We Bought a Zoo – Az igazi kaland

Néha kell ilyen is, higgyétek el… :-)

Mert jól esik az embernek – a magamfajta vén szentimentalistának meg főleg… – hogyha egy kicsit a lelkét simogatják, hogyha azt nézheti/hiheti, hogy az ember a legrosszabb helyzetből is képes felállni, és sikerre tud vinni egy első ránézésre bukásra ítélt küldetést.

Nem vállal sokat… sőt, azt is megpróbálja a maga „hollywood-i” módján tönkretenni, agyonszirupozni, túllihegni, überelni :-/… de szerencsére Benjamin Mee igaz története van olyan jó alap, hogy még Cameron Crowe sem tudja tönkretenni.

És a színészek között is vannak páran, akik tesznek azért, hogy a film hajója ne kapjon léket Hollywood Nyál-tengerén… vagy ha mégis kap egy alattomos, éles-tarajos Giccs-zátonytól, legalább ne süllyedjen el. :-)

Benjamin Mee-t Matt Damon formálja meg, nagyon emberien, szerethetően, teljesen vállalhatóan. :sör: Mindig is nagyon jó színésznek tartottam, most sem cáfolt rám. :respect:

Bátyját, Duncan Mee-t nagyon szerethetően hozza Thomas Haden Church, és Peter MacCready bumfordi, de szívvel és lélekkel teli, nagyon emlékezetes figuráját az az Angus Macfadyen kelti életre, aki rendes embert még filmen nem játszott. :-) :sör:

Scarlett Johansson nem igazán hihető… de nem is teljesen hiteltelen, mint elkötelezett állatgondozó. Alakítása nem túl emlékezetes… ám legalább nem is irritál.

Maggie Elizabeth Jones és Elle Fanning hozzák a szerethető-faktort (kis)lány szinten: lehet, hogy „cukiságuk” másnak sok(k) lesz, de én mindkettejük alakítását szerettem. Jó érzés volt látni őket.:feelgood:

Az a film, amiben állat van, vagy kisgyerek, az nem lehet bukta – vagy valami ilyet tart a mondás. A gyerekekről már írtam, és a We Bought a Zoo-ban van bőven szerethető állat is…

:-)

És most azért hadd vegyem elő… ha nem is a bicikliláncot, vagy a kilencfarkú macskát, de minimum egy… mogyorófavesszőt, és csapjak pár erőteljeset pár emberre. :grrr:

Colin Ford (Dylan Mee): öcsém, téged utáltalak ebben a filmben, de szívből… istenigazából ez nem a te hibád, így megelégszem ezzel a „csapással”.

Az igazi, aki rólad tehet az…

…Cameron Crowe. :piffpaffpuff:

Könyörgöm, minek kellett így hozzányúlni egy csodás alaphoz?! Ez valami amerikai hobbi, hogy a fantasztikus alapanyagot mindenáron megpróbáljátok megerőszakolni?! Ami jó benne, azt legszívesebben kidobnátok/kidobjátok, és tesztek bele szirupot, giccset, nyálat és sablont… Miért?! Miért, hogy csapna el benneteket egy púposra rakott trágyaszállító?!

Nem, az igazi Benjamin Mee-nek nem volt tinédzser fia, aki a divatos (sablonos! idegesítő!! irritáló!!!) amerikai tinibetegségben, az „utálom a szüleimet, nem értenek meg engem, pedig én különleges vagyok”-ban szenvedett!

Benjamin Mee gyerekei igazából négy és hat évesek voltak, amikor megvették az angliai Devonban a Dartmoore Zoological Park-ot.

De nyilván muszáj volt a rutinos/sablonos/totál utálnivaló „rutin amerikai tinédzser hisztit” bevenni a filmbe… :sux: Különben nem lett volna „kerek egész a film”, ugye?! :thumbsdown:

Nah, most, hogy ezt kiadtam magamból :-) azért elmondom: szerintem (ha megvan a megfelelő beleélő-képességünk – és egy filmrajongónak miért is ne lenne meg, nem igaz?! :-) ) nagyon is nézhető családi filmmel lettünk gazdagabbak. Örömmel néztük végig a Kedvesemmel – és tervezzük, hogy kissrácunkkal közösen is megnézzük majd még egyszer. :-)

Hoppá, majdnem megfeledkeztem: a Zene! Nagyon jó a film zenéje is, emberek! Fülbemászó, kedves, dallamos – hihetetlenül hangulatba hoz! És ezt javarészt egy Jón "Jónsi" Þór Birgisson nevű izlandi zenésznek köszönhetjük. :respect:

Szóval, egy esős nyári délutánon, vagy hűvös estén érdemes a kanapéra ültetni a gyerekeket, asszonypajtással melléjük ülni, és végignézni azt, ahogy… We Bought a Zoo. :-) :thumbsup:

A film végén villanásnyira feltűnnek, de azért muszáj betennem képet az igazi Mee-családról…

…és itt pedig maga Benjamin Mee, munka közben. :respect: :-)

Azért jól esik a tudat a lelkemnek, hogy vannak még a világon hozzá hasonló emberek. :leborul: