Simya-ui FM – Midnight FM

Az ázsiai filmek is a gyengéim – talán említettem már… :-)

És most (végre…) megint találtam egy kedvemre való… innen-onnan azért ismerős motívumokkal operáló, de ettől függetlenül… teljesen korrekt dél-koreai thrillert. :sör:

Dél-Korea 2004-ben bitangul letette a névjegyét az asztalra a „Taegukgi hwinalrimyeo – Brotherhood of War – Harcosok szövetsége” című eposszal, amit én a _létező legjobb háborús filmnek_ tartok azóta is. :respect:

És akkor mondtam is magamnak: „vigyázó szememet Ázsiára vessem!”. :-)

…aztán elakadt lélegzettel végignézve a „The Vengeance Trilogy”-t (amikor én már azt hittem, hogy „bosszú-témában” nem lehet újat letenni az asztalra :meaculpa: ) azt mondtam: „igen, Dél-Koreában van a mozi jövője!”. :thumbsup:

Ám sajnos ez az orbitálisan átütő felütés egyszerűen… túl magasra tette a lécet. Amit azóta ők sem tudnak, nemhogy „túlugrani”, de még utolérni se nagyon…

Szerencsére, a Simya-ui FM azért megmutatja, hogy... még nem felejtették el, hogyan kell jó filmet csinálni. :sör:

Pár szó a film történetéről.

Go Seon-yeong (Soo Ae) egyedül neveli beteg, néma kislányát, és egy éjszakai rádióműsort vezet. Az amerikai orvosokban bízva feladja munkáját, és az USÁ-ba akar költözni: indulásig már csak annyi van hátra, hogy az utolsó műsorát levezesse.

Ám egy rádiós műsorvezetőnek sok rajongója van… akik közül nem mindenki nyugszik bele, hogy rajongásának tárgya (tán’ örökre) elhagyja.

Han Dong-soo (Ji-tae Yu) pedig óriási rajongó… és nem csak, hogy nem nyugszik bele, hanem gondosan felépített terve is van arra, hogyan tegye emlékezetessé Go Seon-yeong számára az utolsó műsort – és ezért nem sajnál áldozatokat hozni. Pontosabban: maga mögött hagyni…

Soo Ae remekül hozza a nagyarcú, a mikrofon mögül kérve-kéretlenül, lekezelően észt és tanácsokat osztó műsorvezetőt, aki a film során lassan ráébred arra, hogy milyen beképzelt baromságokat is mondott a kezdetektől fogva…

Ji-tae Yu viszont szerintem nem lép túl a „sablonőrült/rutingonosz” archetípusán… így nem túl maradandó az alakítása.

És ami még a film számlájára írandó: nincs _egy_ emlékezetes, egyedi mellékszereplő. Egy sem. :-(

Szerencsére Soo Ae és a szituáció el tudja vinni a filmet. Szituáció alatt azt értem, hogy a főhősnő gyermeke szinte végig életveszélyben van, így ez olyan feszültséget generál, hogy az ember legszívesebben még a lába ujja körmét is lerágná…

A dél-koreai filmipar nem szívbajos, hogyha gyerekek brutális helyzetbe hozásáról kell filmet forgatnia: a „Sympathy for Lady Vengeance” olyan non plus ultra ebben a témában, amit… sosem lehet elfelejteni. Egyszerre gyűlölöm és imádom azt a filmet. :respect:

Ha nem is ér a nyomába a Simya-ui FM, de… elég határozottan próbálkozik, szóval… gyerektémában van benne pár irdatlan kemény pillanat.

Ha össze szeretném hasonlítani valamivel, azt mondanám, hogy a „The Fisher King – A halászkirály legendája” (amiért, köztünk legyen szólva, kijárt volna Robin Williams-nek az Oscar…), és a „The Fan – A rajongó” filmek laza egyvelege… amiből a maga „elvetemült” dél-koreai módján, egy remek kis thrillert szed össze.

Azt, hogy „elvetemült”, nem a szó rossz/negatív értelmében mondom, hanem… a dél-koreai értelmében. :-) Aki látta az Oldboyt, vagy az egész Bosszú-trilógiát, az tudja, miről beszélek.

Bevállalnak olyan dolgokat, amire egy amerikai, vagy európai film még csak utalni sem merne…

Jobban belegondolva, úgy érzem, hogy istenigazából ez egy „erőteljesen nőközpontú” film. Azt azért nem mondanám rá, hogy „feminista”, de... a férfi szereplők egytől-egyig vagy eszelősek, vagy szimplán gonoszok, vagy „csak” rosszindulatúak, vagy totál inkompetensek... :eeekkk:

Mondjuk, elhiszem, hogy egy ilyen közegben még „ütősebb” az egyedülálló anya küzdelme - szemben a sötét, hímsoviniszta világgal...

Na, mindegy.

A végkifejlet szerintem nem is túl eredeti, nem is túl „meglepő” – de talán megnyugtató… nem tudom.

Mindenesetre, nekem összességében egy jó kis horzsolós filmélmény volt.

Ázsiai film fanok előnyben. :sör: :-)

Madagascar 3: Europe’s Most Wanted – Madagaszkár 3.

Még eddig nem volt alkalmam azt felvillantani, hogy milyen nagy rajz- és gyerekfilm rajongó vagyok. De most előjövök a farbával. :-)

Igen, nem egyszerűen nagy, hanem _óriási_ rajzfilmrajongó vagyok. :-)

Hogy miket favorizálok ebben a műfajban?

Szögezzük le: a „The Man Called Flintstone – Frédi, a csempész-rendész”-nél nem született nagyobb dobás a zsánerben. Eredeti(!) magyar szinkronnal – Csákányi László, Márkus László, Psota Irén, Váradi Hédi, Agárdy Gábor – egyszerűen überelhetetlen. :respect:

Rögtön mögötte a „Macskafogó”. Soha nem volt és sajnos nem is lesz még egy ilyen sziporkázó humorú, zseniális színészek által életre keltett – Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Mikó István, Kern András, Szombathy Gyula, Béres Ilona, Pálos Zsuzsa… és még Sokan Mások! – fantasztikus karakterekkel és feledhetetlen dialógusokkal megáldott rajzfilm.
A világon.

Nepp József – Ternovszky Béla. :megarespect:

De azóta is újra és újra születnek olyan rajzfilmek, amiket szívesen megnéztem/megnézek újra és újra a kissrácommal – sőt, ha ő kinő lassan belőle, akkor akár egyedül is… :-)

„How to Train Your Dragon – Így neveld a sárkányodat”; „Up – Fel!”; „Toy Story 3.” (szigorúan csak a harmadik rész…); „Cars – Verdák” (szigorúan csak az első rész…); „Shrek” (szigorúan csak az első rész…);  „Ratatouille – L’ecsó”; „Surf’s Up – Vigyázz, kész, szörf!”; „The Lion King – Oroszlánkirály”; „Beauty and the Beast – A Szépség és a Szörnyeteg”…

Idén még nem láttam szóra érdemes rajzfilmet, ezért nem mocorogtam ebben a témában…

Ám most elkocogtunk a kissrácommal a Madagaszkár 3-ra a 3D-s vetítésre – és letettem az agyamat.

Na, nem a mozi pénztáránál, a film kezdése előtt :-) hanem attól, amit kaptam: egy eszméletlenül szórakoztató, bitang jó kis filmet, amit szintén meg kell majd néznünk/néznem újra és újra… :-)

Pedig, megvallva az igazat, voltak bőven előítéleteim a film előtt: egyrészt, én már az első két részért sem voltam igazán oda… :-/ Nekem a párhuzamosan kijövő, sajnos menten be is bukó projekt, a „The Wild – Vadkaland” volt a jobban bejövős… :-( De nem akarom a Madagaszkár érdemét elvitatni: neki köszönhetjük Skipper, Kowalsky, Rico & the Private „Nagy Négyesét” – szóval :thumbsup::

…de neki köszönhetjük Juliant és Mortot is, szóval :thumbsdown:

A „Madagascar: Escape 2 Afrika – Madagaszkár 2.” meg szerintem az „egyszermegnézős-gyorsanelfelejtős” kategóriába sorolható… :-/

Azt hiszem, ebből jól lejön, hogy nem a „begőzölt Madagaszkár-fan” beszél belőlem, amikor piedesztálra állítom a harmadik részt. :-)

…mert bitangul megérdemli. :respect:

Ilyen remekül „mixelt” rajzfilmet… 1986 óta nem készített senki, én mondom. Tökéletesen arányban szórja a gyerek és a felnőtt poénokat – de számolatlanul ám! :kakaó: :-)

A története pörgős, mint a gyorsvonat, az „akciójelenetei” pedig kenterbe verik a „Verdák 2.” hasonló jellegű próbálkozásait… és szorosan a „The Adventures of Tinin – Tintin kalandjai” nyomába zárkózik. Az pedig nagy szó, szvsz… :thumbsup:

Az új karakterek szerethetőek, érdekesek, egyediek, színesek :-)...

 

...még a „főgonosz” is olyan, hogy a film után a kissrácom többször is megjegyezte: „és az a rendőr lány is nagyon jó volt!”. :-)

És mivel a „rendőr lány” egy Szörnyella De Frász szintű/jellegű karakter, így ez a dicséret szerintem különös jelentőséggel bír… :-)

És ami még nagyon fontos: a zene! :respect:

Olyan hangulatot és lendületet adnak a zenék a jelenetekhez, hogy szinte libabőrössé válik tőle az ember.  Katy Perry-t mindig is szerettem (nálam _mellbedobással_ nyer az énekesnők között… :-) ), és most azt mondom, hogy a „Firework” című száma eszméletlenül jó klippet kapott a filmtől!

A 3D meg… emberek, eddig én csak valami „alibiből _odakent_” 3D-s dologgal találkoztam, amik egyáltalán nem érték meg a plusz felárat. Erre a Madagaszkár 3. olyan _folyamatos, profi 3D-s látvánnyal ajándékoz meg, amit az első perctől az utolsóig élveztünk_!

Gyerekek, és kedves gyerek lelkű felnőttek :-), ne hagyjátok ki ezt a remek kis filmet, én azt mondom.

És megéri a 3D-s felár is, simán. :thumbsup:

Nem hiszem el, hogy ilyet tudott dobni harmadikra ez az általam eddig „se leves-se hús” kategóriába sorolt franchise… :kakaó: :-)

Longmire s01e03 – A Damn Shame

„Winston Churchill once said: "The outside of a horse is good for the inside of a man."”

Oké, oké, oké, feltartom a kezem: mea culpa. Mea maxima culpa.

Én voltam a vak, úgy látszik… vagy legalábbis igen csak lassan hullt le a hályog a szememről.

Ez egy marha jó sorozat. :respect:

Részről-részre egyre jobb. Olyan remekül elegyedik benne a cinikus humor és a jó beszólás a komoly, ütős mondanivalóval, hogy az valami nagyszerű.

Szól valamit Longmire, a maga cinikus, nyegle módján és nyerítve röhögök – újra megszólal: …nyelek egyet, és elgondolkozok. :thumbsup:

Katee Sackhoff továbbra is idegesít, de Robert Taylor olyan jó, hogy simán lemossa. Mind Katee irritáló „színjátszását”, mind az előítéleteimet.

Ez a rész valahogy nagyon egyben volt: nem vagyok egy nagy „lovas ember”, de azt hiszem, hogy ez az epizód húzósan át lett itatva Wyoming lovakkal kapcsolatos érzéseivel. És szerintem nagyon jól interpretálja azt. :sör:

Az epizódok „cold openjei” mindig jók, de a „Damn Shame” valami különösen brutális felütéssel kezd. Az ember tágra nyílt szemmel bámul… és a miközben a látvány a retinájába ég, és a gyomra felfordul, ezek képesek elsütni egy olyan poént, amin nem lehet nem felröhögni. :respect:

De tudom én, hogy mire megy ki a játék! Tudom ám! Hogy én, mint „Néző” egyre jobban szeressem meg Walt Longmire-t. Tudom, hogy ezt akarjátok… ganajtúróbogarak. :-P

…és eszméletlenül jól csináljátok, hogy a fene enne meg benneteket. :sör:

Kedvenc seriffem megint kapott olyan mondatokat, amiktől megrogytam és a szívembe zártam. :respect:

„So whatever it costs, whatever it takes. You send the bill to me.”

„You don't have to do this anymore. You already

proved how tough you are. It's okay to go.

It's okay.”

Nagyon emberi ez a film, ember- és természetközeli. Nem olyan rideg és steril, vérprofi hűvös távolságtartást sugárzó, high tech kütyüs, mint a CSI-sorozatok.

Valamit meg kellene vizsgálni? Itt, az isten háta mögött? Kinek van arra ideje és pénze, hogy elküldjön bevizsgáltatni valamit a megyei központba? Egyszerű eszközökkel, „józan paraszti ésszel”, önerővel kell megvizsgálni a dolgokat – és ez nekem tetszik.

És ahogy a helyi, törvényszéki orvosszakértővel is… hm… „akadnak gondok”, az én szememben ez is a hitelességet erősíti. :-)

„- I called doc Bloomfield's office. He hasn't even finished the autopsy yet. He's been delivering twins all day.

- Do you believe that crap?”

A sztori is: mint már mondtam, bitangul indít – aztán egészen „egyszerűnek” látszik a dolog.

Aztán megcsavarják… majd megint megcsavarják… és egyszer csak az veszi észre az ember, hogy felpörögnek a dolgok. Egy nagyon jó végkifejletig. :sör:

Ebben a részben ráadásul C. Thomas Howell a vendégszereplő, aminek egyrészt nagyon örülök… másrészt meg elkeserít. Mert szerintem C. Thomas Howell egy marha jó karakterszínész: 1999-2000-ben megmutatta magát az Amazon (egyik) főszerepében… és azóta csak „statisztál”. Legutóbb a „Southland”-ben kapott egy mellékszerepet… de szerintem ez a remek színész jóval többre hivatottabb ennél. „Damn shame”, hogy itt tart most… :-(

De visszatérve a Longmire-re. Lehet, hogy tényleg hályogos volt a szemem az első két rész alatt… lehet, hogy most jöttem csak bele. Vagy _ők_ most jöttek bele. :sör:

Lényeg, hogy egy marha jó kis sori kerekedett ki belőle, amit hétről-hétre fogunk várni és nézni. :thumbsup:

Justin: te, mint „nagy” lovasember – ezt az egy részt nézd meg ebből a sorozatból. Szerintem nem fogod megbánni. :sör:

És a végére egy remek kis Longmire-féle beszólás.

„- Ferg, I hired you for two reasons. Yes, one was a favor to your father.

- And the other?

- I'm still waiting to find out.”
:-)

The Killing s02e13 – What I Know

Ez egy tökéletes befejezés volt. :respect:

Keresnék, de nem tudok hibát találni benne. :-)

Oké, nekem az első évad befejezése is nagyon bejött, de ez a második évadé (bár sok tekintetben eltér az első évad lezárásától) legalább annyira szenzációs volt. Ha nem még jobban… :sör:

Ritka az a sorozat, amelyik tud olyan lezárást „rittyenteni”, ami minden tekintetben megfelel… hm… „kényes ízlésemnek”. :-) A Dexter első évada volt képes erre a ritka csodára – és a The Wire _összes_ évada. :respect:

Erre most a Killing is belép ebbe a különleges táborba. :sör:

Nem tudom, azt hiszem, nem elemezném az évadzáróban és a sorozat összességében történteket.

Gyorsan csak annyi – előbb a negatívumokról:

- Mitch szála tök felesleges volt, ennek ellenkezőjéről senki és semmi nem tud meggyőzni… :-(

- a 6-7-8-as részek felesleges ballaszt voltak, ebben sem tartom értelmét vitának… :-(

Kár ezért a két dologért, annál is inkább, mivel az első évadban nem voltak ilyen, vagy ehhez hasonló fenntartásaim.

És most nagy örömmel fényezem a Társaságot. :-) :sör:

Linden & Holder – Mireille Enos és Joel Kinnaman. Bitang jó castingos választotta ki ezt a két remek (korábban általam nem ismert… :shameonme: ) színészt, akik _tökéletesen_ oldották meg a rájuk bízott feladatot. A két nyomozó élő, létező-lélegző karakterré vált általuk, akikért öröm volt szorítani. :thumbsup:

Richmond & Jamie & Gwen – Billy Campbell, Eric Ladin és Kristin Lehman. Utálom a politikusokat és a politikát. De ez a három remek színész olyan szerethetően és beleéléssel formálta meg a stábot, hogy nemhogy nem untatott, vagy idegesített a történetszáluk, hanem kifejezetten tetszett. :sör:

Stan-Terry & Tom-Denny – Brent Sexton, Jamie Anne Allman és Evan Bird, Seth Isaack Johnson. Ők is – nincs rá más szó – szerethetően, hihetően alakították a Larsen családot. Ahol vannak hibák, vannak bajok, vannak hibás és fájdalmas döntések – de van szeretet és összetartás is. Mint amikor él egy Család. :respect:

Voltak még remek mellékszereplők: Belko & Janek – Brendan Sexton III és Don Thompson. Mindig szerettem, amikor képernyőn voltak, karcosan és egyedien hozták a rájuk bízott karaktereket. :sör:

Veena Sud és Søren Sveistrup: ők írták a 26 részt. 26-ból 3… hm… „töltelék”, és 23 nagyon jó epizód.

Azt mondom, hogy nem egy rossz teljesítmény. :respect:

…és még egyszer: Veena Sud. Aki producere és showrunnere is volt sorozatnak. Neki csak köszönettel tartozunk, azt hiszem. :respect:

Szóval, egy nagyszerű Csapatnak köszönhetően huszonhat résszel és két nagyszerű évaddal lettünk gazdagabbak. Nekem mindkét évad befejezései egy-egy igazán emlékezetes csúcspontot adtak.

És a sorozatzáró minden szempontból tökéletes volt. :respect:

Rosie Larsen halálának rejtélye megoldódott, és sikerült feloldani a nyomasztó, sötét feelinget is a végére.

Elbúcsúzunk a karakterektől, bár… én a magam részéről még néznék velük egy-két évadot: természetesen már más gyilkosságok felderítését – mert ha ilyen profin meg tudják/nák csinálni, akkor kár lenne, hogyha otthon ülnének a babérjaikon… :-)

A záró epizód végén a Kedvesem rám nézett és így sóhajtott: „Óhhh… és akkor mit fogunk ezután nézni?”. :-)

Azért remélem, majd csak akad a „horgunkra” valami… :-)

Köszönjünk, Killing. :sör:

Les Insoumis – Crossfire – Az engedetlenek & I rymden finns inga känslor – Simple Simon – Csajvadászat

Általában a nekem nem annyira tetsző filmeket szoktam közös poszt alá vonni, de most nem ez a helyzet. Ez két határozottan kellemes film: igaz, egyik sem _akkora_ durranás, de simán nézhetőek és élvezhetőek. :sör:

Les Insoumis – Crossfire – Az engedetlenek

Egy határozottan jó kis francia akciófilm. :sör: Nem pörög úgy és nem olyan „vagány”, mint amerikai társai – nyilvánvaló, hiszen magán viseli a francia filmgyártás jegyeit… –, de a maga nemében és világában teljesen korrekt.

A megkeseredett, fájdalmas titkokat hordozó elit kommandóst vidékre helyezik, ahol még önmagánál is unottabb és megkeseredettebb, nemtörődöm zsaruk „fogadják” – nem túl lelkesen és barátságosan.

A film itt a „megszokott” kerékvágáson halad: a kommandósban feléled a régi szív, hogy „rendőrök lennénk, vagy mi a szösz!” és dolgozni kezd ott és úgy, ahol már nagyon régen nem törődött senki semmivel. És persze „fellelkesíti és magával húzza” a „leülepedett” csapatot.

Mondjuk, ez még nem nagyon pörgetné a filmet – de közben egy nagyon profi, senkitől nem félő, gátlástalan kommandó egység után nyomoznak, így kapunk egy-két igazán remek lövöldözős akciójelenetet. :thumbsup:

Nem vállal túl sokat a film, nem akarja megváltani sem a világot, sem az akciófilm-ipart, de amit vállal, az korrekten teljesíti.

Remek francia színészek hoznak benne egyedi karaktereket: Richard Berry, Pascal Elbé, a szép Aïssa Maïga és Zabuo Breitman, Bernard Blancan (akit a Dicsőség arcaiban is láthattunk), Moussa Maaskri, Frédéric Saurel.

Egy teljesen rendben lévő, korrekt akciófilm – se több, se kevesebb. Egy forró nyári délutánra/estére tökéletesen megfelel. :sör:

I rymden finns inga känslor – Simple Simon – Csajvadászat

A magyar címtől megint kiütést kapok: ha nem ajánlja Kedvesem öccse, akkor eszem ágában sem lett volna egy _ilyen című_ filmre időt szánni. :-/

Pedig kár lett volna kihagyni: főleg nekem, aki szeretem a… hm… „_problémás_ főszereplő keresi a helyét az életben”-típusú filmeket. :-)

Leginkább a Vincent will Meer-hez tudnám hasonlítani, ami nagyon tetszett. :respect:

Annyira azért nem jó, de határozottan kellemes.

A film főhőse Simon (Bill Skarsgård – igen, Stellan Skarsgård fia, Alexander Skarsgård öccse… igazi színész família :-) ) Asperger-szindrómás, igazából csak bátyja, Sam (Martin Wallström) érti meg, és ő az, aki tudja, hogyan kell az öccsével bánni.

Egy „normális” ember számára Simon szinte együttélésre és emberi kapcsolatokra alkalmatlannak tűnik: megvadul, ha hozzáérnek; nem hajlandó csak „kerek” dolgokat megenni; napi rutinja percre pontosan be van állítva, és ettől nem hajlandó egy másodperccel sem eltérni.  És ha valami baja van, magára húzza egy régi főzőüst tetejét, és onnan órákig nem hajlandó kijönni…

Saját szülei sem bírják elviselni a rigolyáit, ezért bátyjához és annak barátnőjéhez költözik… de a barátnő ezt nem sokáig tudja tolerálni.

Simon ezek után úgy érzi, hogy az ő kötelessége Sam-nek új barátnőt találni – olyat, aki elfogadja mindkettőjüket. :-)

Ez a keresés adja a „remek” magyar cím ötletét… :-/ Ami egyáltalán nem fedi le a valóságot.

Simon napi rutinja során szó szerint „belefut” az életvidám, laza Jennifer-be (Cecilia Forrs), akiről lesír, hogy hamarosan több közük lesz egymáshoz… :-)

Ez a film sem nem vállal sokat, és szintén nem akarja megváltani a világot: csak „szimplán” :-) jópofa és életvidám, ami szinte végig mosolygásra készteti az embert.

Ez is egy igazi nyári kikapcsolódás, ami felfrissít és felüdít. :-)

Longmire s01e02 – The Dark Road

„A hangulat” – adtuk a választ szinte egyszerre a Kedvesemmel, hogy mi is a jó ebben a sorozatban. :-)

Mert, hogy _jó_ és továbbra is mindkettőnknek tetszik, az kétségtelen. :thumbsup:

Illetve, jobban belegondolva, eddig mindkét résznek érdekes és fordulatos volt a története is, az aktuális nyomozás. Mert – ha eddig nem mondtam volna – egy rész-egy eset mintára vannak felfűzve az epizódok, istenigazából átívelő szál nélkül… csak egy-egy haloványlagos utalás van arra, hogy korábban Longmire-rel történtek… kemény dolgok. Amikről nem szívesen (egyáltalán nem!) beszél, és lidércnyomás-szerűek a bevillanó képek is…

Szóval, a hangulat, ami nem is annyira „vadnyugati”, mint inkább poros kisvárosi, ahol mindenki ismer mindenkit – de mindenkinek megvannak a maga kis titkai.

És, poros, unalmas kisváros ide, vagy oda, mégsem csupán tyúklopási ügyek és kocsmai verekedések „színesítik” a seriff és emberei munkáját, hanem eddig mindkét alkalommal gyilkosság történt. Ráadásul olyan, amit az ember nem érez… hm… tehénen gatyának :-) miszerint „micsoda dolog már, hogy egy ilyen isten háta mögötti porfészekben állandóan megölnek valakit?!”. Valahogy sikerül ezt úgy adagolniuk a néző felé, hogy nem támadnak efféle gondolatai.

Robert Taylor egészen kedvelhető figura, a maga karcos, baltával faragott módján… mi legalábbis kezdünk erősen szimpatizálni vele. :sör: :-)

Katee Sackhoff engem továbbra is végtelenül irritál… a maga minimális „színészi eszköztárával”… ami az ő esetében legalábbis eufémisztikus túlzás :-P… de igyekszem ezzel férfiként megbirkózni. :-)

A többiek meg továbbra is (élükön Lou Diamond Phillips-szel…) a „futottak még”-kategóriát erősítik. :-/

Ráadásul a „The Dark Road” részben még csak „gunfight” sem volt… mégis nagyon bejött ez az epizód. :sör:

Igen, így, visszaolvasva, be kell látnom, hogy gyakorlatilag minden ellene szól annak, hogy bejöjjön nekem ez a sorozat… És mégis bejön. :sör:

Érdekes, hangoznak el benne néha olyan triviális mondatok, amiket az ember már 100x hallott – és látott körülötte giccsesebbnél-geilebb jeleneteket… de valahogy a Longmire képes ezeket a mondatokat hihető és szerethető tartalommal megtölteni.

És nagyon jól állnak neki ezek a pillanatok. :respect:

„Son... You're gonna take my hand.”

Nem tudom, hogy mikor fogom megunni (mert meg fogom…) az egy rész-egy eset cselekményszövést… de egyelőre mindenképpen maradok Walt Longmire-rel. :sör:

The Killing s02e10-e11-e12 – 72 Hours & Bulldog & Donnie or Marie

Oké, ez a három rész azért már rendben volt, sőt, részről-részre jobb – ezt el kell ismernem. :sör:

Ahogy haladunk a végkifejlet felé, úgy pörög fel egyre jobban a dolog, és lesz egyre izgalmasabb.

A fordulatok újra jók, a történet megint „pageturner”, mint a régi szép időkben :-)

…és Holder ismét jó beszólásokat kap. Illetve ad. Pontosabban nyomat. :-)

„Nah, Linden. I got your back's all I'm saying. Think of me as your sensei in the blood sport of life.”

„- And if you continue to harass me or anyone else involved in this campaign, I will have you shoveling reindeer shit at the Christmas parade. Do I make myself clear?

Holder: It's not real reindeers in that parade. It's huskies with antlers strapped on them.”

„- Is the sign-in sheet for Friday, October 5th, still there?

- Yeah, but I can't just give it to you.

Holder: Yo, ease up, son. Minimum wage ain't worth fighting the po-po.”

Mitch Larsen előkerülése viszont úgy hiányzott – mind az én, mind a történet szempontjából –, mint a hasra esés. :-/

Egyszerűen nem érdekel ez a nő, sem semmi, ami vele kapcsolatos. Az ő szála (nem „történet”szála, mert erős túlzás lenne azt állítani, hogy neki _története_ volt ebben az évadban… :-P ) olyan szinten volt érdektelen és felesleges… hogy a fal adja a másikat. :thumbsdown:

Ketten is kifakadtak már vele kapcsolatban, és marhára igazuk is volt…

…először Terry…

„All I know is that I've been working my ass off  trying to keep your family together while you were  trying to find yourself on some vision quest. You still had so much, Mitch.  And you walked out.

You walked out.”

…utána Stan…

„Let me tell you something. You can take as much time as you want to try to figure it all out

But you cannot come back here and say that you loved Rosie more than I did.”

Hja, hogy ezt már átbeszéltük egyszer Justinnal… Én akkor sem fogom sem megérteni, sem elfogadni Mitch döntését. :thumbsdown:

De visszatérve a _tényleg fontos_ dolgokhoz és történésekhez: újra a régi fényében csillog a sorozat, aminek roppant mód örülök. :sör:

 

…ám sajnos azt a három részen keresztül tartó mélypontot nem tudom sem elfelejteni, sem megbocsátani…

Lényeg, már csak egy rész, és ha minden igaz, végre megtudjuk, ki Rosie Larsen gyilkosa… :Linden&Holder: :sör:

Longmire s01e01

Nem tudom… mondtam már, hogy szeretem a western/cowboy/űrcowboy stuffokat? ;-) :-D

Valami gyerekkori belövés :-) lehet, amikor a Volt egyszer egy Vadnyugat; A Jó, a Rossz és a Csúf; a Hatosfogat; Mackenna aranya; A hét mesterlövész; A Vadnyugat hőskora; a Nevem: Senki; az Egy maroknyi dollárért és a Vad banda bűvöletében nőttem fel… :memoriesofgold: :gunfight: :-)

Szóval, ezek a beidegződések nem hagynak nyugodni, és ha valami hasonló jellegű cucc tűnik fel a horizonton, akkor azt igyekszem mihamarabb becserkészni…
 

Mit ne mondjak, azért belefutok néha egy-két kevésbé jól sikerült alkotásba... :-/

De néztem a Justified-ot és a Hell on Wheels-t is: és bármennyire is tetszett mindkettőnek az első évada, de valahogy nem éreztem/érzek késztetést a második évadokhoz…

…és most itt a Longmire, ami a Justified-hoz hasonlóan „jelenkori” cowboyról szól, aki mindig szótlanul, fenyegetően ballag a nagy karimájú cowboy kalapjában és marhabőr csizmájában – és nem habozik, amikor pisztolyt kell rántani.

Ám míg a Justified az első résszel meggyőzött és berántott, úgy a Longmire nem tudta ezt megtenni – és mégis meg fogom nézni a következő részt. Mondjuk, istenigazából meg nem mondanám, hogy miért… :eeekkk:

Mert nagyon jó a főszereplő, Robert Taylor? Engem anno Timothy Olyphant azonnal meggyőzött – Robert Taylor nem annyira…

Mert nagyon jók a mellékszereplők, Katee Sackhoff és Lou Diamond Phillips? Szerintem Katee Sackhoff legjobb alakítását a TBBT-ben nyújtotta, így azt hiszem egyértelmű, hogy sosem láttam tőle sokat és nem is várok tőle sokat… Lou Diamond Phillips pedig… hááát, legalábbis jól elvolt. Azt hiszem.

Mert nagyon izgalmas az alapszituáció? Hát nem.

Mert izgalmas/csavaros a történet? Nem igazán.

A kisvárosi, régi vágású, kissé megkopott, kissé unott seriff nyomoz-nyomozgat – és állandó összetűzésben van a közeli indián rezervátum saját rendőrségével.

(Mint a Killing!!! :-) Ez most valami divat lett? Vagy aktuálpolitikai probléma? Tüske a köröm alatt? :-) Egyébként, ebben „az indián rezervátum egy külön világ”-témában egy igazán jó filmet láttam: a „Frozen River – A befagyott folyó” címűt, ami szerintem nagyon jól fogja meg az indiánok önrendelkezési jogát és törvényeit, és miközben egymással szembe állítja a „fehérek és indiánok” életfelfogását és törvényeit, mégis közelebb hozza egymáshoz a két világot. :respect: )

A Longmire nyitóepizódjában volt gyilkosság, volt nyomozás, volt lövöldözés, voltak jó és rossz indiánok…

Elvileg minden benne volt, amitől működhetne egy film – működik is. Csak a végeredmény valahogy… nem nyűgöz le és nem darál be.

Olyan langyosvíz… :-/

Vesszek meg, ha értem, hogy miért fogom mégis megnézni a következő részt is…

Wrath of the Titans – A titánok haragja

Lehet, hogy pironkodnom kellene emiatt… de nem teszem. :-)

Nekem nagyon bejött ez a film! :sör:

Oké, a Love után néztem… ami azért befolyásolja (józan :-)... ) értékítéletemet… de nem tudom kárhoztatni semmiért a Wrath of the Titans-t: teljesen, sőt, tökéletesen beteljesítette elvárásaimat, és remekül elszórakoztatott. :thumbsup:

Kezdem azzal, hogy szerintem jobb, mint az első rész – folytatom azzal, hogy számomra Liam Neeson és Ralph Fiennes tették igazán élvezetessé a filmet. :respect:

Történetük a történetben magával ragadott és elsodort… vissza a gyerekkoromba, amikor ronggyá olvastam a Görög regék és mondák című könyvet (Trencsényi-Waldapfel Imre, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1976 :-) ), és álmomban állandóan hősökkel, istenekkel (istennőkkel… :-) ) és szörnyekkel birkóztam.

A Wrath of the Titans egyenes leképzése ennek az olvasott mondavilágnak (igaz, istennők sajnos nincsenek benne… :-( ;-) ), de hősök, istenek és szörnyek annál inkább.

Sam Worthington jószerivel semleges: (először és) utoljára Na’vi-korában sikerült eljátszania egy szerethető főhőst, de az meg ugye jószerével a CGI-nak volt köszönhető… Valahogy én nem látom benne a „vérbeli hős”-típust, akit szerény, egyvágányú véleményem szerint egy ilyen jellegű fantasy film megkövetel(ne).

Nem tudok érte teljes szívemből szorítani, csupán a semleges megfigyelő baráti jószándékával.

Ha rajta állna egyedül, hogy tetszik vagy nem tetszik a film, akkor el is bukna a megmérettetésen…

…de szerencsére nem csak rajta múlik.

Liam Neesont és Ralph Fiennest már említettem. :respect:

Az a jelenet, amikor „puszta kézzel” szembe szállnak a szörnyek hadával… az azért örökre emlékezetes jelenet marad. :thumbsup:

 

„- So shall we finish this?

- We have no weapons.

- We had power before we had weapons.

- When we were young Gods.

- Yes.”

…és ami még nagyon sokat „segít” a film jobbá válásán: az a fantasztikusan jó CGI. :sör:

A szörnyek szinte ijesztően igaziak és tapinthatóan valóságosak. A velük való harc nem pusztán „hadonászás a zöld háttér előtt”, hanem már-már megfoghatóan valószerű.

Valóban életre kelnek a görög mitológia szörnyei. :respect:

Rosamund Pike szép és szerethető harcos királynő, Bill Nighy remek, mint Hephaestus – Toby Kebbell sokáig jobbára idegesített Agenor szerepében… de a végső csatánál sokat megbocsátottam neki. :sör:

„- Agenor's men will hold the front line... from the trenches.

- Cover every part of yourself, or you'll be burned by the fire! Every piece of cloth every piece of skin!”

A csata- és harcjelenetek remekül sikerültek, a karakterek a helyükön – néhány nagyszerű színész megformálásával :respect: – a történet pedig kellően… vagy inkább pontosan ki van ragadva a görög mondavilágból.

A fene vigye el, én azt mondom: ilyen fantasy filmek kellenének. :sör:

Szerintem érdemes bevállalni.

„All my power is spent. Who knows? I might be stronger without it.”

Hatfields & McCoys s01e01 – Love

Hatfields & McCoys s01e01

Nagyon vártam, imádom a western/cowboy/űrcowboy :-) cuccokat – de ez valahogy nem jött be. :-(

Pedig a jobb napjai után mára szinte elfeledett és antikká nemesedett Kevin Costner, és a szerintem az istenigazából „B”-listás, életművét tekintve semmi komolyat az asztalra korábban soha le nem rakó Bill Paxton párosa jónak ígérkezett…

Jobban belegondolva, nem is velük van a baj: tényleg jól hozzák a két markáns karaktert. :sör:

És mondjuk, igazságtalan lennék, ha nem említeném meg Powers Boothe-ot, aki szintén remek a szerepében. :sör:

Az én bajom ott van, hogy nem elég a mellékszereplők érdektelensége és semlegessége – legalábbis számomra egy sem tűnik ki az arctalan tömegből… –, de legalább a történet is olyan, hogy egyik szereplővel sem tudok azonosulni.

Rendben, a western műfaja gyakran szól a valóságban igazi suttyó gyilkosokról és banditákról, akik a filmvásznon remek hőssé vagy antihőssé nemesednek, de a Hatfield-ek és  McCoy-ok tényleg igazi csapott homlokú, egyvágányú, ösztönlény hillbillyk. :-(

A kocsmai handabandázás szintű összekülönbözések, miszerint minden verekedés úgy kezdődik, hogy „ő visszaütött!”, valahogy nem adnak kellő erkölcsi és morális alapot ahhoz, hogy valaki mellett le tudjam tenni a garasomat… Így meglehetős unottan figyeltem, hogy ki-hogyan vág vissza az őt ért aktuális sérelemért: és nem kicsit viszolyogtam, hogy ki-milyen mélyre képes aljasulni, hogy revansot vegyen… A másik fél erre persze felhorgad, és naná, hogy ő is visszavág…

Mit ne mondjak, ez az egysíkú, már-már állati szintű reakciósablon engem legalábbis untatott: tőlem folytathatják ezt a balhét a világ végéig, vagy mindkét családfa teljes felszámolásáig.

Csak nekem ne kelljen nézni… :-( :cancel:

Love

 

Kissé… vagy nem is annyira kissé állok értetlenül a film fölött. :-S

Kétségkívül azok a legjobb részei, amik az amerikai polgárháborúban játszódnak. (Jócskán verik a Hatfields & McCoys hasonszőrű részeit, szvsz…)

Corey Richardson olyan eszméletlenül markáns karaktert hozott General McClain szerepében, hogy legszívesebben üvöltenék egy spin-off-ért!!! :roar: :respect:

…de a többi… hááát… :-/

Amolyan álentellektüel filozofálgatás, múlt-jelen-jövő, valóság és álom olyan szintű katyvasza az egész, amit csak erőnek-erejével tud az ember végigküzdeni… egy darabig azzal a reménnyel, hogy majd csak kisül belőle valami értelmes… majd később már csak azért, hátha lesz még egy-két polgárháborús jelenet.

Szerintem… hm… nem egy olyan alkotás, amit az ember szívesen végignéz, főleg nem szívesen emlékszik rá vissza.

Ajánlani pedig aligha fogja bárkinek is.

Én legalábbis biztosan nem ajánlom nektek. :-/

Indigénés – A dicsőség arcai & The Woman in Black – A fekete ruhás nő

Indigénés – A dicsőség arcai

A II. világháború alatt Franciaország az észak-afrikai gyarmatairól toboroz csapatokat – akiket persze másod-, sőt, harmadrendű polgároknak tartanak.

Ahhoz, hogy csatlakozzanak az anyaország felmentéséhez, szítják bennük a „ti is franciák vagytok!”-hitet, de amikor beküldik őket a húsdarálóba, és eltávozás helyett balettelőadást szerveznek nekik, már mindjárt „büdös arabok”…

Keserű film. Ahogy az ember nézi a megfelelni vágyást, a megaláztatások ellenére lelkes harci szellemet, az újabb és újabb pofonok után is pislákoló hitet és reményt („mi is franciák vagyunk!”)… az valahogy olyan mélységesen elkeserítő.

Mert tudjuk, hogy „nem, ti nem vagytok franciák… nem is lesztek _igazi_ franciák soha…”.

És még abban is csalódnak, aki tisztességes embernek látszik, aki szavatartónak hihető… aki – úgy tűnik – tényleg egyenrangúnak tartja őket. Ez mind-mind hamisság és áltatás.

De parancsra azonnal leszegett fejjel, habozás nélkül rohanjanak bele az ágyútűzbe…

A szereposztás remek: Jamel Debbouze, Samy Naceri, Roschdy Zem, Samy Bouajila és Bernard Blancan. :respect:

…de valahogy nem tudják igazi szerethetőséggel megtölteni a filmet. Én legalábbis az egész film folyamán csak valami végtelen szánalmat éreztem irántuk… :-(

És így már az ember nem tudja elővenni a „suspension of disbelief”-jét, és a legvégén, a hősies „városvédésükben” egyre-másra találja a bődületes taktikai baklövéseket…

…mert ki az az idióta, aki a csapat _mesterlövészét(!)_ pont az út menti fabódéban állítja fel?! Azon az úton jönnek be a városba a nácik, bakker! Mindenki _magas, jól védhető, belövések ellen téglafallal védett harcállást foglal el!_ Mindenki más! A mesterlövész meg az út menti fabódéban… Hogy a képességeit jól ki tudja aknázni… :eszemmegáll: Naná, hogy őt lövik ki elsőnek. :szerencsétlenek:

…mert ki az az idióta, aki ordítozva rohan be a házba, hogy kihozza a sebesültet: ezzel rögtön a vállról indítható páncéltörő célpontjává tenni magát és a megmenteni szándékozottat is?! :eszement:

Értem én, hogy a csatában másként jár az emberek agya… de könyörgöm… akkor legalább a mesterlövész?! Arra volt bőven idő, civilek! Nem két napja voltatok már ekkor katonák! :ehhh:

És a végén még megfejelik az egészet azzal, hogy a mindenkori francia kormány milyen „becsülettel és tisztességgel” _bánt (el)_ a veteránokkal…

A csata- és harcjelenetek korrektek, a szereplők megvannak, a történet tanulsága keserűen fájdalmas… mégsem sikerül egy igazán emlékezetes filmet összehozni a drámából.

Kár. :-(

The Woman in Black – A fekete ruhás nő

…és köszöntsük álló ovációval az „Ezt meg minek kellett leforgatni?!”-filmek csoportjának újabb tagját! :thumbsdown: :-P

Az 1989-es(!!!) verzió már annyira elavult volna?! A digitális filmtrükkök, a CGI és a 3D olyan plusz lehetőségeket nyújtanak, hogy azt muszáj volt a remake-ben kiaknázni?! Vagy olyan remek csavart tudtak adni a sztorinak, hogy az egészen más megvilágításba helyezi a történéseket, és az újszerű feldolgozás egy teljesen más, új film benyomását kelti?!

Hát egyik sem. :-(

Susan Hill 1983-as novellája kapott egy új verziót. Ugyanazt, kicsit másként – de semmi pluszt és érdemest nem kapott a remake. És én a magam egyszerű, faékszerű gondolkodásommal azt sem vagyok képes felfogni, hogy mi a fene olyan nagy cucc ebben a szimpla „bosszúálló kísértet” –történetben, hogy újabb feldolgozást érdemeljen meg?!

Daniel Radcliffe és Ciarán Hinds szerepelnek… szerepelgetnek… statisztálnak a történésekben.

A többiek még csak szóra sem érdemesek…

Üres ijesztgetés az egész, semmi több. :-P

Minek kellett ez a nagy nullát annyira hypolni?! …és minek kellett nekem ezt elhinni…?!?!

Eh… :-(