Szerelempatak & Summerhood – Nyári tábor & Ender’s Game – Végjáték

Csak távirati stílben pár filmről…

Szerelempatak

Egy végtelenül szerethető, az első pillanattól az utolsóig mosolygásra késztető, csodálatos dokumentumfilm. :respect:

Sós Ágnes filmet forgatott egy erdélyi faluban a testi-lelki szerelemről: és erről a kérdésről szépkorúakkal, 70-80 éves nénikkel, bácsikkal beszélgetett – akik olykor elmerengve-elbúsulva az elmúlt idők örömén, de legtöbbször kacagva-nevetve emlékeztek vissza.

Fantasztikus emberek a szereplői ennek a filmnek, de a „szereplői” egyáltalán nem jó szó: nem ők _szerepelnek_ a filmben, hanem mi, nézők tolakodunk be, lessük meg őket a mindennapjaikban.

De ez se annyira „betolakodás”, vagy illetlen „meglesés”, hiszen nekünk, egyszeri nézőknek nyílnak meg, és mesélnek: ha van kedvünk és időnk meghallgatni őket.

Nem akarnak bennünk sem sajnálkozást, főleg nem szánalmat kelteni, és nem, egyszer sem hangzik el, hogy „bezzeg az én időmben!”, vagy hogy „régebben minden sokkal jobb volt”.

Ahogy a film szereplőit nézi-hallgatja az ember, nekem, mint egyszeri nézőnek az jutott az eszembe: de jó is lenne, ha én is ilyen bölcs derűvel, ilyen emelkedetten, az élet minden fájdalma-sebe ellenére ilyen emberi nagysággal érhetnék szépkorúvá… :leborul:

Régen emeltem már a blogomra magyar filmet – a Szerelempatak pont egy olyan remek filmélmény, ami érdemes minden egyes karakterre. :respect:

És azért legyen már itt pár kép a nagyszerű rendezőről, a gyönyörű Sós Ágnesről… :-)

Summerhood – Nyári tábor

Sosem voltam, amolyan amerikai nyári tábor részese (és már aligha leszek… ;-) ), nekem csak az úttörőtáborok jutottak ki, ami az átkos elnyomás érájában voltak, és esténként mozgalmi dalok csendültek fel a tábortűz körül…

De persze nem panaszkodom: ez jutott, és akkor és ott az is élmény volt egy gyereknek.

Mégis, most – furcsa, de… – valahogy nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, amikor a tízévesforma srácok nyári bandázását, vagánykodását, barátságát,összeveszését, kibékülését,  első szerelmének történetét néztem.

Különösen bírtam a már felnőtté lett főhős, aki testi valójában sohasem látható, de narrátorként az egész filmet végigkísérő mesélését, megjegyzéseit, kiegészítését. :sör:

Valahogy nagyon szerethető, végtelenül kedves, és mélyen emberi lett Jacob Medjuck filmje – talán itt és így szólította meg bennem az örök gyereket, aki amerikai nyári táborokban soha részt nem vett.

Dáviddal néztem meg – de szerintem majd megnézem még Mátéval is… :-)))

Ender’s Game – Végjáték

Orson Scott Card eme regénye valahogy kimaradt az életemből… és nem mondhatnám, hogy a film megtekintése után rögtön nekiugrottam volna a netnek, hogy honnan lehet megrendelni…

Persze, nyilván nem lehet a könyvet „normálisan” filmre vinni – ahogy nem lehetett a „Galaxis útikalauzt stopposoknak” sem: de abból valahogy mégis olyan… szerethető film lett, na.

Oly annyira nem hagyott bennem érdemleges nyomokat a Végjáték, hogy csupán csak pár kérdésem van:

1.) Mikor és ki találta ki először, hogy a legyőzhetetlen és túlerőben lévő idegen (alien) inváziós flottát úgy lehet és kell legyőzni, hogy kilövik a vezérhajót? És ha már egyszer valaki ezt behozta – nem lehetne lassan ki is vezetni az alienes sci-fik szcénájából…?!

2.) Mikor és ki találta ki, hogy a Földet, a Galaxist, és a Világmindenséget csak számítógépes játékot nyomató kisklambókkal lehet és kell megmenteni?! És ha már egyszer valaki ezt behozta – nem lehetne lassan ki is vezetni az világmegmentős sci-fik szcénájából…?!

Persze, kérdéseim költőiek – és nem, igazából nem érdekel, hogy mikor és ki találta ki.

Csak az érdekel, hogy én már unom ezeket a bevett és bevált megoldásokat. :-PPP