2018. június 8., péntek

A szem rágógumizott… és belesajdult az állkapcsa


…úgy mondanám neked, hogy fárasztó. Idegesítő. Fusztráló. Talán elkeserítő is. Sőt, főleg az. Hogy időt és energiát szánsz egy filmalkotásra, és a végén keserű szájízzel arra gondolsz, hogy ez rohadtul nem érte meg egyiket sem. Aztán pont így jársz a következővel is. Meg az utána jövővel. És a sokadikkal… :-PPP

De az meg hülyén jön ki, nem?! Hogy van egy filmélményes blogod, aztán nézed a filmeket, de nem írsz róluk – mert annyira átlagosak, semmilyenek… vagy annyira szégyelled, hogy megnézted… hogy sajnálod rájuk pazarolni a karaktert. Meg az időt és az energiát. Amit egyszer már tök feleslegesen rájuk szántál. :-PPP

Ezért most elsorolom, miket is választottam magamnak az elmúlt időszakban – hogy mikkel büntettem magam… –, és mi az az egy-két szó-mondat, amit leírnék róluk. Hogy megfogalmazzam az engem ért… hm… „élményt”.


A Quiet Place – Hang nélkül


Ha bekapcsolod a „suspension of disbelief” funkciódat, egész kellemes horror. Jól berezelsz tőle.
Ám amikor vége van – és feldúlt idegrendszered megnyugszik –, agyalni kezdesz dolgokon… És egyre több a „miért?” meg az „és ez meg hogy…?!”.

Nekem egy dolog volt a leges legsúlyosabb: mindjárt az elején. Milyen szülők azok, akik egy szörnyekkel tele világban hagyják, hogy az 5-6 éves kisgyerekük tőlük lemaradva, leghátul kószáljon az úton, amikor az is nyilvánvaló, hogy nem tudja betartani az alapvető szabályt?! „A Szabályt”!
Még egy szörnyek nélküli világban sem vesztem szem elől a gyerekemet. Szerintem ez egy szülőnek alapvető.

Itt meg: alapvető emberi minimum lett volna. :-///


Wonder Wheel – Az óriáskerék


Ez már nem Woody Allen film. Papíron az – de a valóságban nem. Ez egy keserű dráma. Tetszett benne Jim Belushi.

És ennyi.


The Book of Love – A szeretet könyve


Magányos felnőtt, elhagyott kislány egymásra találása, egymás támogatása.

Láttunk már ilyet.


Same Kind of Different as Me


Könyvben szerintem jobb lehetett. Az életben meg főleg.

Döbbenet, hogy Djimon Hounsou mennyire megöregedett. Emlékszem az 1997-es Amistad-ban láttam először: fiatal volt, és vékony (sovány). Most meg egy karizmatikus öregember lett belőle.

Ő uralta a filmet: ez lett az előnye, és a hátránya is ennek az alkotásnak.


Outcast – A becsület lovagjai


Ilyen az, amikor szerződtetnek két középszerű színészt egy középszerű(nél valamivel gyengébb) tévéfilmbe.

Hiteltelen és nevetséges volt mindkettő. Néha már szánalmas is…


Balls of Fury – Szerva itt, pofon ott


Ez annyira ótvar szirszar volt, hogy egész egyszerűen meg vagyok döbbenve. Egy halom trágya.

Egy dupla nulla.

Iszonyúan el voltam képedve, hogy mit keresett ebben a moslékban Christopher Walken

…meg Terry Crews… meg Cary-Hiroyuki Tagawa… meg Robert Patrick

…és Jason Scott Lee, jézusom… egy nulla mellékszerepben.

Elképzelésem sincs, hogy miért készítették ezt a… valamit. :-PPP

Talán valami pénzmosó maffia. Annak lenne értelme. :-PPP

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése