2018. augusztus 9., csütörtök

Deadpool 2. & Rampage – Tombolás & Kvinden i buret – Nyomtalanul


Három egész jó filmet láttam mostanság. :sör:


Deadpool 2.



Ez a második meg: egyrészt gyengébb lett, mint az első – másrészt meg jobb. :eeekkk: :sör:

Nem, nem fogom felemlegetni év végén, hogy „hajj, meg hű!” – de hogy egy kellemes két óra volt, azt készséggel elismerem. :sör:

Szerintem jóval kevesebb benne a trágárság, és jóval kevesebb a szadizmus, mint a kiinduló részben.

A (szexista, perverz, trágár) humort se erőltetik most úgy, mint korábban – és el kell ismernem, hogy az opening credit-et végigröhögtem. :-))))))

Azt hiszem, hogy a „régi csapatot”, akik most is képesek voltak súlytalannak lenni és maradni (Colossus, Warhead) simán lenyomták az újak (Domino, Cabel) – akik magától Deadpooltól is ellopták a showt a film javarészében. :sör:

Domino (Zazie Betz) – ő volt a kedvencem. :thumbsup:


Az Atlantában javarészt idegesített, ám itt: nekem ő volt a femme fatale. :leborul: :-) :coool:



Ráadásul a képessége: esküszöm, mindent visz. Semmiféle szuperhős franchise-ban nincs olyan valaki, akinek menőbb, látványosabb képessége lenne, mint neki.

Egész egyszerűen – egyszerre néztem leesett állal, és röhögtem a térdemet verve, amikor Zazie megindult. :atomcoool: :-DDD

Cabel szerintem nem sokban különbözik egy-egy megszokott szuper(hős)kommandóstól. Egy dolog különbözteti meg tőlük, és emeli a többiek fölé: Josh Brolin. :sör:

Azért el lehet mondani, hogy a Goonies-tól (1985) szépen a csúcsra ért 50 éves korára. :respect:

Bírtam Deadpool be- és kiszólásait a filmben-filmből, de egy valami zavarba hozott.

A Colossus-szal való… „viszonya”. :-S :-/ Elsőre poén volt – másodikra zavarba ejtő – harmadikra kínos: főleg, amikor Vanessa (Morena Baccarin) rá is erősített egy figyelmeztetéssel: „Don’t fuck Colossus.”

Én nem tudom, hogy mit akarnak ezzel (Deadpool meleg lesz a következő részre…?!), de a poénon már túl vagyunk pár… „lótúloldallal”, szvsz. :-P

Ami viszont megint tetszett, az az „end credit” alatti rohanás-ökörködés-megmentés. :-))))) Nyakamat rá, szerintem soha nem jött még be ennyire bónuszjelenet egy szuperhősfilmben sem, mint ez. :sör: :thumbsup:

Szóval, szvsz, aki szerette az első részt, az simán csalódik a másodiktól – de aki nem ájult be az elsőtől, annak még simán bejöhet a második. Mint nekem. :sör: :-)


Rampage – Tombolás


Igazi „guilty pleasure”. :-)))

Aki a Sziklát szereti, annak ezt is látni kell: ezért megnéztem. :-D :sör:

Igazi, buta, rémszörnyes adrenalinbomba: nyári mulatság. :-DDD

Mi a fenét lehetne/kéne róla mondani…?!

Semmit. :-DDD

Jópofa városrombolós, kongzilla, crockzilla, wolfzilla, trilla-trilla – és sok Szikla. :sör: :sör: :sör:


„That's a big arm. Don't fight it.”


Kvinden i buret – Nyomtalanul


(Ez a poszter tetszett a legjobban, ez norvég, náluk „Kvinnen i buret” – de a film eredetileg dán, náluk „Kvinden i buret”. :sör: )

Gondoltam, nézzünk már egy kis skandináv thrillert – így jutottunk el ehhez a dán filmhez. :-P :-)

De sötétnek elég sötét volt, mit ne mondjak…

Állatként tartani valakit évekig… borzalmas volt látni, még filmen eljátszva is. :-///

A nyomozás és a két nyomozó, Carl (Nikolaj Lie Kaas) és Assad (Fares Fares) nagyon tetszett. Jól csűrték, jók voltak az interakciók. :sör:

De amikor Merete (Sonja Richter) fogva tartását, és szenvedését kellett nézni, az valami… szörnyű volt.

Oké, az ember tudta-várta (merte remélni…), hogy a film a nő megmentéséről, kiszabadításáról szól, ám ahogy haladt a történet, egyre gyakrabban arra gondoltunk, hogy legyen már végre vége. :-///

Nem fogom felemlegetni, mint kedvenc, feledhetetlen filmélményemet.

Szeretném inkább elfelejteni. :-///

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése