Mostanában akadtak néminemű számítógép problémáim, ezért „offline”
voltam majd’ egy hetet…
…de közben a filmekkel nem álltam le :-), így most van
mit bepótolnom. ;-)
Öt filmről akarok/fogok írni, két különálló posztban: a
jó hír csak az (mármint nektek…), hogy sajnos, javarészt rossz filmeket láttam
:-/// így viszonylag gyorsan le fogom tudni a rivjúkat. :-S
Még az is megfordult a fejemben, hogy nem is írok mind az
ötről, csak arról a kettőről, ami tetszett, de azt meg inkorrektnek érezném veletek
szemben – hogy nem hívom fel a figyelmet olyan filmekre, amiket (talán) inkább
érdemes elkerülnetek.
Mert minek lépjetek ti is abba a fájdalmasan bokaficamító
gödörbe, amibe nekem sikerült, nem igaz?! :sör:
The Magic of
Belle Isle – Monte Wildhorn csodálatos nyara
Morgan Freeman
viszi a hátán az egészet, de láttunk már ilyet… :-/
Mármint olyat, hogy a megcsömörlött/kiégett/életunt
valamikori híres író/költő elvonultan él a világtól, de találkozik egy fiatal
tehetséges valakivel, aki felrázza/életre kelti – és boldogan sétálnak el a naplementébe.
:-/
Ráadásul, itt nekem túl erősen csapkodta a biztosítékot a
„cukiság-faktor”. :-S
Mert ugye a bevált recept szerint, minden film siker,
amiben van gyerek, vagy kutya.
Nos, itt van három gyerek, plusz egy gyermekien együgyű
felnőtt… és még egy kutya.
Igyekeztek biztosra menni… :-///
Ami külön fájdalom, hogy Morgan Freeman mellett, van itt egy halom, főleg női karakter, akik
olyan üresek és halványak, mint az ablaküveg – a kutya simán lejátssza őket a
vászonról. :-P
Így meg elég nehéz dolga van a főszereplőnek. :-/
Ha nem vágytok másra, mint egy vasárnap délutáni, „könnyű”
(értsd: semmilyen… :-/ ) „családi filmre” akkor, nosza – de ha szeretnétek
ennél valamivel többet is, akkor… inkább felejtős.
Salvation
Boulevard – Isten ments!
Szvsz, elég parádés a szereposztás: Pierce Brosnan, Greg Kinnear, Marisa Tomei, Ed Harris, Ciarán Hinds,
Jennifer Connelly…
…mégsem sikerül egy jó filmet összehoznia a rendezőnek.
:-/
Pedig az alapfelütés egész remek: a karizmatikus és
célratörő Dan Day tiszteletes (Pierce Brosnan) véletlenül megöl
valakit, és erről nem nagyon akar beszámolni a rendőrségnek. ;-)
Az eset vétlen szemtanúja, a nemrégiben megtért Carl Vandermeer (Greg Kinnear), akit ezek után a tiszteletes érhető módon „nemkívánt”
báránynak tart az akolban, és a maga tiszteletesen
tisztességtelen eszközeivel :-) meg is próbál kiakolbólítani a nyájból. :-)
És ebben a ténykedésében nagy szerepet szán az őt
fanatikusan követő híveinek – például Carl feleségének (Jennifer Connelly), aki szinte szerelmes belé.
Mármint a tiszteletesbe, nem a férjébe. :-)
Lehetne ebből egy fergeteges vígjáték, egy remek
szórakozás… de valahogy… végig „csúszik a kuplung”. :-/
Néha túl sok(k), ami történik… néha kihagyott ziccereket
érez az ember… máskor meg szimplán unatkozik… :-/
Úgy vártam, vártam az áttörést, mikor fordul végre
tényleg vígjátékivá a helyzet – de ez a pillanat sosem jött el.
És meglehetős fancsali képpel álltam fel a végén – mert kissé
fájt, hogy az utóhang, amikor elmondják két-három mondatban, hogy kinek hogyan
fordult a sorsa a történtek után, viccesebb volt, mint a másfél órás film
előtte… :-///
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét alkotást
Katicámmal néztük végig, és mindkettőt kétszeri nekifutásra… szóval, ez is sok
mindent elmond, szvsz. :-/
Elysium – Zárt világ
Monte Wildhorn csodálatos nyarát úgy
reklámozták, hogy a „Bakancslista rendezőjétől!”.
Mondjuk, ha ezt hamarabb tudom, akkor rá sem mozdultam
volna, mert nekem a Bakancslista sem tetszett… :-///
Az Elysiumot
pedig úgy reklámozták, hogy a „District 9 rendezőjétől!”.
Nos, én Neill
Blomkamp helyében megpróbálnám kiradíroztatni ezt az összefüggést mindenki
fejéből… :-///
Mert szomorú, hogy míg Rob Renier „csak”
rendezte a Bakancslistát és a Monte Wildhornt, addig Neill Blomkamp _írta és rendezte_ a District 9-t és az Elysiumot.
…és a minőségi különbséget nem szimplán zongorázni, de akár
fúvószenekarozni is lehet. :-///
Lehet, hogy mostanában túl kritikus vagyok a sci-fikkel… és
túl elnéző az óriásrobotos/Jáger(nadrágos :-) ) filmekkel… de szerintem itt és
most nem ez a helyzet.
A legalábbis faékszerű történet, és az überfejvadász és a
felturbózott civil küzdelme engem alapvetően hidegen hagyott – de legalább a
végére sikerült egy olyan befejezésbe fojtani az egészet, ahol a giccs- és a
nyálfaktor túlcsordult a vásznon/képernyőn. :-///
Egy viszonylag szélesre taposott úton járó, de alsó
hangon nézhető filmet különösebb erőfeszítés nélkül tudtak lehúzni a mocsárba,
oda, ahová az aligátorteknősök is csak félévente egyszer néznek be, amikor éppen
a Teknősember
elől menekülnek… ;-) :-PPP
Neill Blomkamp
azon az úton jár, amire sajnos sok érdemes rendező rátévedt már, amikor
Hollywoodnak akart megfelelni – és ezt az utat úgy hívják, hogy „kommersz
középszerűség”…
:-///
Nem tudom, hogy anyagilag megérte-e neki – de hogy
emberileg és művészileg nem, abban biztos vagyok. :-(
Kár érte. :-///
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése