Egy igazán különleges film – ami talán lehetett volna még
jobb, durranhatott volna még nagyobbat, lehetett volna… De nem lett.
Ám nekem így is bejött, és bár látom benne a kihasználatlan
potenciált, a kihagyott lehetőségeket, ínyencségekre kiéhezett lelkem :-)
kellőképpen tudta értékelni a (ha nem is merész, de legalább) bátor
próbálkozást.
Főhősünk Arthur Seligman (José Garcia) autóbalesetet
szenved. A kórházban fekve rémképeket lát és amolyan „tételmondatokat” dübörögnek
a fejében („Texas doesn't exist...”; „Sylvain Ganem wants to kill me.”; „Spaghetti
harvester that's a big job...”; „RP-50 RP-50...”). Amikor magához tér, rögtön azt
kérdezi, hogy a kisfiúval mi történt, akire a balesetből emlékszik.
De senki nem tud semmilyen kisfiúról…
Ellenben az egyik nővér, Isabelle (Marion Cotillard) átad
neki egy kis noteszt, amit egy éjszaka folyamán telejegyzetelt Arthur „tételmondataival”,
mondván:
„- Your black box, so to speak.
- My black box?
- Your subconscious, if you prefer. Your subconscious
expressed itself. That night you let it all out. You've freed 35 years of
morality, the forbidden, taboos... of memories.”
Eleinte úgy néz ki, hogy Arthur… szimplán beleőrül ebbe.
Teleplakátolja a szobáját az általa mondott frázisokkal, és mantraszerű
ismételgetéssel próbál belőlük értelmet csiholni…
Eddig a pillanatig úgy nézett ki, hogy a kómába esett/memóriazavaros
főhős témakörébe nem sok újat fog hozni ez a film… Ám aztán kellemesen
csavarodott a dolog, és Arthur egyszer csak egy harminc éve történt haláleset
szálait kezdte bogozni.
Kár lenne tovább beszélnem a történésekről – ezért inkább
csak a végét fogom szétspoilerezni. :evil:
Na, azért azt nem. :-P Nyugi. :-)
Csupán annyi, hogy a filmből az általam beszerzett verzióban
van egy un. „Alternate ending” is…
Csak a kétféle befejezés kapcsán pár gondolat: például az, hogy nekem
határozottan jobban bejött az alternatív, pedig az sem tökéletes…
A „sima” lezárás inkább olyan „kapkodós-csapkodós-durrbele”
dolog, mintha valaki, vagy valakik szerettek volna már túllenni az egészen… :-/
Az alternatív vég pedig kicsit túlspilázza a dolgokat –
nekem különösen a pisztoly megjelenése fáj… És egy picit sok benne a duma is.
Istenigazából valahol a kettő között lenne az arany középút…
de még mindig inkább az alternatív mellé teszem a voksomat. Mert az
szimpatikusabb, mivel… „megengedőbb”.
(A Kedvesem ki is akadt ezen a „kétféle befejezésen”,
rendesen. :-) „Mi
az, hogy két befejezése van? Most akkor melyik az igazi? Nem lehetett volna
egyszer befejezni, de _normálisan_?! :-)”
)
Az én elvetemült lelkemnek viszont tetszett ez a megoldás :-) és ki is választottam
a nekem tetsző befejezést. :-)
Szerintem határozottan kellemes, agyalós-hagymázas-kutatós
kis film volt – az én időmet bőven megérte rászánni. :-) Ti meg majd jól eldöntitek
magatoknak… ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése