2025. április 3., csütörtök

Tuesday & The Electric State – Elektronikus állam

Ugye, hogy mondtam…?! ;-)

Lássuk akkor.
 
 
Tuesday

„Ha eljön érted az Arapapagáj…”

(*= próbáltam beazonosítani, elvileg „orange macaw”, de nekem inkább a „scarlet macaw”-ra hasonlít jobban… Nyilván van olyan hozzáértő, aki pontosan be tudja azonosítani. :sör: )

Igen, a címmel nem véletlenül „játszottam” – itt most nem Brad Pitt, hanem egy méretváltoztatásra bármikor képes arapapagáj képében jön el a Halál.

A méretváltoztatás is elég ijesztő, mint ahogy a hatalmas, horgas csőrű madár kinézete: eleinte tele kosszal, vérrel, sárral, mocsokkal…

…de amikor Arinzé Kene megszólaltatja… hááát… legalábbis összeszorul az ember gyomra…

Ám közben rohadt fontos leszögezni: a Halál nem gonosz. Ő a természet rendjének őre, a Végső Erő, amivel egy-egy megszületett élet találkozik. És ez már a születés(ünk) pillanatában elrendeltetik…

A súlyos beteg, önálló(an) életre képtelen Tuesday (Lola Petticrew) folyamatos fájdalommal él… édesanyja, Zora (Julia Louis-Dreyfus) és az ápolónővér, Billie (Leah Harvey) gondoskodnak róla. De talán egyikük jobban, mint a másikuk…

Egy fuldoklási roham alatt jelenik meg a halálmadár, és el akarja vinni a lányt – de ő mesélni kezd gyorsan egy vicces történetet… és a madár „végső szárnymozdulata” elakad, és hallgatja a lányt.

És egyszer csak azt veszi észre, hogy a fejében folyamatosan hallatszó hangok (haldoklók sikolyai, könyörgések, jajgatások, kínok és fájdalmak hangjai – „vigyél el végre!”) a lány meséje alatt elhalkulnak… és hirtelen hallani kezdi a környezet hangjait: a madárcsicsergést (…), a levelek zörgését, a szél fújását…

…és ezért a csöndért cserébe ad egy kis időt Tuesday-nak, hogy elbúcsúzhasson édesanyjától.

Ennyit a tartalomról, a többi – must see.


Annyira szürreális volt, annyira ijesztő sokszor, hogy már az a képernyő elé szögezett – és annyi, de annyi humánum, annyi, de annyi tisztesség és szeretet van benne, hogy az végtelenül felemelő.

A Halálmadár tiszteli és szereti azokat, akiket el kell vinnie: még amikor egy sámánasszony meg is teszi azt, amit sokan fogadkoztak már a világon („ha eljön értem a Halál, nevetek és a szemébe köpök!”), akkor is gyengéden teríti be szárnyával a testét… és vállára hajtja a fejét…

Igazából ez az Anya története, aki nem tudja, nem akarja elfogadni, hogy a szeretett lánya az Útja végére ért – és ez már megváltás lesz neki…

És jön Isten – vagy nevezzük úgy, hogy „Egy Felsőbb Hatalom” –, és megmutatja neki, milyen fontos munka is az, amit a Halál kötelessége elvégezni…

Nekem… gyönyörű volt ez a film. :respect:

Eszméletlenül sokat adott… Köszönet érte az író-rendezőnek: Daina Oniunas-Pusić. :leborul:

Zora: I was thinking, if there is an afterlife or a God… you know, I get that that's confidential information but… If there is an afterlife, then it would be better for me to be there with her, you know, to take care of her. Uh, and to… be with her. And if there isn't an afterlife, then… why am I here? I'm nothing. I'm nothing, really. Please. What are you…
Death: There is no God. Not in any… human way.
Zora: Makes sense.
Death: But there is an afterlife. The echo you leave, the legacy.

 

The Electric State – Elektronikus állam


The Marshall: You can't beat them.
Mr. Peanut: No reason not to try.
The Marshall: Even after what they did to you at the mall? All those bots down, you're still fightin'? How come?
Mr. Peanut: Freedom's worth any cost.
The Marshall: Even dyin'?
Mr. Peanut: We'd have to be alive to die.
The Marshall: Yeah. Yeah, you would, wouldn't ya?”

Te… én…

Hm…

Kezdem máshogy. Arra gondoltam, Mátéval nézzünk meg valami jópofa, robotos sci-fit. Tibi barátom a „Finch”-et ajánlotta – oké, nézzük. Leültünk: feliratos… Máté 11 évesen nem szokott feliratos filmeket nézni: most sem sikerült kedvet kapnia hozzá… :-/ Oké, akkor majd egyedül megnézem én: de ha már rákészültünk egy közös robotos sci-fi-hez, csak toljunk már valamit!

Legyen akkor ez – nagyon sok rosszat hallottam róla, magamtól nem nézném meg… de Mátéval… Máténak lehet, hogy tetszeni fog. Ennyit simán megér nekem is. (Hja, igen: a „Flow”-t is együtt néztük… ;-) )

Megy a film, megyeget…

…egyszer csak arra eszmélek, hogy… tetszik. Hogy szívesen nézem. Hogy szórakoztat. Hogy nem a hibáit látom és keresem, hanem… élvezem a történetet.

Voiceover: Mr. Skate, we appear to be under some kind of attack.
Skate: That's very impressive. You've made a friend.
The Marshall: That's a 60-foot HRM heavy construction bot. Nothin' friendly about it.”

Mert ez nem csak robotok vs. emberek, hanem: hol kezdődik az ember…? Hol lesz belőled érzéketlen gép…?

Lehet-e barátod egy robot – aki (és nem „ami”) megmentette az életedet: saját, önálló döntéséből?

„- How'd you two meet?
- We actually met in the war.
- Weren't you supposed to kill each other?
- We tried.”

Mit teszel meg a testvéredért… meddig mész el érte?

„- Take the bot with you.
- It's not a bot. It's my brother.”

Egy robotokat pusztító emberi terminátor mikor veszi észre, hogy már nem „üres” gépeket, hanem érző lényeket gyilkol…? Mikor veszi észre… hogy kinek dolgozik?

„I finally met someone less human than a robot.”

Ez a film nem robotokról szól, hanem a humanizmusról – és gyönyörű… csesszétek meg…

Skate: So what now? Do I die?
Mr. Peanut: No. We live.”

Ez a film kábé 100x többet ér, mint a Creator… és nagyjából 1000x többet, mint a Borderlands

Divatból, faszfejségből, vélt vagy valós sznobizmusból, lenézésből lehet fikázni, persze. Attól leszel több, nagyobb, menőbb.

…hja… nem. :-PPP

Én simán adom rá a 8/10-et. :sör:


2025. április 2., szerda

Flow – Áradás & The Order – A rend

Nah, kezdjünk/haladjuk végre (kissé elhúzódtak az önálló kötetem munkálatai – a fene se hitte, hogy ilyen nehéz/kemény lesz, hogy ennyi(féle) érzelem fog előtörni közben belőlem… igazi emocionális hullámvasút volt… de az én részem végre letudva: most a szerkesztő, a tördelő, a kiadó, a nyomda azok, akiknek a munkájára számítanom kell :respect: )

Szóval, ott tartottam, hogy sokkal sűrűbben fogok posztot tolni… hááát… igen. De (fogadkozom újra…) most belehúzok, és utolérem magam.

 

Flow – Áradás

Fantasztikus, hogy egy lett film (ami még francia és belga is) kerül az ember szeme elé. Szerintem, még az életbe’ nem láttam lett filmet…

És egy nagyon különleges film „lett” ez! (…oké… én kérek elnézést a hülye szójátékért – naná, hogy én! :-P :meaculpa: )

Oké, a rajzolás nem vett meg kilóra – a karakterek megformálása nem vett meg kilóra – de az eszméletlen hangulat eladta nekem az egészet, így az élmény kellemes le… kellemessé vált.

Bocs, hogy nem a dicséretek sorjáznak most, inkább azt sorolom, mi nem tetszett. :-/

Minden állatnak emberi személyisége volt. Ember személyiségjegyekkel voltak felruházva. Ennyi erővel lehettek volna a szereplők gyerekek is, szvsz… Nem látom, hogy mit adott hozzá a macska-szemszög.

(Óóó… ha már „macska-szemszög”: Cat’s Eye (1985) – na, AZ volt a macska nézőpont! Én imádtam. :sör: )

A (számomra) a legkevésbé tetsző jelenet: amikor a Barátságos Kígyászkeselyűt legyőzi a Kígyászkeselyű Főnök – és két smasszer beosztottja kifeszített szárnyakkal leszorítja a földre, míg a főnök kificamítja az egyik szárny izületét. Ez egy _igazi emberi_ kínzás, egy _emberi_ bosszú volt. Csak ember tesz, tetet ilyet saját fajtabélivel – állat, de főleg madár: nem.

Bennem annál a jelenetnél azért megtört valami…

A Kígyászkeselyű megváltás, az Őscet búcsú – illetve a Gyűrűsfarkú Maki „visszacsatlakozása” nagyon szép pillanatok voltak… de túl sok volt nekem benne az… az ember nélküli „embertelenség”. És az állatokban megjelenő emberi karakterek, jellemzők, jellemek… nekem legalábbis… túl… „egyszerű megoldást jelentettek a film működéséhez/működtetéséhez”.

De a hangulata… valami… semmihez sem fogható, különleges, egyedi. :respect: Hajrá, lett filmgyártás! Csak így tovább. :sör:

 

The Order – A rend

Hááát… tesó…

Kiábrándító.

Főleg az a rengeteg hype, ami körülötte van („grippingly intense thrill ride”, és „diabolically good Nicholas Hoult”, meg „always skillfully choreographed but never showy”… óóó, baszki… ugyanazt a filmet néztük, emberek?! :eeekkk: )… nos, igen. Innen szép pofára esni. :-/

Ebben a filmben minden és mindenki olyan volt, mint a használt, langyos lábvíz… :-///

Jude Law teljesen semmilyen. Gyakorlatilag karakter nélküli. Néha felhívja a családját, senki nem veszi fel, és rábeszél az üzenetrögzítőre – mélyül a karakter, mélyül… :-PPP

Nicholas Hoult minden karizmát nélkülöz. Tudod, ki-mi jut róla eszembe?! Hofi Géza, amikor Jobba Gabi „Talpra, magyar!” szavalatát elemezte, és azt a végkövetkeztetést vonta le: „Az is hülye, aki erre kardot rántott.”.

„- Defeat.
- Never!
- Victory.
- Forever!”

Hááát… ennél az emelkedett, karizmatikus, epikus, apokaliptikus, kórus jelenetnél – már csak elröhögtem magam. Annyira kibaszottul kínos volt az egész…

…és amikor megjelent az FBI a kőkemény, állig felfegyverzett, „elvileg” halálraszánt nácik úgy spricceltek szanaszét, mint az egerek, amik közé lecsap a héja…  „Victory? Forever?” Ehhh… öcsémfacsiga… ne röhögtessetek már, mert megszakadok… :-PPP

De a végén az egyik 300 év börtönt kapott! Oké, ekkor már tényleg nyerítve röhögtem. :-P Persze, mert egy embernek érdemes 300 év börtönt kiszámolni! Tele matuzsálemmel minden ország! Jó kicsesztetek vele a 300 évvel… hogy lehet annyit kibírni a rács mögött?! :idióták: :-PPP

Szóval… nem hagyott bennem mély nyomokat ez a… film. :-P


2025. április 1., kedd

Great warriors... mighty times... amazing songs...

Tudod, hogyan tartom magamat életben...? Honnan merítek erőt, amikor úgy érzem, minden értelmetlen...? Minden hiábavaló...? ...

Hallgasd meg Őket - nekem Ők, az Ő dalaik adnak reményt, erőt és hitet.

Egyszerre tépik és acélozzák a szívemet... Köszönöm, Önöknek, Uraim! :megarespect:

Seth Stanton Watkins 

High King of Ireland


 "The horn of High King Brian
It pierced the light of day
And the King’s own son he led the charge
He killed a hundred men in the affray
In the loud and bloody battle
Our shields clasped hand in hand
No light shined through only bitter croons
We must fight for Ireland

So go on My Dear Brothers
Go on unto the fray
Fight for hearth and home
Until your dying day
 
Oh Grá Mo Chroí dear Ireland
Our hearts shall never stray
Be brave unto the breach my friends
We’ll take back Dublin Bay"
 
 

Colm R. McGuinness feat. Jonathan Young and Bobby Bass

Song of Durin

Clamavi De Profundis

 

"The world was young, the mountains green
No stain yet on the Moon was seen
No words were laid on stream or stone
When Durin woke and walked alone

He named the nameless hills and dells
He drank from yet untasted wells
He stooped and looked in Mirrormere
And saw a crown of stars appear
As gems upon a silver thread
Above the shadows of his head

The world was fair, the mountains tall
In Elder Days before the fall
Of mighty kings in Nargothrond
And Gondolin, who now beyond
The Western Seas have passed away
The world was fair in Durin's Day"

 

2025. március 15., szombat

Egy mentálhigiénés avagy egy lelki hét...

Bizonnyal a Jó Isten is tudja, hogy mennyire szaharul vagyok mostanában lelkileg, ezért egy fantasztikus héttel (öt nappal...) ajándékozott meg, amikor nagyszerű mentálhigiénés szakemberek előadását hallhattam, és életem első (és remélem nem utolsó!) csoportterápiáján is részt vehettem. :thumbsup:

Haladjunk időrendben.

Feri Atya szokásosan sziporkázó, élvezetes előadását hallgathattuk meg: amin nevettünk, elkomolyodtunk, elgondolkodtunk...


Két pillanat miatt maradt számomra rendkívül emlékezetes ez az előadás. Sajnos, számomra érthetetlen módon - és nem, szerintem ez nem elfogadható, illetlen, és a többi résztvevő teljes leszarására utal, ami végtelenül tiszteletlen! -, jó páran úgy jöttek el az előadásra, hogy folyamatosan köhögtek (volt, aki egész komolyan... miért nem maradt otthon?! elhatározta, hogy neki joga van Pál Ferit betegen is meghallgatni - és az egész hallgatóságot megfertőzni...?!?! :-OOO).

Viszont volt két olyan pillanat az előadásban, amikor... néma csend szakadt percekre a nézőtérre. Senki nem köhécselt (...), senki nem susmorgott, senki nem fészkelődött... mert mindenkit megérintett a történet: angyal szállt közénk. Az a két pillanat eszméletlenül felemelő volt. :respect:

A többi meg csak szimplán nagyszerű. :-) Pál Feri Atya - a Jó Isten áldjon meg Téged. Köszönjük.

 

A másik pedig:

"Helyi humán fejlesztések Kisecseten és térségében"

"Pozitív pszichológia"

Ez a kiscsoportos foglalkozást 14-én pénteken, a Pusztaberki Könyvtárban vezette le nekünk a nagyon szimpatikus Rámpay Mihály pszichológus .
 


Tízen jöttünk össze, és életem első terápiás csoportját érdeklődve, nyitottan vártam: és nagyon sokat kaptam ettől a két órás közös beszélgetéstől, együtt gondolkodástól, egymás felé nyitva és nyitottan együtt töltött időtől.

Kinek jobban, kinek kevésbé ment ez a szokatlan helyzet - ki jobban, ki kevésbé élvezte: de szerintem valamennyien többek lettünk tőle.

És az már csak rajtunk áll, hogy jobbak is... :fingerscross: :ihopeso:

Köszönöm szépen, Misi, hogy eljöttél hozzánk. Eszméletlenül nagy élmény volt.

(Kis feleségem hazaérve, és ráeszmélve a helyzetre fel is jajdult: "csak ez az egy alkalom volt?! azt hittem, hogy rendszeres lesz, és egy ideig hétről-hétre össze fogunk járni!" - hááát, sajnos ez nem így van... de én ebből az egy élményből is sokáig fogok profitálni. :respect: )

 

2025. március 13., csütörtök

Zavaros egy nappal

Szeretnék végre visszatérni a blogoláshoz - témáim rendesen fel is gyűltek -, így mostantól (a sajnos jó ideje megszokott heti-kétheti... havi... új bejegyzéshez képest) sűrűbben fogok posztolni: mert túl sok a restanciám, és szeretném utolérni magam.

Remélem, a "sűrűbb" (de nem cserebogártól sűrűbb! ;-) ) jelenlétem és információim nem fogják elidegeníteni a "ritkább" megjelenésemhez szokott "ritka" (madár ;-) ) Olvasóimat. :sör:

Kezdem azzal, hogy miért is voltam "távol" jó ideje... 

Arra gondoltam, talán érdekes lehetne abból a levelezésből "kideríteni", hogy "hol" is jártam, amit Karcsi "Elegos" barátommal folytattam. (Levéltitkot fel nem fedve, spoilereket kerülve, csakis az én közléseimből mazsolázok. :sör: )

 2025. márc. 9. 16:13 (4 nappal ezelőtt)

"Karcsi,

Most lettem kész.

Ne nagyon kritizáld a stilisztikát és a helyesírást, még át sem olvastam újra - leütöttem a VÉGE szót, és úgy vagyok vele, hogy most azonnal átküldöm Neked.

Mint Barátomnak, mint Legjobban Értőmnek és Ítészemnek.

Még fogok rajta javítani/faragni: de valahogy így képzeltem el.

Kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz hozzá...
:sör:"
 
Itt muszáj közbevetnem mégis pár lényegi dolgot: készen lettem a három éve (...) tervezett novellámmal, amit abba a jubileumi kötetbe szántam, amivel a 25 éves írói pályafutásomat szerettem volna keretbe foglalni. És ez a keret szvsz nem is lehetett más, mint legelső megjelent novellám "verzéje", "folytatása", "második (egyben befejező...?! soha ne mondd azt, hogy...) része", amiről kitalálása pillanatában csak egyet tudtam biztosan: a címét.
 
Az első nyomtatásban megjelent novellám ez volt:
 

 ...és a tervezett novellám címe az lett: "Zavaros egy nappal".
 
Ezt a művet küldtem el Karcsi barátomnak 2025 március kilencedikén.

Karcsi a megszokott :sör: barátian korrekt, tárgyilagos, mégis végtelenül kedves választ adott - amit beidézni nem kívánok. :sör:

Inkább a viszontválaszomat idézném be (viszont némely részeket kihagyok belőle, mert spoileres, nem akarom elrontani az olvasás élményét :sör: ) :

2025. márc. 10. 6:28

"Köszönöm szépen, hogy elolvastad és reflektáltál rá! :sör:

Akkor pár szó az elkészültéről.

Dragomirral akartam írni, mivelhogy vele kezdtem írói pályafutásomat - és úgy vagyok vele, hogy keretbe szeretném foglalni a munkásságomat.

(...)

Egy futó pillanatra merült fel csak bennem, hogy hasonló vicceskedéses bohózat legyen a Zavaros is, mint a Zűrös, de nyomban el is vetettem.

Ad.1.: mindenki - én is - összehasonlítaná az elsővel, és mindenki - én is - annak fényében, illetve árnyékában értékelné. És egy szép emlékkel versenyezni teljesen meddő, mindenképpen alulmaradna az új mű.

Ad.2.: éppen a fentiek miatt nem akartam egyhelyszínesre sem írni: az elsőben mindenki a varázslóhoz járult, itt eleve úgy terveztem, hogy a varázsló ide-oda fog járkálni a városban, és lát ezt-azt

Ad.3.: 28 évvel ezelőtt teljesen más volt a habitusom, más világ vett körül, másként láttam a dolgokat. Mostanra megkomolyodtam (megkeseredtem?) és sokkal sötétebben látok mindent: köszönhetően az ukrajnai háborúnak, Trumpnak, Orbánnak... (...)
 
Nem nézek horrorfilmeket, csak olvasom a híreket: de azokat horrorisztikusnak látom. (...)
 
Úgy gondolom, a démoni entitás ennek a félelemnek a megtestesülése, és a horrorisztikus látomások, amikkel Dragomir találkozik, a közelgő pusztulás bugyrait, irgalmatlanságát mutatják.
Nem, nem tudjuk, hogy mit akar az ellenség, A Gonosz - de előrébb lennénk vele?
 
"Azért akar kiirtani mindenkit, mert új élőhelyet akar", "Azért akarja elpusztítani a várost, mert a holtakból táplálkozik", "Azért hoz pusztulást, mert ez Worluk démoni elfoglalásának első állomása".
 
Bármi legyen is a támadás oka, a város lakóinak szempontjából lényegtelen - Dragomir is csak annyit tud, hogy ha ideér és nem állítja meg senki, akkor a Poklot fogja hozni a városra, és minden lakójára.
(...)

Bármennyire is sötéten látom most a világot, pozitív hitet akartam sugározni: hogy megállítható a közelgő végpusztulás. Ha mindenki összefog. (...)

Túl komor az egész (tudom) és túl felemelő, epikus a vége (tudom) - de talán így ellensúlyozom a mérleg két oldalát.

Utolsó történetem ez Dragomir Mordisonnal: szerettem volna felemelni, és emlékezetessé tenni. Hogy egy sötét jövőben egy vicces, hálósipkás varázsló is megmentheti a világot - és csak ő áll közöttünk és a végpusztulás között. És örüljünk, hogy ő áll ott - akitől senki nem várt semmit, aki lenéztek, aki öreg, akinek már mindene fáj... (...)"
 
...
 
Megmondom a frankót: amikor leütöttem az első karaktert, tudtam, miről fog szólni - pedig én eddig mindig úgy írtam, hogy hagytam, had csapongjanak a gondolataim, vezesse ujjaimat a billentyűzeten bármilyen gondolat, egyik ötlet adja a kilincset a másik ideának... szálljon virágról-virágra a történet. És majd kialakul. ;-)
 
És... eszméletlenül élveztem írni. Régen esett jól ennyire valami, mint ez az írás. És közben nem bántam semmit - tudtam, tudom, hogy megosztó lesz, lehet: de annyira vagyok benne én, mint amennyire csak lehet. Még talán "A Kard Szelleménél" is jobban, pedig az rohadtul én vagyok...
 
Remélem, nektek is szerez néhány emlékezetes percet - vagy ha a régi/új, 2025-ös Dragomir nem is, talán a régi/régi 1998-as szerzett... valamikor.
 
Igen, lélekben... igen, talán kezdetektől... Dragomir Mordison... a hálósipkás varázsló... én vagyok.
 
És köszönöm, hogy ő lehettem.

"Csak egy hang voltam Isten énekében...
De kár lett volna el nem hangzani."
 
Vagy talán nem is szabad Nagy Zoltán feledhetetlen szavait magamra idéznem... inkább átírom (mea culpa) egy kicsit magamra:
 
 
"Csak egy hang voltam Worluk életében...
De olyan jó volt nektek mesélni."
 
...és még most is jó... :leborul:
 

2025. február 24., hétfő

This Is Anfieeeeld!!! Szoboszlai Dominik és Mo Salah...

 

Most, hogy 2015 után, 10 év elteltével végre újra legyőztük otthonában a ManCityt... talán itt a pillanat, hogy zengjünk egy kis ódát büszkeségünkről: Szoboszlai Dominikról. :respect: :leborul:

"Dominik Szoboszlai (8). One of the midfielders who has looked full of energy even with so many minutes under his belt, he added a second goal in the game and never, ever stopped. He probably followed the referee, Anthony Taylor, down the tunnel to continue chasing after the ball even with the final whistle long gone. " - Liverpool.com

 


" Szoboszlai literally fell to the ground at FT. What an absolute monster of a shift he put in today. He's a champion performer who'll give every ounce of energy for his team. What a machine — what a player ❤️" - ThisIsAnfield.com

 

Gera Zoltán után annyira jó újra brillírozni látni egy magyar játékost a Premier League-ben... hogy az elmondhatatlan.

És kibaszottul felemelő, hogy ez éppen a végtelenül szimpatikus és szerethető Szoboszlai Dominik, a nagyszerű Liverpool-ban. :megarespect:

Ráadásul, micsoda barátra, mentorra, inkonra talált itt... "This Is (ANFIEEEEELD!!! :-) ) A Beautiful Friendship".

 

Hosszú évek óta végre újra olyan jó magyar focirajongónak lenni... Köszönöm, Dominik.

Thank You, Liverpool FC. Respect, Mo Salah, Lion of Egypt.
:leborul: :bowdown:
 
Update:
 

 

2025. február 20., csütörtök

The Gorge – A szurdok

 


Igazából… nem is tudom, mire gondoltam. Mit is vártam, miben reménykedtem…

...

De. Valójában nagyon is jól tudom: angyalos-ördögös tematikára vártam/vágytam (rohadtul be fogom mostmár fejezni az ebbe a témába kitalált és 2015-ben(!!!) elkezdett novelláimat… de legalább az egyiket… nagyképűen hangzik, tudom, de pont leszarom: az a véleményem, hogyha nincs egy príma angyalos-ördögös stuff a látóteremben – akkor majd én megírom. 2007-ben volt a számomra feledhetetlen Andy Whitfield (1971–2011 – Rest in Peace, My Hero! :leborul: ) fémjelezte Gabriel című minimál költségvetésű, kibaszott remek angyalos-ördögös film, amit azóta is etalonnak tartok a témában. :thumbsup: ), ugyanis ez a mondat hangzott el a The Gorge trailerében.

„Well, the theory I think summarizes the situation most succinctly is the Gorge is the door to hell and we're standing guard at the gate.”


Persze, mondanom sem kell, hogy jól pofára estem…

Az első óra után kikapcsoltam: addig néztem, amíg a szerelmes évődés táncban teljesedett ki…

…és arra gondoltam: „Atya… Úr… Isten…”. Nem, nem Bálint-napi (Csont Tanár Úr: respect innen is Önnek! Remélem, Odaát még egyszer, valamikor találkozunk…) romantikus évődésre vágytam. Ha valami kihalt belőlem az eltelt évek alatt: az pont a romantikára való hajlam. :-P

Szóval, kikapcsoltam… Pár nappal később fejeztem csak be – a második etap meg Resident Evil volt!

Gyerekek… el kéne dönteni, na… szerintem. Mert nekem sok(k) volt ez a műfaji keveredés.

A „residentek” meg: ízlések és pofettádák, ugye… de nekem rohadtul nem jöttek be: csak viszolyogtam tőlük.

A végén meg: nem, nem SPOILER :-P hanem az elejétől fogva nyilvánvaló, hogy… persze, egy habos-babos-nyálas-romantikus hepiend.

Egy mesterlövészes(nek látszó) filmtől én nem ezt vártam volna…

Hááát… igazából ennyi. Adtam kétszer egy órát az örökkévalóságnak. Tölthettem volna azt az időt favágással is… vagy kukorica morzsolással: hasznosabb lett volna. :-/ :-P

Anya Taylor-Joy-ba a film végére már majdnem szerelmes lettem én is: de aztán láttam egy fotót, amin a férjével együtt állnak a kamera előtt… és a csávó konkrétan ijesztő. Ki is ábrándultam a hölgyből menten… hogy vele adta össze magát. :-///

Jobb is így: vénségére ne csináljon magából hülyét az ember. :-PPP :-)))

Hogy ez nem is egy igazi rivjú? Hja, a The Gorge meg nem is egy igazi film... hanem egy életrabló. :-PPP