BlacKkKlansman – Csuklyások & Muškarci ne plaču – A férfiak nem sírnak

Két nagyon komoly, nagyon kemény film… :respect:

BlacKkKlansman – Csuklyások

 

Azt hittem, hogy valami jópofa, vicces dolog lesz, amiben a vagány, afroamerikai nyomozó (meg)hülyíti a csuklyában grasszáló, „white power”-es fajvédőket.

Majd jókat fogok nevetni – gondoltam.

Nos… ezt csúnyán benéztem. De így még remekebb filmmel találkoztam, mint reméltem volna. :repect:

Amikor úgy indulunk, hogy a fehér fajvédő Dr. Beauregard (Alec Baldwin) elmond egy… hm… figyelemfelkeltő szónoklatot, akkor már valahogy elillannak az ember vígjátéki illúziói.

„They say we may have lost the battle but we didn't lose the war. Yes, my friends, we are under attack. You may have read about this in your local newspapers or seen it on the evening news. That's right. We are living in an era marked by the spread of integration and miscegenation.The Brown decision, forced upon us by the Jewish-controlled puppets on the U.S. Supreme Court, compelling white children to go to school with an inferior race, is the final nail in a black coffin towards America becoming a mongrel nation. We had a great way of life until the Martin Luther Coons of this world and their army of Commies started their civil rights assault against our holy white Protestant values. Do you really want your precious white child going to school with Negroes?

They're lying, dirty monkeys, stopping at nothing to gain their equality with white men.

Rapists, murderers, craving the virgin pure flesh of white women. And the Negro's insidious tactics, under the tutelage of high-ranking, blood-sucking Jews, using an army of outside northern black beast agitators determined to overthrow the God-commanded and biblically inspired rule of the white race. It's an international Jewish conspiracy.”

(Ezt egyébként jelenlegi diktátorunk így, szinte szóról-szóra, rendszeresen lenyomja egy átlagos pénteki, lakájrádiós propagandabeszédében… Mert kicsi a világ, ugye.)

…

Ezek után ismerjük meg a detektív Ront (John David Washington), ahogy dolgozni kezd a Colorado Springs rendőrségén – mint első(!) afroamerikai nyomozó.

Majd megismerjük a fehér, nyomozó Flip-et (Adam Driver), akivel egy különös, ijesztő és veszélyes nyomozásba kezdenek.

Oké, mondtam már párszor, de nem tudom eleget ismételni: Adam Driver marha jó színész – már régen túl vagyok a f*s szerepválasztásán a SW-t tönkretevő Disney pénznyerő automatában :-P –, és Sam Rockwell mellé feltettem arra a polcra, hogy „Ennek a csávónak minden filmjét látnom kell!” :sör: :thumbsup:

Van pár poénja, kikacsintása: de a legkomolyabb, legfélelmetesebb pillanatok is az ő karakteréhez kapcsolódnak.

„- Lose that Jewish necklace around your neck.

- Jimmy, it's not a Jewish necklace. It's a Star of David.

- Okay.

- Flip, you're Jewish?

- I don't know. Am I?”

…

„Yeah, well, you don't have that little psychopath, Felix, staring at you, asking where you live. I'm Jewish, yes, but I wasn't raised to be. It wasn't part of my life. I never thought much about being Jewish. Nobody around me was Jewish. You know, I wasn't going to a bunch of Bar Mitzvahs. I didn't have a Bar Mitzvah. I was just another white kid. And now I'm in some basement denying it out loud.

I never thought much about it. Now I'm thinking about it all the time. About rituals and heritage. Is that passing? Well, then I have been passing.”

…

És közben látjuk a klántagokat, akik között akadnak egybites redneckek – és komoly pszichopaták, akik láthatóan és érezhetően mindenre képesek a „white power”-jegyében… és az ember gyomra összeszorul, amikor hallod őket beszélni, és látod mennyire fel vannak fegyverkezve…

Ám látjuk a dühös, fusztrált, parázsként izzó feketéket, akik a „black power” eljövetelét hirdetik…

És az ember azt érzi, hogy ebből nem fog kisülni semmi jó.

Spike Lee pedig nem hagy bennünket kétségek között – olyan éles párhuzamokat húz, mintha késsel vágná a lelkünket.

 

 

Az egyszeri néző pedig nem tud mit csinálni: csak elkerekedett szemmel, iszonyodva-undorodva nézi az őrületet.

…amikor pedig valós, dokumentált események filmkockái peregnek… egész egyszerűen… egész egyszerűen…

 

…

Döbbenetes film a BlacKkKlansman. Csoda, hogy Trump nem tiltatta be.

Csoda, hogy Spike Lee-nek még nem kellett elmenekülni az országból…

Muškarci ne plaču – A férfiak nem sírnak

Uramisten…

…

Ez valami nagyon kemény volt.

Többszörös koprodukcióban készült alkotás: Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Horvátország, Németország – és a téma, amihez nyúl, szinte még mindig nyers seb: a jugoszláv háború.

„A háborúnak már húsz éve vége, de ti még mindig benne éltek.”

Egy hegytetőn álló, üres szerbiai hotelben jönnek össze a jugoszláv háború veteránjai – minden oldalról: szerbek, horvátok, bosnyákok, muzulmánok –, hogy egy szervezet, a Békeközpont égisze alatt megpróbálják feldolgozni a háborúban átélt-tett szörnyűségeket.

A pszichodráma segítségével.

Egy kis adalék: egyszer volt alkalmam és lehetőségem, hogy egy pszichodrámára épülő… hm… „beszélgetést”… „kezelést”(?)… megfigyeljek, közvetlen közelről.

Számomra döbbenetes élmény volt. Ijesztő. Azt mondtam, én ilyet soha nem fogok csinálni.

De aki akkor és ott „benne volt”, azt mondta nekem később, hogy neki felszabadító volt, és felemelő.

…

Szóval, ilyen… előtudással(?) néztem a filmet, ahogy a veteránok a pszichodráma segítségével mesélnek a háborús eseményekről.

„- Most hogy érzed magad?

- Meg akarok halni.

- Ha visszamehetnél az időben, mit mondanál neki?

- Menj a másik helyre, majd én itt maradok. Menj!”

…

...

„Aztán észrevettem, hogy az egyik terepjáróból kiszállt egy tábornok. Rögtön felismertem. Egyenesen rám nézett. Ő volt a... Mindenki rettegett tőle. Egy iskola előtt álltunk meg. Kihoztak egy pár embert

az épületből. Úgy húszan lehettek. Felterelték őket a teherautóm hátuljába, és indultunk. Az egyik terepjáró előttünk, a másik mögöttünk. Három kilométert mentünk a főúton, és még kettőt az erdőben. A terepjáró megállt, és én is megálltam mögötte. Csak akkor vettem észre.  Egy gödröt.

Egy frissen kiásott gödröt. Egy csapat katona állt az egyik oldalán. Az emberek, akiket szállítottam, rájöttek, mi következik, és jajgatni kezdtek. Nagyon gyorsan véget ért az egész. Az ezredes megparancsolta, hogy menjek vissza az iskolához. Még egy csoportot odaszállítottunk. Őket is megölték. Aztán még egyet. Mikor a harmadik csoporttal odaértünk, az ezredes megparancsolta, hogy szálljak ki a kocsiból. Egy puskát nyomott a kezembe… Tessék. Elmondtam.”

…

...

„- Hol állnak azok az emberek? Hol vannak?

- Ott.

- Mit csinálnak?

- Az egyikük sír. A másik, aki mellette áll, imádkozik. Van köztük egy nagyon fiatal fiú. Még gyerek. Hatalmas, kék szeme van.”

…

 ...

„Gyere ide! Itt van a gödör. Itt van eltemetve az a sok ember. Mit mondanál most nekik? Mondd ki!”

…

A karakterek karcosak, egyediek – és mindegyik álarca alatt (csöndesség, gúnyosság, gyűlölet, megnyugvás) nyers sebek lüktetnek, amiket elég csak megkarcolgatni, és máris spriccel belőle a fájdalom, a félelem, a harag, az öngyűlölet… és mind úgy látszik, hogy sosem fognak elmúlni.

A veteránok közül számomra a horvát Valentin (Leon Lučev) és a szerb Miki (Boris Isaković) drámája volt a legnagyobb hatású. :leborul:

 

 

…

Döbbenetes alkotás. Feledhetetlen.

Egyszerre nagyszerű és iszonyú – értitek, mire gondolok. :respect:

Outlaw King & The Great Battle

Két kosztümös, harcos-csatás film – de egyik határozottan jobb, mint a másik…

Outlaw King

„Végre lesz egy film, ami helyreteszi a Mel Gibson-féle Rettenthetetlen téves történelmi interpretálását, és megmutatja, hogy _igazából_ ki is volt, Robert, the Bruce – és hogy sokkal inkább ő „A rettenthetetlen”, mint William Wallace…”

Valami effélét olvastam róla előzetesen, és felcsillant a szemem: nah, micsoda jó kis történelmi film van itt kialakulóban…!

Aztán végignéztem… és arra gondoltam: ez valami nagyon unalmasra sikeredett.

És hogy mennyivel izgalmasabb, fordulatosabb a Mel Gibson-féle Rettenthetetlen – és hogy Mel Gibson mennyivel karizmatikusabban és szerethetőbben formálta meg William Wallace figuráját, és mennyire „se leves, se hús” a Chris Pine által megformált Robert, the Bruce. :-P

Mert mit is csinál Robert? 1302 – innen indul a történet, amikor fejet hajt Edward, az angol király előtt.

Stirlingi csata (1297, amikor Wallace fényes győzelmet aratott, és megkapta Robert, the Bruce-tól a „Skót királyság védelmezője címet”), Falkirki csata (1298, amikor az angolok nagyon megverik a skótokat, Wallace épp csak el tud menekülni) – amolyan említés szinten jelenik csak meg.

1302-ben, amikor Robert, the Bruce behódol – Wallace durván küldi el a sunyiba Edward kegyét.

1305-ben William Wallace-t kivégzik és felnégyelik: a filmben megjelenik ez a pillanat, és Robert (éppen menekülő) emberei annyit mondanak Robert füle hallatára, aki erre egy szót sem szól (hallgatás, beleegyezés, szokták volt mondani…): „azt kapta, amit megérdemelt”.

Mondják skótok – fellow skót honfitársukról…!

Akit az _angolok_ fel-né-gyel-tek.

EEEEEKKKKK

Mondtam közben én magamnak, azt hiszem, elég hangosan…

Mert mit is csinált közben Robert, the „Fényestekintetű” Bruce? Hűséget esküdött az angol királynak – aztán gyorsan ellene is fordult. Az egyik skót vetélytársával egy szent helyen (templomban, oltár előtt) találkozott, hogy az ne ölhesse meg orvul – erre „Folttalan” Bruce öli meg orvul a másikat az oltár előtt!

Utána gyorsan a papokhoz szalad, hogy ne kárhozzon el, és ne taszítsák ki az egyházból – a papok pedig gyorsan és érdekből skót királlyá koronázzák.

Persze, Edward nem örül az esküszegésnek, és lerohanja a lelkes, a friss királyt ünneplő skótokat, és Robert, the Bruce menti az irháját.

Hát igen… ez lenne az a bizonyos rózsaszín, folttalan történet – legalábbis egy jellemző szegmense –, amivel Robert, the Bruce erkölcsileg fölé emelkedik a „törvényen kívüli” William Wallace-nak.

Vagy nem is annyira…?! :-PPPPP

Szóval, nem irigylem Chris Pine-t: ezt a fickót marha nehéz lett volna szerethető hősként eladni: ez úgy tett hűségesküket, hobbiból, szabadidejében, hogy tíz perccel később már hátba szúrta (volna) a friss hűbérurát – és úgy ment „szent helyre” találkozóra, ahol nemzedékek óta, kiátkozás és elkárhozás terhe mellett tilos(!!!!) vért ontani, hogy két percen belül már le is szúrta riválisát… aztán meg futott a papokhoz megbocsátásért könyörögni…

Esküszöm, ez akkoriban leszúrt (volna) mindenkit, aki kartávolságban volt neki. :-PPP Mert van, amikor beakad az embernek a lemez, nem igaz? Szerintem, ebédelni sem mert vele senki, évekig… mert a desszertig már nem jutott volna el a mellette étkező. :-PPP

És úgy elgondolkoztam… ha William Wallace, a _Skót királyság védelmezője_, „azt kapta, amit megérdemelt”, akkor vajon mit érdemelt volna Robert, the Bruce…?! Tíz forintos kérdés, nem kell rá válaszolni. :-PPP

…

Azt hinné az ember, ha már a Rettenthetetlen olyan remek kis középkori csatafilm volt, akkor minimumus, hogy az Outlaw King-ben is lesz pár remek összecsapás.

Nos, mit ne mondjak… :-///

Egyik átverésből esünk a másik esküszegésbe, egyik ígéretmegszegésből a másik hazugságba, és menekülünk. Sokat, sokáig.

Nem, csata az nincsen. :-PPP

„Persze, mert szegény Netflixnek nem volt elég pénze!” – aha, ja. :-PPP De a kb. három percig látható 200 fős lakoma-tivornyákra, meg 500-1000 fős statisztériával felvonultatott királlyá koronázási ünnepségre futotta, mi?! Csatára meg már elfogyott a lóvé… :-PPP

A végén ugyan van egy csata (1314, Bannockburn) – de az meg… hát… valahogy nem sikerült sem túl monumentálisra, sem túl epikusra.

Az angolok már-már nyernének, amikor valaki elkezdi kiabálni: „vissza, vissza, itt nem terem nekünk ma győzelem!” – és visszavonulnak. Mind a skótok, mind a néző(k) legnagyobb döbbenetére…

…de persze azért a csatában összemérte a fegyverét, Robert, the Bruce, Skócia királya – II. Edwarddal, Anglia királyával… nyilván a történelmi hűség kedvéért… mert ez az új feldolgozás annyira büszke arra, hogy mennyire a tények és a rögvalóság talaján áll.

Persze. Naná. Hát hogyne. Hja.

:-PPP

Én jó nagyot csalódtam ebben az egészben.

De nektek ettől még bejöhet, persze.

:-S

The Great Battle

Az első nyolc(!!!) perce többet ér, mint az egész 121 perces Outlaw King, szőröstül-bőröstül, Netflixestül-Pineostul. :leborul:

…úgy érzem, hogy az első óráját szerintem lélegzetvétel nélkül néztem végig – aztán megállítottam a filmet, és egy óráig kerestem az államat a földön… :-OOOOO :amazing:

Akkor egyszerűen arra gondoltam, hogy ezt képtelenség überelni, hogy ennél már nincs feljebb, hogy erre már nem lehet rátenni semennyi lapáttal: ez olyan atomállat, amilyet csak álmodni lehet – egy magamfajta, harcos (történelmi, fantasy, harcművészeti – szóval, macsó, férfiállatos, tesztoszteron bomba :groáááá: :-)))) ) filmrajongónak.

 

Megmondom, nem is sikerült – de (bár a második óra nem volt olyan „erős”) az utolsó 30 percre nem lehet mást  mondani, csak hogy epic. :amazingagain: :leborulújra:

Csak a Red Cliff-hez, és a Gyűrűk Urából Kürtvár ostromához mérhető.

 

És a karakterek… testvéreim az Úrban… azok nem horzsolnak, hanem tépnek és szaggatnak.

Legnagyobb problémának az ázsiai filmek körül sokan azt szokták felvetni, hogy nem tudják megkülönböztetni egymástól a szereplőket.

Nos, aki itt összetéveszt akár _egy_ szereplőt is a másikkal… az kábé, vagy félvak – vagy félvállról veszi az egészet, és alig figyel oda. :-PPP (Akkor meg minek nézi/nézné, kérdem én… :-PPP )

Ők azok: nézzétek és lássátok.

Nekem persze – gondolom, nem volt kérdés előttetek :-) – Hwal-bo (Oh Dae-hwan), a fejszések vezére volt a legnagyobb kedvencem. :respect:

De az kétségtelen, hogy a karizmatikus parancsnok, Yang Man-chun (Jo In-sung) egész egyszerűen tökéletes volt a szerepre. :megarespect:

Bitang jó film a The Great Battle. Elképesztően remek. Igazi Masterpiece.

Must See.

:leborul:

 

(Hogy többet írtam egy általam „rossznak” ítélt filmről, mint a „jóról”?! Mert a _jó_ önmagáért beszél. Nem szorul rá csekély szavaimra. :respect: )

Homecoming s01 & The Sinner s02 & The Bletchley Circle s01

Végignéztem (végre, megint) egy marha jó sorozatot :sör: – és „kidobok” (magamból) mellé másik kettőt is, amiket már (jóval) régebben láttam, de (eddig) nem nagyon volt kedvem róluk rivjúzni. :-P

Homecoming s01

Nem vagyok Julia Roberts nagy rajongója. Kicsi se. :-P

De hogy ez egy marha érdekes, ritka unikum sori lett, aminek ő a főszereplője, és a(z egyik) producere - az tuti. :sör:

A történetről.

Vagyunk, ahol vagyunk. Valahol Floridában.

Elvileg.

Egy intézményben, aminek a neve Homecoming, ahol PTSD-s katonákat kezelnek, és próbálják őket visszavezetni a harctéri traumákból a civil életbe.

Elvileg.

Itt pszichológusnő Heidi (Julia Roberts), akit folyamatosan telefonon instruál, irányít, szupervájzol a főnöke, Colin (Bobby Cannavale).

Heidi pedig egyre közelebbi barátságba kerül az egyik kezelt katonával/pácienssel, Walter Cruz-zal (Stephan James).

 

És közben érezzük, hogy… nagyon fura egy intézmény ez.

Aztán az egyik kissé ideges és pszichotikus katona, Shrier (Jeremy Allen White) felveti Walternek: nem is biztos, hogy Floridában vannak.

„- Look, what are you trying to say, man?

- Nothing. I'm just... I'm just saying, all right, I'm pointing out that the only reason we think we're in Florida is because that's what they told us, right?”

…

Azt meg már az elején levesszük, hogy két idősík van: az egyik a „Homecoming”-os időszak – a másik pedig a „Homecoming utáni”.

Heidi az egyikben vezető pszichológus – a másikban pedig pincérnő egy világ végi étteremben…

És a „pincérnős” jelenben egyszer csak megjelenik Heidi-nél a DoD (Department of Defense) egyik embere, Thomas Carrasco (Shea Whigham), aki Walter és a Homecoming után kérdezősködik – és Heidi mindent élből tagad.

„- As I explained, we received a complaint. This was four years ago, during your time there. Specifically, that one... "One of the soldiers, he wants to leave, h... he wants to go home, but they won't let him."

(…)

- I don't remember.

- You don't remember anything about your work?

- I already told you.

- What about the name Walter Cruz? Do you remember him?

- No.”

…

…és lassan arra gondolunk, hogy talán… talán nem is az a legnagyobb baj, hogy hol van, vagy volt ez az intézmény… hanem itt valami egészen más, sokkal sötétebb dolog húzódik meg a háttérben…

Kár is lenne ennél többet mondani: remek kis thriller bontakozik ki előttünk. :sör: :respect:

Ha valakinek mond valamit: az a Sam Esmail jegyzi a sorozatot, aki a Mr. Robot-ot…

Igazi „pageturner”, mi zsinórban nyomtuk a részeket, és teljesen rákattantunk. :thumbsup:

10x30 perc játékidő, nem is vészes. :sör:

Jó szívvel ajánlom mindenkinek.

The Sinner s02

Sokáig úgy néztem, hogy sokkal jobb, mint az első évad… ám az utolsó két részre elment a szám íze. :-///

Nincs bajom a „happy end”-del, általában – de amit itt a végére tartogattak… az azért már nekem is túlcsordult. :-///

Oké, az első évad vége is… hm… „jó” lett. (Mert a „happy end” elég erős eufémizmus lenne rá…)

De ez a második… mintha az utolsó rész már csak arra ment volna rá direktben, hogy mennyire jó és szép is minden, és hogy mennyire boldog és elégedett mindenki, és hogy mindenki megkapta, amire vágyott…

Lehet, hogy másnak nem lesznek ilyen averziói, és teljesen bejövős lesz/lehet az évad.

Nekem azért geil lett a végére… :-/

Remek volt benne Bill Pullman, Carrie Coon, és Elisha Henig – remekül építkezett a történet hat részen keresztül – de az utolsó két epizóddal (7-8) valahogy visszamenőleg leöntöttek ragacsos cukormázzal mindent.

Legalábbis az én szememben.

The Bletchley Circle s01

Sokkal jobb lett volna, hogyha a hölgyek II. világháborús kódmegfejtéseire, rejtélymegoldásaira, kalandjaira épül a sorozat.

A háború utáni időszakban újra összeállt, immár sorozatgyilkosra vadászó nők története… sajnos, legalábbis unalmas volt.

A sorozat első részében megmutatták, hogy a háborúban hogyan nyomoznak egy német tiszt után, pusztán a rádióüzenetek alapján.

Na, az az 5-6 perc izgalmasabb volt (számomra), mint az utána következő 130 perc sorozatgyilkosos… :-/

Nekem nem lett a kedvenc angol sorim.

Hogy finoman fogalmazzak... :-P