„Sok messzi földet
bejártunk, bajtársaim! De olyat, mint az orosz föld, sehol nem találtunk! Úgy
szeretni, ahogy az orosz lélek tud, nem az eszével, a fejével, hanem
mindenestül, amit Isten adott, ami itt belül van, úgy szeretni senki se képes!
Tudom, sok hitványság kapott lábra mostanság nálunk! (…) Ördög tudja, milyen
szokásokat vettek át a pogányoktól! Megutálják még a maguk nyelvét is, rokon a
rokonnal nem akar beszélni! Rokon a
rokonát eladja, mint ahogy eladják az oktalan állatot a marhavásáron!
Idegen király kegyeit keresik! (…)
De még a leghitványabb
is, bármilyen aljas legyen, még az is megőrzött valamennyit az orosz lélekből!
Egy napon csak megmozdul benne! Akkor szerencsétlen ember a padlót csapkodja a
kezével, a buta fejéhez kapva átkozza fennhangon hitvány, elvesztegetett
életét, és kész lesz kínnal bűnhődni gyalázatosságáért!”
Tegnap láttam ezt a Bán Jani :sör: által ajánlott
filmet… és nagyon vegyes érzelmekkel feküdtem le utána aludni…
Ma reggel viszont már nagyon motoszkált bennem valami…
…és kedvem támadt néhány kulcsjelenetet újra megnézni.
Azt például, amikor végső harcukra hívják a kozákok Tarasz Bulbát. :respect:
„Baj van, atamán!
Keresnek a kozákok! A lengyel új erőre kapott, friss csapat érkezett a
segítségére! De nem akarnak meghalni a kozákok, míg nem nézhetnek a szemedbe!
Azt akarják, hogy haláluk órájában még egyszer lásd őket!”
Ekkor ismét felbuzdult a vérem, és megrendülve néztem, ahogy
a kozákok egymás után esnek el a harcban… és búcsúznak el az élettől. :fejethajt:
„Nem bánom, hogy
megválok a földi világtól! Adjon az Isten minden kozáknak ilyen véget! Orosz
földünk dicsősége mindörökké éljen!”
„Hálát adok az
Istennek, hogy a szemetek láttára halhatok meg, igaz bajtársaim! Kívánom, hogy
nálunknál jobbak jöjjenek utánunk! És a Krisztusnak kedves orosz föld, örök
dicsőségben tündököljék!”
„Vesszen minden
ellenségünk, s éljen örökös vígságban… Oroszország!”
És a narrátor egyszerre lágy és karcos orgánuma úgy mesélt
közben, hogy az embernek megszakadt a szíve. :leborul:
„És elszállt fiatal
lelke. Karon fogták az angyalok, s felvitték a Mennybe. Jó lesz neki odafönt.
– Ülj le, Sztyepán!
Jobb kezem felől ülj! – mondja neki Krisztus. – Te nem árultad el a
bajtársaidat, becstelen tettet nem követtél el, templomomat oltalmaztad, s
megőrizted!”
…
De talán már a fentiekből lejött nektek az, hogy vajon miért
voltak tegnap este még „vegyes” érzelmeim.
Az a túlfűtött nacionalizmus, ami ebből a filmből árad, az
azért kissé lesokkoló, első felindulásra…
…ráadásul, ha mondjuk lengyelként kéne látnunk, akkor
biztos, hogy elkapna mindenkit egy könnyű kis gyomorideg…
Különösen akkor, amikor a varsói kivégzések iszonyát
jelenítik meg…
Ám aludva egyet az élményre, be kellett látnom, hogyha a
felébredés utáni első gondolatom azt, hogy:
„Na, mi van, urak?!
Van még puskapor a puskaporos szarukban?! Nem lankadt el még a kozákok ereje?!
Nem törtek meg még a kozákok?!”
…akkor mégis egy nagyhatású filmhez volt szerencsém.
:respect:
És magyarként csak annyit tudok irigykedve hozzáfűzni:
nekünk miért nincsenek ilyen filmjeink mostanában?!
Mondjuk, talán/biztosan emlékeztek, ez már anno a Warriors of the Rainbow: Seediq Bale megnézése után is felmerült bennem… És
most nem kellett Tajvanig menni, elég csak átnézni a szomszéd Ukrajnába, hogy
egy hazafias hevülettől átitatott, történelmi filmmel találkozzunk, ami nem
rest megénekelni olyan hősöket, akik nem győzedelmeskedve, és diadalmasan
vonultak be a pantheonba.
Hamut szórok a fejemre, mert fogalmam sem volt róla, hogy Gogol írta meg Taras Bulba történetét :-( – és szórjon a fejére hamut az egész kádári
közoktatás, amiért „A köpenyt” olvastatták el velünk, Taras Bulba helyett… :-O
Döbbenetes ukrán-orosz karakterszínészek tűnnek fel ebben a
filmben: mintha valóban életre kelt volna a kozákvilág. :amazing:
Csupa vad, szikrázó tekintetű, marcona figura, akik mintha
mind a zaporozsjei Szecsből léptek volna elő – rettenthetetlenül, ölni és
meghalni egyformán készen. :respect:
Nagyszerű a film azon jelenete is, amikor Ilja Jefimovics Repin festményét, „A zaporozsjei kozákok levelet írnak a török
szultánnak” keltik életre.
Egyébként a levél eredeti (brutális! :-) ) szövegét, és rengeteg
érdekes háttér információt itt olvashattok:
A Taras Bulbát
alakító Bogdan Stupka (aki sajnos
2012-ben elhunyt… :rip: ) remek a főszerepben...
...de mindenképpen meg kell
említenem a magyar hangját, Újlaki
Dénest, aki nagyszerű orgánumával fantasztikusan szólaltatta meg. :respect:
…
És csak nem bírom ki: kibököm a „feketelevest”… :-/
A szerelmi szál végtelenül irritált: egyszerűen, amikor
megjelent a szőke csaj, és elkezdtek romantikázni – azonnal rágörcsölt az ujjam
a pörgetésre… :-///
Így például „némán”, pörgetve néztem végig azt a félórát is,
ami a lány szobájában játszódik, ami alatt meggyőzi a srácot, hogy álljon át
hozzájuk…
Ez meg aztán végképp hiteltelen számomra. :-///
Szóval, úgy kellett bele, mint egy… nem, egyáltalán nem
kellett volna bele. Szerintem. :-PPP
Kissé fura, és szokatlan megoldásnak tűnt elsőre nemcsak a
narrátor, de az is, ahogy a halál előtti pillanatban minden kozák mond pár
szót, mondatot, amiben elbúcsúzik ez élettől – és a hazáját dicsőíti.
Megvallom, tegnap még ez a megoldás is zavart… de mára már
pontosan a film egyik különleges értékének tartom! :sör:
Érdemes ezt a filmet „felvenni a táncrendbe”, barátaim!
:respect:
Jani – :sör: !
:-)
Ui.: Ami még meglepett: mikor a rivjúhoz kerestem képeket,
adatokat a neten, meglepődve eszméltem rá, hogy az ameriakaik 1962-ben, Yul Brynnerrel és Tony
Curtissel a főszerepben, már készítettek egy Taras Bulba című filmet… :eeekkk:
Azért Tony Curtis azon a poszteren... Priceless...
VálaszTörlésJustin
:-)
VálaszTörlésÉn meg pont Yul Brynnert néztem, hogy eszméletlen... :-)))