Patrick Melrose s01 & Mystery Road s01

Elakad a szavam…

…még szerencse, hogy nem beszélni kell róluk, hanem írni.

Két eszméletlenül remek, nagyszerű sorozat. :respect:

Patrick Melrose s01

„Nobody should do that to anybody else!”

Ezt kiáltsuk bele a világba, hogy mindenki meghallja – és ha Isten nem akar meghallani minket… hát üvöltsünk az égre úgy, hogy a torkunk szakadjon belé!!! :-OOOOOOO

…

Katicám azt mondta a végén, hogy szerinte Patrick még „visszaesett” ezek után is, mert ebből nem lehet egészségesen kijönni, teljes, „normális” életet élni.

De én nem értettem egyet vele. Szerintem, Patrick már végigment a stációin. Szerintem, már megszenvedte a megváltást: amiért sosem kellett volna szenvednie. Szerintem, már tud(ott) a rémálmai nélkül élni. Szerintem, már a gyógyulás útjára lépett, olyan társakkal az oldalán, akik már nem engedik el a kezét soha többé…

„The demons go away”

Olyan volt a gyermekkora, amilyet… egy gyereknek sem lenne szabad soha átélnie.

Döbbenetes sorozat volt. A legijesztőbb benne az, hogy Edward St Aubyn a saját életét írta meg benne…

Az, hogy a Hugo Weaving megformálta apa egy rohadék tetű állat, egy mocskos manipulatív szemétláda, egy kasztrálni való féreg… az egy.

 

De hogy a Jennifer Jason Leigh megformálta anya legalább ugyanannyira aljas, félreforduló, üreslelkű senkiházi, az biztos.

„She knew! She must have known!”

Benedict Cumberbatch pedig zseniális. Újra bizonyította, hogy hatalmas színész. Már nem tudnám elképzelni ezt a történetet nélküle. :respect:

És nem szabad, nem lehet elmenni szó nélkül a kisfiú Patrickot megformáló Sebastian Maltz alakítása mellett sem. :respect:

Számomra ő hozta a záróepizódban azt a pillanatot, amikor megtelt a szemem könnyel…

„No. I won't do what you say anymore… It’s wrong! You’re wrong!

Nobody should do that to anybody else!”

…

Döbbenetes volt ez a sorozat. Ijesztő. Megdöbbentő. Iszonyú. Elképesztő.

…mégis... valahol felemelő: hogy a pokolból is van kiút. Hogy van remény. Hogy még(is) élhetsz.

…

Feledhetetlen lesz a Patrick Melrose. :respect:

A záróepizód legvégén pedig a Blur – Tender című száma: tökéletes zárást adott. :sör:

Mystery Road s01

„I see shadows on the hill

Up beside the old sawmill

Where my people were killed

I see shadows on the hill”

Shadows On The Hill – Troy Cassar-Daley

Az ötödik részben hangzik fel ez a dal (27:50-29:20), egy szál gitárral előadva Troy Cassar-Daly által.

Sem a dalt, sem a szöveget nem találom sehol a neten (ráadásul a google szerint Troy Cassar nem is „Daly” – ahogy az epizód végén a stáblistán szerepel –, hanem „Daley”… :eeekkk: ), ezért fentebb próbáltam hallás után idézni: ha rosszul, az az én hibám. :meaculpa:

…ám amikor a filmben felcsendült ez a dal… egyszerűen elakadt a lélegzetünk. :leborul:

Ezért volt muszáj most megpróbálnom fel- és beidézni. :sör:

…

Azt hiszem, rohadtul nem kell ecsetelnem, hogy mennyire csípem Jay Swan történeteit – a fantasztikus, karizmatikus, kőkemény Aaron Pedersen alakításában. :respect: :leborul:

Vagy ha mégis kéne :-P :-), akkor ajánlom figyelmetekbe a „Mystery Road & Goldstone” rivjúmat. :sör:

Nyilvánvalónak tűnik, hogy rajongásommal nem vagyok egyedül, és ezért készítették el ezt a hat részes minit – amit időrendben a két mozifilm közé helyeznek el.

Aaron Pedersen annyira erős, markáns karakter, hogy sokszor elég csak megjelennie a színen, máris olyan feszültség keletkezik, hogy szinte szikrázik körülötte a levegő. :respect:

És a történet megint olyan („megint”: értsd, mint a két nagy filmben), hogy végig a képernyő előtt tart, és folyamatosan fedezünk fel benne új és újabb rétegeket, és egyre jobban belebonyolódunk a helyi aboriginal és „fehér telepes” közösség mocskos titkaiba…

Gyormorszorító és félelmetes, ahogy a hallgatás konok, félő-fájdalmas falát tégláról-téglára bontják le az elleplezett, szörnyű igazságok.

Mert a nyomozás során több bűn(cselekmény)re is fény derül – akad olyan is, ami több, mint 100 éve történt…

Mondjuk, nekem Jay családi vonala nem nagyon kellett volna, de végül megtalálta az a szál is a helyét a sorozat fonatában.

Aaron Pedersen mellett nekem sajnos nem a női főszereplő(k) jöttek be igazán, hanem a börtönből éppen kiszabadult, fenyegetően sötét Larry Dime, akit Wayne Blair személyesített meg. :sör:

És ami még vitte-emelte ezt a sorozatot a legjobbak közé: a döbbenetes ausztrál táj gyönyörűsége – és az elképesztően jól eltalált, odaillő zenék… amikbe beleborzongott az ember szíve-lelke. :respect:

Elsőre azt mondtam volna, hogy a sorozat nem olyan jó, mint az önálló filmek – de most már inkább azt mondom: _más_, mint azok, de saját jogán épp ugyanolyan remek. :respect:

Egy dolog azért hiányzott, ami mindkét nagy filmben nagyon fontos helyet foglalt el: egy igazi, vadnyugati-„vadausszi” tűzpárbaj.

Bár Jay előkapja párszor a stukkerét, és lő is vele, ezen a téren mégsem lép a filmek mellé a sorozat.

Ám ezt nem bántásként mondom. :sör: Nekem kicsit hiányzott, de ettől függetlenül is nagyszerű a sorozat. :respect:

Katicám nem az a típus, aki egy este szeret/akar több részt is megnézni egy-egy soriból: mégis, a Mystery Roadnál lelkesen mondta: „megvan már a következő rész is?! akkor nézzük tovább!”. :-)

Elgondolkodtató, nyomasztó, izgalmas, eszméletlenül hangulatos sorozat a Mystery Road – én imádtam minden egyes pillanatát. :respect: