Tegnap este kicsit sorozatoztunk a Kedvesemmel, és a
címben szereplő sorrendben néztünk meg az epizódokat.
Rectify
s02e02-e05
A Rectify-jal
egyébként szépen haladunk, hétről-hétre várjuk és nézzük: tegnap este már az
ötödik részt („Act As If”)
tekintettük meg.
De a Rectify
nem az a sorozat, amiről epizódról-epizódra lehetne/kellene rivjúkat írni.
Lassan hömpölygő, néha le-leülő – de minden részben
odacsap egy-egy olyan gyomrost az embernek, hogy levegő után kell kapkodni.
:respect:
…és minden egyes epizód után az ember csak bámulja a
stáblistát, és azon gondolkozik, hogy… van-e Isten… van-e megbocsátás… van-e
élet a halál után… és hogy mégis érdemes embernek lenni. :leborul:
„You're about the loneliest person I've ever
seen.”
Daniel (a
szenzációs Aden Young – régen írtam
már le a nevét a Rectify rivjúkban,
itt az ideje újra megtenni, mert megérdemli: nagyon erős karaktert hoz,
nagyszerű alakítást nyújt! :respect: ) valami belső világban éli a
mindennapjait, miközben a „kinti”, valódi világ idegennek és ijesztőnek tűnik
számára.
Csetlik-botlik az emberi kapcsolatokban is, de mindig van
egy-egy találkozása olyan emberekkel, akik egyenrangú, emberhez méltó félként
tekintenek rá – és ezekből a beszélgetésekből, együtt töltött időből Daniel mindig erőt meríthet, míg a
másik fél megbizonyosodhat arról, hogy valóban méltó volt a bizalmára.
Mindenképpen muszáj megemlítenem Tawney (Adelaide Clemens)
és Teddy (Clayne Crawford) kapcsolatának alakulását is, ami – őszintén
megmondva – az első négy részen keresztül inkább idegesített egy kicsit, ám
most, az ötödikben, valahogy olyan fordulatot vett, hogy visszamenőleg megérte
a kezdeti „lassabb-nehézkesebb” történetszakasz is. :sör:
Közben azért az is eszembe jutott, hogy voltaképpen,
amolyan családregény ez a sorozat: ám a háttérben végighúzódó gyilkossági ügy, a
19 évnyi halálsor, és a kivégzés fenyegető árnya, valahogy teljesen más ízt,
különös, nyomasztó, keserédes hangulatot adnak minden egyes, más helyzetekben
akár banálisnak is nevezhető történéshez.
Lehet, hogy ez valakinek nem jön be: de hogy mi
felsőfokon élvezzük, az 100%. :respect:
Mondjuk, az biztos, hogy egy-egy részre azért rá kell
készülni lelkileg…
Várjuk a folytatást. :thumbsup:
„- Act as if.
- As if what?
- As if you belong here, Daniel, with us, your
fellow travelers.”
Extant s01e02 –
Extinct
„We thought we were doing experiments? We
were the experiments!”
Ez egy marha izgalmas misztikus thriller: felsőfokon
tetszik! :respect:
Nem mondom azt, hogy körömlerágósan izgalmas – de csak
azért, mert nem rágom a körmömet. :-P ;-)
Egyébként lerágnám. :-)
Az az igazán meglepő, hogy nem nagyon tettek bele,
amolyan „csendesebb”, „megnyugtatóbb” (esetleg unalmasabb) mellékszálat. Minden
egyes jelenetváltás egy-egy olyan szituációba visz minket, ami tele van kirobbanásra
kész feszültséggel – és ez bitang jó. :respect:
„They'll bug your phone, they'll follow you,
they'll force you into quarantine, and if you tell anybody, nobody will believe
you! Not even the people you love.”
Most kár kezd az is derengeni, hogy miféle… hm… „idegenekkel”
kell hőseinknek szembenézniük.
És ez a fenyegetés még egészen burkolt, és homályos, de
az utalások valahogy… igazán félelmetesek.
„- You think we found them?
- I think they're already here.”
De nem kevésbé fontos és érdekes (sőt!) Ethan (Pierce Gagnon) történetszála sem, és ide a rozsdás bökőt (mutatom!
;-) ), hogyha neki nem lesz komoly szerepe abban, akkor a kis Woods család – és
talán az egész emberiség! – szembenéz… _velük_.
„- I put the family in the spaceship, so that
they'd be safe.
- Safe from what?
- Extinction.
- Extinction? Where'd you learn about that?
- At the museum today. It's where the
stronger, smarter species survive.”
Komolyan mondom, olyan feszültséget hordoz ez a sorozat,
hogy legjobb lenne hagyni a fenébe a heti részek figyelemmel kísérését, inkább
össze kellene várni az évadot, és egyben ledarálni.
Persze, a fenének se lesz hozzá idegrendszere, hogy
összevárja az egészet – amikor már belecsaptunk, és berántott. :-P :sör:
Üdítő, izgalmas színfolt ez a sorozat a palettán – nagyon
várom a következő részt. :thumbsup:
Married s0e01
A tegnap esti „sorozatdaránkban” a végére hagytam (nem
véletlenül), és az epizódok alatt lassan, egyre jobban elpilledő Kedvesem a Married első percei alatt már hangosan
nevetett. :-DDD
Mondjuk, nekem inkább (a saját életünket megörökítő…) dokumentumfilmnek
tűnt, amin nem tudtam olyan felhőtlenül szórakozni. :-/ :-S
…
:-DDD
Oké, kamuzok (jó, a „dokumentumfilmben” nem!), én is
nagyon jól szórakoztam – de csak azért, mert van hajlamom az öniróniára. :-P
:-)))
Kell néha az, amikor egy görbe tükröt tartanak az ember
elé, ami a saját „kis hibáit” felnagyítja, eltorzítja, kikarikírozza, hogy egy
jót lehessen rajta röhögni :-)
Bevallom, én nagyon csípem Nat Faxon-t („The Way Way Back – Az első igazi nyár”),
szóval, a férfi főszereplő elsőre megvett. :sör:
De nagyon jó benne a feleségét alakító Judy Greer is.
És remek a két régi barát, akikkel egy kocsmában mindig
megbeszélik a dolgokat: Jenny Slate,
és Brett Gelman. :thumbsup:
Olyan kellemes, habkönnyű, nyári marhaságnak tűnik, amin a
család minden tagja (feleség, férj) jól tud szórakozni – a saját, és egymás
kárára is persze. ;-) :-DDD
Nézni fogjuk, azt hiszem. :sör:
„- Hey, does this feel weird to you?
- I'm not touching your penis.
- How did you know... ?”
:-DDD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése