„One small fact: you are going to die. Despite
every effort, no one lives forever. Sorry to be such a spoiler. My advice is, when
the time comes, don't panic. It doesn't seem to help. I guess I should
introduce myself properly. But then again, you'll meet me soon enough. Not
before your time, of course.”
Első alkalommal kb. 5 perc után kikapcsoltam.
Második nekifutásra a 30. perc környékén telítődtem, és
hosszan gyűrögettem a távkapcsolót, azzal a felindulással, hogy „na, most már
elég ebből”. :-/
Az első alkalommal a Halál narrálása csapta ki nálam a
biztosítékot… ami eszméletlen nyomasztó volt.
Másodikra pedig az egész taszító-ijesztő-megszállott (mai
szemmel inkább „elmebetegnek” nevezhető… :-///) németországi hangulat buggyant
ki a torkomon.
De szerencsére a második „felindulásomon” lassan
átküzdöttem magam… és egyre inkább érdeklődéssel néztem a filmet.
Bár feszültségem nem enyhült, inkább csak „stagnált”.
Ugyanis a megszeretett szereplők iránt érzett aggodalmam egyre erősebb lett –
látva, ahogy ebben az őrült világban bárkivel-bármikor megtörténhet bármi. És
ezt az érzést, hogy állandóan ott leselkedik mindenkire a halál, nem enyhítette
azt sem, hogy a Halál folyamatosan kommentálta a történéseket.
Ám el kell ismernem, hogy a Halál… még talán a
legnormálisabb, legésszerűbb figura volt a náci téboly közepette – és ebben nem
kevés szerepe van Roger Allam (Endeavour)
nagyon karakterisztikus hangjának, aki megszólaltatta őt. :respect:
„It's always been the same, the excitement
and rush to war. I've met so many young men over the years... who have thought they
were running at their enemy. When the truth was, they were running to me.”
A gyerekszereplők eszméletlenül el lettek találva –
minden elismerésem. :respect:
Liesel (Sophie Nélisse) nagyszerű központi
karakter, és legjobb barátja, Rudy (Nico Liersch) egy igazi, csupaszív, szeretnivaló
kissrác. :thumbsup:
Csupán az én, egyéni, kifacsarodott, különc ízlésem – és elfogultságom
:-) – mondatja velem azt, hogy én legjobban mégis Geoffrey Rush-t szerettem ebben a filmben.
Olyan szeretettel, emberséggel, és empátiával formálja
meg a mostohaapa, Hans karakterét,
hogy az ember azonnal a szívébe zárja, és valahogy arra gondol – bárcsak én is
ilyen jó ember lehetnék. :respect:
De igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a film
végére majdnem ugyanannyira megszeretett Rosá-t,
a mostohaanyát (Emily Watson), aki…
az egyszeri néző szemében, talán a legnagyobb átalakuláson megy át. :respect:
Talán a bujkáló, betegeskedő, menekülő Max (Ben Schnetzer) a legkevésbé „erős” karakter – mindamellett, hogy
nagyon sok mély, bölcs gondolat/mondat hangzik el tőle.
Ám a film „legkeményebb”, legmegindítóbb jelenete mégis
egy brutális bombázás – amit szintén maga a Halál narrál végig…
„No one intended to destroy a street named
after Heaven. It was a misread on a map. No sirens that evening. First were
Rudy's brothers. I read their simple dreams. Then, I kissed his mother.”
Akartam, de ide nem lehet többet beidézni a monológjából –
ott és akkor kell találkoznotok nektek is vele először. :sör:
Markus Zusak
szemtelenül fiatal ahhoz, hogy egy olyan regényt tegyen le az asztalra, amiből
ez a film készült. :respect:
Minden borzalma, nyomasztó, fájdalmas és taszító
pillanata ellenére – a végére ez egy gyönyörű film lett. :leborul:
És „hiába” narrálta végig a Halál – aki egyszerre
félelmetes, mégis a maga módján emberséges – ez a film akkor is az Életről
szólt. :respectagain:
„Everything we did. We were just being
people. That's what people do.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése