2025. május 11., vasárnap

The Ballad of Wallis Island

 

„Feels like a warm hug”
Los Angeles Times

Ennél jobban én sem tudom megfogalmazni. 9/10 a lónak a micsodáját kicsinyeskedek!... 10/10!

Egy annyira szerethető, annyira kedves, annyira magával ragadó, annyira megindító film – hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.

Bár több ilyen lenne a mai filmes palettán. Sokkal szebb lehetne a Világ.

Én azt hittem, hogy az egyik főszereplő, Tom Basden, tényleg egy zenész, annyira hihetően hozta az énekes-gitárost – de nem, Tom Basden színész, és a film forgatókönyvíróinak egyike. :respect:

A film másik főszereplője pedig Tim Key, és úgyszintén forgatókönyvírója is – aki annyira aranyos, annyira az ember keblére ölelhető kedves karaktert hoz… hogy nem tudtam betelni vele.

…amikor pedig a koncerten… „A Koncerten”!... Herb McGwyer (Tom Basden) előadja a kedvenc dalát „Our Love”-ot, képes volt úgy, olyan áhítattal, olyan odaadó csodálattal és örömmel hallgatni… hogy teleszaladt a szemem könnyel…

…és arra gondoltam: „igen… ilyen egy feltétel nélküli rajongó… aki imádott énekesétől éppen a szívének legkedvesebb dalát hallja…”. :leborul:

„Sometimes when you sleep
You look like
You're on the bottom of the sea
 
Sometimes when you smile
I can see how
You would've looked as a child
 
When your eyes are gold
It seems impossible to think
That we could ever grow old
 
When your eyes are bright
It seems impossible to think
You're not creating the light
 
Our love!
Can you hear me call?
Will you break my heart?
Or break my fall?”

És a filmben elhangzó dalokat is egytől-egyig Tom Basden írta. Az énekes-gitáros, a színész-forgatókönyvíró. :megarespect:

Tudod… elcseszettül irigylem a filmbéli Charles-t (Tim Key) – van pár nagyszerű, csodálatos zenész, akit én is tátott szájjal, kicsurranó könnyekkel hallgatnék, ha élőben látnám őket játszani.

Irigylem Charles-t, hogy ő hallhatta élőben az ő imádott McGwyer-ét…

(…én már sosem hallhatom egy koncerten Cseh Tamást… Dinnyés Józsefet… Ihász Gábort… Máté Pétert… Szécsi Pált… Más meg nem ér fel a lábuk nyomához se...)

És közben mennyi, mennyi minden kiderül a két főszereplőről – hogy a végére, amikor búcsúznak egymástól – és tőlünk –, már úgy érezzük: két barát köszön el egymástól. És tőlünk…


Basszus, Gyerekek… Barátaim… ez egy szívmelengető, csodálatos kis film, amit a mesés Skócia gyönyörű vidékén játszanak el nekünk: Pembrokeshire és Ramsey Island. :mustsee:

Hiszem, hogy nem csak a főszereplők – de mi magunk is szebb, jobb, kedvesebb emberek lehetünk, csupán attól, hogy láttuk ezt a filmet. Ha hagyjuk, hogy a szívünkig érjen. :megarespect:

A kép egészéhez hozzátartozik, hogy  ez a mű a 2007-es „The One and Only Herb McGwyer Plays Wallis Island” című 25 perces short filmből készült: de azt a short-ot is Tom Basden és Tim Key írták, és ugyanúgy James Griffiths rendezte, mint a fent taglalt „nagy” filmet.

…és micsoda ajándék, hogy ez a mozi elkészülhetett – nekem legalábbis bizonnyal az. :repectagain:

Nézzétek meg, my fellow brothers, my fellow filmlovers – ne az én kedvemért: a tietekért. :sör:

„There he is… Herb McGwyer… Legend… Waving…  Oh, wave back!”
:-)

 


2025. május 6., kedd

El Eternauta s01

 

Aztabeborult… egy mekkora remek kis posztapok/sci-fi sorozat már! 10/10

És nem kell beszardellázni: berendelték a folytatást – nem maradunk lógva a történettel/ben. :sör:

A 3-Body Problem volt még ehhez hasonlóan döbbenetes reveláció: hogy milyen remek sci-fi sorozatokat lehet még felfedezni a streaming szolgáltatóknak – és hogy ezzel milyen jól járunk mi, egyszeri nézők. :thumbsup:

Az első három rész olyan nyomasztó volt, mintha egy ködös, miazmát gőzölgő mocsárban állnék – minimum mellkasig az iszapban… –, és halálra váltan kapkodom a fejem minden neszre, zajra és zörejre… legszívesebben segítségért kiabálnék… de nem merek, mert félek, hogy a hangommal ragadozókat… a mocsár rémeit hozom a nyakamra… és közben lassan, de kérlelhetetlenül húz magába a mélység…

Ott van az a pont is, amikor rájössz: a többi túlélő nem társad a bajban – hanem potenciális gyilkosod lehet… és jobb, ha félted azt a keveset, amit össze tudtál szedni magadnak: amitől az életed függ.

Aztán jön a negyedik rész… és a bogarak. (Kíváncsiságból utánanéztem, hogy „Robert A. Heinlein – Starship Troopers” könyve mikor jött ki: 1959, az „El Eternauta – Héctor Germán Oesterheld és Francisco Solano López” képregénysorozata pedig 1957 és 1959 között jelent meg először. Csak a miheztartás végett. :sör: )

És itt már megmutatja magát a hősiesség és az önfeláldozás is – míg előtte csak az önzést és a magadnak kaparást láthattuk…

A lángoló templomtorony… hát… nem mondom, hogy nem vert szíven: mert tudtad, hogy a templom idős apácaasszonya és a féllábú veterán katona… megvívták végső harcukat – és nem, NEM buktak el. Hanem győztek. :respect:

Aztán az ötödik részben újabb fordulat: „az átállítottak”… húúú… mekkora egy mocsokság volt ez…

Majd a hatodik, befejező epizód: a száguldó vonat, ami áttör a szörnyek monumentális barikádján:

„- Soldados, ¡dos minutos para el impacto! ¡Viva la patria!
- ¡Viva!”
 

Hááát… nem mondom, hogy nem érintett meg… :respect:

Aztán meg újabb reveláció:

„- ¿Qué carajo es esa cosa?
- El enemigo.”

 …és a vége… a legeslegvége… lehet (majdnem biztos… :-P), hogy ez az én szegénységi bizonyítványom, de nekem csak akkor esett le, hogy mit is jelent a sorozat címe. :eeekkk:

Könnyen előfordulhat, hogy feszültebb lennék, ha nem írja ki a Netflix az epizód végén, hogy hivatalos, berendelték a második évadot – de lehet, hogy akkor is azt mondanám: marha jó, hogy ez az első etap elkészülhetett. :sör:

A Netflixen automatán elindult egy kisfilm, a sorozat készítéséről, amit természetesen végignéztem – és egyszerre voltam irigy és büszke az argentin filmesekre. Látva a lelkesedésüket, látva a büszkeségüket, látva ezt a remek sorozatot – irigylésre méltó, amit véghez vittek, amit létrehoztak. :respect:

Ricardo Darín nagyszerű főszereplő – de nekem nagyon kellett mellé César Troncoso karaktere is.

„- Nem hagyom, hogy egy rohadt hóvihar tönkretegyen egy negyven éves barátságot.
- Harmincnyolc.”
:-)

 (Egyébként Ricardo Darín-t a „Relatos salvajes – Eszeveszett mesék”-ben, míg César Troncoso-t az „El baño del Papa – Ahová a pápa is gyalog jár” című filmben láttam korábban.)

Szóval, mindenki megnyugodhat: marha jó sorozat az „El Eternauta” – és jön a következő évad. :sör: :thumbsup:


2025. május 3., szombat

Szeretett színészem: Harkányi Endre

Idén februárban elment tőlünk… tőlem… Bandi bácsi… Isten ölelje két karjába, és soha el ne engedje.

Szeretett Színészem, a(z egyik) Kedves Hang, Aki kísérte a gyermekkoromat – Meséim Hőse és Megszólaltatója

Annyi tragédiával és traumával indult az élete, hogy én már abba belerokkantam volna – és ott véget is érek…

De Harkányi Endrét erősebb, szebb, lélekkel telibb fából faragták – és elhatározta, hogy színész lesz.

Én a hangját hallva-hallgatva nőttem fel: jellegzetes, egyedi, utánozhatatlan, végtelenül szerethető orgánuma életem utolsó percéig csengeni fog a fülemben.

Ő volt Pierre Renard, a Szíriusz kapitány-hangjáték sorozatban: szerintem én ott hallottam őt először. Valamikor 1977-78 táján, nagymamáméknál Berettyóújfaluban a kertben, nyári szünetben, a cseresznyefa alatt, a kis Sokol rádión…

(A covid-bezárásunk egyetlen értelme és haszna az volt, hogy Mátéval végighallgattuk a Szíriusz kapitány összes évadát… és olyan jó volt újra hallani. Ahogy Máté ismétlődő kérdését is: „Apa, hallgatunk ma is Szíriusz kapitányt?”.)

Ő volt Mézga Géza, az örök kisember, akinek családja az én családom is volt… és mennyit nevettünk együtt!


Ő volt Keresztespók, a Vizipók legjobb barátja

Ő volt Rigodon, Mr. Willy Fog inasa

Ő volt Panoramix druida az Asterix-ből

Ő volt Tapsi Hapsi

Ő volt a „Minden egér szereti a sajtot” Somája – hányszor meghallgattam azt a bakelit lemezt… te jó ég! Hányszor hallgattam Harkányi Endre énekét… „Szeretem én a sajtot, de ha kívánod, nem eszem.”

Ő volt Cogsworth megszólaltatója „A Szépség és a Szörnyetegben”

Ő volt Tigris, az „Egérmesében”

Az Ő hangján szólalt meg Danny De Vito és Rick Moranis – de hallhattuk a Macskafogóban, az És megint dühbe jövünkben„Na, mit szólsz, Charlie? Már bánom, hogy nem fogadtam kétszer annyiba.”

A „Keménykalap és krumpliorrban” is feltűnik, egy rövid jelenetben – én emlékszem Rá…

Szerepel a „Csupajóvárban” – én emlékszem Rá…

Annyi, de annyi boldog, kellemes, imádnivaló, feledhetetlen emlék köt a hangjához, hogy az felsorolni is képtelen lennék.

Harkányi Endre visszahangzik az emlékezetemből – és újra gyerek vagyok… újra az a naiv, rácsodálkozó, meséket tátott szájjal és nyitott szívvel hallgató kisgyerek… és egyszerre önt el a hála, a melegség, és az… elmúlás fölötti fájdalom…

Arra gondoltam először, hogy Harkányi Endre eltávozásával a gyermekkorom is meghalt... de rájöttem, nem így van: Tőle él tovább, és visszhangzik majd a végtelenben.

Bandi bácsiáldott Bandi bácsi… a Jó Isten egyszer elengedte a kezedet… de aztán elkapta a tenyeredet, megszorította, és többé nem engedett el… most pedig végleg Magához ölelt. Mert szeretné, ha a Te társaságodban tölthetné az időt, mert olyan jó a közeledben lenni…

Annyit adtál nekem, annyi élményt, annyi örömöt, annyi emléket, mint talán senki más…

…köszönöm…

Köszönöm a Jó Istennek, hogy megteremtett Téged.

Soha nem foglak elfelejteni.


 

2025. május 2., péntek

The Bondsman & Havoc – Pusztítás

Nah, folytassuk… :-P :-)

 

The Bondsman

Egy hónapja (!!!) megnéztem már – és rohadtul tetszett. Húztam az időt, hogy „nem kapkodok, nem ütök róla össze gyorsan egy felületes rivjút, majd amikor lesz időm elmélyülni a témában” – erre baszki, eltelt egy hónap :eeekkk: és még mindig bennem van. :thumbsdown:

Próbálok nem mentegetőzni, de… olvastam olyan faxkalap lehúzásokat is a szériáról, hogy legszívesebben lepofoztam volna mindenkit :-OOO és olyan pipa voltam, hogy nem tudtam/akartam egy ajánlót írni.

Talán most, ennyi idő elteltével másként emlékszem a történetre én is, és jobban látom a hibáit és hiányosságait – és talán revideálom az álláspontomat, az évad végén villámgyorsan kiosztott 10/10-emet.

Nos… az ítéletem most: 10/10 továbbra is – és csessze meg magát minden fikagyáros fanyalgó. A kedvemért. A születésnapomra.  :-PPP

Oké, de a jegyzőkönyv kedvéért idevésem: gyengém az ördögös-angyalos tematika – annyira szeretem, hogy nyugodtan nevezhetünk engem a témát illetően elfogódottnak. :sör:

Kevin Bacon viszi a hátán a szériát :respect: – én sosem rajongtam a csávóért. A Tremors-ban bírtam egyedül, de a Footloose kimaradt (és eszem ágában sincs pótolni… :-P), és a Following sorozatot is kaszáltam...

Kevin Bacon-t a Tremors mellett a Galaxis Őrzői – Ünnepi kiadásban szerettem igazán – és most ide iratkozott fel a The Bondsman, ami szvsz, egész egyszerűen Kevin Bacon jutalomjátéka. :repect:

Marha jó, ahogy megismerjük a karaktert – akit elsőre (nyilván, ugye) rögtön megszeretünk… de idővel… szépen, lassan… egyre jobban megismerhetjük a főhősünk árny-, vagy inkább kifejezetten sötét oldalát… Hisz már az elejétől fogva tudhatjuk: nem a kifinomult, hófehér lelke miatt választ ki valakit a Sátán a fejvadászának…
 

A harmadik rész végét mégis… én egy olyan WTF momentumként éltem meg, hogy beleborzongtam.

…hogy válik, válhat egy alapvetően nem jó, de nem is rossz ember… egy eszetlen, dühtől és gyűlölettől elvakult, félrészeg pillanatában… baszki… :-(((

És közben: nekem rohadt sokat adott hozzá a család – hogy mi és miért mozgatja őket, és magát Hub-ot is mi minden motiválja, sarkallja (különböző el-, és el nem ítélhető) cselekvésre.

A „Monster of the Week” epizódok is lassan, de biztosan megmutatták, hogy nagyobb, összetettebb a kép, mint amit hittünk, vagy hinni véltünk…

Anyukát (Beth Grant) nem szerettem meg annyira, mint szerettem volna: valahogy… olyan… „amatőr” íze volt a játékának, sajnálom… :sryMommaBear:

Antagonista Lucky (Damon Herriman) kellőképpen ellenszenves volt ahhoz, hogy Hub-nak szurkoljak ellene – bármit is tett Hub…

Maryanne (Jennifer Nettles) és Cade (Maxwell Jenkins) teljesen elfogadhatóak voltak számomra.

De a legjobban (Hub mellett) Midge-t (Jolene Purdy) zártam a szívembe – és a története is kellően megrázó volt: ezért én is eladtam volna a lelkemet… :megölel:

Van a sorozatban kellő mennyiségű démonhentelés, fröcskölő vérrel – amiken én nagyon jókat röhögtem: a túlzás, a túltolás vicces, szerintem. :-D (És mintha messziről az 1981-es és ’87-es „Evil Dead 1-2.” kacsintana rá a sorira, miközben Bruce Campbell vigyorogva mutat egy „thumbs up”-ot. …vagy egy „up yours!”-ot … :-))) :sör: )
 

Ám voltak a szériában megrendítő, megindító pillanatok is… én konkrétan elérzékenyültem a 7. epizód végén a közös zenéléstől… :respect:

És az utolsó, a nyolcadik: az baszki feltette a koronát az évadra. Nem, nem választottak a készítők „könnyű”, vagy „egyszerű” megoldást – nem törekedtek mindenáron (…„mindenáron”?!… óóó… abonyekba…) a „happy end”-re. Sőt: helyette inkább – odabasztak. Hogy elsötétült az ember előtt a világ…

…és én erre azt mondom: megarespect. :leborul:

Folytatásért üvölt az egész. Folytatni KELL. …vagy legalábbis… kéne… :-S :whoknows:

De ha így marad (mint ahogy maradt már egy-egy szerintem remek évad folytatás nélkül), akkor is azt mondom: egy nagyszerű, remek élmény volt. Megnevettetett, megríkatott, felderített, elszomorított – magával ragadott.

Grainger David and Kevin Bacon – köszönöm. :respectagain:

Amit még mindenképpen meg kell említenem: a csodálatos(!) képek – én nem tudom, ki volt az operatőr, vagy a visionary director… de néha úgy éreztem: egy ilyen laza szörnyhenteléshez… nem túl művészi a fényképezés?! :thumbsup:

A másik pedig: a zenék – olyan fantasztikus, lüktető és magával ragadó zenei anyaga van a szériának, hogy élvezet a hullámain repülni. :thumbsupagain:

Igen, nem tudok mit rontani ezen: 10/10-es lett és maradt az élményem. :leborul:

 

Havoc – Pusztítás

Nagyon jó ez a cím magyarítás! Csak egy kis kiegészítés kell bele: Agysejtpusztítás. :-PPP

Hogy minek kellett ide Tom Hardy és egy teljesen kiszámítható mellékszerepben Timothy Olyphant – és eljött a markát tartani Forest Whitaker is (mással ugyanis nem tudom magyarázni a jelenlétét :-P).

Én teljesen megértem, hogy egy-egy filmszínész a filmekben való szereplésből él. Onnan van pénze, a gázsiból. És pénz meg kell a mindennapokhoz. Jogos.

Viszont eléggé elkeserít, hogy egyre lejjebb kell adnia minden színésznek a saját nívóját, hogy a megélhetését biztosítani tudja. Elfogadom – de végtelenül elszomorít, ha ezt látom.

Jessie Mei Li nagyon szép lány. Tom Hardy pedig még mindig macsó.

Timothy Olyphant, Forest Whitaker: Önöket a tehetségük ennél sokkal többre predesztinálja, Önök ennél sokkal többet, sokkal jobbat érdemelnek.

A film meg igazi életrabló: teljesen felesleges, és nincs ép ésszel felfogható oka annak, hogy leforgatták. Pontozni se vagyok hajlandó. Nincs is értelme. :-P