2012. május 23., szerda

New Girl s01e03-e09

 
Azért most már muszáj megint írnom pár szót erről a „csajos” sorozatról… :-)

Kezdem azzal, hogy a Kedvesem rámutatott, hogy „ez nem is igazi _csajos_ sorozat”. :-) Mert a három srácnak legalább olyan hangsúlyos szerepe van, mint a Jess-t alakító Zooey Deschanel-nek – akit ráadásul olyan szinten „fiúsított” a brancs, hogy ugyanolyan „haver” ő is, mint a többiek. :-)


Nagyon feelgood, nagyon szerethető, jópofa, „estét feldobó” sorozat – nem végigröhögős, nem mindig egyenletesen remek teljesítmény, de amikor megröhögtet, akkor… az nagyon ott van. :-)

Én nagyon szívesen elnézegetem, akár egymás után két részt is (nem nagy ügy, 20-22 perces epizódokról beszélünk), sőt, néha már hiányzik… és ez „nézni kéne egy kis New Girl-t!”-felkiáltásban csúcsosodik ki. :-)
Jess, Nick és Schmidt mellé, szépen, lassan most már felzárkózik Winston is. :sör:

Cece továbbra is szép… :-) És az „apróságok”, amiket kap/ad, azok szintén jópofák és szerethetőek.


Bejött (szerintem csak pár rész erejéig… de majd meglátjuk) Justin Long is, aki tökéletesen beilleszkedett a sorozatba/csapatba, és nagyon jól színesítette a történéseket. :sör: :-)


Nekem a két nagy kedvencem a s01e06 „Thanksgiving” és a s01e09 „The 23rd” epizódok voltak, amiken egyrészt nagyon röhögtem, másrészt pedig nagyon élveztem. :-)

Igazi feelgood részek voltak… :thumbsup: :-)

Megjegyzem, a Kedvesem – a „nem is igazi csajos sorozat!”-megjegyzésétől eltekintve – teljesen bevonódott mellém a sorozat szeretetét illetően, és amikor valamelyik nap az aktuális New Girl epizód után megnéztünk (közösen) egy Suburgatory-t, ő volt az, aki hangosan kimondta, amit én is gondoltam: „ez sokkal gyengébb, mint a New Girl!”… :-)
 
Egyszóval, mi folyamatosan nézzük, és merem ajánlani bepróbálásra! :sör: :-)


4 megjegyzés:

  1. Na, ezt most kivételesen elhiszem neked. Már én is kacérkodom egy ideje a New Girllel - főképp Zooey miatt -, és megerősítettél abban, hogy ideje bepróbálni.

    VálaszTörlés
  2. :-)

    Tegnap a Killing után megint New Girl-t néztünk (s01e10 - "The Story of the 50") közösen, de én utána még egyedül bevállaltam (mert lendületbe jöttem :-) ) a következő részt is (s01e11 - "Jess & Julia"), és a végén úgy röhögtem, hogy már attól féltem, hogy felébresztem az egész családot... :-)))

    Schmidt nedves törölközőjének rejtélye eszméletlenül oldódott meg... :-DDD

    Nekem nagyon bejön ez a könnyű kis marhaság. :sör:

    VálaszTörlés
  3. Na, most már tényleg fel vagyok csigázva... csak az a baj, hogy reggelre mindig annyira elfárad a szemem, hogy nem bírok feliratos filmet nézni, úgyhogy maradnak a szinkronos szitkomok... De előbb vagy utóbb majd csak sorra kerül, vagy megvárom, míg leadják magyarul :-)

    VálaszTörlés
  4. Megnéztem az első 5 részt...
    Véleményem: igen, ez szerethető sorozat. És ugyanakkor: nem, nem férne bele a TOP20-amba, még véletlenül sem.
    Zooey Deschannelt tényleg imádom, a főcímekben való képei, pislogásai, szemmeresztgetései (ami az ő specialitása) lehengerelnek, megvesznek kilóra... Viszont a karaktere, a színészi játéka... nos, itt most kiábrándítóak.
    Szerintem Zooeynak megmondták, mit kell játszania - legyen egy idióta, extravagáns ribanc-szűzkurva... és ő nagyon erőlködik is, hogy megfeleljen ezeknek az elvárásoknak. Viszont sajnos a nagy erőlködés közben átmegy ripacskodásba, és néha olyan szinten idióta és infantilis, ami már normális ésszel elfogadhatatlan és idegesítő: egy hülye, agyatlan picsa, akit nekifutásból úgy kéne pofán rúgni, hogy a lerepülő feje 50 yardos fieldgólba röppenjen... Pedig nem ezt akarná játszani, és abszolút nem ezt kellene, csak hát... át-átcsúszik a határon.
    Óhatatlanul is a The Big Bang Theory Pennyje jut eszembe: ő annyira természetes, szerethető "szomszédlány", még ha vannak is extrém dolgai... Zooey meg egy olyan csajt játszik, akinek - az esetek többségében - a zárt osztályon lenne a helye!!!
    És írom ezt úgy, hogy nálam Zooey még mindig ott van a vonzó és kedvelt csajok között! Csak valahogy itt nincs szegénykémnek életképes karaktere. Az ő hibája? A rendezőé? Az íróké?
    Ha már a lelkét nem tudják jól megmutatni, legalább a "mézes csuporkáját" megmutathatták volna a nézőknek is... :-)
    De persze a morgolódásom ellenére biztos végignézem az évadot, és ha lesz folytatás, a többi évadot is... csak hát... grrr...

    VálaszTörlés