Ez a film szíven ütött... lesokkolt... megrázott...
Sokszor a(z el)hallgatás a legrosszabb. A titok, amit emberek hordanak 50 évig - és még akkor sem mernek elmondani, annyira... átjárta a lelküket, beléjük ivódott a rettegés. Vagy annyira felejteni akarnak... hogy már önmaguknak is letagadják az egészet...
És néhány csendben kimondott mondat... amiben iszonyú sorsok vannak...
"Akik kint voltak srácok már... semmi lőszerük, egy korty benzinük nem volt már... őket mind legyilkolták." - Priska J. Tamás a Royal Szálló Csoport tagja
"Megszállottak voltak (a felkelő fiatalok), egy szent őrület volt rajtuk, hogy ezt tenni kell, ezt csak így lehet." - Dr. Missura Tibor, a Péterfy Sándor utcai kórház forradalmi bizottságának elnöke
Én kétszer kezdtem könnyezni a film alatt...
Először, amikor a gyászszertartás alatt Ádám János atya, jezsuita szerzetes sírással küszködve próbál beszélni...
Másodszor pedig akkor, amikor a film legvégén kiderült: Pigniczky Eszti énekel a film alatt - ő az a két nővér közül, aki nem akarta ezt az egészet, mert félt, hogy mit fognak találni az édesapjuk múltjában...
És ő énekelte azt, hogy:
Szerintem... nézzétek meg. Nekem döbbenetes reveláció volt. Respect.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése