Ugye, hogy mondtam…?! ;-)
„Ha eljön érted az
Arapapagáj…”
(*= próbáltam
beazonosítani, elvileg „orange macaw”,
de nekem inkább a „scarlet macaw”-ra
hasonlít jobban… Nyilván van olyan hozzáértő, aki pontosan meghatározza a faját. :sör: )
Igen, a címmel
nem véletlenül „játszottam” – itt most nem Brad Pitt, hanem egy
méretváltoztatásra bármikor képes arapapagáj képében jön el a Halál.
A
méretváltoztatás is elég ijesztő, mint ahogy a hatalmas, horgas csőrű madár kinézete:
eleinte tele kosszal, vérrel, sárral, mocsokkal…
Ám közben rohadt
fontos leszögezni: a Halál nem gonosz. Ő a természet rendjének őre, a Végső
Erő, amivel egy-egy megszületett élet találkozik. És ez már a születés(ünk)
pillanatában elrendeltetik…
A súlyos beteg,
önálló(an) életre képtelen Tuesday (Lola Petticrew) folyamatos fájdalommal
él… édesanyja, Zora (Julia Louis-Dreyfus) és az ápolónővér, Billie (Leah Harvey) gondoskodnak róla. De talán egyikük jobban, mint a
másikuk…
És egyszer csak
azt veszi észre, hogy a fejében folyamatosan hallatszó hangok (haldoklók
sikolyai, könyörgések, jajgatások, kínok és fájdalmak hangjai – „vigyél el végre!”) a lány meséje alatt
elhalkulnak… és hirtelen hallani kezdi a környezet hangjait: a madárcsicsergést
(…), a levelek zörgését, a szél fújását…
…és ezért a
csöndért cserébe ad egy kis időt Tuesday-nak,
hogy elbúcsúzhasson édesanyjától.
Ennyit a
tartalomról, a többi – must see.
…
Annyira szürreális volt, annyira ijesztő sokszor, hogy már az a képernyő elé szögezett – és annyi, de annyi humánum, annyi, de annyi tisztesség és szeretet van benne, hogy az végtelenül felemelő.
A Halálmadár
tiszteli és szereti azokat, akiket el kell vinnie: még amikor egy sámánasszony
meg is teszi azt, amit sokan fogadkoztak már a világon („ha eljön értem a Halál, nevetek és a szemébe köpök!”), akkor is
gyengéden teríti be szárnyával a testét… és vállára hajtja a fejét…
Igazából ez az
Anya története, aki nem tudja, nem akarja elfogadni, hogy a szeretett lánya az
Útja végére ért – és ez már megváltás lesz neki…
És jön Isten –
vagy nevezzük úgy, hogy „Egy Felsőbb
Hatalom” –, és megmutatja neki, milyen fontos munka is az, amit a Halál
kötelessége elvégezni…
Nekem… gyönyörű
volt ez a film. :respect:
The Electric State
– Elektronikus állam
Te… én…
Hm…
Kezdem máshogy. Arra gondoltam, Mátéval nézzünk meg valami
jópofa, robotos sci-fit. Tibi barátom a „Finch”-et ajánlotta – oké, nézzük.
Leültünk: feliratos… Máté 11 évesen nem szokott feliratos filmeket nézni: most
sem sikerült kedvet kapnia hozzá… :-/ Oké, akkor majd egyedül megnézem én: de
ha már rákészültünk egy közös robotos sci-fi-hez, csak toljunk már valamit!
Legyen akkor ez – nagyon sok rosszat hallottam róla,
magamtól nem nézném meg… de Mátéval… Máténak lehet, hogy tetszeni fog. Ennyit
simán megér nekem is. (Hja, igen: a „Flow”-t is együtt néztük… ;-) )
Megy a film, megyeget…
…egyszer csak arra eszmélek, hogy… tetszik. Hogy szívesen
nézem. Hogy szórakoztat. Hogy nem a hibáit látom és keresem, hanem… élvezem a
történetet.
Mert ez nem csak robotok vs. emberek, hanem: hol kezdődik az
ember…? Hol lesz belőled érzéketlen gép…?
Lehet-e barátod egy robot – aki (és nem „ami”) megmentette az életedet: saját, önálló döntéséből?
Mit teszel meg a testvéredért… meddig mész el érte?
Egy robotokat pusztító emberi terminátor mikor veszi észre,
hogy már nem „üres” gépeket, hanem érző lényeket gyilkol…? Mikor veszi észre…
hogy kinek dolgozik?
„I finally met someone less human than a robot.”
Ez a film nem robotokról szól, hanem a humanizmusról – és gyönyörű… csesszétek meg…
Ez a film kábé 100x többet ér, mint a Creator… és nagyjából 1000x többet, mint a Borderlands…
Divatból, faszfejségből, vélt vagy valós sznobizmusból,
lenézésből lehet fikázni, persze. Attól leszel több, nagyobb, menőbb.
…hja… nem. :-PPP
