2018. szeptember 30., vasárnap

Finding Oscar


Úgy voltam vele, hogy írok pár, „bennem összegyűlt”… hm… „nem túl fényes emlékű” filmélményről, de tegnap este 11-kor belekezdtem a „Finding Oscar”-ba… majd hajnali fél 1-kor befejeztem.

…és utána még legalább egy órán keresztül nem tudtam elaludni. Amikor meg sikerült, akkor nyöszörögtem és dobáltam magam, vacogtam és verítékeztem.

Az iszonyattól.

Nem, a „Finding Oscar”-t látva nem fogok semmi másról írni, mert minden értéktelen, tűzrevaló hulladék mellette.

A „Finding Oscar” pedig a lelkembe égett. Még ma délelőtt is teleszaladt néha a szemem könnyel, amikor eszembe jutott…


Finding Oscar


Dos Erres, Guatemala – 1982. december 6.

(1982. december 6-án Télapó járt Magyarországon – valószínűleg én is az ajándékommal voltam elfoglalva, valamint azzal, hogy vártam a két nap múlva esedékes 13. születésnapomat…

Valahogy, minden olyan egyszerűnek, és szépnek tűnhetett számomra.)


A guatemalai Dos Erres-re 1982. december 6-a hajnalán rátörtek a Kaibiles katonái (a guatemalai hadsereg különleges egysége – konkrétan: megsemmisítő kommandója).

December 6. és 8. között a falu teljes lakosságát kiirtották. Körülbelül 250 embert (nőt, gyermeket, férfit).


A kommandó utasítása az volt: a faluban nem maradhat élő lény – sem ember, sem állat. Mindent, ami él, el kell pusztítani.

„Scorched Earth”

„If you know how to pray… you better start praying because, nobody will save us from this.”

„They even took my little sister from my mom’s arm.  Hanging my little sister from her legs, like a chicken. And then… they smash her on a tree…”


A falu szélén lévő kútból 162 felnőtt (nő és férfi), valamint 67 gyermek (0-12 évesig) csontjai kerültek elő.



De olyanok is voltak, akiket a katonák magukkal hurcoltak, és később, az erdőben végeztek ki.


Ám így is maradtak szemtanúk, akik megmenekültek: az akkor tizenegy éves Salome Armando Gomez Hernandez, aki elfutott a fák közé.


 
„God told me, they were going to kill everyone, and that I had to escape.”


És két gyermeket pedig maguk a mészárlást elkövető katonák emeltek ki a tömegből – a szinte világító, zöld szemüknek köszönhetően –, és hazavitték a saját családjukhoz.

Ramiro Osorio Cristales, 5 éves – Oscar Alfredo Ramírez Castañeda, 3 éves
 

Egy mindenre elszánt, már senkitől és semmitől nem félő, csodálatos asszony, Aura Elena Farfán létrehozta Guatemalában a FAMDEGUA-t.


„Families of the Detained and the Disappeared of Guatemala”

És amikor hírét vette, hogy valami borzalmas történt Dos Erresben, nyomozásba kezdett: hogy megtudja, mi történt; hogy felkutassa a szemtanúkat; hogy megkeresse a túlélőket; hogy felelősségre vonják az elkövetőket.


Egyszerűen… nem tudok erről többet beszélni, írni. Olyan velőtrázóan sokkoló volt ezt a borzalmas történetet megismerni, hogy a lelkem roppan bele.

Sírni kellene, üvöltve tépni a saját hajamat-húsomat, tíz körömmel kivájni a saját szememet – és ordítani, ordítani, hogy ILYEN NINCS! ILYEN NEM LEHET! ILYEN NEM TÖRTÉNHETETT!!!


Ám lelkiismeretével nem bírva, előlép a rejtőzködésből két Kaibiles katona – akik részt vettek a mészárlásban.

És részletesen elmondanak mindent.


A FAMDEGUA pedig a két elhurcolt gyermek keresésébe kezd, nem törődve a hivatalos (főleg katonai) szervek fenyegetőzésével.

Oscar Alfredo,
You don’t know me. I have information that you were a victim of a massacre that occured in the year 1982 in a village named Dos Erres.”


Az, hogy Oscar és Ramiro keresése és felkutatása szívszorítóan izgalmas, és mélyen megindító – az nem kérdéses.

És ami a döbbenet, hogy a történet még tartogat két olyan nagy találkozást, amitől egyszerűen leesik az ember álla – és meghasad a szíve.





Nincs még egy ilyen dokumentumfilm a világon.

És miután az ember végignézte… egészen más emberként tekint maga körül a világra.

Döbbenetes, feledhetetlen, csontig hatoló alkotás.

Minden, amit láttam korábban, porrá és hamuvá válik általa.




„The Dos Erres Massacre was one of 629 massacres that have been documented by the UN sponsored Truth Commission. There are an estimated 200,000 civilian dead in Guatemala.There are hundreds of other massacres like this with great impunity. These massacres are not quote unquote solved and no one is ever punished.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése