2018. augusztus 4., szombat

Isle of Dogs – Kutyák szigete & Powder – Arc & Padmaavat - Padmavati & My Mom’s New Boyfriend – Anyám új pasija


Összegyűjtöttem négy filmélményt, amiről most reflektálnék nektek.

Időben és térben, mondanivalóban (annak hiányában…) és témában egymástól igen távol esnek: de most így jöttek az élmények, egymás után.

Kettőről szeretnék bővebben szólni :sör: – kettőről meg határozottan röviden. :-P


Isle of Dogs – Kutyák szigete


Wes Anderson kétségtelenül egy zseni. :respect: És megint megcsinálta. :leborul:

The Grand Budapest Hotel, Moonrise Kingdom, Fantastic Mr. Fox, The Darjeeling Limited

Ebben a sorba illeszkedik az Isle of Dogs – és az első három között foglal helyet. :thumbsup:

Oké, tudjátok, hogy a „stop motion” a gyengém – imádom ezt a filmalkotási módszert, végtelenül tisztelem és becsülöm a belefektetett időt, kreativitást, és energiát. :respect:

De ez az alkotás mindettől függetlenül és/vagy ezeken túl is csodálatos. :sör:


A témaválasztása aktuális: a kirekesztés, a kitaszítás, a gettóba zárás, a tervezett kiirtás, az ellenségkép-gyártás, aljas hazugságokkal egy faj, egy rassz démonizálása – amit mi is ismerünk nagyon jól, mivel kies hazánkban nagyüzemben zajlik.

Komolyan ijesztő: ha a „kutya” szót kivennénk, és helyébe a „migránst/menekültet” és/vagy a „liberálist”, és/vagy „nem fideszest”, és/vagy a „nem NER-kompatibilist” tennénk, és „Megasaki” helyett „Orbángrád” lenne a város neve, minden a helyére pattanna…

…és belesápadnánk abba, amire ráeszmélünk.


A történet egyszerre ijesztő és gyomorszorító – másrészről pedig felemelő, és a kutyaszereplők ellenére: végtelenül emberi. :respect:

A kutyasorsok emberek sorsainak leképezése – és a zsarnokság aljas, mocskos, gyilkos, és kegyetlen.

Ám a megjelenik a szeretet is, Atari (Koyu Rankin), a japán fiú képében, aki még abban a képzelt (mégis valós…) világban sem adja fel emberségét, és elindul a mocsokba, szemétbe száműzött kutyák szigetére, hogy régi társát, barátját, testőrét Spots-ot (Liev Schreiber) megkeresse.


A történet főszereplője mégis Chief (Bryan Cranston) a mogorva, magának való kóbor kutya, aki kelletlenül a szárnyai alá veszi a fiút, miközben a saját története is kibontakozik, majd új irányt vesz.

„I am not your pet. I never liked you. I don't care about you. I won't wait for you. I bite.”

Minden mocska, és jelenbéli áthallása ellenére ez egy gyönyörű, felemelő, emberséges történet.

Tele reménnyel és szeretettel, hogy van értelme – hogy ne add fel – hogy van valaki, aki nem feled el, aki nem mond le rólad – hogy van valaki, aki a Pokol tornácára is utánad megy, hogy megmentsen.

És hogy… meglehet… ha nem adjuk fel, ha kitartunk, akkor a Pokolból is van visszaút.


Ez az üzenet talán túl naiv, túl romantikus – főleg, ha körbenézek idehaza… –, de kell ilyen. Kell, hogy legyen az embernek valami reménye, különben minek élnénk, nem igaz?!

Köszönet érte, Wes Anderson. :respect: :thumbsup:

(Nem egy „NER-kompatibilis” mű, mert mi a NER lényege?! „Pusztulj, menekülj, mondj le a reményről, ha nem állsz be agymosott talpnyalóként a sorba!” – Az Isle of Dogs meg azt üzeni: „Soha ne add fel!”. :respect: )


Powder – Arc


Nemrégiben olvastam Bobcat Goldthwait instagram bejegyzését James Gunn kirúgása kapcsán, és ott olvastam ezeket a mondatokat.

„For the record I do stand with survivors of sexual abuse and I was wondering if you guys are still making money off of your movie POWDER? Asking for a friend.”

Szóval, szégyen, de nekem ez kellett ahhoz, hogy eljussak egy 1995-ös(!!!) filmhez, amit már régen meg kellett volna néznem… :shameonme:

Oké, mentségemre legyen: egy olyan filmcím, hogy „Púder” vagy „Arc” valahogy… nem igazán csigázott fel arra, hogy ezt látnom kell.

Persze, ez részemről csak a szerecsen mosdása, ugye… :-/ :-P :-S

Mint említettem (és mint azt ti valamennyien nyilván tudtátok) ez egy 1995-ös film: mégis, ez is tele van a mai korunkra, kies hazánkra való aktualitással.

A másság el NEM fogadása, a kirekesztés, a gyűlölködés, a gyűlöletkeltés, a félelemből fakadó támadás és pusztításvágy.

És amikor nem akar valaki a külső mögé látni, észrevenni a belső szépséget, értéket – csak a saját előítéletei, félelmei mentén alkot véleményt.

Az albínó Jeremy „Powder” Reed (Sean Patrick Flanery) születése pillanatában megtapasztalja, mi az a kirekesztés és eltaszítás, amikor vér szerinti apja nem fogadja el.

Ezzel a pillanattal áll életútja arra a pályára, hogy neki kerülnie kell az embereket, az emberek gonoszak – és amikor mégis kénytelen velük találkozni, ez jobbára csak megerősítést nyer.

Igaz, útja során akadnak jó emberek (Mary Steenburgen, Lance Henriksen, Jeff Goldblum, Missy Crider), akik elfogadják, segítik és támogatják – de a nagy többséggel szemben ők is csak minimális védelmet nyújthatnak. És a túlnyomó többség szemében ő mindig is csak egy ijesztő démon lesz.

Akit vagy el kell kerülni – vagy el kell pusztítani.

Megvan a szépsége és az embersége ennek az alkotásnak – mégis, javarészt egy vesszőfutás az egész… ami végtelenül elkeserítő.

(Mondjuk, ha úgy veszem, viszont határozottan „NER-kompatibilis”, hiszen az a lényege, hogy „űzzünk el, pusztítsunk el, tapossunk el mindenkit, aki nem olyan, mint mi!”. :-OOO )

Mondjuk, annyi reményt kapunk: ha szerencsénk van, ha kiválasztottak, különlegesek vagyunk, akkor Isten _talán_ segít.



Padmaavat - Padmavati


Jaj, ne… :-(((

Padmaavat is a 2018 Indian epic period drama film directed by Sanjay Leela Bhansali. Loosely based on the epic poem Padmavat by Malik Muhammad Jayasi.”

Mondjuk, ennyiből egész jónak ígérkezett – de ez az ígéret nem vált valóra. :-///

Egy megrázó, megindító dráma lehetett volna belőle – de sajnos én néha fel-felröhögtem közben… és utána zavartan meredtem a képernyőre, hogy „ez most komoly?”, „ezt komolyan gondolták?”. :-///

Például, amikor Alauddin (hja bizony: Aladdin :-P), a főgonosz, a kőkemény gyilkos (Ranveer Singh) pacsulival összecsapkod egy vászonruhás nőt, aki előtte áll – majd a nőt magához szorítja és magához dörzsölgeti (ruhástól), így „dezodorálja be” magát. :eeekkk: :-)))

Vagy amikor az ostromlott várban a hinduk állandóan hindu ünnepeket tartanak (az ostrom alatt), hogy idegesítsék az ostromlókat.

Egyszerűen ekkor nem tudtam nem az „Outsourced – Számkiszervezett” sorozatra gondolni, amikor a negyedik részben („Jolly Vindaloo Day”) a régi motoros Charlie (Diedrich Bader) felhomályosítja Toddot (Ben Rappaport), hogy az indiai alkalmazottai kamu ünnepekkel verik át. :-DDD

„When I first started here, some of my employees scammed me and got out of work by making up fake holidays. Hell, they all sound fake to me. So, I made up a cheat sheet with the real Indian holidays. Diwali, Durga-puja, Ganapati... I repeat. These are the real ones. Nope. There is no Vindaloo Day on here. Looks like you've been holi-duped.”

:-DDD

És röhögtem egy jót azon, hogy annyi ünnepet találhattak ki a várbeliek az ostromlóknak, hogy azok simán a kardjukba dőlnek. :-)))

Sokkal jobb volt most az Outsourced-re visszaemlékezni és (fel)idézni, mint írni a Padmaavat-ról, és a „jauhart” (tömeges, rituális öngyilkosságot) elkövető asszonyokról – és arra gondolni, hogy így, hogy ezzel „győztek”.


My Mom’s New Boyfriend – Anyám új pasija


Istenem, segíts meg… Katicám megrótt, hogy csupa gyilkosos, komor filmet/sorozatot nézünk, és keresnem kellett neki (nekünk) egy könnyű, csajos-romantikus alkotást.

Azanyjakrausz…

Egész egyszerűen tátott szájjal, leesett állal, megdöbbenve néztem, hogy a 2008-es filmben az akkoriban 57 éves Meg Ryan úgy néz(ett) ki, mint a saját szétplasztikázott nagyanyja. :-OOO :eeekkk:
(Bele se merek gondolni, hogy most, 10 évvel a film után hogyan néz ki…)

Amikor mosolygott, akkor volt a legijesztőbb, bonyek!


Mint Spéter Erzsébet, akit még életében mumifikáltak… :eeekkk:

Vagy még inkább, mint Jim Carrey, amikor rajta volt a „Maszk”… :jézusanyám:

Ezen én képtelen voltam átlépni: ahányszor csak kapott egy total plant Meg Ryan arca, kénytelen volna hangosan felnyögni a döbbenettől és az irtózattól. :-OOO


Sajnos, ezzel sikerült végül Katicámat is eltántorítani a filmtől „a fene vigyen el téged, most már én is csak azt nézem/látom, hogy milyen borzalmasan van plasztikázva!”, és végül egyedül gyűrtem le az egészet. (Köztünk legyen szólva: igazi büntetés volt. :-PPP)

Elhatároztam, hogy most egy pár hónapig szüneteltetem a „szerelmes-romantikus” filmeket. Inkább a horror, csessze meg, ott legalább egyértelműen tudom, hogy mi vár rám. :-PPP :-)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése