Io mio ricordo: Lethal Weapon s01 & Legion s01

Szeretem a sorozatokat, de utálom az epizódokat hétről-hétre várni (közben „félévadzáró”, meg „téli szünet”, meg „az elnök beszéde”, meg az „aggódó szülők legújabb elmebaja” :-PPP miatt kihagyott heteken idegesíteni magamat), de ez a sorozatrajongásnál valami antagonisztikus ellentét, valami feloldhatatlan összeférhetetlenség: hát, ha egyszer _sorozatokról_ beszélünk, ember, akkor mit nem lehet azon szeretni, hogy hétről-hétre jönnek a részek?! Hát ezért sorozat, cseszd meg! :-OOO :-DDD

Mindenesetre én ezt úgy próbálom orvosolni, hogy „összevárom” a epizódokat, és akkor vágok bele, ha már minden rész elérhető – és annyit nézek meg belőle naponta, amennyit kedvem tartja. :-PPP

Nos, ez a remekül bevált taktika sajnos nem működött sem a Lethal Weapon, sem a Legion esetében: mert egyszerűen mindig annyira rá voltam éhezve mindkettőre, hogy azonnal habzsolva befaltam minden új fejezetet.

És amikor pl. a Legionban epizód közben volt egy-egy képernyő elsötétülés, magamban csak azt mantráztam: „jaj, ne legyen még vége! még ne legyen vége!!!”. :-OOO

Hát ennyire jó ez a két, egymástól teljesen eltérő sorozat. :sör: :thumbsup: :respect:

A „Characters welcome” az USA Network szlogenje – de biztosan állíthatom, hogy a FOX és az FX is maximálisan megérdemli ezt a frázist a Lethal Weapon-nel és a Legion-nal. :respect:

Lethal Weapon s01

A „buddy cop comedy” legtökéletesebbje, két olyan főszereplővel, akik teljesen magukévá tették a karaktert. :sör:

Írtam már róla egy rajongást – és ez a végére sem csökkent egy hangyányit sem. :respect:

Próbálja magát „könnyed komédiának álcázni”, de annyi humánum, annyi empátia, annyi érzelem, szeretet és barátság van minden egyes epizódban, hogy az elképesztő.

Nem, nem _„csak”_ egy remek vígjátékkal van dolgunk, és döbbenetesen remek karakterekkel, hanem egy olyan barátság történetével, amire… én bizonnyal egész életemben vágytam.

Amikor haragudhatsz is, oda is vághatsz (akár fizikálisan, akár szóban), járhatsz külön utakon – de valahol mindig érzed, tudod, hogy amikor bajba kerülsz, a barátod ott lesz melletted. És akár meg is hal érted, ha kell. Mint, ahogy te is őérte.

Igazából, ennyire mély barátságok szerintem igazából nincsenek is, csak a filmeken. Vagy legalábbis én nem találkoztam hasonlóval az életben.

Talán nekem pont ezért olyan gyönyörű, olyan felemelő ez az egész.

Ha a Rectify után nekem valaki azt mondja, hogy Clayne Crawford-ot 2017-re így megszeretem, azt háromszor körberöhögöm… :meaculpa:

…és ha valaki azt mondja, hogy Damon Wayans lesz Roger Murtaugh, akkor jajgatva verem a fejem a falba, hogy „csak ezt neeee…!!!”. :meaculpa:

Fantasztikusan éltek mindketten a karakterben, és egyszer, egy átkozott pillanatra sem merült fel bennem, hogy „bezzeg Mel Gibson és Danny Glover mennyivel jobbak voltak…” – mert Wayans és Crawford igazi új életre keltették a két legendás karaktert. :megarespect:

Igazi feelgood élmény volt ez a sorozat: köszönet érte. :leborul:

Várom a folytatást. :sör:

Legion s01

Ebbe bele lehet/kell bolondulni, esküszöm. Szó szoros – és átvitt („szerelmi”) értelmében egyaránt. :-D :sör:

Bele lehet bolondulni a zűrzavarába, az őrületébe, a káoszába – de bele is lehet bolondulni/habarodni/szeretni ugyanebbe. :thumbsup:

Ennyi szerethető, szimpatikus, emlékezetes karakter tényleg csak a Lethal Weapon-ban van, pedig itt mindenki félőrült, fél lábbal nem a földön járó, vagy éppen ön- és közveszélyes. :eeekkk: :-)

És mégis. :thumbsup:

Hat szereplőt emelnék ki közülük, önkényesen – akik számomra a legemlékezetesebbek voltak. :sör:

Dan Stevens és Rachel Keller – igazi szerelmespár. És nem épp a nyálas, geil-féléből, hanem abból, ahol az ember tényleg érzi, hogy két sérült, tétova, magányos embert tényleg a Jó Isten, vagy a Jó Sors hoz össze: és ők nem (betegesen, sérülten) egymásra „kapcsolódnak”, hanem egymás mellé állnak. Ha értitek/érzitek a különbséget…

Nagyon szerettem mindkettőjüket. :respect: És nagyon szorítottam értük/nekik végig…

Bill Irwin és Amber Midthunder – bonyek… Róluk nem lehet spoilermentesen beszélni, spoileresen meg nem akarok. :sry:

De nagyon szerettem őket is, az eszméletlenül különös-különleges kapcsolatukat, a totál eltérő személyiségüket, és az… egymásra utaltságukat. :thumbsup:

Ismétlés. tudom, de: „Nagyon szerettem mindkettőjüket. :respect: És nagyon szorítottam értük/nekik végig…” :-)

…és két unikum karakter, akik ebben a végtelenül különleges közegben, ennyi eszméletlen és érdekes karakter között _még_ érdekesebbek és különlegesebbek tudtak lenni. :leborul:

Jemaine Clement (Oliver)

Hamish Linklater (The Interrogator)

Egyikük csak öt, másikuk mindössze három epizódban szerepelt – és mégis olyan nyomott hagytak a filmben (és bennem), hogy szemrebbenés és gondolkodás nélkül emelem őket a többiek fölé. :respect:

Elcseszettül őrült, agyeldobós sorozat a Legion: ezért lehet utálni, vagy imádni.