Mubeu tu hebeun: Naneun yupumjeongnisaimnida – Move to Heaven – Mennybemenetel s01

Mubeu tu hebeun: Naneun yupumjeongnisaimnida – Move to Heaven – Mennybemenetel s01

  

Han Jeong-U: „Kim Seon-u úr 2020. április 11-én halt meg. Han Jeong-u vagyok, a Mennybemenetel cégtől.”  

Han Geu-Ru: „Én Han Geu-ru vagyok.” 

Han Jeong-U: „Most segítünk megtenni Önnek az utolsó lépést.”

Ez egy olyan _gyönyörű_ sorozat volt, hogy az embernek a szíve szakad belé – és közben annyi, de annyi jó érzést ad, hogy az megfizethetetlen. :megarespect:

Az apa, Han Jeong-U (Ji Jin-Hee) és a fia, Han Geu-Ru (Tang Joon-Sang) egy extrém takarító vállalkozást visznek, akik elhunytak szobáit/lakásait és személyes dolgait teszik rendbe, közben pedig összeszednek egy doboznyi emléket, amit eljuttatnak az eltávozott legközelebbi és legfontosabb, életben lévő hozzátartozójához.

A sorozat főszereplője igazából Han Geu-Ru, aki Asperger-szindrómás, emiatt igen különleges, ahogy ő lát egy-egy helyzetet – és sokszor a _„normális”_ emberek reakciói tűnnek mellette furcsának és érthetetlennek…

Az apáról talán csak annyit mondanék, hogy Jeong-U annyira tiszta lelkű, derék, becsületes és szeretetre méltó ember, amilyennel az életbe’ nem találkoztam még… :leborul:

Majd már az első részben megjelenik a Jeong-U testvére, a börtönből frissen szabadult Cho Sang-Gu (Lee Je-Hoon), aki egy döbbenetes unikum lett számomra. :respect: Amikor bejött a „képbe” arra gondoltam, hogy egy „sablon rossz” jelent meg vele a színen: ám ahogy telt-múlt az idő, úgy vált egyre árnyaltabbá, egyre mélyebbé a személyisége. Nem mellesleg pedig: meg voltam győződve róla, hogy ő igazából nem is színész, hanem egy igazi ketrecharcos, aki mellékesen most eljött a sorozatba játszani… :eeekkk: Nos, nem így van: Lee Je-Hoon igazi színész, de olyan atletikus, olyan kigyúrt, ami egészen elképesztő.

Geu-Ru mellett ő még az, aki nagyot alakít ebben a sorozatban. :respectagain:

És ott van még a jószívű, szeretetre méltó szomszéd lány, Yoon Na-Mu (Hong Seung-Hee), aki a hóna alatt (és a szíve közepén…) tartja Geu-Ru-t, és vigyáz rá, mint a szeme fényére.

(Előzmény: Yoon Na-Mu egy adóvevőt rejt el Geu-Ru házában, de ezt nem meri/akarja elmondani neki.)

Yoon Na-Mu: „Ha bármi történik, amikor egyedül vagy vele,menj közel a sátorhoz, és kiabálj, jó?” 

Geu-Ru: „Geu-ru nem érti. Ha bármi történik, a segélyhívót kell hívni. Arra nem jönnek ki, ha Ge-ru kiabál a sátor mellett.” 

Yoon Na-Mu: „De én idefutok. Gyorsabban ideérek, mint ők. Jó?”

…és amikor látja az ember, hogy Geu-Ru annyira bízik Yoon Na-Mu-ban, hogy amikor tényleg baj van, odaáll a sátor elé, és segítségért kiált, mert a lány azt mondta neki, hogy tegyen így… azért az megrendítő. Főleg úgy, hogy Yoon Na-Mu pedig lélekszakadva egy percen belül átér hozzá.

Ez a sorozat egy csoda.

Minden része egy reveláció volt, egy-egy csodálatos, felemelő, emberi történet…

…de rám a hatodik epizód volt a legnagyobb hatással.

„Milyen szép a háta annak, aki elfordul tőled.”

…

Ám a tíz részes évad utolsó két epizódját sem lehetett érzelmi felindulás nélkül nézni… és a veszteség és a fájdalom mellett annyi szeretet és felemelő érzés lesz úrrá az emberen, hogy az semmihez sem fogható. :megarespect:

Egyedül "A titokzatos pop-up bár" az, ami ehhez hasonlóan óriási emocionális, szeretetre méltóan emberi többlettel rendelkezik – amivel magasan kiemelkednek mindketten a sorozatok mezőnyéből.

Ha valamire, erre a sorozatra érdemes időt szánni. :leborul:

 

Amik még tetszettek: Blue Miracle - A Casa Hogar megmentése, The Mitchells vs. The Machines - A Mitchellék a gépek ellen :sör:

Ami nagyon nem jött be, az a feminista-csatakiáltás Shadow and Bone - Árnyék és Csont :-PPP és a Love, Death and Robots s02, ami szvsz nyomába sem ér az első évadnak. :-PPP