagyon gyorsan filmes naplóba váltottam a fel- és bejegyzéseimet.

És a filmek iránti szerelmem azóta is töretlen. :-)))

Tehát, most bemutatnám nektek ezt a páratlan kordokumentumot, aminek megsárgult lapjai örök emléket állítanak a filmek szürke eminens szerelmesének. :-)

Talán nem véletlen, hogy bár 107 108* évvel később, de pontosan ugyanazon a napon születtem, mint Georges Méliés, akinek Martin Scorsese állított csodálatos emléket "A leleményes Hugo" című fantasztikus alkotással. :thumbsup:

Nos, eme könnyed pávatánc ;-) után végre bemutatom nektek a nevezetes, "Filmes füzetemet". :sör:

Következzék hát egy szerény, 30 éves és 6 hónapos galéria, amit remélem, ti is érdeklődő vigyorgással fogtok végiglapozni, ahogy én tettem. :-) :sör:

*= Köszönet Elegosnak a jogos észrevételekért! :sör: Most már komolyan jövök Neked egy Charlie Firpo-val - épp tegnap ittam egyet, szerintem atomkirály. :-)

Jûsan-nin no shikaku – 13 Assassins & Ajeossi – The Man from Nowhere – Bácsi & Headshot

Valahogy vágytam volna egy jó kis „üsd-vágd, nem apád!”-filmre (igen, a fusztráció, meg a felgyülemlett feszültség, meg ilyenek… :-P ;-) ), ezért rákerestem párra.

Nem egy etapban tudtam le le őket, hanem szépen, adagonként: mégsem tudom őket felhőtlenül dicsérni.

Mint, amikor a jeles tanuló négyest visz haza: jó, jó az is, semmi gond vele… de ha máskor simán kitűnőre, kiválóra lehet teljesíteni, akkor… ez azért mégis csalódást okoz.

Mert mindhárom film remek alappal rendelkezik, színészi-rendezői-forgatókönyv írói fronton mindegyik nagyon komoly neveket vonultat fel… mégis, mindegyik kapcsán maradt bennem hiányérzet.

Jûsan-nin no shikaku – 13 Assassins

Rendező: Takashi Miike – Ichi, the Killer. Ennél többet nem is kell mondani. :respect: :leborul:

Tizenhárom halálraszánt szamuráj összefog, hogy megöljék a sógun fogadott öccsét: aki egy elmebeteg szadista állat…

Sajnos, a hangsúlyok eltolódása nekem nem tetszett benne. :-///

Az elmebeteg nagyúr kegyetlenkedése és szadizmusa, meglehetősen plasztikusan lett ábrázolva – nem túl sok(k) is volt. :-///

A tizenhárom harcos összeszedése meg úgy indult, hogy „akkor az embereimmel együtt alapból vagyunk nyolcan, és szedjünk össze még pár embert”. :eeekkk: :-///

Milyen jó, hogy a hét mesterlövész nem úgy indult anno, hogy „akkor alapból vagyunk öten, és még kéne egy-két ember”…

…mert ilyen esetben elég könnyen lepattintja magáról a film a karakterizálást. És akkor hogyan azonosuljak, miért szorítsak valakiért, ha azt se tudom, kicsoda…?!

A tizenhármakból (akik igazából tizennégyen vannak, de a plusz egy fő, ő nem szamuráj, hanem „erdei ember”) három főt ismerünk meg igazán, a többiek meg simán összekeverhetőek, felcserélhetőek és… felejthetőek. :-///

Ez különösen annak a fényében esik rosszul, hogy az „erdei ember” meg annyira markánsan karakteres, hogy a fal adja a másikat. A film végére teljesen rányomja a jelenléte a bélyegét – és hülyére (viccesre) veszi a szamurájok végső harcát: ami egyrészt jó… másrészt meg marhára nem az. :-///

Vannak benne még szerintem értelmetlen húzások (eleinte a tetőről nyilazzák a szamurájok a csapdába esett kétszáz(!!!) ellenséges szamurájt, de egyszer csak abbahagyják(!!!) – még van nyiluk, és esélyük is bőven! –, mert ez így „nem elég szamurájos harc”(!!!) és lemennek a bőven 10x-es túlerőben lévő ellenség közé kardozni!!! miért, anyám?!?! :-OOO), de úgy döntöttem, hogy ezek a régi szamurájok ennyire hüly… izé… hűek voltak a bushidó-hoz. :-/ :-P

Nem volt rossz film – de sokkal jobb is lehetett volna.

Ajeossi – The Man from Nowhere – Bácsi

Egy visszavonult, meghasonlott, családját gyászoló szuperkatona összeismerkedik egy kislánnyal, akit szervkereskedők elrabolnak. És a „bácsi” erre megrázza magát, és beindul, mint egy egyszemélyes halálosztó gépezet.

Brutálisan és döbbenetesen remek pusztakezes harcok vannak benne, a végső leszámolás a fogadócsarnokban meg valami… szégyellem egy kicsit magam, de… igazi gyilkolásorgia, amit csak leesett állal tudtam bámulni. :amazing:

De.

Valahogy zavart benne valami, és erre csak a végén jöttem rá: hogy a „bácsi” jócskán tehet róla, hogy a kislány sorsa majdnem végzetesre fordul – mert fájdalmában-vakságában addig-addig lökdöste el magától a közeledő, szeretetre vágyó kislányt, hogy jócskán sáros abban, hogy a végén az a zugorvos boncasztalán találja magát… :-///

Oké, persze, értem én, a gyász, meg minden – és ha nem így, akkor nem lett volna belőle film, oké, oké, oké... :-P

Mégis. :-/

Bazi jó film az Ajeossi… de nekem valahogy mégsem lett tökéletes az élmény.

Headshot

Most ugrott a majom a vízbe.

Hogy Iko Uwais megindul-e a Tony Jaa-féle lejtőn – és hogy a „The Mo Brothers” (Kimo Stamboel és Timo Tjahjanto) mennyire tudnak jó filmet rendezni…

Verdiktem pedig a következő: Iko Uwais nem ment tovább a lejtőn – és a Mo Brothers tudnak jó filmet rendezni… de többet várok el mindegyiküktől.

A történet pedig: hogy a gonosz mester legyőzésére igyekvő harcosnak végig kell verekednie magát a gonosz mester legjobb tanítványain – akik közül ő is egy volt, valaha –, már egy elég régi klisé a harcművészeti filmek műfajában.

Alapjában véve tetszhetett volna az esetlegessége is, hogy sokszor a mázlin, meg a rögtönzésen múlik, hogy egy-egy mesteri tanítványt végre legyőzzön a főhős… de engem ez speciel pont zavart. :-///

Én azt szeretem, ha azt érzem-látom, hogy a tudása nagyobb Ikónak, hogy nagyobb harcművész, profibb, menőbb – nem pedig azt, hogy… „szerencsésebb”. :-S

Mint ahogy azt a régi mondást se szeretem, hogy „nem az a legény, aki üt, hanem, aki állja!” – ez a film meg egyértelműen erre feküdt rá. :-/// Hogy Iko, mint annak idején Keoma :respect: :thumbsup:, egyre szakadtabban, egyre véresebben kerül elő egy-egy harcból, és csak a végtelennek tűnő életereje és állhatatossága viszi előre a csaták során.

És egyre fáradtabban, több sebből vérezve jut el végül a legerősebb ellenség elé… :-///

Értem én azt is, hogy egy ilyen harcművészeti film túlmutat a realitáson, és tudom, hogy egy-egy ilyen harcművész tényleg szinte emberfeletti erővel bír – mégis soknak éreztem ezt valahol…

Főleg akkor, amikor az egyik harcos a machete(!!!) csapását a puszta alkarjával(!!!) védi ki(!!!), majd kicibálja a csontjába ékelődött pengét(!!!), és tovább harcol – úgy, hogy a sérült kezét pont úgy és annyira használja, mint a sérülés előtt! :eeekkk: :-OOO

Nanemár… :-PPP

Én elhiszek mindent, és látom, hogy ezek milyen kemény csávók… de ez azért túlzás. :-///

Igazából elég sokat fanyalogtam közben, az ilyen számomra nem tetsző dolgok felett – ám a végére húztak egy olyat, amivel megbocsátottam mindent.

Mert emberi volt, szerethető – és szívet melengető. :respect:

Hogy a legvégső csatából nem azért kerül ki élve a szinte félholt harcos, mert egy ütéssel tovább bírta – hanem mert a szerelmes nő harcol érte. :amazing:

Gyönyörű, felemelő húzás volt ez a végére – megvett kilóra. :sör:

Ikó és a Mo testvérek (hála Istennek!) feljebb emelték saját mércéjüket – de még van feljebb.

Hajrá, én szurkolok nektek. :sör:

The Shack – A viskó & Wazir – Vezér

The Shack – A viskó

Korábban kétszer találkoztam WM. Paul Young könyvével: először akkor olvastam el, amikor még nem voltam hívő, aztán megtérésem után ismét elővettem, és újjászületett lélekkel ismét elolvastam.

Mindkét alkalommal tetszett, de másként: szóval, mondhatom, hogy pozitívan elfogult/elfogódott vagyok vele kapcsolatban.

Nagyon vártam a filmet is – főleg, amióta tudom, hogy Octavia Spencer (The Help, Hidden Figures, Red Band Society) alakítja „Papát”, akinek a megszemélyesítését korábban senkitől sem tudtam volna elképzelni – de amikor megtudtam, hogy Octavia Spencer alakítja, azonnal arra gondoltam: „ő tökéletes lesz!”. :respect:

Gondolkoztam azon, hogy egyáltalán írjak-e valamit a tartalomról, amikor a napjaink keresztény „bestsellerének” megfilmesítéséről van szó – de úgy gondolom, a rövid tartalom felvázolásra csak érdemes időt szánnom. Hátha közületek nem mindenki olvas keresztény műveket… ;-) :sör:

Mack Phillips (Sam Worthington) tragikus körülmények között elveszíti legkisebb gyermekét, ami miatt az addig hívő ember meghasonul Istennel. Ám az egyik napon különös, megdöbbentő üzenetet kap valakitől:

„Mackenzie!

Hosszú idő telt el. Hiányzol.

Ha akarod, hogy újra találkozzunk, a következő hétvégén ott leszek a viskóban.

                                                                                              Papa”

Ez a levél több okból is döbbenetes Mack számára, de a két legfontosabb: „a viskó” arról nevezetes, hogy eltűnt gyermekének véres kardigánját ott találták meg… és hogy a családban csak egy valakit emlegetnek úgy, hogy „Papa” – Istent.

Mack egyszerre dühös, sértett, bosszúvágyó és zavarodott, de elhatározza, hogy fegyverrel a kézben elmegy a tragédia legemlékezetesebb, központi helyszínére – mert várakozásai szerint a gyermekének gyilkosa fogja ott őt várni…

Ám ott egy (az?!) é(É)denkertet talál(ja), ahol jelen van Papa (Octavia Spencer/Graham Greene), Jézus (Avraham Aviv Alush) és Saruyu (Sumire Matsubara)…

…és Mack minden elfojtott haragja, mélyben izzó érzelme a felszínre tör – és Isten, Jézus, meg a Szentlélek körbeveszik és beszélgetnek vele.

Egyszerre zavarba ejtő és megrendítő ez a találkozás – és nem mondom, hogy hívőként nem vágytam/vágyok erre minden pillanatban, hogy egyszer én is beszélhessek Velük…

Nem szeretnék ehhez valami szörnyű tragédiát (mint Macké…), de nem is bánnám, ha még életemben történne velem ilyen – ami után azonnal nem kell meghalni.

Különös „fintora” a sosnak, vagy a Szentléleknek, hogy egyszerre tudom elmondani, hogy mit jelentett ez a könyv nekem ateistaként és hívőként.

Felkavaró volt. Megrázó. Ami egyszerre taszított és egyszerre vonzott. Nem akartam elfogadni Isten érveit – de valahol… mélyen, legbelül… megértettem Őt, és az igazságát.

A könyvet olvasva elmentem a falig, fejemben ordítottam az _én_ olvasatomat, az _én_ „igazságomat”… És a végén nem „koppantam a falon”, hanem rájöttem, csak nálam, bennem van a fal.

Istennél nincsen.

Ezt pedig évekbe(!!!) tellett megérteni és feldolgozni. Sokszor még most sem vagyok képes felfogni: de tudom, hogy így van.

A színészek csodálatosan festették a vászonra ezeket a megfoghatatlan Megtestesüléseket.

Octavia Spencer és Graham Greene olyan csodálatos emberek, színészek, akik képesek elhitetni a nézővel, hogy ők a Mennyei Atya.

Avraham Aviv Alush pedig, mint Jézus… hááát… nem kicsit rendültem meg, valahányszor megszólalt, vagy csak ránézett, rámosolygott Mackre.

Mondjuk, ez nyilvánvalóan belőlem fakad – annyira szeretem Jézust, hogy minden egyes alkotás, amiben megjelenik, az számomra hatalmas pozitívummal esik latba: és minden színészt imádok, aki megpróbálja megszemélyesíteni Őt.

Igen azt hiszem, hogy ez egy outcomingolás volt. Jól esett kimondani. :-)

…

Elfogódottra sikeredett ez a rivjú, tudom. Túl „keresztényiesre”, túl „hívősre”.

Az ateisták megnyugtatására ;-) mondanám, hogy keresztényi berkekben nem egyértelműen pozitív a regény fogadtatása: sokan még eretnekségnek is kikiáltották (most klikkeltem csak rá néhány nevében keresztény oldalra – hááát… legalábbis ijesztő, amit az ott publikáló keresztények(?!) láthatóan/érezhetően habzó szájjal és Isten bocsássa meg, gyűlölettel írnak/mondanak A Viskó kapcsán…).

…ha pedig nem tudjuk elfogadni, hogy WM. Paul Young ilyennek képzeli az Istennel való találkozást (ami szvsz egyáltalán nem eretnek, vagy blaszfémia, ami ellen fel kellene lépni), akkor ne nagyon verjük a mellünket arra, hogy (mekkora „Nagy”) keresztények vagyunk. :-(((

Szerintem „A Viskó” mindenkinek képes mondani valamit: hívőnek, nem hívőnek egyaránt.

Érdemes próbát tenni vele, hogy neked mit mond. :sör:

Wazir – Vezér

Igen, a Pink után rákerestem, hogy milyen Amitabh Bachchan film van, amit szívesen megnéznék: így találtam a Wazir-re. :sör:

Amitabh Bachchan egy amputált lábú sakknagymester alakít, aki összebarátkozik egy gyermekét gyászoló, feleségétől különélő, antiterrorista különítményes rendőrrel (Farhan Akhtar)… és lassan mindkettejük számára kiderül: van egy közös ellenségük.

Igazából kellemes, érdekesen izgalmas a film – de nem túl izgalmas… és egészen végéig nem tartogat különös fordulatot: ám akkor viszont ad egy elég jó gyomrost. ;-) :sör:

Nem lesz nekem túl meghatározó élmény a Wazir, de a csoda vigye el, jó volt látni Amitabh Bachchan-t egy újabb karaktert megszemélyesíteni: megszerettem ezt a színészt, na, nincs mese. :sör:

És a végefőcímre most egy dalt tartogattak nekünk, amit a két főszereplő adott elő, közösen: és ami olyan volt számomra, mint hab a tortán…

 

Jó film volt a Wazir. :sör:

Amitabh Bachchan. :rulez: